Gátlástalanul
Látogatók száma: 64
Fogaras Botond három asszót nyer, és úgy dönt, elég a mai vívásból, odahaza várják a szakdolgozatok, melyeket konzulensként figyelmesen kell elolvasnia, akkor is, ha azokban semmi érdekeset, talán még eredeti gondolatot sem talál, egyébként is, megalkotóikkal közösen, százszor is átrágta magát rajtuk.
Késő estére jár az idő, mégis úgy érzi, hogy fitt és tettre kész, egész éjjel dolgozhat, sőt, reggelig is, mert másnap nem megy dolgozni. Fut a kocsijáig, bedobja a csomagtartóba a felszerelését, lezárja és fut tovább. Megkerül két háztömböt, és a hideg, ám tiszta levegőn még csak meg sem izzad. Igen, éppen erre van szüksége, hogy lefárassza magát, érezze, hogyan dolgoznak az izmai, ne gondoljon semmire, csak rója az aszfaltot, egyenletes léptekkel, mintha gép lenne. Negyvenöt évesen sincs rajta egy gramm felesleg sem, lapos a hasa, izmos a lába és a karja, Széles a válla, s ha nem lennének hajában azok a fránya csillogó fehér szálak, akár harmincévesnek is nézhetnék. Korán őszül, ez náluk családi vonás, ám még mindig jobb, mintha kopaszodna, mint a keresztapja.
Hazafelé menet kedvenc étterménél megáll, rendel három adag ételt, elvitelre, s miközben várja, hogy elkészüljenek, átballag a bárba, elszopogat két gyümölcskoktélt a bárpultnál, ahol hozzá hasonló magányos emberek iszogatnak, és eszükbe sem jut, hogy szóba álljanak egymással. Azzal szórakoztatja magát, hogy találgatja, ki milyen ember lehet, mi lehet a foglalkozása, milyen a családi állapota, mi készteti arra, hogy itt lebzseljen este tizenegykor, ahelyett, hogy otthon készülődne a lefekvéshez, és felesége vagy férje oldalán biztonságban aludjon virradatig.
Jobb oldalán morcos képű ötvenes férfi kortyolgatja whiskyjét. Arca piroslik, a vérnyomása felszalad, és láthatóan nem szokott az italhoz, nyilvánvalóan elkeseredett ember, mert találkozott egy problémával, melyet családjával sem megosztani, sem megoldatni nem akar, maga meg képtelen megbirkózni vele. Vastag arany karikagyűrűjén apró gyémánt csillan, amikor dönti magába az italt. Megszólal zsebében a telefon, ám arca meg sem rezzen, csak int a pultosnak, hogy hozzon egy újabb italt. Íme, egy szerelmes nős férfi, ami önmagában nem baj, csak a felesége meg ne tudja!
A baloldalon, két székkel arrébb, negyvenes évei közepén járó, erősen kifestett hölgy iszogatja koktélját, amelyből nem hiányzik az alkohol, mert egyre bizonytalanabb a mozgása. Hohó, nézegeti magát a bárpult mögötti polcok tükör hátlapján, és ha valóban látja is a valóságot, akkor tudnia kell, hogy nem épületes látvány. A sminkje kezd elfolyni, mint Salvador Dali Elfolyó idő című festményén az órák. Öltözéke alapján üzletasszonynak is nézhetnék, annak ellenére, hogy nem visel ékszert és hóna alatt sincs egyetlen dosszié sem. Rosszkedvében iszik, és minden korttyal egyre rosszabb állapotba kerül. Ötpercenként megnézi a mobilján az időt, láthatóan vár valakire, vagy valamire. Lám, sikeres a munkában, és sikertelen a magánéletben!
Hozzák az ételt, Botond fizet és hajt hazáig, mintha kergetnék, pedig már üres a város, többnyire csak a taxik közlekednek. Mire hazaér, elmúlik az éhsége, inkább ismét szomjas és megiszik fél üveg kristályvizet. Levetkőzik, tusol, fogat mos és egy szál fürdőköpenyben grasszál. Bedobálja a szennyest a mosógépre, amely kimossa, és szinte teljesen megszárítja úgy másfél óra alatt. Mindenesetre megnyugtatja a gondolat, mely szerint mások sem ússzák meg a gondokat, kinek ez, kinek amaz a gondja, akár két ellentétes pólus, melyek ahelyett, hogy vonzanák, éppen ellenkezőleg, taszítják egymást. Lám, a bárban is ott ül egy férfi és egy nő, azonos korosztályhoz tartoznak, mindketten búslakodnak, boldogtalanok, italba fojtják bánatukat, ahelyett, hogy a köztük lévő négyszéknyi távolságot áthidalná valamelyikük, és ha csak pillanatokra is, de rés támadna maguk kreálta mesterséges pajzsukon, szabad utat engedve érzelmeik áramlásához, és vica versa, a lelkükhöz végre eljuthatna a másik magányos lélek.
Botond is lehetne bármelyikük helyében, csak az a szerencséje, hogy számára évtizedek óta a sport jelenti a bódulatot, nem pedig az alkohol, és ha őszintén bevallja magának, akkor tulajdonképpen nincs is más szenvedélye. Márta évtizedek alatt a múlt egyik szereplőjévé szürkült, azóta többgyermekes anya lehet, neki pedig átfutó kalandok hoznak némi színt az életébe, s miután mindegyik nő más, szerelmi életének változatossága is biztosított.
Mindig te menj a nőhöz, ne ő jöjjön hozzád, adja Botondnak ingyenes tanácsát ügyvéd barátja, melyet megfogad és az óta is betart. Nem esik nehezére, mert szerelmi kalandozásai alatt szíve hideg marad, annak ellenére, hogy virtuóz lepedő akrobata hírében áll, nem is alaptalanul, bár ezt kizárólag jól begyakorolt szerelmi technikájának köszönheti, mintsem szenvedélyének, pedig úgy szeretne életében legalább még egyszer újra szerelmes lenni.
Régóta nem érdekli, mint szólnak a szomszédok, ha átszűrődnek hozzájuk lakásának zajai, jobb, ha nem fülelnek, mi történik nála, inkább aludjanak, ha tudnak, mert most például Smetana Moldvája mellett olvassa a dolgozatokat.
Befészkeli magát a kényelmes, lábtartós fotelbe, és nekikezd Margita Márton munkájának tanulmányozásába. Pontos, precíz munka, minden melléklet és szakirodalom lista ott a végén, a dolgozat tartalmával sincs semmi gond. Az egyéni látásmód, az bizony kimaradt. Hogyan használja majd tudását ez a fiatalember? Érzése szerint képes lenne felmondani az ötéves tananyagot, de abban nem biztos, hogy értené is, amit mond.
A második dolgozat Kovács Zsolté, az örök bajkeverőé, aki képtelen nyugton maradni, állandóan pörög, csak a vizsgákra tanul, de az esze vág, mint a beretva. Itt a mellékletben csak a felhasznált szakirodalom listája szerepel, mert valamennyi ábrát beszúr a szövegbe, hogy ezzel is gyarapítsa dolgozata hosszát, mert a minimum ötven oldalt el kell érni. Egészen pontosan ötvenegy oldalt sikerül összehoznia. A témához kapcsolódó hazai és nemzetközi publikációk citálása meglehetősen egyéni látásmódot tükröz, csak a fiatalember nem veszi a fáradtságot ahhoz, hogy kifejtse a véleményét. Kár érte, pedig Botond kifejezetten erre kérte.
A harmadik dolgozat elkövetője Baróti Ditta, a vidéki lány, aki modellkedésből fedezte egyetemi tanulmányainak költségét. Fárad Botond, hiába, lassan pirkad az ég alja, a mosógép is lejárt, ideje kiteregetni. Ha már úgyis félbehagyja munkáját, akkor a kihűlt ételeket is beteszi a hűtőbe és kinyitja az ablakot, hátha felfrissül a kintről beáramló hideg levegőtől, mely részben sikerül, ám agya képtelen befogadni az olvasottakat. Legalább a mellékleteket átnézi, az gyorsan megy.
Hát ez meg mi? Az egyik grafikon jelmagyarázatában ott lapul egy megjegyzés: aki ezt átlátja, az kap egy puszit!
Jól látja, vagy megcsalja a szeme?
Éktelen dühbe gurul! Mit képzel Baróti Ditta? Amikor nemzetközi szépségversenyen szerepelt, valamennyi tanára elnéző volt vele, hogy ne kelljen neki félévet halasztania, házi dolgozatokat írattattak vele, hogy vizsgára bocsáthassák, és ez a hála?
Kimegy kávét főzni, már nem hagyja abba, majd alszik délelőtt, de elolvassa az egész dolgozatot, mert itt valami nagy disznóság van! A konzultációkon hebeg, habog a lány, halandzsázik, nem is lehetett ráismerni, miután a házi dolgozatai rendszerint kiváló munkák voltak. Igaz, a szóbeli vizsgákon gyengén teljesített, de mindig átvitte a lécet, még ha rezgett is kicsit, és halvány teljesítményét rendszerint a vizsgadrukknak tulajdonították.
Csillapodj, öregem, biztatja magát, miközben kortyolgatja a forró, keserű kávéját. Többé nem vállal konzulensi megbízatást, elég neki a kutatóintézeti és óraadói munkája, ráadásul ez utóbbiért nem fizetnek annyit, amennyi időráfordítást igényel.
Miért is kellett neki észrevenni a megjegyzést? A csudába! Nem teheti meg, hogy letagadja, azt nem engedi a becsülete!
Ha lenne itthon cigarettája, most rágyújtana, de két hete leszokóban van, lassan elmúlik a nikotin éhsége. Idegességében fogpiszkálót rágcsál.
A dolgozat szövege sokkal gyengébb, mintsem arra az olvasót a melléklet táblázatai predesztinálnák.
Hajaj, holnap muszáj beszélnie a lánnyal, ebből nem lesz értékelhető jegy.
Reggel ötkor lefekszik és amint feje a párnához ér, máris elalszik. Tizenegykor felébred, nagyon éhes. Úgy dönt, hogy egyszerre reggelizik és ebédel, majd felhívja Dittát és megkéri, hogy találkozzanak az egyetem melletti kiskocsmában, délután háromkor.
Korán odaér, szokása szerint gyümölcslevet iszogat és beszélget a pultos lánnyal, akin régóta megakad a szeme, valahányszor látja és elhatározza, hogy egyszer randevút kér tőle. Még a nevét sem tudja, Tündéremnek hívja, ő pedig Professzornak szólítja őt, pedig csak sejti, hogy van némi köze a szomszédos egyetem hallgatóinak oktatásához.
Tündéremnek selymes, fekete hajzuhataga divatos kontyba rendezett, fehér arcán olyan halvány a smink és a rúzs, mintha azok természetes színei lennének és a parfümje sem erős, bár meglehetősen izgató, ha kicsit is közelebb hajol hozzá, amikor elé teszi a pohár gyümölcslét. Összességében Mártára hasonlít, bár ez nem tudatosodik Botondban, csak az iránta érzett önkéntelen vonzalma irányítja minden lépését. Háttal ül a bejáratnak, s nem veszi észre, hogy Baróti Ditta nagy beszélgetés közepette, egy fiatalemberrel belép az ajtón, leülnek az útjukba eső legelső szabad asztalhoz és oly hangosak, hogy Botond minden szavukat hallja.
- Értsd már meg, Ditta, hogy viccből írtam bele neked a táblázat fülszövegébe, hogy aki ezt átlátja, az kap egy puszit! Eszembe sem jutott, hogy nem veszed észre és nem törlöd ki! Ezek szerint át sem nézted a szakdolgozatodat, csak beköttetted és leadtad?
- Ugyan, Frici, pontosan tudod, hogy nem volt időm semmire, a nemzetközi szépségversenyre készítettük a portfóliómat!
- Azért egy diploma csak többet ér, nem gondolod?
Botond megfordul a széken, feláll és két lépéssel ott terem a fiatalok asztalánál.
- Üdvözlöm az ifjúságot! - köszönti őket és kezet nyújt a fiatalembernek, aki felpattan a székről és kézfogás közben bemutatkozik.
- Balla Frigyes vagyok, Ditta vőlegénye!
- Örvendek, Fogaras Botond, Baróti Ditta kisasszony konzulense. Megengedik, hogy helyet foglaljak?
Pár másodpercig érződik hármuk között a feszültség, még szerencse, hogy Tündérkém idehozza Botondnak a pulton hagyott gyümölcslevét.
- Jó napot kívánok! Mit hozhatok nektek? – kérdi a fiatalokat, akikkel, mint törzsvendégekkel, már régóta tegező viszonyban van.
- Két kólát kérünk! – rendel gyorsan Frici, mielőtt Ditta megszólalhatna.
A pincérnő távozása után Botond hosszú ideig figyeli a lesütött szemű Dittát, majd megszólal:
- Ditta, kérem, válaszoljon egy kérdésemre. Mennyi a szakdolgozatból a maga munkája?
Ditta nem szól, elsápad, remeg a szája széle. Frici beszél helyette:
- Csak besegítettem, professzor úr.
- Sajnálom, de az ön munkáját, mint felhasznált irodalmat, nem tüntette fel a kisasszony. Viszontlátásra!
Mérges Botond, hogyne lenne az, elvégre nem asszisztálhat a csaláshoz! Visszatér Tündérkémhez, kifizeti az italát és két konyakot küld a fiataloknak, hogy bánatuk oldódjon, mert nem mondta ki ugyan, de nem értékelheti a dolgozatot.
- Látom, hogy mennyire bosszankodik, Professzor! Tudok magának valamiben segíteni?
- Tudna, kedves, csak nem itt és nem most! Viszontlátásra!
Nem várja meg a pincérnő köszönését, lendületes léptekkel távozik, egyenesen a kocsijához tart, kiveszi a három szakdolgozatot, a bírálatokkal együtt és elindul a dékáni hivatalba, ahol már várják.
A referens fiatal doktorandusz, akit még Botond is tanított. Könnyen szót értenek, Margita Mártonnak jelest, Kovács Zsoltnak négyest adnak, ám Baróti Dittának nem javasol jegyet adni, hanem új szakdolgozat készítését javasolja, azzal, hogy a mellékletben tett megjegyzés szerint vélelmezhető, hogy azt nem a beadója írta, illetőleg nem teljesen a saját munkája.
A referens fiatalember képtelen kezelni a helyzetet, mert ilyen szituációval még nem találkozott. Végül kiegyeznek abban, hogy jegyzőkönyvezik Botond álláspontját és ezzel befejezettnek tekintik a dolgot.
Visszamegy a kiskocsmába, és randevúra hívja Tündérkémet, akivel megbeszélik, hogy este nyolckor találkoznak Botond kedvenc éttermében.
Megvacsoráznak, majd átmennek a bárba, táncolnak egy fél óráig, és Botond úgy gondolja, ennyi elég az első randevúból, ráadásul már érzi a fáradtságot. Tündérkém – becsületes nevén Valkó Tímea – azt este más befejezésére számít, és fancsali képpel elfogadja, hogy a Professzor hazaviszi.
Visszafelé már a kertek alatt közlekedik, gyorsabb és rövidebb az út. Szórakozottan vezet, pár perc és hazaér. Amit elhalad a lépcsőház bejárata előtti szervizúton, hogy az épület mögötti pakolóban lévő helyére beálljon, mintha két árnyékot látna meghúzódni az árnyékban, de az is lehet, hogy csak képzelődik.
Lezárja a kocsit, bekapcsolja a riasztót és nagy léptekkel indul, hogy megkerülje a házat és mielőbb belépjen a lépcsőházba. Valaki hátulról leüti, és mire észbe kapna, két erős férfi agyba-főbe veri.
- Hagyd már – szól az egyik -, még megdöglik! Add azt a cédulát, had tegyem a zsebébe, tudja csak meg, miért kapta ezt a ruhát!
Késői kutyasétáltató közeledik, morog a farkaskutya, alig tudja visszatartani, mert mindenképpen a két futó alak után akar menni. Meglátja Botondot, a térvilágításnál is látni, hogy erősen vérzik. Előveszi a mobilját és hívja a rendőrséget, meg a mentőket, melyek szinte egyszerre érnek oda, nagy szirénázás közepette.
A mentőorvos nehezen tud lelket verni Botondba, erős fájdalomcsillapítót ad neki, mire végre eszméletre tér. Amikor óvatosan ráteszik a guruló ágyra, kiesik zsebéből a cédula, melyet az egyik szemfüles helyszínelő meglát:
- Ditta miatt kapod, te szemét!
Óvatosan zacskóba teszi a cédulát, ez bűnügyi bizonyítéknak számít, ha jól gondolja, mert ez az első bevetése. Mindig a nőkkel van a baj, sóhajt egy nagyot, szegény ember, jól összeverték, egy nő sem ér annyit!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
A történeted érdeklődésre tarthat számot!
Jók a karakter ábrázolások, de a befejezés
szerintem elnagyolt! Összességében hoztad
a saját formád, amelyet kedvelek, a kisebb
hibák ellenére!
Pussz: emillio