Requiem egy barátságért
Látogatók száma: 69
Sokszor elnéztem őt… Néztem messziről, aztán egészen közelről. Csodáltam, néha irigyeltem is. Büszke járását, hányaveti mozdulatait, ahogy lerázott magáról minden terhet. Nincsenek lelki problémáim, jelentette ki, és nézett rám megvetően.
Olyankor szégyelltem magam, minden vágyam az volt, bárcsak lennék olyan erős és rátarti mint ő!
Kinevetett. A gyengéket el kell taposni, mondta, majd választ sem várva, köszönés nélkül távozott.
Megijedtem. Azt hittem soha többé nem látom viszont, de tévedtem. Újra és újra jött, hívás nélkül, váratlanul. Mindig örömmel tártam szélesre házam és szívem kapuját, nem takargattam sebeimet. Kávéval, vacsorával kínáltam, és örültem, hogy láthatom. Íme, egy erős ember, akinek soha nincsenek lelki problémai, tanulj tőle!, mondtam magamnak. Tudnom kellett volna, amit ma már tudok; üres, lélektelen mivoltát rejtegeti a világ elől. Büszkesége álca, az erőt pedig tőlünk lopja, a „gyengéktől.”
A cikket írta: Gertrud
Hozzászólások
időrendi sorrend
Egy őszinte, nyíltszívű embernek idő és tapasztalat kell ahhoz, hogy rájöjjön, nem mindenki olyan, mint ő. Sőt, sokan a naívságát ki is használják.
Vannak az un. vámpír-tipusú emberek, akik az ilyen emberek energiájából, jóságából, tisztaságából élnek. Nem mások ők, mint a nagy sekik..
Egyébként nem vagyok Anonymus, hanem Ilona..
...és fényképem is van..
Feleségem sajnos pont ilyen. Én szeretem ahogy van de a lelkemet az évek alatt nagyon meggyötörte. Igaz én sem vagyok hibátlan. Én csupán szeretem, szeretem ahogy van. A legnagyobb hibája pedig az, hogy soha nem ismeri be ha valamit elszúr. Mindíg más a hibás, de megszoktam, csak néha rosszul esik. Ő ilyen....
És miért ne akartam volna közelíteni, ha egyszer ő belemászott a lelkembe? Barátok voltunk vagy mi a szösz..? Az meg kölcsönös érdeklődésen alapul. Oda-vissza.
Azt sem írtam, hogy el kell felejteni. Azt mondtam, ez már múlt, és kész. :)
Miért hiányzott? Tudja fene, én tényleg szerettem őt. Talán ezért.
Kedves Anyu, " az igazán erős".., írod. Bizony ám, ez a megfejtés. Az igazán erős nem mások lelkéből táplálkozik. Ennyi. :)
Köszi a kommentet!
Kedves Éva, én is láttam az esendőségét, de felé nem lehetett közelíteni, hisz azzal lemállott volna a gondosan felfestett " erős nő" álarc.
És igen, bírálni azt tudott, a felsőbbrendűsége tudatában.
Mindegy, mára már új emberek vérét szívja, és bár sokáig hiányzott, mindez a múlté.
Köszi a véleményedet, pusz nektek! :)
Miért nem hagyott hidegen téged?... Kevesebb sebet ejtett volna és akkor nem beszélhetnél most múltról, amit el kell felejteni... Ezt csak azért írom, mert mint mondod - sokáig hiányzott... Azt kell megtalálnod magadban, és megérteni, hogy mi hiányzott belőle. Ha nem találod, akkor mégsem vagy olyan erős, mint hiszed...
Köszi a kommentet!
Kedves Éva, én is láttam az esendőségét, de felé nem lehetett közelíteni, hisz azzal lemállott volna a gondosan felfestett " erős nő" álarc.
És igen, bírálni azt tudott, a felsőbbrendűsége tudatában.
Mindegy, mára már új emberek vérét szívja, és bár sokáig hiányzott, mindez a múlté.
Köszi a véleményedet, pusz nektek! :)
A látszat, az álarc mögött olykor még inkább olyan embert ismerhettem meg benne, aki segítségre szorul, gyengébb mint mi magunk esetenként... Osztozom anyu véleményével, hogy barát tud lenni, de kíméletlen ráolvas a hibáinkra... Teheti, mert legtöbbször nem vállalja önmagát, "álarcot" visel azokkal szemben, akiket csak a felszín érdekel, akik nyíltan, őszintén vállalják magukat... azok előtt előbb-utóbb az ilyen ember is felfedi magát, mert látja, hogy nem másokon keresztülgázolva próbálnak meg érvényesülni..., ami neki magának a legnagyobb hibája azt igyekszik titkolni...
Pussz,
Éva
Puszi:Anyu
Nem tudom miért ír anonymusnak