Lassan, de biztosan
Látogatók száma: 53
Kicsit kényelmetlen érzés, ha a szokástól eltérően viselkedünk, meglepő s egyben ijesztő.
Egyszer volt egy lány, egy kicsi gombócka, a neve legyen Timi. Legkisebb gyermekként a szülei annyira féltették, hogy szinte soha ki sem tehette a lábát otthonról, még a szomszédba sem, nem játszhatott senkivel, ha mégis megtette, mindig baleset érte. Gyakorlatlan volt, hogyan kell játszani másokkal. Az iskolában sem voltak barátai, vagy ha voltak is, az évek során rá kellett jönnie, hogy csak érdekből. Mert megírta helyettük a kémia dolgozatot, vagy a matekba súgott nekik. Későn jött rá, de ő akkor is vágyott a barátságukra. Mindent megtett, hogy megfeleljen nekik is, a szüleinek is.
A csendes, szótlan Timi lassan felcseperedett, kinyílt a világ előtte, elbúcsúzott rengeteg barátnak hitt embertől, fiúk jöttek- mentek, szerelmek múltak-égtek, de soha sem érezte magát igazán jól. Mindig egyedül volt, környezete annyira különbözött tőle, hogy sokáig magába zárkózott, még akkor is, ha a heves kamaszkorban tomboltak a hormonok, rakoncátlan volt, mint a többi, nem tűnt ki igazán semmiben. Egyre kevésbé bízott abban, hogy valaha lesznek barátai, vagy csak egy, a legbizalmasabb. Várta a csodát.
Egy napon egy fiú érkezett az életébe, aki megtestesítette mindazt, ami lenni szeretett volna, s ez a fiú elég felületesnek bizonyult ahhoz, hogy ne nézzen a lány lelkének mélyére. Timi és a fiú össze is házasodtak, a lány hagyta magát sodródni az árral, megismert ezer embert, de így sem jelentett neki egyik sem többet. Csak a férje, akiről hitte, hogy elég neki. Timi a háttérből nézte mindig a nagybetűs életet, amit mellette a tüzes férje élt, egyre többet csalódott, egyre kevésbé bízott és egyre irigyebb lett rá. Konfliktusaik akkor kezdődtek, amikor egyszer a lány csapot papot hagyva elmenekült, senkit sem értesítve merre megy. Eltűnt a világ elől. Gondolkodnia kellett. Hogyan tovább? Egy magát áltudomány kutatónak valló, egyébként kártyajóshoz tért be, akivel nagyon sokat beszélgetett. Egyetlen nap volt csak. Egy hosszú délután, olyan, mint bármelyik. De Timi ott megváltozott. Hazament és meghallgatta a szemrehányásokat. Az egész család aggódott, már égen földön keresték. Timi sosem tett volna ilyet férjével és szüleivel, de az új Timi nem védekezett, nem érdekelte már. Elhatározásra jutott végre. Soha többé nem ment vissza a jóshoz, aki segítségére volt akkor ott. Csak egy határállomás volt, amit átlépett. A férjével még évekig együtt élt, született egy gyerekük, de napról napra nagyobbra nőtt benne az a mag, amit akkor az a jós elvetett. Lassan csírázott, majd növekedett, de már nem akart megfelelni senkinek az égvilágon. Nagyon ügyelt az emberi viszonyaira, senkit sem engedett magához közel, soha többé. Férjével elhidegültek egymástól, még akkor is, ha jó barátok voltak. Timi nem tudott a férfire férjeként nézni, lehullott a szeméről a torz szemüveg, amit maga tett oda, hogy elviselje a szerepét. Bármennyire is szenvedett a házasságban, fogadalmát, amit félelemből tett, nem szegte meg, kivárta, míg a férj lép. Persze összetört, de várható volt. Örült is neki, meg nem is. Tudta, hogy leszerepelt, mint feleség és mint barát is, épp ezért továbbra sem kötött szoros kapcsolatokat. Nem is igényelte. Jó volt neki a toronyban, csak akkor ment le, amikor neki kedve volt. Aztán új fordulatot vett a sorsa. Új kihívás előtt állt. Önként vállalt magányában rátört egy másik lény, aki eleddig ismeretlen hatással volt rá. Bizonyára ez kölcsönös lehetett, de ő megijedt. Tudta, ez egy belső kisugárzás, vagy csak valami megmagyarázhatatlan rezgés, ami felerősíti benne a hullámokat és tudta azt is, van úgy, hogy találkozik valakivel és még csak hozzá sem szólt, mégis taszítja. Vagy épp az ellenkezője. Furcsán kezdett viselkedni, az érzési viharosan változtak, napról napra, ragaszkodó lett, szinte vágyott a figyelemre.
A vonzás és taszítás fizika, mégis kicsit több annál, mivel emberekről van szó, akár akarják, akár nem, rá kell hagyatkozniuk valamennyire az érzéseikre, mert mindent ez irányít. Lehetnek realisták, vagy ösztönlények, akkor is szívesebben kötnek üzletet vagy barátságot olyan emberrel, aki szimpatikus. Számtalanszor megfigyelhető, hogy hiába nem a külső teszi az embert, mégis automatikusan ítélnek az emberek, el vagy meg másokat. Mert egy pillantás és máris a befogadott kép kivált belőlük egy ösztönös reakciót. Ez is fizika, a kölcsönhatás törvénye, még akkor is, ha energiákról és nem konkrét, anyagi találkozásról van szó. Mert mindennek és mindenkinek van egy fajta kisugárzása, csak nem mindenkire hat ugyanúgy. Ez segít abban, hogy mindenki eligazodjon, ki az, akivel érdemes bármilyen irányú kapcsolatot kialakítani. Sajnos minden emberi kapcsolatokban meg van az a lehetőség, hogy hazudnak, az egyik magát is próbálja ámítani, vagy a másik nincs tisztában azzal, mit is akar, de a vége ugyanaz lehet. Csalódás.
Timi kényelmetlenség érzetét próbálta felülvizsgálni, miért van és miért viselkedik másként. Nem köt gyorsan barátságot, nem szokása egy egész sor dolog, túl szép, túl hihetetlen minden. Mintha valami hullámvasúton ülne, csak visítva nézi a következő kanyarokat. Nem csak érezni szereti a sodrást, hanem tudni is, merre tart. Bár imádja a meglepetéseket, azért igyekszik óvatosan lépkedni. Nem akar frontálisan ütközni semmi nála keményebb dologgal. Épp ezért úgy gondolta, nem árt lassítani, elgondolkodni, mit is tesz, mit akar és miért jó az, amit épp csinál. Jó e egyáltalán. A racionális énje és a félelmei azonnal előkúsztak a hátsó szobából, talán nem véletlenül. Mérlegre tette önmagát, talán túl nagy hévvel rontott neki dolgoknak, talán ijesztő lehet másoknak is, nem csak neki ez a hirtelen harmónia, esetleg túl sok is neki.
A fokozatosság elve gyakran üdvösebb, még akkor is, ha ez komoly dilemma. A belső félelmekkel nem könnyű harcolni, mert az ember maga ellen küzd. Egy megfoghatatlan ellenség pedig a legádázabb, legkegyetlenebb dolog, ami létezik. Meglátjuk, mire jut Timi.
kép: net
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves T!
Ezt eddig nem olvastam..., amikor tettem amit;-) De ezután is teszem...
Szerintem a burokban élő T, majd a magányos T, és végül a burokban tartott társasmagányos T, kellően hosszú éveken át kapott olyan negatív impulzusokat, hogy amikor DI helyre akarja tenni a fizikát T világában, akkor Ő mégis féljen! Javaslatom, hogy azért csak légy nyitott!
Üdv,
P
:) kibogoztam, T is megszülte a megoldást és én is. Természetes kiválasztódás. Ahogy DI dobja a zsugát, az mindig nyerő. :) Köszönöm.
Üdv: A
Ezt eddig nem olvastam..., amikor tettem amit;-) De ezután is teszem...
Szerintem a burokban élő T, majd a magányos T, és végül a burokban tartott társasmagányos T, kellően hosszú éveken át kapott olyan negatív impulzusokat, hogy amikor DI helyre akarja tenni a fizikát T világában, akkor Ő mégis féljen! Javaslatom, hogy azért csak légy nyitott!
Üdv,
P
Szia Ailet!
Jól összehoztad. A magam részéről Timinek és mindenkinek azt kívánom találja meg, amit keres lassan, de biztosan. :-)
Puszi,
Éva
Jó, hogy benéztél! Köszi, Timi ügyes csaj, meg fogja oldani, csak idő kérdése. Azt hiszem. :) Néha megreked a félelmeknél, mint mindenki. :)
Puszi: Ailet
Jól összehoztad. A magam részéről Timinek és mindenkinek azt kívánom találja meg, amit keres lassan, de biztosan. :-)
Puszi,
Éva
Elgondolkodtató cikk volt, köszönjük Ailet!
Pussz, Tündér
Köszi, hogy olvastad.
Puszi: Ailet
Pussz, Tündér