Nem így képzeltük.....
Látogatók száma: 202
Eszembe jutott az én esküvőm, ami 38 évvel ezelőtt volt.
Emlékszem az örömre, a készülődésre, az idegességre, a ruhapróba, étteremkeresés és minden ami vele jár. Az asztalnál leesett a késem. A meghívott szomszédasszony megjegyezte, hogy nem jó jel! Senki nem foglalkozott vele, mert az a nap nem a kétségeké volt. Hittünk benne, hogy a közös élet jó lesz, szép lesz.
Jöttek sorba a gyerekek, az első fiú, aki nemrégen maga is apa lett. A középsőt, a kislányt elveszítettük. A mai napig tátong a lelkemen az a seb, amit hagyott maga után. Ő egyedül kezdett járkálni, a végcél általában valamelyik vendéglátóipari helyiség volt. Akkor már nem tudtunk egymásba kapaszkodni. A harmadik is megérkezett szintén fiú.
Aztán a járkálások megsokszorozódtak. Már nem is jött haza józanon. És nem tudom mikor jött el a perc, amikor már szenvedés volt az egész. A jelek a fejemen, a testemen, emlékeztetnek rá, amíg élek. Egyedül maradtam a két fiúval. Nem volt ránk kíváncsi, vagyis csak akkor, amikor kaptuk az átkokat, hogy gyerektartást kell fizetnie.
Küszködés volt az élet, volt hogy elsírtam magam az ágyamban. Aztán másnap nagy levegő és folytattam az egészet. Barátok akadtak, jöttek, mentek, néha a férfi mondott búcsút, néha én. Néha a gyerekek döntöttek, hogy nem hozzánk való az illető. Közben felnőttek, kijárták az iskolákat, megint egyedül maradtam.
Tizenöt tizenhat éve az utamba került egy férfi. Először azt hittem nem lesz belőle semmi, hiszen ki tud elképzelni egy olyan kapcsolatot, ahol az ember hetekre eltűnik? Ahol reggel megérkezik, nappal alszik, majd elmegy este a barátokat sorba járni? Aztán mint kiderült, neki is kellett valaki, akihez jó hazamenni. És elmaradt a barátokhoz járkálás. Amikor hazajött, itthon is maradt, amíg újra nem kellett elindulnia.
A cég megszűnt, munkanélküli segélyre kényszerültem. A gyerekek a saját életüket élik, a férfi úton, én meg ültem itthon. Felvetette hogy menjek vele, amíg nem lesz újra munkám.
Szinte egész Európát bejártam vele. Nápolytól, ahol a kúton megfogdosták a hajamat, hogy valódi-e, az angol gyárig, ahol a munkások sós tortával kínáltak meg. A ködös francia hegyektől a holland kikötőig, ahol a fejemet hátrahajtva néztem a magasba nyúló hajót és nem tudtam elképzelni, hogyan fér bele ötezer autó. Ott láttam életemben először a tengert. Haragos volt, barátságtalan, szürkeszöld, semmi szépséget nem találtam benne, amíg aztán meg nem láttam az Adria szelíd kékjét.
Aztán találtam munkát, és már csak akkor mentem vele, ha rövidebb útra indult. Manapság már szinte alig tudom elkísérni, pedig úúúgy mennék. Jó helyem van, megbecsülnek, beérett az éveken át tartó bizonyítás gyümölcse.
A férfi továbbra is elmegy és hazajön hozzám. Ez a munkája. Minden évben van egy alkalom, amikor megkérdezi, hogy hozzámennék- e feleségül. És én nemet mondok. Magam sem tudom hogy miért.
A fiam esküvőjén láttam az első férjemet. Az alkohol tönkretette, szétmarta. Nem láttam benne azt a férfit, akivel olyan nagy reményekkel indultam neki az életnek.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend
A férfiak is el tudnak kényelmesedni a papíralapú együttléttől, nem csak a nők. Amíg nem állít válaszút elé, addig ne kötelezd el magad jogilag, mert igen rosszul járhatsz! A házassági kötődésnél csak a közös vállalkozás nyűge a rosszabb. Az én férjem nem iszik , nem dohányzik, nem csajozik, csak minden pénzem elkölti a hülyébbnél hülyébb vállalkozásainkban. Soha többet nem vennék magamra egy púpot, amit férjnek neveznek.
Én óvatos lennék, ha így is tökéletes a kapcsolat.
Nagyon-nagyon jól leírtad. Én nem mennék hozzá. Sok példát tudok, tizen,huszon év után egybekeltek.Aztán elváltak....Valami átok ül azon a papíron? Onnantól kötelesség, ami addig boldogság. Haza kell menni. Most haza lehet menni. Talán ez a titok. Légy boldog úgy, ahogy neked jó, megérdemled!
Köszönöm a kívánságodat! :)
Szerintem is mondj igent legközelebb! :-)
Elmondásod alapján a kapcsolatotok már elég szilárd alapokon áll ehhez.
Legyen nyugodt, szép életed, .........üdvözöllek