Mint kerestem Istent a könyvesboltban? 2.rész.

Látogatók száma: 48

A nagy találkozás

„Természetesen” ez sem teljesen úgy volt, ahogyan azt legelőször tálaltam. De hát írói szabadság meg ilyenek …Tök uncsi lett volna. Nem?
Szóval igazából többször is volt szerencsém –„Ő”-nek talán nem annyira – Vele személyesen találkozni! Beony! Azonban egyszer sem sült el a dolog úgy, hogy azt igazán pozitívnak lehetne elkönyvelni…( Bár úgy-e ízlések és pofonok!)
Legelső alkalommal rögtön személyemhez teljesen hűen, időzavarba keveredtünk. Igen, MI! ÉN+”Ő” Közösen. Igaz, volt még ott vagy száz ember, de az most teljesen mellékes…
Rajta kívül egyetlen egy „ valakit” részesítettem abban a kiváltságban, hogy több órán keresztül sorban álljak azért, hogy beleírhasson a könyvembe, de az a találkozás teljesen másképpen volt idétlen.” Az” a „ valaki” is megérte a pénzét –pénzemet?- ám most nem őróla, hanem „Ő”- róla van szó…Úgy-e teljesen világos?
Tehát amint ott szív repesve és láb zsibongva, feszülő hólyaggal ( mert előzőleg meglehetősen egészségtelen módon túl sok kávét fogyasztottam ) sorjáztam a többi barikával egyetemben s már-már célhoz értem: „Ő” fogja magát, és mit csinál!? Na mit? Nem átall ültéből fölemelkedni ( mert ezek szerint ezt ő is így szokta tenni, mármint a két lábon való járást. A FÖLDÖN!) és se szó se telepátia, ukk-mukk-fukk hátat fordít NE KEM és megpróbál kereket oldani! Anélkül, hogy dolgunkat (mert meggyőződésem, hogy karmikus feladatunk lett volna! Persze ”ilyenkor” nem létezik ez a fogalom. De bezzeg, ha fordítva lett volna…! ) elvégeztük volna! „Ő”+ ÉN! ÉN+”Ő”!
No de nem ilyen fából faragtak engem, a KERESŐT! És mellékesen itt kell megjegyeznem, hogy egyébiránt különben is ilyen jellegű a FELSZÁLLÓ HOLDCSOMÓPONTOM! Vízöntős, meg a marsom is itt áll ám! Nagyon trendi…Nem? Mert, hogy VÍZÖNTŐS!
NEW AGE-es! Vágod?
Szóval, nagyon tanulékony lévén, azonnal felmértem a helyzetet és teljesen TUDATOSAN! Sőt! Előre megfontolt szándékkal – utána mentem! Mit mentem!? Száguldottam! Oroszlán aszcendensemhez ( no és 7-es házas marsomról nem is beszélve!) méltón, berontottam az irodába, hová galád módon menekülni készült és kivárva az alkalmas pillanatot, amidőn szemtől szembe( mert, hogy így kívánja ezt a tisztesség!) kerülhettünk, megragadtam a - kezét!
Ezek után felgyorsultak az események. Vad, véget érni nem akaró kézrázogatásba fogtunk! Tekinteteink összevillantak! Titánok ha találkoznak!
„Nem erről volt szó!” Így én.
„Sajnálom, de így alakult.” Úgy „Ő”.
„Egy csomóan állnak még sorban és tovább is volt meghirdetve az egész!” „Még mindig én.”
„De nem. Valamit félreértettél.” „Ő”.
„Nem. És akkor is szólhatnál a vezetőnek, mert sokan vannak még. „Én”
„Sajnálom.” „Ő”.
„És el is higgyem, hogy téged mindez érdekel!?” „ Én”.
„Azt hiszel, amit akarsz.” „Ő”.
„Nem hiszem.” „Én.”
„…” „Ő”.
És mindeközben egyfolytában rázogattuk egymás kezét! Maradandó élmény volt. Felejthetetlen.
Viszont nem került N KEM szóló bölcselet a könyvembe! Így eltökéltem, hogy újra próbát teszek…!
Hogy ne untassalak kedves olvasó olyan mellékes dolgokkal, mint: hogyan villantottuk össze újfent titáni tekinteteinket, vagy, hogyan derengett fel elméjében az emlék, miszerint mintha már találkoztunk volna – meglehet, „Ő” azt hiszem egy általa hol elismert, hol pedig vitatott módjára gondolt a találkozásnak, Tn. hogy egy, avagy esetleg több életünkkel ezelőttire - a lényeget kiragadva, csak annyit említenék meg, hogy bár ezennel rótt némi betűket is könyvem lapjára, annak tartalmával korántsem voltam elégedett! Döntsd el magad tisztelt olvasó, hogy vajh miért!
Íme, ezennel közkinccsé teszem eme személyesnek szánt sorokat „Ő”-töl:
”Amit gondolsz - az már nem az.
Amit hallasz - az már nem az.
Magadat a tetteidben leled…
Változz, hallgass s beszélj,
A többi majd jön magától.”

Nos, úgy hiszem megértettem a TANÍTÁST és (ha nem, hát vessen magára. Vagy majd én…) hoztam is ajándékot, meg nem is, jöttem is meg nem is, pucér is voltam meg …lehet, hogy a sorrend sántít de még talán így is kerekebb. Nagyon szeretem a jó öreg Igazságost!

Harmadik alkalommal (talán mert vonzódom az IGAZSÁGHOZ, ami szerintem nem annyira szubjektív…) gyöngémre tapintott!

„Nem kell mindig mindent jobban tudni: van, mikor akkor is tévedsz, amikor igazad van.”

Ez már döfi! Nem!? Innentől kezdve élni kezdtem a gyanúpörrel, hogy tán nem is akkora sarla…,akarom mondani, mágus „Ő”. Hanem: fő-fő!
Ám mind ezenközben oly különös események estek meg velem a nagy keresgélésben, hogy kis híján meginogtam és majdhogynem én is prédává, bocsánat! „hívővé” lettem!
De ez is megér egy MESÉT!