újabb események régebbi események további események
02:01
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
02:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:28
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:32
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:32
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:13
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:53
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:24
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Agresszió

2012. augusztus 15. - Látogatók száma: 339

"A testembe költözött, az agyamba! Nincs más, nem is volt, nem is lesz. Csak ő létezik, átvette a saját helyemet a tudatomban. Uralkodik rajtam, rab vagyok! Miért kell, hogy így legyen? Én nem én vagyok, hanem a játéka! "

A tévét bámulom, kapcsolgatok, semmi sem jó. Így van ez. Elfutó kósza jelenetek, reklámok. Semmi érdekes. Végiglapozom a csatornákat és kezdem elölről. Egy helyen felvillan a jól ismert kép. Csak egy pillanat és azonnal görcsbe rándulok. A testem emlékszik. Ez a félelem. Az ujjam megremeg a távirányító gombján. Visszakapcsoljak? Nem, inkább nem vagyok kíváncsi arra. Nem akarom látni. De valami mégis vonz benne. Mély levegőt veszek. Nézem a gombot, aztán az ujjam. Megtegyem? Akarok én ezzel szembesülni? Soha!

Egyedül egy nagy teremben, zajok, ismeretlen zörejek, sötét, idegen érzés. Pislogok, valahonnan mégis ismerős. Itt már jártam. Ez az én saját poklom. Egy férfi hangja távolról érkezik, felém tart. A képe már sejtjeimbe égett s ettől összerezzenek. Kinyitom a számat, levegőt veszek. A saját szívem dobbanása is megrémít. Mit tesz majd ha itt lesz? Hová bújjak előle? Mit mond és én mit tegyek? Tehetek ellene? Nem tudok!
A hangja egyre csak feszít, már közel van. Nem látom! Honnan jön? A kezem remeg, a gyomrom felfordul és a lábaim nem engedelmeskednek. Merev vagyok, mint egy kőszikla. A levegőt csak kapkodom, rettegek, nem tudok mozdulni! Segítsen valaki! Hallom a lépteit, mindenhonnan! Mégsem látom. Érzem a szagát, a sóhaját, az izmai munkáját, a porcok recsegését, a szavai élét, ami a lelkembe mar. Nem, nincs itt, de tudom, érzem, hogy közelít! Nem is kell mozdulnia, mégis itt van. A testembe költözött, az agyamba! Nincs más, nem is volt, nem is lesz. Csak ő létezik és átvette a saját helyemet a tudatomban. Uralkodik rajtam, rab vagyok! Miért kell, hogy így legyen? Én nem én vagyok, hanem a játéka!

Vállam megrogyott, izmaim nem engedelmeskednek, agyamban csak ő táncol az idegeimen, a testem az övé, a gondolataimat is a hatalmában tartja, az erőm elhagy, magamba zuhanok. Képtelen vagyok tenni ellene. Nincs kiút! Agyon nyom! Megöl! Itt is van! Hozzám ér! A hajamat markolja, tudom és én a földre esem. Összekuporodom, arcomon könny patakzik, nem látok semmit, csak a félelem zúgja gyászos indulóját. Rettegj! Rettegj! Rettegj! A szívem csak ezt a ritmust dobogja. Mit tehetek? Hogyan védekezzek ellene? Miért vagyok gyenge, értéktelen és tehetetlen? Az vagyok egyáltalán? Vagy csak elhiteti velem? Miért vonom magam kétségbe? Ő miért teszi? Én, vagyok valaki egyáltalán? Ki vagyok én? Vagyok egyáltalán? Élet ez? Nem! Én ezt nem akarom! Én élni akarok! Nem félni!

Most én szorítom össze minden izmom s a fájdalom, amit magamnak okozok végre hat. Ezt nem ő okozta! Igenis én vagyok saját magam ura! Én ki akarom nyitni a szemem! Én tenni akarok! Lélegezni! Élni! A testem végül elernyed, nem bírom tovább a görcsöt. Fény tör be a lecsukott szemeim mögé. Vakít, de mi lehet az? Egy újabb fájdalom? Összerándulok még a gondolatra is, mégsem történik semmi. Felnézek. Semmi sem változott. A terem ugyanaz. Kongó üresség. A falak némasága nyomasztó, de onnan mégis csillogó kristályok szórják rám fényüket. Igen! Ez megihlet! Kezembe ecset terem. De hát én nem tudok rajzolni! Mégis végighúzom finoman a hegyét a falon és a színek csak úgy folynak ki az ecsetből. A kristályok varázslatos vadregényes táj kabátját öltik magukra, amott egy tábortűz, egy kirándulás, nevetés, gitár egy kézben, az arcokon mosoly és én is ott ülök. Milyen jól éreztem ott magam! Máris lépek tovább, újabb képet akarok! Az ecset nem pihen, száguld az anyagon és megjelenik két alak, egymásba fonódva, csókolózva andalognak. Az első csók! Mosolygok. Életem szebbnél szebb pillanatai testesülnek meg. Öröm jár át. A lelkem felszabadul és egyre csak festek, elmerülök benne, míg megtelik a tér minden szeglete a ragyogó emlékekkel. Nincs több árnyék a teremben, nem érhet el senki, aki ide belép, nem szennyezhet be, ez az enyém! Itt van minden, ami szép! Ezt meg kell őriznem! Ez vagyok én. A képekről visszamosolygó valóm. Gyönyörködöm bennük, hisz oly megnyugtató.

A kezemben a távirányítót találom ismét az ecset helyett. A gomb felett tartom az ujjam. Nem is tudom mit akartam még az imént. Megnyomom hát és a képernyőn felvillan egy férfi, aki egy nő fölé hajol. Kezet emel rá, szidalmazza. Megremegek. A félelem lassan áramlik szét bennem. Érzem ismét lelkem padlójára kerülök, ha nem teszek valamit. Mély levegő, míg észnél vagyok és lecsukom szemem. Felidézem a festményeket a falon, lassan megnyugszom tőle, újra a tévét nézem s mindannyiszor mikor szorít a félelem előszedem a boldog önmagam képeit, amíg csak tart a jelenet. Aztán vége. A nő a képernyőn vérbe fagyva hever az aszfalton. De én nem! Én élek, én túléltem! Egyszerre mámoros köd ül agyamra, erős vagyok! Ügyes vagyok! Én megküzdök az árnyaimmal, mert szabadon akarok élni! Élni! Jó! Szabadon! Nincs több félelem, mert én végre magam vagyok.

kép: internet

A cikket írta:

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. október 7. 13:38

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2012. augusztus 17. 00:06

Hó, ez durva. Ugye nem történt meg?

Sokan vannak akikkel igen...
2012. október 7. 13:38

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. augusztus 15. 23:35

Kedves Xaide!

Remek írás, és csak remélni merem, hogy fiktív történet...

V

Részben igen, de sajnos annyi ilyen történik nap mint nap, hogy megihletett.
X
2012. augusztus 17. 00:06
Hó, ez durva. Ugye nem történt meg?
2012. augusztus 15. 23:35
Kedves Xaide!

Remek írás, és csak remélni merem, hogy fiktív történet...

V
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: