Amit ma sem értek... (1)
Látogatók száma: 45
Örültem annak, hogy tetszett az írásom. Igyekeztem azt a hangulatváltozást kifejezni, amit akkor éreztem és szavakba foglaltam. Ezek szerint sikerült megnevettetnem néha azt, aki a humort más írásaimban mindig is hiányolta...
Azt mondta ugyanis: Egy kis humor még elfért volna benne. Jó! - gondoltam.
Csak azt nem értettem, az olvasóm szerint miben nyilvánult meg a "bipoláris" zavar? Mert ezt a jelzőt alkalmazta.
Hol volt az írásomban a depressziónak halvány jelenléte is, esetleg a gyanúja?
Legfeljebb egy kis lemondás-féle érződhetett, amit úgy is éreztem akkor, amit igyekeztem megfogalmazni. De annak a beismerése, hogy valami miért nem megy adott szituációban, miért fejez ki egyben zavart viselkedésmódot is egy kívülálló szemében?
Ez az, amit ma sem értek...
Ha valamit hosszú ideje nem követtél el, nem tettél meg érte semmit, mert távol tartottad magad mindattól, hogy szembesülnöd kelljen vele..., vagy azért, mert a körülményeid nem tették ezt lehetővé, és ennek folytán nem vettél részt egyetlen egy - számodra fontos - eseményen sem... Elutasítottad, vagy inkább megtaláltad a magyarázatát annak, hogy miért nem, mint azt, hogy miért igen?... az miért lenne egyben egy zavart viselkedési forma?
Ez az, amit ma sem értek...
Nem hagyott nyugton az olvasóm ezen leírt hozzászólása.
Szerettem volna, ha bővebben is kifejti, amire nem került sor. Nem kerülhetett sor... mert számára ez nem annyira volt talán fontos. Nem úgy nekem, aki egy valós helyzetet próbáltam vizionálni.
Az, hogy én, vagyis egy amatőr író mit érez valós problémának, ami megakadályozza egyszer az önfeledt kikapcsolódásban, még a gondolata is frusztrálja, ami már akkor keletkezik benne, amikor először felvetődik, hogy valakiket, akiket a múltból ismert, mindenfajta érzelem nélkül, velük egy találkozás mitől válhat számára mégis fontossá, elodázhatatlanná, nyilvánvalóvá, ő tudja, vagy nem tudja, mitől válhatna akarattá is egyben, hogy egy összejövetel alkalmával le tudjon ülni azokkal az "ismeretlen" emberekkel is akár, egy asztal mellé. Mégsem teszi meg.
Kivel is találkozhatott volna ott? Nem számára ismeretlenekkel, hiszen régről, a munkája során nem is egy emberrel volt munka kapcsolata. Nem igaz, hogy nem érdekelte. Nagyon is. Nem az érdektelenség volt itt a fő szempont. A visszatartó erő. Ki volt ő? Még ekkor sem tudta hová helyezni önmagát.
Igen. Ők jelentették számára az első mérföldkövet. Olyan embereket ismerhetett meg bennük, akik elindították egy bizonytalan jövő felé. A pályafutása ott kezdődött el. Első munkahelye volt. Tanult tőlük, kivétel nélkül szinte mindannyiuktól. Legyen az, és itt nem sorolom fel a ranglistát, mert nem ezen van a fő hangsúly. A mindenkibe mindenki beletartozik, a segédmunkástól az igazgatóig.
Belecsöppent ebbe a miliőbe. Ebbe a munka világba, amit ma sem érti miért lett vége?...
(Folyt.köv.)
Ui... Nagyon fontos, hogy milyen hozzászólásokat írunk egymáshoz. Ezt nem véletlenül mondom. Tapasztalatból tudom. Nagyon is érzem. Azon amatőr írótársaim próbálkozásai jogosítanak fel erre a következtetésre. Olvasva az írásaikat és a hozzászólásokat. Mennyire vetheti őket vissza mindenfajta megnyilvánulás alkalmanként, pusztán egy ilyen hozzászólás miatt:... ("A bipoláris nőktől, azért mentsen meg az Istenem!") Te tudod, hogy ez mit jelent?
Amit ma sem értek...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Éva!
Megnéztem a szó jelentését,_Mániákus depresszió.
Régóta ismerlek , de nem talállak annak.Aki hangulat embere, az nem mániákus depressziós.
kata
Akkor most megnyugodtam, hogy ezt mondod. A hangulat embere voltam mindig is. Talán többet töprengek, mint kellene, de ez nem zavar. Inkább zavar a tömeg, a sokaság. Nem szeretem az összejöveteleket, az olyan macerás.
Puszi, Éva
Megnéztem a szó jelentését,_Mániákus depresszió.
Régóta ismerlek , de nem talállak annak.Aki hangulat embere, az nem mániákus depressziós.
kata