Más szemmel nézve
Látogatók száma: 62
Észrevetted? Láttad. Mégis elnyomtad magadban az ellenérzést, csak azért, hogy ne szegje a kedved...
Nem egy épületes látvány, nem is egy büszke tett, ruhátlan, pucér seggel ülni egy számítógép előtt. Túl egy viharos hancúrozáson, valahogy nem ezt vártad befejezésképpen tőle, hogy a második dolga lesz, bekapcsolni a gépet. Elnyomtad magadban ezt az ellenérzést, csak azért, hogy ne szegje kedved.
- Ez csak a felszín - gondoltad. Mélyen, legbelül - bár még hitted - de egyre kevésbé voltál biztos abban, hogy mindeközben valamiféle érzések is működnek benne. Vagy, ha működnek is, azok milyen vonatkozásúak?
- A megszokás rabja lenne?... vagy a kíváncsiságé... - gondoltad. Akár, mint te is. Igaz, hogy nem pucéran. Egy köntöst legalább, ha mást nem is, de magadra kanyarítottál, ha egyedül voltál, és unatkoztál, valamivel ki kellett töltened azt a nem kis időt.
- Haszontalanság! - gondoltad, de a semminél valamivel több. Az eszedbe sem jutott, hogy mindezt már milyen régóta műveli? No és te mióta teszed ugyanezt?
Belecsöppentél az életébe. Miért hitted, hogy változtat ez bármin is? Az addig megszokott életvitelén? Hiszen egyedül van. Az ideje legnagyobb részét tőled távol, ebben a pár négyzetméteres helyiségben tölti.
- Nem lehet e mögött más, mint az unaloműzésnek valamilyen formája? Netez. Keresget, kutatgat. Emberek, kapcsolatok után. Ebben a felgyorsult, rideg, hideg világban nem egy könyvet vesz a kezébe. Arra nincs elég ideje. De ha egyszer én most itt vagyok!
Vagy elfogadod ezt, amiből már magad úgy érzed régóta menekülni szerettél volna, hisz ezért vagy itt, nála, mert elég volt a virtuális világból! Vagy tudomásul veszed, hogy ennyi és nem több. Ezen változtatni nincs elég képességed, talán már akaratod sem. Nehéz felismerés. De kár is ezen tovább töprengeni, hiszen úgyis rövidesen visszatérsz a te régi megszokott világodba.
Az érzéseket, a kapcsolatokat ez teszi tönkre! A felismerés döbbenetén túl sem tudsz változtatni ezen, vagy nem is akarsz.
Ez a gondosan felépített, ilyen-olyan tartalommal megtöltött, unaloműzésre, tétlenségre kárhoztatott tevékenység, a netezés lassan a zsigerekig beidegződött, lehetetlen abbahagyni, szinte a legfontosabb célunkká vált.
Már alig várod, hogy az álmosság erőt vegyen rajtad, hogy ezt a kényszerű cselekvést ne lásd, felváltsa valami jótékony, egyetlen értelmes dolog, az alvás. Ne kelljen érezned, tapasztalnod, még ha átmenetileg is, hogy most is elvesznek valamit tőled.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Évi!
A párkeresés és a keresett kedves megtalálásának misztériumát boncolgatod, ebben a kissé kusza emberi viszonyok között, amikor gyakran átmeneti lesz az, melyet bizonyosságnak vélünk, mert jó néhányunk hajójának nem végleges kikötőt keres, miután számára a kihívás maga az utazás, cél nélkül.
Navigare necesse est.
Navigálni muszáj, előbb-utóbb megtaláljuk a magunk biztonságos kikötőjét.
Sok sikert ehhez: Yolla
Minden lehet. Még az is, hogy valóban arról van szó, mindketten más célból "kapcsolódnak egymásba". Szándékosan nem "kapaszkodást" írtam, bár még ez is találó lenne ennél az esetnél. De ki lát bele a másik agyába, szándékába? Belesétál egy olyan helyzetbe, amiből idővel már sokkal rosszabb állapotban (nem más..) kerülhet ki.
Esetleg időben megérzi és nem kerül megalázott helyzetbe, amikor kíméletlenül a szemébe vágják, hogy csak erre kellettél, vagy amarra... :-)
Nem vagyunk tökéletesek, mindent nem tudunk megoldani, de törekszünk rá és ha azt tapasztaljuk, a legjobb szándékunk is dugába dől, na az tud fájni csak igazán!
Köszi,
Éva
Kedves Éva!
Ez annyira rossz... Nem az írásod, az nagyon is jó, hanem ez az egész helyzet.
Pussz,
Tündér
Az bizony rossz tud lenni, hogy a "kitörés" ebből az állapotból, a megszokásból egy ugyanolyan helyzetbe mit sem változtatott azon, amiből menekültél... És ezt vagy elfogadod, vagy még időben lépsz... Vissza a saját világodba, amit lehet, ugyanott folytatod, de valaki mással. És, ha még mindig nem volt elég, újra és újra ugyanazzal szembesülhetsz. Mert ez már "fertőző betegség". :-)
Köszi, hogy olvastál... a hsz-t és a pontyot is. :-)
Pussz, Éva
Ez annyira rossz... Nem az írásod, az nagyon is jó, hanem ez az egész helyzet.
Pussz,
Tündér
A párkeresés és a keresett kedves megtalálásának misztériumát boncolgatod, ebben a kissé kusza emberi viszonyok között, amikor gyakran átmeneti lesz az, melyet bizonyosságnak vélünk, mert jó néhányunk hajójának nem végleges kikötőt keres, miután számára a kihívás maga az utazás, cél nélkül.
Navigare necesse est.
Navigálni muszáj, előbb-utóbb megtaláljuk a magunk biztonságos kikötőjét.
Sok sikert ehhez: Yolla