A sors keze...
Látogatók száma: 114
Eredetileg tizenöt részesre terveztem, ehhez képest olvassátok végig türelemmel viselt megpróbáltatásaimat.
Ki ne ismerné a régiek közül rövidre sikeredett ám annál izgalmasabb románcunk időszakából megörökített szösszeneteimet? Mindig, ha említésre méltó esemény történt közöttünk, valami arra késztetett, hogy megörökítsem azt, és maradandót alkossak. Legalábbis addig maradjon meg, amíg be nem kerül a kemény viták helye klubba. Mert ott aztán már semmi jóra nem számíthattam.
Nem is ezt akarom megosztani veletek, de ez a rövidke előzetes elkerülhetetlen, amit el szeretnék mondani, hogy értsétek miért gondolom én ezt a napot is sorsfordítónak, nem véletlennek.
Csodálatos, ragyogó reggel indultam neki a városnak, amúgy gyalogosan. Már nem először teszem meg ezt a távot, az utat sem szükséges figyelnem, visznek a lábaim maguktól, mindig csak előre. Azért maratonnak rövid, sétának elég hosszú ez az út, de nem is ezt akarom ebből kihozni. Ráérek és eközben mindenfélék jutnak az eszembe. Már túl vagyok az első megrázkódtatáson, és mégis kire másra gondolhattam, mint az exemre. Mert azt senki ne higgye, hogy az mindig akkor és ott van vége, ahol illik. Még sokáig nyűjük egymást a távolból, anélkül, hogy tudnánk róla. Szóval én rá gondoltam.
Jó szokásomhoz hűen és általában mindig akkor történik meg ilyesmi velem, amikor egyedül vagyok, amikor kizárom a külvilágot és csak arra az egyre igyekszem koncentrálni, hogy most legalább pár perccel hamarabb tegyem meg a távot, mint máskor. És akkor előtör valahonnan mélyről az a másik gondolat...
Egy próbát megér, és egészen addig motoszkál ez a fejemben, míg elő nem veszem a mobilomat. Nem teszek mást, hiszen nincs rajta semmi pénz, csak egyszerűen felhívom, aztán megvárom míg kicsörög és gyorsan kikapcsolom... De ez még csak gondolatban jelent meg, nem került rá sor, mert annyira vakító volt a fény, és ettől szinte semmit sem láttam, a szemüvegemet sem tettem fel. Ezért belemerültem a keresgélésbe, hogy megtaláljam a számot. Még egy biciklit toló férfit is kis híján elütöttem az igyekezetemben,... mire összemosolyogtunk.
Jobbnak láttam felhagyni ezzel a szándékommal és a mobilt visszatettem a táskám kis rekeszébe. Olyan táskám van - tudjátok, melyen kívül két külön zsebben, egyikben a mobilt, a másikban a bérletigazolványomat tartom. Bár tudom, hogy nem ártana az óvatosság, a sok figyelmeztetésre nem hallgattam, és mindig elmulasztom a cipzárat behúzni.
Rövidre fogva és a lényegre térve - okom volt a városba begyalogolni és onnan már tovább busszal utazni, nekem lényeges, a 21-essel... Erre majd később visszatérek. Onnan folytatom, hogy volt egy ülőhelyem, a mellettem és a mögöttem lévőnek is...
Anélkül, hogy körülírnék minden göröngyöt és kacskaringót, amelyen haladtam tovább a kertem felé, a lényeg, útközben mindössze egyszer álltam meg, óvatosan körbenézve nem látja-e valaki, amint éppen leguggolok. Az egész nem tarthatott talán egy pár pillanatig... Nem is gondoltam már semmi egyébre, el is felejtettem, ki mindenki járt a fejemben a város felé bandukolva.
Alig érek ki a kertbe, valami leírhatatlan szabadság-féle érzés kerített a hatalmába. Az utóbbi időben szinte soha nem voltam egyedül. És ez most valahogy olyan jó érzéssel töltött el, hogy szabad vagyok. Azt teszek, amit akarok, ilyenkor nem ugrok azonnal neki a melónak se, hanem szépen, szórakozottan állok, bámészkodom, csak úgy ráérősen. Senki sem sürgethet. Én osztom be az időm... és akkor ismét eszembe jutott... Nem az, hogy miért vagyok kint, valami egészen más. Elindultam a táskám felé, hogy megvalósítsam a tervem. Lesz, ami lesz, felhívom és gyorsan leteszem... és vagy visszahív és elküld valahová még melegebb éghajlatra, vagy...
Nem akartam elhinni. A mobilom eltűnt. Visszapörgettem ekkor az idő kerekét... visszatértem oda, ahonnan elindultam, lépésről-lépésre, de nem volt mit tenni. Nem tudtam másra gondolni, ezek után, mint arra, ez... a sors keze!... tolvaj képében.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Kedves Évánk, erre mondják, hogy nincsenek véletlenek! :-) Pussz, Tündér
Már reggel gyanús volt nekem ez a nap, nem véletlen töprengtem, kimenjek? Ne menjek?... Látod, ez lett a vége. Nem véletlen én is kezdem hinni. :-)
Puszi,
Éva
Mint egy kamaszlány...
Én kamaszlány?... Nem, csak későn érő típus. Folyton játszom. :-)
Adjon már erre valaki elfogadható magyarázatot! Még akkor is, ha nem számít másoknak a pontozás. Nekem számít! :-)
Na! Végre valakitől kaptam értékelést, vajh ki ő? :-)
Puszi. István
Na ez nem a sors keze volt! Akitől a pontot kaptad.
Puszi. István
Látod? Velem is történnek ilyen rossz dolgok!