Félelem nélkül...
Látogatók száma: 91
Ez a kötődés bármennyire is szeretetből fakad képes rombolni és megnyomorítani egy egész életet.
Mi az erősebb kapocs két ember között? A vérségi? Az érzelmi?
Rosszul mondom. Az egyik nem csak kapocs, hanem kötelék. Egy olyan szoros anya és gyermeke közötti eltéphetetlen szál, ami közé semmi és senki nem állhat.
Ez egy olyan belső folyamat, melyet a legerősebb érzés, a szeretet szála fon körül, amely megbéklyóz, néha fojtogat, de nem lehet megállítani.
Egy pillanatra sem feledteti el, hogy van, létezik, összeköt két embert, mindennél erősebben.
Ez a kötődés bármennyire is szeretetből fakad mégis képes rombolni és megnyomorítani egy egész életet.
Lehettem volna önző, csak a magam érdekét nézhettem volna és akkor talán ma nem tenném fel a kérdést. Megérte?
Éltem az életemet mint mindenki más, kapcsolatokon keresztül kerestem a kiutat, de mindig döntenem kellett. Nem azért, mert erre bárki is kényszerített volna, de ott volt, jelen volt, lógott a levegőben ez az elkövetkező időszakra kiható kérdés. Amire a választ nekem kellett megadnom.
Hogyan tovább? És én döntöttem. Lehet, hogy rosszul.
Boldog lehet-e az ember azzal a tudattal, hogy nem tudhatja a közelében a gyermekét? Hogy idegen emberek veszik körül, távol a szülő óvó, vigyázó, gondoskodó szeretetétől?
Soha sem tudom megadni erre a választ, mert meg sem próbáltam. Talán rosszul tettem. Ezt lehet utólag sajnálni, de akkor sem fogom már megtudni mi lett volna, ha másként döntök, amikor még tehettem volna.
Mindez már csak elmélkedés. Az élet bebizonyította, hogy nem volt elég erős egyik kapcsolatom sem ahhoz, hogy másként alakulhatott volna az életünk. Nem csak az enyém, hanem a gyerekemé is.
Nehéz egyedülálló anyának lenni, de minden nehézség ellenére, nem tudom mi, talán a büszkeségem tartotta bennem folyamatosan a lelket gyengébb pillanataimban is, hogy mindig tudjam, hogy akitől elmegyek, oda visszatérek.
Ezzel nyugtattam a lelkiismeretemet, de igazán soha nem tudtam sehol sem önmagam lenni.
A minap elindultam, hogy megtudjam van-e értelme ezen tovább töprengeni. Hogy tudjam hol van igazán a helyem?
Hazataláltam végre!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Csapj agyon, de én nem értem... ha egyszer döntöttél, mert akkor úgy gondoltad, hogy úgy helyes, akkor miért bántad meg, vagy miért ostorozod magad? Én is egyedülálló anya vagyok, de semmit sem bántam még meg. (Bár jóval tapasztalatlanabb vagyok talán mint te, még megbánhatom.) Mindezek ellenére örülök, hogy hazataláltál! Az olyan megnyugvásérzés! :)
Pusz:A
Néha el kell töprengeni, mit miért tettünk, vagy teszünk, hogy rájöjjünk hol a helyünk. Bármilyen hosszú is az út, egyszer mindenki hazatalál.
Pussz, Tündér
Szia Éva!
Csapj agyon, de én nem értem... ha egyszer döntöttél, mert akkor úgy gondoltad, hogy úgy helyes, akkor miért bántad meg, vagy miért ostorozod magad? Én is egyedülálló anya vagyok, de semmit sem bántam még meg. (Bár jóval tapasztalatlanabb vagyok talán mint te, még megbánhatom.) Mindezek ellenére örülök, hogy hazataláltál! Az olyan megnyugvásérzés! :)
Pusz:A
Pontosan azt érzem, megnyugvást. De mindaddig, ameddig egy bizonytalanság vett körül, nem éreztem jól magam a bőrömben.
Keressük mindig a bizonyosságot, az igazságot. Ez a keresés egy egész életet átfogó, útkeresés is egyben. Nem bántam meg, csak lehet, hogy rosszul döntöttem.
Mint mindenkinek nekem is szükségem lett volna egy megbízható társra. Ideig-óráig volt is, de mint amit számtalanszor boncolgatunk itt külön-külön, akik megtapasztalták már, azok tudják milyen nehéz döntés elé állítják olykor az anyát. És itt erről van szó!
Ahol gyerek van ott egy harmadik személy, ha nem úgy viszonyul hozzá és fordítva, idegenek maradnak egymás számára. A mérleg mindig arra billen, amiről írtam.
Ezért mondom, hogy hazataláltam.
Pusz,
Éva
Én Ailetnek adok igazat, értem is, meg nem is, amit írsz. Nem vagylagos a kapcsolat (vagy ez vagy az), hanem egy másik szint.
Üdv,
Pinokkió
Szia Éva!
Én Ailetnek adok igazat, értem is, meg nem is, amit írsz. Nem vagylagos a kapcsolat (vagy ez vagy az), hanem egy másik szint.
Üdv,
Pinokkió
A választ a mások által feltett cikkekben megtalálod. Érdemes a hsz-eket is elolvasni, én gyakran teszem, mert a kapcsolódó véleményünket legtöbbször ott fejtjük ki. Elég sok van fent ebben a témában. (pl. Ailet: Nemek és igenek c. cikke). Nyilván nem sikerülhet mindig átadni a gondolatainkat mindenre kiterjedő részletességgel, hogy mások számára világosabb legyen.
Mégis megpróbálom megmagyarázni. Van az úgy, hogy egy kérdést (kapcsolatot) éppen hogy nem a "vagy" dönti el. Ebben a cikkben ezt zárom ki. Ez nem lehet kérdés. Ebből még nem következik automatikusan egy másik szint.
De elolvashatod itt lejjebb Ailetnek adott válaszomat is, az bővebb.
Pusz,
Éva
Szia Ailet!
Pontosan azt érzem, megnyugvást. De mindaddig, ameddig egy bizonytalanság vett körül, nem éreztem jól magam a bőrömben.
Keressük mindig a bizonyosságot, az igazságot. Ez a keresés egy egész életet átfogó, útkeresés is egyben. Nem bántam meg, csak lehet, hogy rosszul döntöttem.
Mint mindenkinek nekem is szükségem lett volna egy megbízható társra. Ideig-óráig volt is, de mint amit számtalanszor boncolgatunk itt külön-külön, akik megtapasztalták már, azok tudják milyen nehéz döntés elé állítják olykor az anyát. És itt erről van szó!
Ahol gyerek van ott egy harmadik személy, ha nem úgy viszonyul hozzá és fordítva, idegenek maradnak egymás számára. A mérleg mindig arra billen, amiről írtam.
Ezért mondom, hogy hazataláltam.
Pusz,
Éva
A döntés helyességét szerintem felesleges bizonygatni, mert akkor, amikor meghoztad, a lehető legfigyelmesebben (felteszem őszintén magadhoz) vizsgáltad meg a lehetőségeket. Ha pedig meggyőződésből dönt az ember, akkor nincs min vívódni tovább. Úgy helyes, mondhatnám. Ha pedig nem jól alakul, meglehet, magunknak is hazudtunk. Ez az én tapasztalatom. (Ezt csak azért írtam le, mert szerintem igenis felesleges a vívódás egy rég meghozott döntés miatt. A jelenhez kell alkalmazkodnunk, előre nézni és tanulni... :) megint ez a tanulás, bocs, de ennél többször nem mondom neked ezt el. :) Egyébként értelek már, mert egész életünk egy útkeresés... :)
Puszi:Ailet
Szia Éva
A döntés helyességét szerintem felesleges bizonygatni, mert akkor, amikor meghoztad, a lehető legfigyelmesebben (felteszem őszintén magadhoz) vizsgáltad meg a lehetőségeket. Ha pedig meggyőződésből dönt az ember, akkor nincs min vívódni tovább. Úgy helyes, mondhatnám. Ha pedig nem jól alakul, meglehet, magunknak is hazudtunk. Ez az én tapasztalatom. (Ezt csak azért írtam le, mert szerintem igenis felesleges a vívódás egy rég meghozott döntés miatt. A jelenhez kell alkalmazkodnunk, előre nézni és tanulni... :) megint ez a tanulás, bocs, de ennél többször nem mondom neked ezt el. :) Egyébként értelek már, mert egész életünk egy útkeresés... :)
Puszi:Ailet