Kedves párom!

Látogatók száma: 39

A mi közös életünk nem nagy lánggal kezdődött, ahogy a filmekben, hanem lassan és szelíden kúszott közénk és ült meg rajtunk a szeretet, mint az őszi erdőbe a lassan leszálló köd.

Az első találkozásunkkor visszautasítottalak, mert épp más érdekelt. Másfél év és két huncut barátunk kellett hozzá, hogy egyáltalán elgondolkozzak rajtunk. Aztán adtam magunknak egy esélyt. És az első találkozáskor láttam rajtad, hogy jó e vagy és sosem bántanál. Két hétre rá azt mondtad, hogy nősülnél és én fél évre rá hozzádmentem. És aztán volt egy jó háromnegyed évünk együtt, mielőtt lebetegedtél.

Kemény tizenöt évünk következett tele lemondással és mégis tele szeretettel. Átrendeződtek a dolgok és talán inkább voltam az ápolónőd mint a feleséged, de te mégis mindvégig mellettem álltál és támogattál, amikor elérkezett az idő, és nem bírtam egyedül feldolgozni a gyerekkori traumámat.

Mindvégig mellettem álltál és támogattál, míg én a pszichológusoknál próbáltam leküzdeni a félelmeimet és magamat összerakni, hogy a múltam ne legyen rám nyomasztó hatással. Hogy többé ne szorítson korlátok közé a múlt és élvezni tudjam az életemet, úgy mint akármelyik átlagos normális ember, akit nem zaklattak gyerekkorában szexuálisan és nem zárták be örökre a kislányt, hogy sose nőhessen fel. Köszönöm, hogy mellettem állsz, míg én próbálom melletted a saját utamat is megtalálni. És köszönöm a türelmed, hogy elviseled az olykor zsarnok természetemet és mellettem állsz, amikor mások megkérdőjelezik, hogy miért pszichológussal akarom magam összeragasztani, hogy végre ne érezzem magam üresnek és hidegnek, minden bennem élő szenvedély ellenére. Köszönöm, hogy szeretsz annak ellenére, hogy magam szeretni nehezen tudom.

támogatóink