Viszonylatok

Látogatók száma: 69

A téli napsütés feledteti velem, hogy mínusz öt fokban fagyott földön lépkedek, és az sem foglalkoztat, honnan hová tartok, mindegy is, csak úton legyek. Kivettem két hét szabadságot, a főnököm még örült is neki, hadd fogyjon, majd júliusban tartom a frontot, amikor kollégáim többsége nyaral. Telelni szeretnék, indokoltam döntésemet, de láttam arcán, hogy egy szavamat sem hiszi el. A helyében én sem hinném el, csakhogy én a magam helyében vagyok, zűrzavaros magánéletemmel, körülötte számtalan rendeznivaló dologgal, melyekkel nem tudok mit kezdeni, mert fogalmam sincs, melyiket dobjam ki, melyiket intézzem el, melyiket tegyem el, hátha szükségem lesz rá.
Az elmúlt húsz évben házasságomra koncentráltam, mert azt hittem, ha abban minden rendben van, akkor semmi baj nem történhet velem, velünk, a férjemmel, a lányommal és természetesen velem. Úgy viselkedtem, mint a strucc, amely homokba dugja a fejét, holott éreztem, valami nem stimmel körülöttünk, bár okom nem volt rá, csak belül, a lelkem mélyén mocorgott a kis ördög, Nóra, húzd ki a fejed a homokból, itt az ideje, hogy szembenézz a valósággal.
Bevallom, a kolléganőmmel folytatott szakmai vita során hasított belém a gondolat, hogy túlzottan sima az életem, nincsenek kihívások, nincsenek buktatók, még a göröngyök is kitérnek előlem, ha kirándulásaink során földúton kaptatunk fel a hegyre.
Kolléganőm a fejemhez vágta, miért utasítom vissza a vezetői beosztást, amikor szakmailag és emberileg is alkalmas lennék rá, s inkább hagyom, hogy nálam sokkal szerényebb adottságokkal rendelkező legyen a főnököm, akinek utasításait végrehajtani képtelenség, ha az ember szakmai tudását nem akarja szembeköpni, ezért lázongok ugyan, ám a valóságban megtanultam együtt élni a helyzettel. Aztán elérkezett a nap, amikor fából kellett volna vaskarikát gyártani, amely, mint tudjuk, képtelenség és nálam elszakadt a cérna. A következő munkaértekezleten higgadtam, de alaposan beolvastam a főnökömnek, számos érvvel alátámasztva utasításainak botorságait, szakmailag megoldhatatlan voltát. Kollégáim lesütötték a szemüket, hogy ne lássa senki egyetértésüket, nehogy holnap már ne kelljen bemenniük a munkahelyükre, egyébként is, vigyem el egyedül a balhét, nekem biztos megélhetésem van, mert a férjem magas beosztású, jó jövedelemmel rendelkező férfi, így eltart engem, ha minden kötél szakad.
Szakadt is a kötél, elég rendesen, másnap kivettem két hét szabadságot, melyet a főnököm üdvözölt és elhatároztam, hogy tabula rasa következik a magánéletemben is.
Könnyen ment az elhatározás, ám a kivitelezéssel már akadtak problémák. Felhívtam a lányomat, Laurát, aki első éves medika Debrecenben, hogy elutazom két hétre, addig, ha lehet, ne keressen. Férjemmel is közöltem, vacsora közben, melyen annyira meglepődött szegény Dezsőkém, hogy majdnem kiesett kezéből az evőeszköz, pedig kedvencét készítettem vacsorára, bacon szalonnába göngyölt csirkecombot sütöttem, rizibizivel tálaltam meg káposztasalátával, s csak annyit kérdezett, kivel megyek és hová. Képtelen megérteni, hogy egyedül indulok útnak és nem tudom, hol fogok kikötni, ez nem is lényeges, csak azt érzem, el kell mennem, gondolkodni és újra feltöltődni, mert lemerültem, mint egy elem. Végül tudomásul vette döntésemet és felajánlotta, hogy az ő kocsijával menjek, mert az biztonságosabb, mint az én Suzukim, de nem fogadtam el, és láttam szemén a megkönnyebbülést. Vigyél magaddal elég pénzt, kérte és közölte, hogy átutal a számlámra kétszázezret, hátha vásárolgatni is akarok, s mindenképpen jelentkezzek, mikor hol járok.
Csomagolással telt az este, és Dezső körülöttem körözött, mint a héja, mielőtt lecsap az áldozatára, végül kibökte, hogy jobb lenne, ha valamelyik barátnőmet is magammal vinném, akkor nyugodtabban engedne el, s meglepődött, amikor közöltem vele, nem kell elengednie, nem a tulajdona vagyok, csak a társa, aki egyben a felesége is, s mint nagykorú, egyedül is elboldogulok.
Beraktam a bőröndbe azt a három regényt is, melyet a lányomtól kaptam és még bele sem lapoztam. Most lesz időm olvasni, nem kell törődnöm a háztartással, készülni a másnapi munkámra és a laptop előtt görnyedni vacsora után. Rátelepítettem a gépemre a tervező programot, amikor még azt terveztük, hogy építünk egy családi házat, s kiköltözünk a fővárosból, ezért vettünk is egy telket Diósdon, csakhogy lányunk nem akart itt maradni, egyenesen a debreceni egyetemre jelentkezett, és kettőnknek hirtelen nagyon nagy lett a háromszobás lakásunk.
Végignéztem a neten, hol találok elfogadható panziókat, szállodákat és úgy döntöttem, hogy Sopron felé veszem az irányt.
Másnap reggel elköltöttük a reggelit, Dezső elment dolgozni, és meg elmosogattam, utána kényelmesen készülődtem a nagy utazásomhoz.
Kilenckor levittem a csomagjaimat és elindultam. Egy óra alatt értem ki az autópályára. Tatabányánál rádöbbentem, hogy ennek az utazásnak semmi értelme. Este már hiányozni fog Dezső, nem szeretek egyedül lenni és tulajdonképpen napközben otthon is egyedül lehetek, vagy oda mehetek, ahová csak akarok, visszafordultam Pestre, de nem mentem haza, hanem felhívtam egyik barátnőmet, akivel elmentünk ebédelni egy étteremben, majd belevetettük magunkat a vásárolgatásba. Úgy gondoltam, nem szólok Dezsőnek, hadd legyen számára kellemes meglepetés, hogy mégsem hagyom magára.
Este hatkor értem haza. A bejárati ajtóban belülről benne volt a kulcs. Csengettem, de nem jött ajtót nyitni a férjem. Már láttam lelki szemeim előtt, amint a nappaliban ül a tévé előtt és alszik, előtte a dohányzóasztalon, félig megevett szendvics árválkodik, a nyitott vörösbor mellett.
Többszöri csengetés után végre mozdult a zárban a kulcs, és Dezsőkém fürdőköpenyben fogadott, meglehetősen meglepett arccal, miközben a konyha felől ínycsiklandozó illatokat éreztem. Szegény, szalmaözvegyként azonnal főzőcskézni kezd, gondoltam és húztam magam után a bőröndömet, hogy mielőbb magam is kényelembe helyezkedjek.
Ki volt az, drágám, hallottam a kérdést a konyha felől, és magam sem értettem, hogy a kellemes alt hang hallatán miért nem kezdtem el sikoltozni, s még akkor sem tudtam megszólalni, amikor a köntösömet viselő szőke nő előjött a konyhámból.
Beépített GPS-em megszólalt: újratervezés.
Kiöntöttem a nappaliban a bőröndöm tartalmát és Dezsőkének adtam egy órát, hogy összepakolja a holmiját, és mehetett isten hírével a szőkéjével együtt, ahová csak akar. Mondjuk, a szőke kicsit balhézni akart, de nem hagytam, úgy ahogy volt, kituszkoltam az ajtón, majd a férjem utána viszi a cuccait.
Este nyolcra egyedül maradtam. Ideje volt megvacsorázni. Megállapítottam, hogy jól főz a szőke, és ittam egy pohár bort, majd felhívtam Laurát, akinek kérdésére, hogy vagy anya, már mosolyogva válaszoltam, hogy ennél jobban nem is lehetnék.
A következő két napot olvasással töltöttem, és mivel elfogyott a kenyerem, kénytelen voltam kimozdulni a lakásból. Már nem sütött a nap, ónos eső esett, szürke volt az ég és komor, mint a hangulatom. Várakoznom kellett a pénztárnál és az előttem álló két nő beszélgetését végig hallgattam, anélkül, hogy akartam volna, a fülemet mégsem foghattam be. A szokásos női csacsogásból megütötte a fülemet, hogy egyikük a konkurens céghez akar pályázni arra a vezetői állásra, melyet az enyémnél nem fogadtam el.
Hazaérvén az volt az első, hogy megnéztem a pályázati kiírást és fel sem álltam a gép mellől, míg el nem küldtem az önéletrajzomat, meg a motivációs levelemet.
Egy hónapja ott dolgozom.
Dezsőke szeretné visszakönyörögni magát, csak egy futó kaland, mentegetőzik, de nem érdekel, mert hazudik.
Még nem késő okosabban folytatni az életem, elvégre csak negyvennégy éves vagyok. És optimista.
Közeleg a tavasz és egyre többet süt a nap.