A büszke

Látogatók száma: 54

Ebben az évben elmarad a decemberi hóesés, állapítja meg Janka, meghallgatván az aktuális időjárás előrejelzést, de nem olyan nagy baj, itt, a fővárosban, úgysem szép a tél, csak balesetveszélyes a csúszós utak miatt.

Napok óta a szilveszterre készült, apródonként összevásárolgatta mindazt, amiket kedve szerint nassolgathat, mogyorót, csokoládét, fagylaltot, krémest, apró süteményt, és beszerezte a piacon a sütnivaló húst, krumplit, savanyúságot, téliszalámit, kenyeret, vajat és paprikát, paradicsomot, melyeket reggelire és vacsorára szán, és beszerzett két-két üveg bort és pezsgőt, sohasem lehet tudni, mikor lesz rájuk szüksége. Vendégségbe is viheti, meg is ihatja, ahogyan a sors hozza.

A másfél szobás panellakásban tisztaság uralkodik, csillog, villog a konyha és fürdőszoba, WC, s a hálószobának használt fél szobában is rend uralkodik, ám a nagyszobában nem sikerült úrrá lennie a káoszon, mert a tiszta ruhák tömkelege a két fotelben terpeszkedik, pedig nem kell vasalnia sem, egyébként sem vasal semmit, egyszerűen nincs elég helye a szekrényben az évtizedek alatt megvásárolt ruhaneműknek, annak ellenére, hogy több doboznyit kiselejtezett, és levitt a tárolóba. Először arra gondolt, hogy odaadja valamelyik segélyszolgálatnak, de nem bírja elviselni annak tudtát, hogy ismeretlen emberek a levetett ruháit viseljék, pedig van közöttük olyan is, ami akkor volt rajta, amikor a próbafülkében felpróbálta, majd kihízta, anélkül, hogy egyszer is felvette volna. Azt nem mondhatja, hogy teljes mértékben elvesztette lányos alakját, mert hatvankét évesen is mindössze öt kilóval több, mint amikor kézhez kapta az egyetemi diplomáját.

Légy büszke magadra kislányom, mondta édesapja, elvégre te vagy az első diplomás a családban, mindig tudtam, hogy az én szép Janka lányom sokra viszi az életben!
Szegény Papa, hat éve hiányzik a családból, és Janka az óta nem találja a helyét, mert nincs, aki őt a szép és okos kislányának tartsa, nincs, aki büszke legyen rá, és már nem is lesz férfi, aki az apjához hasonlóan a tenyerén hordozná.

Az elmúlt hat évben nem szeret hazautazni a családjához, a családos húga istápolja a Mamát, az öccse pedig két válással a háta mögött, az év utolsó napjaiban ingázik a gyerekei és a barátnői között. Janka számára elég volt a karácsonyi látogatás, a húgáéknál elköltött ünnepi vacsora során kölcsönösen mímelt örömködés, annak ellenére, hogy finom ételekkel traktálták, és sógora nem sajnálta a finom vörösborát, egyre csak hozta a pincéből a hatalmas üveg kancsóval, s a gyöngyöző bíborszínű bornak képtelen volt ellenállni, mert az szinte sohasem fogyott ki a poharából. Kicsit becsípett, ami egyáltalán nem baj, legalább nem mélázgatott az elszalasztott családi boldogságról, és emiatt nem irigyelte a húgát, akinek eszébe sem jutott karriert csinálni, ezért elment ugyan felvételizni a főiskolára, de nem vette komolyan az egész ceremóniát, mert férjhez akart menni és családot alapítani, nem pedig a fejét tömni mindenféle okosságokkal.

Janka egész életében olyan férfire vágyott, aki a Papához hasonlóan, feltétel nélküli szeretettel imádja, aki mellett továbbra is hercegnő maradhat, s építgetheti a saját szakmai karrierjét. Ám a Papa, mint etalon mögött, eltörpültek a férfiak, egymás sarkát taposva estek ki a rostán, és nincs másként ma sem, pedig nyugdíjasként már lenne ideje randevúzgatni, megadni a kellő időt a megismerkedésnek, és anyagilag sem jönne zavarba, ha utazgatnának, országon belül, vagy külföldön.

Elhatározza, hogy rendet rak, lezárja az évet és búcsút int eddigi életmódjának, tiszta lappal újraszervezi az életét, s kitalálja, hogyan találjon párra, egy olyan férfi személyében, aki hozzá hasonlóan fiatalos, jó erőben lévő, mozgékony és okos, és ami szintén lényeges, legyenek unokái, akiket neki is módja lesz kényeztetni, mintha csak a sajátjai lennének. Ha kell, még képes lesz meg tanulni főzni is, barátnője szerint sohasem késő új dologba kezdeni, s neki a konyhaművészet annak számít.

Először is szépen összehajtogatja a ruhaneműket és betuszkolja az ágynemű tartóba, mert a lakásban másutt már nincs szabad hely, utána ebédre süt két szelet húst, és kikészíti a ruhát, amiben este színházba megy a volt kolléganőivel. Hívták, hogy tartson velük bulizni, Tamarához mennek, a többszörös elvált, életvidám asszonyhoz, de nincs kedve a hajnalig tartó daj-dajhoz, mert pirkadatkor végig kellene utaznia az egész városon, mire hazaérne. Az sem csábítja, hogy Tamaránál nincs normális étel, csak falatkák, meg maximum kaszinótojás.

Jár a keze, melynek eredményeként a kanapén négy kupacban nő a ruha halom, pólók, pulóverek, fehérneműk, végül a zoknik és harisnyák, melyeket tiszta szemeteszsákba helyez, és úgy teszi az ágyneműtartóba, csakhogy az már telis tele van az előzőleg kimosottakkal.

A csudába is, semmi sem sikerül neki, bezzeg, ha a Papa élne, már a vonaton ülne, s azzal szórakozna, hogy találgatná magában az utastársai jellemét, és nincs kizárva, hogy ismét találkozna azzal a nyíregyházi docenssel, akivel hét évvel ezelőtt megismerkedett. Magas, jóképű, markáns arcú, de mosolygós szemű volt, hangja simulékony, mint a bársony és egész úton udvarolt neki, elkérte a telefonszámát azzal, hogy majd felhívja és találkozzanak, vacsorázzanak együtt. Kovacsics Péter szintén a szüleihez utazott, mert elvált férfiként nem akarta egyedül tölteni a szilvesztert. Janka az otthoni vonalas telefonszámát adta meg neki, mert a munkahelyén nem díjazták a magánbeszélgetéseket, a mobilját meg szinte alig használta. Január első hetében minden nap úgy ment haza, most telefonál Péter, ám csalódnia kellett, mert néma maradt a készülék, hiába bűvölte, meg sem csörrent. Forrt benne a düh, hogyan tehet vele ilyet a férfi, aki valójában meg sem érdemelné, hogy elköltsön vele egy vacsorát. Addig heccelte magát, mígnem január tizenegyedikén megcsörrent a telefon, és Péter magyarázkodott, hogy vizsgáztatnia kellett a professzor úr helyett, s elnézést kéri, hogy csak most van szabad ideje, nem hagyta végig mondani a férfi mondókáját, pikírten kikérte magának ezt a bánásmódot és lecsapta a telefont. Úgy érezte, hogy női mivoltában mélyen megsértette Péter, és ezt büszkesége már képtelen elviselni, s ilyen kezdettel nem lehet kapcsolatot teremteni, amit az ember megígér, azt minden körülmények között köteles betartani.

Maga sem érti, miért nosztalgiázik, ahelyett, hogy kivenné az ágyneműtartóból az ottani becsomagolt ruhaneműket, helyére tenné az újakat, a régieket meg levinné a kukatárolóba, hátha kellenek valakinek.

Néhány perc alatt megcsinálja a cserét, kissé kipirul az arca a sietségtől és rápillant az órára. Illene elkészíteni az ebédet. Negyven perc alatt elkészül a sütőben, a krumplit csak megmossa és hasábokban a hús mellé teszi.

Vizet forral, iszik egy Nescafét, és eszébe jut, hogy tavaly szilveszterkor milyen jól mulatott két középiskolás barátnőjével, mi lenne, ha felhívná valamelyiküket, mert az idén is biztosan együtt búcsúztatják az óévet és meghívatná magát. Azonnal felveszik a telefont és kiderül, hogy barátnői pár pillanattal korábban tuszkolták be a sütőbe a malac combot, és azon meditálnak, mi legyen hozzá a garnírung, az biztos, hogy krumpli lesz, csak az kérdéses, tört, sült vagy saláta formában. Janka lelkesen ecseteli, milyen jó lesz a színházi előadás, majd könnyed stílusban elejti a mondatot, hogy utána szívesen csatlakozna hozzájuk., majd a hatásszünet kedvéért iszik egy kortyot a kávéból, amely azonnal cigányútra szalad, mert a vonal túloldaláról kedvesen közlik vele, hogy ne fáradjon, ne menjen hozzájuk, mulasson azokkal, akikkel a színházba megy.

Micsoda impertinencia! Egyszerre fulladozik a dühtől és a kávétól, lecsapja a telefont, és hosszan köhécsel, mire végre megnyugszik. Hogyan mondhatnak neki ilyet, amikor tavaly is ő volt a társaság motorja, az egyetlen, aki végig tudta enni az étel kínálatot és élen járt a pezsgő ivásban! Mire elkészül az ebéd, már másként látja a helyzetet, igazából barátnői nem érdemlik meg a társaságát!

A színház előtt találkozik a volt kolléganőivel. Mindannyian csinosak, parfümtől illatoznak, sminkjük az alkalomhoz illő és vidámak, mintha megittak volna egy-két pohár pezsgőt. Hamarosan kiderül, valóban pezsgőztek, hogy megágyazzanak a jó hangulatnak, elvégre szilveszter van és pár percen belül fergeteges vígjátékot látnak.
A közönség többsége a ruhatár előtt tolong, és Janka úgy dönt, sorban állás helyett kissé furakodik, hogy mielőbb megszabaduljon a kabátjától. Csupán egy férfit kell kivárnia, hogy leadja a kezében szorongatott két kabátot, de nyomja a tömeg, és nekinyomódik az ismeretlennek, aki hátranéz, és bocsánatkérését bólintással veszi tudomásul, majd zsebre teszi a ruhatárostól kapott számot és kifurakodik a tömegből. Janka ösztönösen figyelemmel követi a férfit, aki egyenesen a csinos, estélyi ruhás ötvenes nőhöz tart, átöleli, suttog valamit a fülébe, majd gyengéden homlokon csókolja.

Rászól Jankára a ruhatáros, vegye el a sorszámát és menjen tovább. Az ötödik sor közepére szólnak a jegyeik és Janka megy elől, hogy minél hamarabb elfoglalhassa a helyét. A mellette lévő két szék még üres, miközben a lámpák immár félárbocon égnek. A sor túloldaláról egy pár furakszik az üres helyekre. Kovacsics Péter kissé megböki a könyökével, amikor leül a mellette lévő székre. Közömbös arccal egy pillanatra ránéz, bocsánat, asszonyom, mondja, és visszafordul partnernőjéhez: Pihend ki magad, szívem, tudod, tizenegyre várnak bennünket a Vörös Kakasba, és úgy készülj, hogy reggelig táncolunk!

Fergeteges a vígjáték, és Janka kivételével, könnycsordulásig kacag a közönség.

A cikket írta: Yolla

támogatóink