újabb események régebbi események további események
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel
01:56
Charlesgal regisztrált a weboldalra
22:54
Cindybebey regisztrált a weboldalra
16:24
Juicerqdn regisztrált a weboldalra
16:23
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
09:55
KitchenAidmxr regisztrált a weboldalra
08:53
Holographicmnw regisztrált a weboldalra
07:29
Clara62 új cikket töltött fel

A BŰN… 7. rész

2010. december 18. - Látogatók száma: 49

Piroskának „nagy” szíve van…

Ez a nap az asszonynak sem tartogatott túl meleg helyzetet, bár kétségtelen a kettő nem ugyanaz. Havat ő is fog lapátolni, de azért nem vár fizetséget, kedvére teszi, hogy könnyebben bírja az akadályokat, amikor a cicáihoz megérkezik.
Ahogyan visszagondol erre a napra, minden jó lehetett volna, ő is, Piroska is teljesíti a kötelességét mindkettőjük megelégedésére. De miért is ne lenne bonyolult az élet, mikor az?
*
Amikor az asszony hazaérkezett a kertből, meglepetésére idegen hang ütötte meg a fülét. Azok ott hárman, a konyhájában elég nagy hanggal voltak ahhoz, hogy értse. Az a hajléktalan fiú összetévesztette már megint az otthonát a melegedővel. Nagy szíve van Piroskának – gondolta, de ne az ő kárára.
Nem lett volna semmi baj, ha nem éri váratlanul és nem lett volna olyan éhes, mint a farkas, mert a cicáit ugyan jóllakatta, de magára nem gondolt, és amikor szembesült azzal a nem várt helyzettel, hogy még leülni se tud, egy kissé elkomorult a tekintete.
Miközben hallgatta az első nap munkájáról szóló élménybeszámolót, merített magának egy kis levest, most csak ez számított, amúgy korgó gyomrának jót fog tenni. Még kicsit meg is borsozta, úgy hevítette fel a mikróban. Ennél gyorsabb módja, hogy csillapítsa éhségét, nem jutott eszébe. Főleg, amikor látta, Piroska előszeretettel navigál egy tányér tarhonyás krumplival, a mikró felé, de ő megelőzte. Még jó – gondolta, talán még itthon vagyok.
*
Már ketten ültek az asztalnál. A fiú, aki igencsak éhes lehetett, ha még egy szelet kenyeret is be tudott burkolni az időközben megmelegített paprikás krumpli mellé és az asszony.
Miközben élvezettel kortyolgatta a bögre forró levesét, és átjárta végre testét a meleg, már érzékelni tudta a környezetét annyira, hogy fel is nézzen. Főleg a fiú fekete körmei keltették fel először a figyelmét.
Az asszony tőle szokatlan módon csendes volt. Azt senki nem sejthette, hogy ez a csend rá nem éppen jellemző és előbb-utóbb kimondja, amit gondol, de még várt. Befejezik az ebédet és majd utána.
Leharapni nem akarta a fiú fejét, de a kérdése telibe talált.

- Mióta hordod a körmöd alatt a piszkot? – kérdezte az asszony nem éppen finoman célozva, hogy nem ehhez van szokva.

A fiún látszott, hogy eddig ezt észre sem vette. Helyette viszont Piroska már tettre készen invitálta be a fürdőszobába, hogy a körömkefével adjon a kézfejének.

- A hátát nem akarod lecsutakolni? – kérdezte az asszony, enyhén célozva, hogy nincs éppen jó kedvében. – Te csináltad! - gondolta, most, amit főztél, edd is meg.

Az asszony fáradt volt, ezért a „fejmosást” későbbre halasztotta. Visszavonult a szobájába és hagyta, hogy azok hárman élvezzék ki a helyzetet még egyszer utoljára, mert, amikor a csendespihenő véget ér, értésére fogja adni ennek a nőnek, hogy hová tegye a nagy szívét, ha egyszer ő nem engedheti meg magának, hogy rajta kívül másokon is segítsen.
*
Meglepetésére, amikor felébredt a fiút még mindig ott találta, ahol hagyta. Mindhárman jól érezték magukat, miközben Piroska még nem sejtette, hogy az asszonyban egyre növekszik az indulat. Az alkalom még váratott magára kissé, mert mindketten, Piroska és a fiú végre szedelőzködni kezdtek, de az asszony tudta. Ami késik, nem múlik.
*
- Miért is van az, hogy nem értette meg, amikor világosan és tisztán megmondta neki már korábban, hogy a lakásába ne hozzon senki idegent, a barátai közül? - Nem volt elég a Farkaskája, hogy beállított vele a múltkor, most meg ez a hajléktalan fiú! - És akkor mi van, ha nincs otthona? - Mit tehet ő erről? - Gondolt volna akkor erre, amikor kocsmába fektette a pénzét, eladta a lakását azoknak az idegen, ismeretlen embereknek, akik galád módon kihasználták, kijátszották. – Miért nem hajléktalan szállóba fektette a pénzét – gondolta az asszony, de tudta, a „nagy” beszélgetés még hátravan.

Folyt.

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Anonymus
2011. december 24. 08:47
Kedves Éva!

Olvasom tovább!... Egyre merészebb a hölgy. Nem lehetett könnyű a helyzete, amibe csöppent. :-)

Üdv.

Józsi
Anonymus
2010. december 23. 17:32
Csak még a címet nem értem. Vagy valamin átsiklottam?!
Pinokkió
Cikkíró
párbeszéd
2010. december 21. 07:07

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2010. december 21. 06:55

Ha már megszólítottál, kedves Éva, akkor elmondom, mi lehet a baj, miért nem kaptál túl sok hozzászólást az íráshoz.

Nem verseny ez, ahol az író ír, az olvasó pedig megpróbál túltenni rajta. Legtöbbünktől egy kicsit távol áll ez az életvitel, amit a sorozat olvasásakor megismerhettünk.

Van családunk, és a "házunk a várunk", idegeneknek nincs helye közöttünk, az otthon békéjét ne dúlja fel senki, ha mégoly kedves is nekünk. Ha odavetünk egy koldusnak száz forintot, aznapra már megtettünk mindent, azt gondoljuk.
Ebbe a világba nem fér bele az a fajta önzetlenség, emberszeretet, ami benned megvan, és egy idegen ember befogadásában nyilvánul meg. Te nem csak hirdeted az "igét", de olyat teszel, ami előtt értetlenül állunk. Mert könnyű jónak lenni úgy, hogy elképzeljük, hogyan kellene segíteni az elesetteken, hogyan tudunk hasznosak lenni mások számára, de te a gyakorlatban bizonyítod, hogy a hajléktalan embernek is van emberi méltósága, és ezt tiszteletben tartod akkor is, ha ez nehézségekkel jár, és áldozatot is követel tőled. Lehet, ezt te megteheted, mások kevésbé. De ebben nem is ez a lényeg.

Szóval, ne keseredj el, biztosan mindenkinek van egy-egy gondolata az írásoddal kapcsolatban, amit majd elmondanak. De most Karácsony közeleg, és ilyenkor a cukros-mázas szövegek kellenek. Ilyenkor ünnepelnek az emberek, és zavarja őket a valóság. Hogy vannak, aki nem hogy ajándékra nem számítanak, de lehet, hogy nem is élik meg a szilvesztert? Ilyenkor nem számít. Nem szabad gondolni rá!

Janó

Kedves Janó!
Nem is várhattam volna többet. Amit írsz számomra útravaló, bíztatás, hogy nem szabad feladni. Tudom, mindent csak módjával, nem is tudnék többet adni, ha akarnék sem, a környezetemnek. Nem mondom, hogy család, mert nem az, semmilyen értelemben. Engem nem téveszt meg a karácsony "hangulata", látom az emberek rohanását, nem irigylem attól, akinek van, nekik talán még nehezebb, mert a sok, többször már nem elég! Én még mindig hiszek az önzetlen szeretetben, vagy valami hasonló, inkább törődés, odafigyelés a helyesebb kifejezés arra, amit én teszek.
Köszönöm mégegyszer!
Éva
Anonymus
2010. december 21. 06:55
Ha már megszólítottál, kedves Éva, akkor elmondom, mi lehet a baj, miért nem kaptál túl sok hozzászólást az íráshoz.

Nem verseny ez, ahol az író ír, az olvasó pedig megpróbál túltenni rajta. Legtöbbünktől egy kicsit távol áll ez az életvitel, amit a sorozat olvasásakor megismerhettünk.

Van családunk, és a "házunk a várunk", idegeneknek nincs helye közöttünk, az otthon békéjét ne dúlja fel senki, ha mégoly kedves is nekünk. Ha odavetünk egy koldusnak száz forintot, aznapra már megtettünk mindent, azt gondoljuk.
Ebbe a világba nem fér bele az a fajta önzetlenség, emberszeretet, ami benned megvan, és egy idegen ember befogadásában nyilvánul meg. Te nem csak hirdeted az "igét", de olyat teszel, ami előtt értetlenül állunk. Mert könnyű jónak lenni úgy, hogy elképzeljük, hogyan kellene segíteni az elesetteken, hogyan tudunk hasznosak lenni mások számára, de te a gyakorlatban bizonyítod, hogy a hajléktalan embernek is van emberi méltósága, és ezt tiszteletben tartod akkor is, ha ez nehézségekkel jár, és áldozatot is követel tőled. Lehet, ezt te megteheted, mások kevésbé. De ebben nem is ez a lényeg.

Szóval, ne keseredj el, biztosan mindenkinek van egy-egy gondolata az írásoddal kapcsolatban, amit majd elmondanak. De most Karácsony közeleg, és ilyenkor a cukros-mázas szövegek kellenek. Ilyenkor ünnepelnek az emberek, és zavarja őket a valóság. Hogy vannak, aki nem hogy ajándékra nem számítanak, de lehet, hogy nem is élik meg a szilvesztert? Ilyenkor nem számít. Nem szabad gondolni rá!

Janó
Cikkíró
2010. december 20. 13:04
Na! Mire lennél képes?
Cikkíró
2010. december 20. 12:57
Kedves Olvasó!
Ennyire rosszul adtam át, talán nem érted? Vagy ennyire nem bírod elviselni azt, aki írta, vagy magát a valóságot? Nem mire lennél képes? Mit akarsz, mit szeretnél? Nem elég? Mondd meg, mi az elég?
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: