újabb események régebbi események további események

Szösszenet a múltról 1

2010. augusztus 10. - Látogatók száma: 25

Milyen érdekes olvasgatom a cikkeket és felgyűlnek régi érzések. Egy történet rólunk, a gyerekkorról.Az érdekes, hogy mi négyen lennénk testvérek.
A bátyám, aki nem is ismertem, mert pár hónaposan meghalt tüdőgyulladásban.
A nővérem, aki szintén nem ért meg nagy életkort mert középfültő gyulladásban elhunyt.
Aztán születtem én, aki túlvészeltem ugyanezt a betegséget. Megműtöttek nyolc hónaposan és túléltem bár akkoriban nem éppen a leg ideálisabb volt a helyzet hazánkban, hiszen 1958 -at írtunk, és nemrég volt elég háborús helyzet és épp állt talpra az ország.
Azután született az öcsém, aki helyes pufók fiúcska volt kicsinek is.
Megítélésem szerint jó testvérek voltunk, bár veszekedtünk, harcoltunk, és vitáztunk, de azért szerettük egymást és segítettük is egymást.
Ez megmaradt felnőtt korunkra is. Jó testvérek voltunk. Soha nem bántottuk meg mélyen egymás érzéseit és tiszteltük a másik szuverinitását is.
Felnőttként az öcsém választott egy nem túl szimpatikus élettársat, de ez az Ő választása volt, én tiszteletben tartottam.
Az öcsém miatt tartottuk a kapcsolatot is. Ha beteg volt szaladtam és látogattam, segítettem és megtettem érte mindent.
Beszéltem orvossal egyezkedtem az érdekében és fizettem amit tudtam.
Aztán beteg lett az édesapánk. Vastagbél rák. Igen kemény két évig tartott a szenvedése, és sokat küzdöttünk és harcoltunk érte, mellette.
Hol kint volt a kórházból, hol bent.
Ha kint volt kellett injekciózni, amit előtte bejártam és megtanultam a kórházban, hogy otthon rendesen el tudjam látni. Megtettem mindent. Bejártam hozzá a kórházba fürdettem és borotváltam, ha kellett.
Hát nem volt egyszerű a helyzet: Orvos ismerőssel beszéltem meg a gondokat és kértem szakmai tanácsot, mi az ami kell a tisztánlátáshoz. Elkövettem mindent. Tanultam a megfelelő dolgokat, hogy értsem mit mond az orvos.
Aztán kiderült, hogy menthetetlen és áttétes a szervezete és nem sok van hátra. Az volt a kérése ne kórházban haljon meg. Hazavitettem. Otthon ápoltam. Közben dolgoztam és neveltem a két gyerekemet is. Éjszaka főztem és ellenőriztem a leckéket. A munkahelyemen akkor vezették be a rugalmas munkakezdést, így jó volt, mert ha később mentem nem volt gond, a hiányzó időt pedig délután bedolgoztam mindig. A főnököm engedte, mert tudta mi a helyzetem.
Aztán egy nap csak telefonáltam nem tudok bemenni, mert meghalt az édesapám.
Nehezen viseltem el az elvesztését, és nehezen dolgoztam fel is.
Tudtam megtettem mindent és nem változtathatok semmin. A beletörődés nehezen jött, mert öcsém még egy öngyilkosságot is megkísérelt az elvesztése miatt.
Nem volt könnyű és ott volt a beteges és labilis lelkületű édesanyám, aki szintén várta a támogatást és segítséget a problémákban. Megtettem mindent amit tudtam. Ami tőlem a z erőmből csak telt vagy még a felett is. Közben mikor visszamentem dolgozni, közölte a főnököm, megszünteti a munkahelyemet, vagy is nincs tovább állásom.
Annyit tudtam mondani :
-Hasonló ünnepeket kívánok neki ,amilyenben most van nekem részem Neki 7 évre kívántam.
Mikor kimondtam már megbántam, de elhangzott és keménynek kellett lennem.
Kerestem új munkát.
Nem voltam és nem vagyok elveszett gyerek,találtam és két hét múlva már máshol dolgoztam.
Megtanultam a meleg alakítást és a kovácsolási, sajtolási munkákat és azok technológiáját is.
Nem volt egyszerű, de megtanultam. Képes voltam minden energiámat abba fektetni, hogy azt megtanuljam.
Sikerült és feljebb léptem a szamárlétrán a munkahelyemen is.
A gyerekeimet neveltem és látogattam az édesanyámat és segítettem az öcsémnek felépülni a hülyeségéből és helyre tenni a világképét.
Közben tönkre ment a kapcsolatom és lakást, albérletet kerestem.
Megtaláltam elköltöztem és dolgoztam és éltem a napi rohanó tempómban az életet.
Nem volt könnyű, de csináltam, és figyeltem ne roppanjak össze.
Próbáltam néha magamra is időt szakítani, bár nehéz volt, de kellett.
A gyerekek kijárták az általános iskolát és jött a középiskola. nehéz volt egy kereset semmire sem elég.
Vállaltam még egy munkát és délután elmentem takarítani egy céghez, ahol irodaházat és műhelyt, öltözőt és szerelő műhelyt kellett takarítani.
Nem mondom, hogy esténként ringatni kellett volna.
Nyaranta a gyerekeimet tanítottam főzni, hogy valamiket előkészítsenek mire hazaérek, hogy többet tudjunk beszélgetni és együtt eltölteni.
Így is lett segítettek és közben megtanultak ők is dolgokat.
Aztán dolgoztam és jártam az anyukámmal orvoshoz, mert egyre betegebb lett.
Közben annyira leromlott az állapota, hogy nem tudta magát ellátni.
Így a régi házat eladtuk, és vettünk új lakást, ahova magammal hoztam édesanyámat is, annak ellenére, hogy Ő életében kifizette az Öcsémet a részéből. nem érdekelt a pénz, azt akartam, hogy az édesanyám nyugodt és biztonságos környezetben éljen..
Közben az öcsémnek is egyre több egészségügyi problémája lett.
Igaz nemélt remete életet és az italt sem vetette meg, de engem soha nem bántott meg.HA elhangzott egy.-egy szó ami nem tetszett lenyeltem és nem reagáltam már édesanyám nyugalma végett sem.
Aztán a munkahelyemen átszervezések indultak és összevonások és megszűntek pozíciók, így az enyém is.
Ismét új munkahely után kellett nézni. Találtam egyet aminek a Dunántúlon volt a székhelye, és napokra le kellett költözni a betanulás végett.
Nincs mit tenni bevállaltam. Gyorsan megtanultam amit kellett és sikeres vizsga után irány a munka.
Igyekeztem a legjobb tudásom szerint mindent elintézni, és ellátni.
Irodavezető lettem, egy villamos kivitelezésű cégnél.
Hat mérnök munkáját kellett koordinálni és tudni kinek mikor hol milyen munkája van.
Mikor kinek kell kikapcsolást és feszültség mentesítést kérni és melyik területhez tartozó igazgatóságtól. A munkákat is iktatni és rendezni, ha szükséges volt akkor megfelelő anyagokat beszerezni és lekérni. Mindent elintéztem és ment a munka rendesen. Édesanyám is megvolt és örült. Elláttam a családomat, figyeltem a testvéremre és magamat is rendben tartottam.
Nem volt könnyű, és egyszerű sem, de megcsináltam. Sokat rohantam és időre mindenhova.
Igyekeztem mindent megtenni a szeretteimért.
Közben ezt a céget is átszervezés érte. Az új főnök megkérdezte hajlandó vagyok-e elmenni egy szabványosítással foglalkozó iskolába és megtanulni a megfelelő szabványok alkalmazását ezen a területen. Mondtam igen. Így újra iskola és tanulás és munka és család. Sikeres vizsga és mehet a munka.
A munkahelyemen a szabványossági vizsgálatra kellett előkészíteni a munkaterületet.
Idegen cégekkel kellett egyeztetni és beminősíttetéseket elvégeztetni,. hogy alvállalkozóként dolgozhassunk a területen.
Sikerült. Igaz sokat dolgoztam éjjel és nappal otthon és munkahelyen egyaránt. Mindent megtettem ,hogy sikerüljön a dolog. Sikerült. Apró öröm volt, de öröm.
Aztán a felülvizsgálatra előkészíteni a terepet és begyűjteni és rendszerezni minden papírmunkát elvégeztem, és egyedül voltam adminisztrációra, munkaügyi dolgok intézésére, és a minőségbiztosításra is. A munkaidő nyilvántartás vezetésére, a megfelelő dokumentumok regisztrációjára. Azaz minden munkával kapcsolatos dolog levezénylésére, a mérnökök munkáira, nyilvántartásra, ellenőrzésre, a különféle anyagok és felhasznált és forgalmazott termék minőségi papírjainak nyilvántartására is. A munkaidő nyilvántartás is az én feladatom volt.
Nehéz és pörgős munka volt nem volt idő henyélni, vagy sétálni, vagy megállni, mert sok volt a tennivaló.
Bármilyen munka volt ott voltam.Ellenőriztem a területeket, a különböző helyeken a speciális oktatásokat és részt vettem azokon is!Sőt vizsgáztam is belőlük, mert kellett, ha a területre be akartam menni.
Sokat és keményen dolgoztam, de nem bántam, mert nem volt időm agyalni, csak dolgozni.
A cég indult Nemzetközi tenderen is, Azon is részt vettem két számítógépen dolgoztam, az egyiken számoltam a százalékokat a megengedhető áringadozást a másikon licitáltam a munkára.
Nyertünk is munkákat szép számmal.Örültünk rendesen, de az, hogy mennyi munkám van benne csak én tudtam és aki velem tartott ezen az eszement melón.
Aztán az öcsém beteg lett és rohantam hozzá. Szaladtam azonnal meglátogatni és beszéltem az orvossal és kértem vigyázzon rá nagyon.
Hiába. Mire a vizsgálatokat elvégezték addigra késő volt.
Szegény öcsém Pár nap alatt elment. Összeroppantam nagyon.
Azt hittem nem bírom ki az esetet.
Ekkor kijött minden fáradtságom és esetlenségem és esendőségem is.
Az ügyintézések alatt kiborultam nagyon. Az hogy ez megint egy decemberi idő és az édesapámat is decemberben a szent ünnepek előtt temettem el, és most megint kiborított nagyon.
Nehezen tettem túl magam a dolgokon.
Édesanyámat is védtem és féltettem , mert tudtam mennyire imádja az öcsémet. féltem belerokkan az esetbe és azt már végképp nem bírtam volna ki.Szerencse a fiamba kapaszkodott az édesanyám, és az Ő szeretete segítette át az eseten. A fiam tűret a helyzetet, bár nem volt könnyű. Édesanyámnak elviselt mindent, hiszen nagyon szereti az Ő nagyikáját!!
A mai napig imádja édesanyámat a fiam és a lányom is. Édesanyám úgymond fiús mama, aki a fiát imádja. Szeret engem is, de a fia volt a minden.
Nem hibáztatom, hiszen magam is anya vagyok.
Szeretem és tisztelem a mai napig és örülök, hogy Ő még velem van és itt élhet mellett. Igyekszem mindenben a kényelmét és higiéniáját biztosítani.
Közben a temetés sem volt egyszerű, mert nem volt egyértelmű a halála az öcsémnek, sokat kellett rendőrségre járni és nehezen ment az engedélyeztetése a temetésnek, de megnyugodtam kicsit, mikor végre végső tisztességben és békében eltemettettük.
A következménye a kimerültségnek pár hónap múlva jött.
Az ellenőrzések közepette, mikor már a végén volt és mindent rendben találtak, és apapírokat állították ki a jelentéshez a munkahelyem mellékhelyiségében összeestem és elvitt a mentő. Mire magamhoz tértem már kórházban voltam.
Este jött a lányom és hozta a cuccomat be a kórházba. A főnökömék jöttek be velem és intézték az orvost és minden szuper ellátást és mindent.
Mikor magamhoz tértem és láttam a főnököm ott van szóltam ezt én nem tudom felé rendezni, mire Ő annyit mondott:
-Te már mindent rendeztél, most gyógyulj meg az a feladatod!
Rendes volt és kaját hozott és lapokat olvassak. Aztán szereztek egy masszírozó kézi gépet, ami segít, hogy az izmok ne tapadjanak le és masszíroztak.
Aztán mikor jó egy hónap múlva úgy ítélték meg hogy olyan állapotban vagyok, hogy haza mehetek, akkor haza szállítottak. Bevásároltak és főztek,hogy ne kelljen felkelnem és elláttak minden féle dologgal ami kellhet.A kollégák is jöttek családostól és elláttak mindennel. volt akinek a felesége akart jönni mosni, de a lányom elintézett mindent. Közben volt egy férfi, aki nagyon oda volt értem és segített és megtett Ő is mindent, hogy minél hamarabb gyógyuljak meg. Ő lett a párom.
Nem volt könnyű, de túl vagyok rajta. Nagyon sajnálom, hogy elvesztettem a testvéremet az édesapám után, aki 42 éves volt.
Ezt még a mai napig nem fogtam fel értelmesen, szerintem. Nem tudok túllépni a tényen.
Az édesanyám a mai napig megvan ez külön öröm a számomra, mint az, hogy a lányom férjhez ment és jól van, boldog. A fiam igaz kiment külföldre, de ott megtalálta a számítását és ez is fontos dolog. Boldog, mert végre a rossz itthoni kapcsolatai után végre olyan társat talált, aki méltó a szeretetére és Ő hálás ezért és tiszteli szereti a választott Nőt, aki szép és aranyos és szereti a Mamát is nagyon. engem is tisztel és elhozta a szüleit, akik a hideg angolságot félre téve kedvesek és közvetlenek voltak. Azt mondták eljönnek máskor is, mert nagyon jól érezték magukat velünk és nálunk. Ez nagy öröm és megtiszteltetés számunkra. Azt hiszem vendéglátásból és szeretetből és tiszteletből jól vizsgáztunk. Örülök.
A betegségem rossz, de mára már megtanultam vele élni, és jól vagyok. Van amikor nehezebb, de általában jól vagyok ez a lényeg. Nem panaszkodom.
Ami rossz, az hogy lassabban kell élni, és vége a pörgésnek. Néha hiányzik a nyüzsgés a szaladás, a rohanás és a sok minden. Sokat tanultam és mai napig olvasok és fejlesztem magam, pedig azt hiszem ma már, hogy így fogok megöregedni, de ki tudja. Vannak még csodák!!!
Azt sajnálom, hogy sok időm van újságot olvasni és sok volt iskolatársam mára már elment, és nincs közöttünk . Egy tisztelendő akivel nemrég a gyerekem keresztlevele kapcsán beszéltem azt mondta, az Úr azért kegyelmezett meg Nekem, mert még van küldetésem. Azt hogy mi még ki kell találnom, és meg kell valósítanom. Hát bízom benne erre is rájövök még és teljesíthetem.

A cikket írta: Divi Éva

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. október 24. 23:57

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2011. október 24. 21:42

Szia !

Tudod mindig világ életemben küzdöttem valamilyen hátránnyal, amelyet mindig le kellett győznöm. Nem voltam gazdag család gyermeke, nem voltam tehetséggel megáldott egyén, szépségem sem söpörte el, és nyűgözte le soha a környezetemet, így mindig azt az előnyt lovagoltam meg, amelyet magamnak tapostam ki. Ilyen volt a tanulás, az olvasás, vagy a művészetek ismerete mélyebben.Inkább arra fektettem hangsúlyt, hogy a személyiségem legyen megnyerő, elbűvölő. Igen a harcok és küszködések is azt bizonyítják, hogy a szervezést és a lebonyolítást mesterfokon tudom intézni. Mindig a megoldandó feladatra koncentrálok, és igyekszem a megoldást a lehető legrövidebb úton és időben elérni. Nem könnyű, és nem egyszerű, de itt vagyok kivitelezhető. Sok kín, sírás, és szenvedés ami ezzel jár, de mindig fizetünk valamivel valamiért. Ezért is szoktam mondani számomra az élet egy nagy ecetes uborka, s én ezt az uborkát próbálom lenyelni mosolyogva, vidáman, mintha édes falat lenne. S néha néha ebbe az ecetes falatba belefolyik a könnyem sós íze is, de tudom ennem kell, hogy minél hamarabb vége legyen, s választhassak egy édesebb falatot, ha sikerül. Számomra az örömet az édesanyám, és a gyermekeim jelentik. Az édesanyám nyugalma és ápoltsága a legnagyobb dolog, ami még megadhatok neki, így ha lehet erő felett is megteszek érte bármit. Másik a lányom és a fiam boldogsága, amelyek egyformán fontosak, és értük is kimennék a világból, vagy mindent de mindent feladnék, ha azzal segítenék. Nem kérhetnek olyat, amit ne tennék meg emberi körülmények között. A saját életem az már olyan amilyen. Nem várok és nem remélek már nagy dolgokat, vagy kimagasló eseményeket az élettől, mindössze azt, hogy lássam az unokáimat, és megölelhessem őket.
Tudod nekem az agyamban több lágyult agyrész van, melyek míg külön külön vannak addig kezelhetőek valamelyest, de ha összeérnek, akkor eljött a pusztulás a fejemben, a leépülés. Nem akarom, hogy ezt bárki érezze, vagy mélyen belegondoljon, Nem akarom, hogy sajnáljanak, vagy szánakozzanak rajtam. Amikor ez eljön szépen elvonulok a világ zajától, és mint az elefántok elleszek magamban. Addig viszont minden percet a humor és az élet vidámsága kell átjárjon. Nem éreztetem senkivel mi van belül, mekkora fájdalom, és kétségbeesés, mert akkor talán küzdeni sem tudnék a holnapért. A borús perceket meghagyom a legvégére. Majd írok egy naplót, hogy milyen volt, mint a hajósok, s ottmarad majd egy homokos tengerparton. De addig élni, nevetni és örülni, kell, mert a nap felkel, s beragyogja sugara az életet. Várom a nagy pillanatot, hogy a lányom vagy a fiamék lesznek hamarabb utóddal megáldott család. Nekem mindegy, mert mindkettőt szeretem, és imádom Őket. Minden nap eszem egy kanál mézet, hogy érezzem az édes ízt a számban, ha a nap folyamán bánat ér, a reggel édes íze megtörje a rosszat. Apró dolgokat, örömöket gyűjtök, hogy összeállhassanak egy nagy egész örömmé, hogy azt érezzem létem és életem nem volt hiába, s a kaszást már többször kijátszva, valóban győztes vagyok az élet igazi királya.
Vannak dolog, melyek szomorúak, de azokat egy másik rekeszbe teszem, ezek edzik a szívemet, ha végig gondolom őket. Nem hagyom, hogy valamikor is túl nőjenek a lelkemen, mert akkor elhatalmasodnak, és legyűrnek.
A pszichiáterem azt mondja nagyon összetett a gondolkodásom, és a személyiségem is nagyon sokrétű, talán ezért állom ki az idő újabb és újabb csapását. Remélem vége a csapkodásnak, és csend lesz jó darabig. Barátságos őszinte öregedő hölgy vagyok, jó szándékkal, és jó akarattal, nyílt szívvel. Nem vagyok irigy, és féltékeny senki sikerére, örömére. Van nekem is a sok mindenből elég. Nem kívánom, hogy még a másé is a nyakamba szakadjon. Megelégszem azzal, ami van, s próbálok jól sáfárkodni vele.
Na ennyi.
Olvaslak, mert ifjú korod ellenére túl sok árnyék vetült arra az életre, melynek még a buliról, örömökről, szórakozásról, és gondtalan napfényes dolgokról kellene szólnia. Neked még élni kellene bele a nagyvilágba, és nem agyalni komoly dolgokon. Azt hagyni kellene a felnőttekre, akik már edzettebbek, és jobban tűrik a bajokat.
Kívánom, hogy csak a napos oldal jusson ezután, s fény, derű járjon feléd A komor felhők még jó pár évig kerüljenek nagyon messze. Az eső is óvatosan hulljon ifjú fejedre, és szívedre, csak annyira tudd milyen az idő amelyben élsz. Vigyázz magadra, és húgodra. az ajánlatom még mindig áll amit egyszer tettem. Mondom egyszerű jó akaratú ember vagyok. Légy jó, és maradj ilyen kedves fiú. Üdv és puszi Éva.

Szia Éva!

Értem... Ismerős, én is küzdöttem hátrányokkal, tudom milyen. Szerintem is fontos, hogy valaki legyen kedves személyiség! Még mindig csodállak az erődért és a kitartásodért! Ami nem öl meg, tényleg megerősít... Ezt valamennyire én is tapasztalom. Igen, mindig fizetnünk kell valamivel valamiért! Mi is sokat szenvedtünk, de azáltal megtanultuk megbecsülni a legkisebb jót is. Más lett az értékrendünk is, talán erősebbek is lettünk, mert muszáj volt annak lenni! Tetszik a hasonlatod, ami az uborkát és az édes falatot illeti. Sokszor én is ízekhez hasonlítom az élet szakaszait, attól függ, milyen a helyzet. Örülök, hogy ott van Neked az Édesanyád és a Gyerekeid! Fontos, hogy legyen, ami/aki örömet okoz az embernek. Értelek. Én a Hugommal és Apuval vagyok úgy, ahogy Te az Édesanyáddal és a Gyerekeiddel. Néha én is úgy vagyok, hogy már nem nagyon érdekel, mi lesz tovább, de aztán mindig rájövök, hogy nem szabad így hozzáállni, hiszen fiatal vagyok és a Hugom is rólam vesz példát, nem mutathatok Neki rossz példát!
"Tudod nekem az agyamban több lágyult agyrész van, melyek míg külön külön vannak addig kezelhetőek valamelyest, de ha összeérnek, akkor eljött a pusztulás a fejemben, a leépülés. Nem akarom, hogy ezt bárki érezze, vagy mélyen belegondoljon, Nem akarom, hogy sajnáljanak, vagy szánakozzanak rajtam." Megértelek! Ami pedig a vidámságot és azt illeti, hogy nem mutatod mi van belül, szintén egyetértek. Én is igyekszem így tenni, de sokszor nem sikerül. "A borús perceket meghagyom a legvégére. Majd írok egy naplót, hogy milyen volt, mint a hajósok, s ottmarad majd egy homokos tengerparton. De addig élni, nevetni és örülni, kell, mert a nap felkel, s beragyogja sugara az életet." Szépen leírtad! Nem tudom, honnan van ennyi erőd...! Minden tiszteletem a Tiéd! Igen... én is úgy gondolom, hogy a bánat már megedzett valamennyire. Én is próbálom különválasztani a rossz dolgokat, de néha nem sikerül.

Én is remélem, hogy mostmár csend lesz és nyugodt lehetsz!! Szerintem is barátságos és őszinte vagy, ez már feltűnt régen. Tényleg minden jót kívánok Neked! Mostmár remélem, nem lesz baj!


Tényleg köszönöm, hogy olvasol és mindig írsz is pár jó szót, tanácsokat, stb. Igen, sokminden ért már, de mindig próbáltam arra gondolni, hogy vannak, akiknek rosszabb. Valahogy így próbáltam átvészelni. A mai napig is próbálom így szemlélni a helyzetemet, de egyre csak azt érzem, hogy nem sikerül. Buli és öröm szerencsére nekem is jut, de tény, hogy nem annyi, mint másnak, az átlagnak. Az utóbbi időben tényleg nem jutott belőle. Na igen, az agyalás tényleg nem tesz jót. Bizonyíték rá a múltkori rosszullét is ugye... Azóta próbálok kevesebbet agyalni.

Köszönöm szépen, én is csak jót kívánok!!

Igyekszem vigyázni magamra, de inkább a Hugomra kell, Ő azért nálam is sérülékenyebb.

Köszönöm/köszönjük az ajánlatot! Tudom, hogy jószándékkal mondtad és köszönjük.


Köszönöm! Jó leszek!:-)

Puszi!
2011. október 24. 21:42

megtekintés Válasz erre: - 2011. október 24. 17:21

Szia Éva!

Nincs mit! Én is köszönöm, hogy mindig olvasol:-) Igen, azt látom, hogy sorstársak vagyunk valahol... Nem semmi, amiken keresztül kellett menned! Nálam is ez van! ...hogy néha kiráz a hideg, ha visszagondolok dolgokra, de van, amit úgy-ahogy már sikerült helyretenni magamban. Persze, az idő mindig segít valamennyit.

Az látszik is, hogy mérhetetlen erő van Benned! Ezért is mondtam, hogy megdöbbentett a történeted és csak csodálkozom, hogy mennyi erő volt Benned! Engem is értek nagyon rossz dolgok, de valahogy kibírtam, viszont amiken Te átmentél, szerintem én feladtam volna:S Pedig nem vagyok olyan, de... szóval nehéz lehetett. Stratégia kisasszony? :-) Hm... na igen, az előzmények nagyon nehéz dolgok voltak. Szerintem is győztes vagy, mert egyszer sem adtad fel, pedig nem lehetett könnyű, sőt...

Nincs mit!


Puszi

Szia !

Tudod mindig világ életemben küzdöttem valamilyen hátránnyal, amelyet mindig le kellett győznöm. Nem voltam gazdag család gyermeke, nem voltam tehetséggel megáldott egyén, szépségem sem söpörte el, és nyűgözte le soha a környezetemet, így mindig azt az előnyt lovagoltam meg, amelyet magamnak tapostam ki. Ilyen volt a tanulás, az olvasás, vagy a művészetek ismerete mélyebben.Inkább arra fektettem hangsúlyt, hogy a személyiségem legyen megnyerő, elbűvölő. Igen a harcok és küszködések is azt bizonyítják, hogy a szervezést és a lebonyolítást mesterfokon tudom intézni. Mindig a megoldandó feladatra koncentrálok, és igyekszem a megoldást a lehető legrövidebb úton és időben elérni. Nem könnyű, és nem egyszerű, de itt vagyok kivitelezhető. Sok kín, sírás, és szenvedés ami ezzel jár, de mindig fizetünk valamivel valamiért. Ezért is szoktam mondani számomra az élet egy nagy ecetes uborka, s én ezt az uborkát próbálom lenyelni mosolyogva, vidáman, mintha édes falat lenne. S néha néha ebbe az ecetes falatba belefolyik a könnyem sós íze is, de tudom ennem kell, hogy minél hamarabb vége legyen, s választhassak egy édesebb falatot, ha sikerül. Számomra az örömet az édesanyám, és a gyermekeim jelentik. Az édesanyám nyugalma és ápoltsága a legnagyobb dolog, ami még megadhatok neki, így ha lehet erő felett is megteszek érte bármit. Másik a lányom és a fiam boldogsága, amelyek egyformán fontosak, és értük is kimennék a világból, vagy mindent de mindent feladnék, ha azzal segítenék. Nem kérhetnek olyat, amit ne tennék meg emberi körülmények között. A saját életem az már olyan amilyen. Nem várok és nem remélek már nagy dolgokat, vagy kimagasló eseményeket az élettől, mindössze azt, hogy lássam az unokáimat, és megölelhessem őket.
Tudod nekem az agyamban több lágyult agyrész van, melyek míg külön külön vannak addig kezelhetőek valamelyest, de ha összeérnek, akkor eljött a pusztulás a fejemben, a leépülés. Nem akarom, hogy ezt bárki érezze, vagy mélyen belegondoljon, Nem akarom, hogy sajnáljanak, vagy szánakozzanak rajtam. Amikor ez eljön szépen elvonulok a világ zajától, és mint az elefántok elleszek magamban. Addig viszont minden percet a humor és az élet vidámsága kell átjárjon. Nem éreztetem senkivel mi van belül, mekkora fájdalom, és kétségbeesés, mert akkor talán küzdeni sem tudnék a holnapért. A borús perceket meghagyom a legvégére. Majd írok egy naplót, hogy milyen volt, mint a hajósok, s ottmarad majd egy homokos tengerparton. De addig élni, nevetni és örülni, kell, mert a nap felkel, s beragyogja sugara az életet. Várom a nagy pillanatot, hogy a lányom vagy a fiamék lesznek hamarabb utóddal megáldott család. Nekem mindegy, mert mindkettőt szeretem, és imádom Őket. Minden nap eszem egy kanál mézet, hogy érezzem az édes ízt a számban, ha a nap folyamán bánat ér, a reggel édes íze megtörje a rosszat. Apró dolgokat, örömöket gyűjtök, hogy összeállhassanak egy nagy egész örömmé, hogy azt érezzem létem és életem nem volt hiába, s a kaszást már többször kijátszva, valóban győztes vagyok az élet igazi királya.
Vannak dolog, melyek szomorúak, de azokat egy másik rekeszbe teszem, ezek edzik a szívemet, ha végig gondolom őket. Nem hagyom, hogy valamikor is túl nőjenek a lelkemen, mert akkor elhatalmasodnak, és legyűrnek.
A pszichiáterem azt mondja nagyon összetett a gondolkodásom, és a személyiségem is nagyon sokrétű, talán ezért állom ki az idő újabb és újabb csapását. Remélem vége a csapkodásnak, és csend lesz jó darabig. Barátságos őszinte öregedő hölgy vagyok, jó szándékkal, és jó akarattal, nyílt szívvel. Nem vagyok irigy, és féltékeny senki sikerére, örömére. Van nekem is a sok mindenből elég. Nem kívánom, hogy még a másé is a nyakamba szakadjon. Megelégszem azzal, ami van, s próbálok jól sáfárkodni vele.
Na ennyi.
Olvaslak, mert ifjú korod ellenére túl sok árnyék vetült arra az életre, melynek még a buliról, örömökről, szórakozásról, és gondtalan napfényes dolgokról kellene szólnia. Neked még élni kellene bele a nagyvilágba, és nem agyalni komoly dolgokon. Azt hagyni kellene a felnőttekre, akik már edzettebbek, és jobban tűrik a bajokat.
Kívánom, hogy csak a napos oldal jusson ezután, s fény, derű járjon feléd A komor felhők még jó pár évig kerüljenek nagyon messze. Az eső is óvatosan hulljon ifjú fejedre, és szívedre, csak annyira tudd milyen az idő amelyben élsz. Vigyázz magadra, és húgodra. az ajánlatom még mindig áll amit egyszer tettem. Mondom egyszerű jó akaratú ember vagyok. Légy jó, és maradj ilyen kedves fiú. Üdv és puszi Éva.
2011. október 24. 17:21

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2011. október 24. 01:51

Szia Gyuszkó !

Köszönöm, hogy olvastál. Talán ezért is írtam, hogy mi valahol a bajokban sorstársak vagyunk. Nem volt könnyű, s ha belegondolok, még ma is borzongok a dolgok lelki oldala végett, de mára már sok minden megemésztődött, vagy kicsit jobban a helyére került. Ezekből is tudom, hogy elfelejteni semmilyen fájdalmat nem felejtünk, csak idővel másabb lesz. Az idő soha nem kevés, de ahogyan feldolgozódik bennünk a dolog enyhül. Fáj, mert fájni is fog mindig, csak másképp. Azt hiszem mérhetetlen emberi erőt tudok, vagy vagyok képes összpontosítani, ha baj van, vagy megoldás szükséges bármilyen dologra. Van egy katona tiszt ismerősöm aki csak stratéga kisasszonynak hív. Számomra kedves a megszólítás, csak ezért igen keményen megdolgoztam sajna. Nincs mit tagadni ez volt a hadak útja, s úgy érzem győztesen kerültem ki az élet és halál csatájából. Még egyszer köszi, hogy olvastál ! Puszi Éva.

Szia Éva!

Nincs mit! Én is köszönöm, hogy mindig olvasol:-) Igen, azt látom, hogy sorstársak vagyunk valahol... Nem semmi, amiken keresztül kellett menned! Nálam is ez van! ...hogy néha kiráz a hideg, ha visszagondolok dolgokra, de van, amit úgy-ahogy már sikerült helyretenni magamban. Persze, az idő mindig segít valamennyit.

Az látszik is, hogy mérhetetlen erő van Benned! Ezért is mondtam, hogy megdöbbentett a történeted és csak csodálkozom, hogy mennyi erő volt Benned! Engem is értek nagyon rossz dolgok, de valahogy kibírtam, viszont amiken Te átmentél, szerintem én feladtam volna:S Pedig nem vagyok olyan, de... szóval nehéz lehetett. Stratégia kisasszony? :-) Hm... na igen, az előzmények nagyon nehéz dolgok voltak. Szerintem is győztes vagy, mert egyszer sem adtad fel, pedig nem lehetett könnyű, sőt...

Nincs mit!


Puszi
2011. október 24. 01:51

megtekintés Válasz erre: - 2011. október 23. 23:30

Kedves Éva!

Megdöbbentett az írásod! Nem tudok szóhoz jutni, ne haragudj. Le a kalappal Előtted, hogy mindezt végig tudtad csinálni!

Ment a szavazat és a valóságpont is!

Minden jót!

Gyuszkó

Szia Gyuszkó !

Köszönöm, hogy olvastál. Talán ezért is írtam, hogy mi valahol a bajokban sorstársak vagyunk. Nem volt könnyű, s ha belegondolok, még ma is borzongok a dolgok lelki oldala végett, de mára már sok minden megemésztődött, vagy kicsit jobban a helyére került. Ezekből is tudom, hogy elfelejteni semmilyen fájdalmat nem felejtünk, csak idővel másabb lesz. Az idő soha nem kevés, de ahogyan feldolgozódik bennünk a dolog enyhül. Fáj, mert fájni is fog mindig, csak másképp. Azt hiszem mérhetetlen emberi erőt tudok, vagy vagyok képes összpontosítani, ha baj van, vagy megoldás szükséges bármilyen dologra. Van egy katona tiszt ismerősöm aki csak stratéga kisasszonynak hív. Számomra kedves a megszólítás, csak ezért igen keményen megdolgoztam sajna. Nincs mit tagadni ez volt a hadak útja, s úgy érzem győztesen kerültem ki az élet és halál csatájából. Még egyszer köszi, hogy olvastál ! Puszi Éva.
 
2011. október 23. 23:30
Kedves Éva!

Megdöbbentett az írásod! Nem tudok szóhoz jutni, ne haragudj. Le a kalappal Előtted, hogy mindezt végig tudtad csinálni!

Ment a szavazat és a valóságpont is!

Minden jót!

Gyuszkó
2010. október 12. 20:31
Szia Évike!
Kerestem a cikkek között, így találtam rá az írásodra.
Szükségem volt valakire, hogy enyhüljön a fájdalmam. Elolvatam az írásodat, az emlékeidet, a fájdalmadat, amin most én megyek keresztül. Ahogy te az öcsédet elvesztetted és írni tudsz róla, kicsit megkönnyebbültem, mert hasonló helyzetben vagyok én is jelenleg. Mi is sokan voltunk testvérek. Az elmúlt év januárjában temettük el a legidősebb testvéremet. És még ugyanebben az évben a másik bátyám aki nagyon közel áll hozzám, egy év van közöttünk lebetegedett annyira, hogy egy-két napja van már csak hátra. Nagyon-nagyon fáj! Holnap sietek be hozzá reggel, hogy el tudjak még búcsúzni tőle. Ma elsírtam az utolsó könnyem is, hogy bírni tudjam és ne lássa rajtam, mennyire szenvedek. Nagyon szeretem a bátyámat.
Puszillak és vigyázz magadra!
Éva
2010. augusztus 13. 17:04
Fantasztikus vagy, és kívánom, hogy még sokáig érezd azt, hogy fontos ember vagy, mert az vagy, és sok ilyen ember kéne, biztos megváltozna ez a világ. Kérlek keress meg a banmagdi48@gmail.com e-mail címemen. Sok puszi Magdi
2010. augusztus 10. 13:27
Én soha nem éreztem nehéznek, csak soknak a napokat. Amúgy bocs a könnyekért! Szívesen tanultam és dolgoztam mindig. Valahogyan élveztem a dolgot és a feladatokat is. Nem volt nehezemre, csak fárasztó volt és igénybe vette minden energiámat. Most rosszabb, hogy itthon kell ülni és várnia nyugdíjas postást, mert a napok egyhangúbbak és lehangolóbbak is. Az életet elfogadtam olyannak amilyenné lett. Ez a sorsom. Bár mondom keresem a küldetésemet és a feladatot amit teljesítenem kell. Összehozok olyan embereket találkozásra akik régen elszakadtak egymástól és felelevenítek kapcsolatokat, melyek mennek a maguk útján tovább. Csak olykor gondolok arra, lehetne Nekem is derűsebb az életem, vagy gazdagabb is egy kicsit, de nem elégedetlenkedem, azzal gazdálkodom amim van. Erőben és pénzben egyaránt.Nem panaszolkodom, csak elmondok dolgokat.
2010. augusztus 10. 08:15
Hát,látod most te is megríkattál...Pedig én azt hittem,hogy csak velem ilyen kegyetlen az élet,de hát már látom,hogy vannak akiknek sokkal nehezebb az életük...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: