újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Az ördög ügyvédnője (5.)

Látogatók száma: 67

Ha az ember egy életen át felépített valamit, az a szívéhez nő. És ha, azt egyszer át kell adnia valakinek, az még akkor is nehéz, ha az utódod éppenséggel a saját édes fiad.

Olga a Fenekesi út 33. első emeletén, az egyik irodaszoba csukott ajtaja mögött hallgatta, egy régi ügyfelük soros panaszait. Szabó Béla, egy többmilliárdos ZRt. ügyvezetőjeként zsörtölődött neki.
Felvezetésként, az alkalmazottai hozzáállását savazta.
- Olgácska, higgyen nekem, ezek az emberek nem akarnak semmit, csak a pénz, amiért bejárnak dolgozni, miközben a cégem vérét szívják. De amikor baj van, és a vállalatnak lenne szüksége rájuk, akkor nem hajlandóak egy kis áldozatra sem, elárulják azt, vagy épp csak lelépnek.
Szabó úr a kis előjáték után, persze rátért a lényegre is, a saját fiai miatti panaszáradatát zúdította Olga nyakába. A szokásos havi lelki segítség mellett, ezúttal valami jogi megoldást is várt volna tőle.
- Tudja kedvesem, hetven évesen lassan nyugdíjaznom kellene magamat. De Kálmi fiam nem ezt az utat választotta, pedig neki meglenne hozzá az esze, így rá nem számíthatok - mondta a férfi, és kicsit elkomorodott.
A pillanatnyi szünetbe az ügyvédnő közbevágott.
- És Péter, Szabó úr? - kérdezte ördöglányi gyanútlanságával.
- Ugyan már ügyvédnő. Ő a fiatalabb, meg... Péter fiam csupáncsak a naplopásban jár az élen. Ha rábíznám a vállalatot, egy csettintésre tönkre is vágná. Letenném én a lantot, de így, hogyan is tehetném?! Idegenre meg végképp nem bízhatom az örökségem. Mi maradna az unokáimnak?!
Ahogy ezt kimondta, látszott, hogy mélyen gondolkodóba is esett. A csendet ismét Olga törte meg.
- Akkor, mégis a két fiúból kellene választanunk. Ugye Szabó úr?
- Olgácska, van Ön szerint valami jogi módi, amivel bebiztosíthatnám, hogy a cégemet az én gyermekeim ne herdálhassák el? - kérdezte az idős ember, szánalomra méltó aggódással. A felületes szemlélő be is dőlt volna a férfinek, de Olga a háttérben mást is talált ügyfele fejében. - Mihez is kezdek én magammal, ha kiveszi valamelyik fiam a cégemet a kezemből? - olvasta ki Szabó úr csöppet önző gondolatait, annak agyrejtekéből az ördöglány.

Olga érezte a kétségbeesést ügyfelén, de hogy biztosra mehessen, egy pillanatra a dolgok mögé lesett. A vállalat egyik irodájában talált rá Szabó úr fiatalabb fiára.

- Petikém, én mindent megtennék a cégért, ismersz. De az apád, már nem a régi. Valamikor ő maga jött le hozzánk, megbeszélni a munkákat. De mára már, csak fentről parancsolgat. Az emberek nem mernek vele ellenkezni. Én se. Befogom inkább a szám. Tudod... alig van pár hónapom a nyugdíjig, nem hiányzik, hogy engem is kirúgjon.
- Magát nem... - válaszolt a fiú, de ő maga is elbizonytalanodott egy pillanatra, és nem folytatta.
- A múltkor épp Iván került az utcára, mert véleményezte az öreged döntését.
- Csak nem azért... - válaszolt bizonytalanul Péter.
- Tudod, ma már csak az van, amit ő akar. És az néha nem jó - mormogta az orra alatt az idős szaki.
- Ugyan, Pista bátyám, az apám magát szereti a legjobban. Bízik önben. Ha valaki megmondhatja neki, az maga...
- Bízott - jelentette ki lemondón a férfi. De lásd, ahogy veletek bánik... Kálmit más pályára üldözte, téged meg a mai napig gyerekként kezel.
A fiatalabb Szabó elgondolkodott a szavakon. - Gyerekként mindent megkaptunk, óvott bennünket, mindent megcsinált helyettünk.
- És így nem tanította meg nektek a valóéletet... - nézett maga elé az idős ember. Mit is várhatna tőletek így ma?
- Tudom. Nincs igazán teljes hatáskörrel rám bízott feladat. Vagy ha van, akkor azokat felülbírálja, átnyúl a fejem felett. Értelmetlen erőlködnöm. Így meg, naplopónak tart. Sajnos, kevés az őszinte kommunikáció köztünk - csóválta a fejét a kisfőnök.
A két férfi egy íróasztal két oldalán, egymással szemben ült. Mindketten meredten nézték a másikat, és figyelték egymás reakcióját. De csak a csendet és az óra járásának kattogását lehetett hallani. A percnél is hosszabb gyászos némaságot, az idősebb szakította meg.
- Tudod Petikém, őt is meg lehet azért érteni. Részben. Neki a likviditás, ami a szeme előtt lebeg. Ha a vállalatunk makulátlan pénzügyi mutatókat tud felmutatni, akkor a következő német projekt is beindulhat..., ők nem franciák.
- Tudom, de ha minden rajta fut végig, akkor mi minek vagyunk? - csattant fel Péterből az indulat. Jobban kellene bíznia az embereiben, a fiaiban... Így magára fog maradni! Minden vezetőnek kell egy csapat, akire támaszkodhat.
- Egy apának meg gyerek... - suhant át a téren egy ördöglányi gondolat.
- Igen, igen... - csóválta a fejét István. Volt neki is...

- Akkor hát kezdjük elölről, legyen benne egy kis varázs... Még ha nem is vidám.

- Szabó úr, szerintem ez az ügy, így egy kicsit komplikáltabb lett, mint lehetett volna. Ha önnek lenne gyermeke, akkor mára már átvehette volna a cégét, és ugye ez esetben, minden százszor egyszerűbb is lenne.
- Olgácska, ha lenne... Akkor én nem is ülnék most itt magával. Már réges-rég a nyugdíjas élet örömeit élvezném, játszanék az unokáimmal... - nézett ki fejéből szomorú magányában az idős férfi.
- Majd egy következő életben változtatni tetszik - vigasztalta ügyfelét Olga.
Szabó úr lassan, öregesen felállt, és még ennyit kérdezett.
- Akkor itt és most nincs megoldás?
- Azon már túl vagyunk. Szerintem segítettem... - válaszolt az ördöglány.
- Ez a mai vizit mennyibe is fáj nekem Olgácska?
- Azt ön jobban tudja... De Szabó úr, ma ingyen voltam önnek - mosolyodott el -, csak a főnököm meg ne tudja - súgta cinkosan az idős ember felé dr. Vörös Olga.

A cikket írta: Pinokkió

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Tündér

No, most mehetek vissza két évet az időben, hogy az előző pár részt újra elolvassam :)
Mindjárt jövök,

Pussz,

Tündér

Köszi Tündér, hogy erre jártál!
Pí.

megtekintés Válasz erre: bokorur

Tisztelt Pinokkió!
Nékem ez az írása is illeszkedik az eddig Önről megismert, gyermekek iránt érzett mély érzelmi világ ábrázolásába. A farkasbőrbe bújtatott báránya mögött, egy Önnek nagyon fontos embert érzek. A körítése lényegtelen, csak előkészíti a büntetést, hogy Olgácska tanítása kemény, ébresztő légyen Szabó úrnak. A valóságban a pénz, vagyon semmit nem ér, ha a gyermekeinkről van szó, életünket is adnánk azok boldogulásáért, nemhogy az egónkat.
Bokor

Köszönöm Tanár Úr!
Pinokkió
Tisztelt Pinokkió!
Nékem ez az írása is illeszkedik az eddig Önről megismert, gyermekek iránt érzett mély érzelmi világ ábrázolásába. A farkasbőrbe bújtatott báránya mögött, egy Önnek nagyon fontos embert érzek. A körítése lényegtelen, csak előkészíti a büntetést, hogy Olgácska tanítása kemény, ébresztő légyen Szabó úrnak. A valóságban a pénz, vagyon semmit nem ér, ha a gyermekeinkről van szó, életünket is adnánk azok boldogulásáért, nemhogy az egónkat.
Bokor
No, most mehetek vissza két évet az időben, hogy az előző pár részt újra elolvassam :)
Mindjárt jövök,

Pussz,

Tündér

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Ördögi játszmák, éppen ezért egy földi halandó nem tudhatja mi lesz ennek a vége... belefárad a munkás, a beosztott, az alkalmazottak, de a vezetés tagjai egyenként és külön-külön... nehéz elvonatkoztatni a főnöktől ki is itt a melós, ha maga is produkál... az "őszinte kommunikáció", amire szükség lenne még mielőtt végleg összeomlik az egyszer megálmodott "projekt"... Bonyolult? Dehogy.
Vissza kell térni a legelejére, amikor még ez az egész gyerekcipőben totyogott... újraosztani, szorozni, de legfontosabb olyan terméket előállítani, ami eladható... az a baj az "öreg" főnökökkel, hogy kissé begyöpösödötté válnak... De az "öreg" melósnak sem könnyű, ha nem tudja mi az elvárás...

Szia Éva!
A pénzt vagy életet..., ez itt a kérdés...
Üdv,
Pí.
Ördögi játszmák, éppen ezért egy földi halandó nem tudhatja mi lesz ennek a vége... belefárad a munkás, a beosztott, az alkalmazottak, de a vezetés tagjai egyenként és külön-külön... nehéz elvonatkoztatni a főnöktől ki is itt a melós, ha maga is produkál... az "őszinte kommunikáció", amire szükség lenne még mielőtt végleg összeomlik az egyszer megálmodott "projekt"... Bonyolult? Dehogy.
Vissza kell térni a legelejére, amikor még ez az egész gyerekcipőben totyogott... újraosztani, szorozni, de legfontosabb olyan terméket előállítani, ami eladható... az a baj az "öreg" főnökökkel, hogy kissé begyöpösödötté válnak... De az "öreg" melósnak sem könnyű, ha nem tudja mi az elvárás...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: