Nemek és igenek
Látogatók száma: 58
Vannak, akik nem képesek nemet mondani, vajon miért?
Ha körbe nézek a mikrokörnyezetemben, mindig szembesülök azzal, hogy a nem, mint tagadószó szinte már kuriózummá vált. Ugyanakkor, ha hivatalos ügyeket intézünk, valamiért sűrűbb a nem, mint az igen. A magánéletben másként működik minden, mint a rendeletekkel szabályozott kockavilágban? Döbbenet.
Egy anya, aki sehogy sem tud nemet mondani tékozló fiának, pedig már szinte veszélyesen sodródik a család a semmi felé. Kiszolgáltatott helyzetében is egyre csak ad, még akkor is, ha a számláktól veszi el a pénzt, ami ugye a lakás, élet fenntartásához szükséges. Dühöng az anya, kétségbeesett, de saját bevallása szerint mindig megsajnálja a nagykorú fiát. Kétségbeejtő világunkban nincs mit csodálkozni sem a gyerek, sem a szülő viselkedésén, de hol van a határ? Amikor már önveszélyes az anyai önzetlenség? Egyáltalán miért jut mindig oda a gyerek, hogy túlzásba vigye a felelőtlenségét is? Esetleg hazugságokkal elérve azt. Még akkor is, ha az anya tudja, hogy mellébeszél és mégis ad. Közben meg sír a lelke.
Egy lány, akinek egészséges öntudata és életcéljai vannak, néhány felelőtlen családtaggal megáldva nem élheti az életét, ahogy akarja, mert a közvetlen rokonai éjt nappallá téve feladatokkal halmozzák el. Megoldandó problémákkal. Saját bevallása szerint, egyszerűen nem teheti meg, hogy nemet mond és kikapcsol. Vajon hol van itt a határ? Ő miért nem kapja vissza, amit ad? Ő miért van éjjel nappal készenlétben? Ő miért nem tud nemet mondani?
Ez ugyan csak két kiragadott példa, de szeretteink néha olyan megpróbáltatások elé állítanak, melyek terhesek, gyakran egyoldalúak és ha őszinteségre kerül a sor, mert ugye van az a pont, ahol borul a bili, akkor veszekedés, vállrángatás, ujjal mutogatás, párbaj, mosolyszünet és kellemetlenség adódik és akkor ismét előjön a lelkiismeret. Mert akit szeretünk, annak megbocsátunk, még akkor is, ha vannak negatív tulajdonságai. Nem mindig jó ez.
Mindezekkel szemben mit kapunk, ha egy hivatalos ügyet kell intézni? Pl.: nem én vagyok a megfelelő ügyintéző, nem a mi hibánk, nem tudunk biztosítani..., nem lehet, nincs félfogadás, akadály, akadályok hátán. Mindenki a saját korlátaihoz ragaszkodik, nehogy egy hajszállal is többet tegyen, mint ami elvárható. Ez saját tapasztalat.
Igazából mérlegre kellene tenni, mi is a fontos. A saját nyugalmam, a saját életem, vagy a másik, a lelkiismeretünk, illetve a szeretteinkkel való kapcsolatunk. Törekedni kell a harmóniára mindenhol. Talán a magánéletben is szabályokat kellene felállítani, bizonyos kikötéseket? Önzőnek kell lenni? Nem, csak következetesen építeni minden kapcsolatot. Akár idegen, akár családtag. Sosem késő a helyes irányba terelni a helyzetet, a kétirányú kommunikáció itt is nagyon fontos eszköz. Talán a legfontosabb, mert szóból ért az ember. Aki meg nem, annak rajzoljuk le. Papíron mindig feketébb minden. A mérleg azonban sosem hazudik, mert az önzetlenségnek is van határa. Amikor már belerokkan a lélek, az már minden határon túl megy. Próbáljuk meg viszonyainkat az egészséges mederbe terelni, mert mindig van megoldás és akkor marad a szeretet az ami. Önzetlen és tiszta mindkét félnél.
kép: net
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Viszont tetszettek a gondolatmeneteid! Örülök, hogy olvastam.
Üdv.
Zs.
Mindenki eldöntheti hol van az a határ, ahol már nem óhajt bevállalni már. A magánéletben épp úgy, mint a hivatalokban. Egyébként nekem nincs annyi rossz tapasztalatom a hivatalos ügyintézőkkel. Talán véletlen, de mindig készségesek és segítőkészek. Viszont a szolgáltatók! Na az egészen más téma! Egyszer majd megírom...
Viszont tetszettek a gondolatmeneteid! Örülök, hogy olvastam.
Üdv.
Zs.
Köszönöm, hogy benéztél hozzám és érdeklődve várom a szolgáltatós sztorikat! Hát nem egyszerű az sem, tudom, hála DI- nek( Istennek, sorsnak stb.), nekem sincsenek különösebb gondjaim a hivatalokban. Csak vannak ellenpéldák tömegével.
ÜDv:Ailet
Az a bizonyos egyensúly..... :)