Modern muskétások

Látogatók száma: 44

Hogy négyünknek mi köze Alexandre Dumas három testőréhez? Az égvilágon semmi, azon kívül, hogy magunkra nézvést is kötelezőnek tekintettük egyetemista éveink alatt a híres jelmondatukat: „Egy mindenkiért, és mindenki egyért”.

Nagy jelentősége volt ennek, a házi dolgozatok és a beadandó feladatok tárgykörében, ám tíz évvel az egyetem után is többé, kevésbé tartjuk egymással a kapcsolatot. Ami biztos, hogy decemberben egy hétvégét rendszeresen együtt töltünk Galambos keresztapám vadászkunyhójában, amely elég messze van a lakott településtől ahhoz, hogy bárki hívatlanul beállítson oda. Annál is inkább, mert csak gyalog lehet megközelíteni, jó kétórás erőltetett menettel. Hátizsákjaink degeszre tömve a szükséges holmikkal. Elsősorban az étel és ital ellátásunkról kell gondoskodnunk, mert keresztapám már bekészítette a tűzrevaló fát, a húszliteres marmonkanna vizet, meg a tiszta törülközőket, ágyneműket is. Se mobilt, se laptopot nem viszünk magunkkal, hiszen arra semmi szükség nincs. Feleségeink pontosan tudják, hogy innen nem csámborgunk el, és semminemű csábításnak nem vagyunk kitéve, hacsak oda nem tévednek a vaddisznók, vagy az őzek.

A komoly családapa, Zsolt vezeti a csapatot, mert rendelkezik azzal a rendkívüli tájékozódási képességgel, amely belőlünk hiányzik, és képes a legnagyobb hóban is követni a vadászházhoz vezető egyetlen utat. Felesége, Zsófi, mindig betesz a pakkjába két üveg vörösbort és a forralt borhoz szükséges fűszereket, hátha végre párja is lazít kicsit barátai körében, ha végre három gyermeke nem nyúzza. Tepertős pogácsát, két rúd Stefánia vagdaltat és egy vekni kenyeret is cipeltet férjével, a mazsolás, túrós három rétes tekerccsel együtt.

Másodikként Samu követi, az igazi zseni, akit igazán próbára tesz ez a hosszú séta, ezért egy pillanatra sem szabad őt szem elől veszítenünk. Szandika, a neje, nem bíz semmit a véletlenre, tizenkét szendvicset készít számára, besorszámozva, hogy milyen sorrendben fogyassza, s italként kristályvizet, édességként pedig öt tábla csokoládéval látja el. Férje távollétében Szandika beülteti a két gyereket a kocsiba és két napig bejárják a főváros összes olyan helyét, ahová apjukat nem lehet elcipelni.

Előttem a munkamániás Titusz kapkodja a lábát. A magas, szívós, vékony férfi cipeli a legnagyobb hátizsákot, mert Timi bizony felpakolja neki a fél háztartást, ráadásul mindenből annyit, hogy jusson belőle nekünk is. Egy üveg konyak, egy üveg vodka, bőrös sült malacborda, vagy tíz szelet, két kiló fokhagymás, paprikás oldalas, kenyér, és uborka. Édességgel nem bajlódik, mert tudja, hogy más feleségek pakolnak azt is.

Utolsóként én zárom a sort, Kari, a mindig vidám fickó. Valójában semmit sem veszek véresen komolyan, vallom, ha bármi elromlik, azt ügyes kezek meg is tudják javítani! Csak meg kell tudni keresni hozzá a kezek gazdáját! Feleségem szerint alapvetően lusta vagyok, ami persze, nem igaz, ám valóban azt vallom: amit megcsinál más, azzal miért magam fáradozzak? Kata becsületesen arra neveli egy szem fiunkat, hogy a sült galamb nem repül a szánkba, mindenért meg kell dolgoznunk. Ha engem kérdezne a gyerek, azt mondanám, hogy másoknak, de nem kérdez. A második gyerek projekt miatt nem vitatkozom az asszonnyal, hagyom, hogy fél katonai századnak elegendő ételt és süteményt pakoljon, s Samuhoz hasonlóan, szerinte én is csak kristályvizet igyak.

A „megyen a hegyen a turista” című egyes számú programunk kissé tovább tart a tervezettnél, mert Zsolt szünetet rendel el, miután le akar fotózni egy őzet. Titusz a pihenő alatt előkapja a konyakosüveget, és egyikünket sem kell sokáig győzködnie a konyak jótékony hatásáról. Valahol a lelkem mélyén érzem, ezt a baráti gesztust viszonozhatom, hiszen keresztapa csak hagy nekem egy üveg kerítésszaggatót a saját készletéből, amely sohasem kevesebb ötvennégy fokosnál. Ellenben kiválóan melegít. Sőt, ha rossz a lámpás, még világítani is lehet vele, mert meggyullad. Persze, kár lenne világításra pocsékolni, amikor egy dobozzal zsebre tettem a karácsonyfára szánt gyertyákból. Vészhelyzetre. Már, ha a pálinka veszélybe kerülne.

Szikrázik a hó a napfényben és lehet vagy mínusz hat fok. Tizenegy órára érünk fel és az első ténykedésünk, hogy kipakoljuk az összes ennivalót, szortírozzuk, milyen sorrendben fogyasszuk el. Titusz azonnal előkapja a konyakot, azzal koccintunk és felfaljuk Samu valamennyi szendvicsét.

A házban látszik a leheletünk, azért Zsolttal nekilátunk a begyújtásnak. Fél óra múlva már levehetjük a kabátjainkat.

Samu és Titusz közben előkészíteni a forralt borhoz szükséges készségeket és hajrá, készüljön az az ital!

Nem kell sokáig kutatgatnom a kredenc polcain, a tányérok mögé rejtve megtalálom keresztapám kerítésszaggató pálinkáját és mér a forralt bor elkészülte előtt mind a négyen tisztességes mintát veszünk belőle.

Rohamosan fogy a bekészített tűzifa, ezért gondoskodnunk kell az utánpótlásról. Samu lelkesen vállalkozik a fahasgatásra, de nem hagyjuk, mert amilyen kétbalkezes, hamarabb elhasítaná a lábát, mintsem a ház mögött felhalmozott fahasábokat. Végül Titusz és Zsolt gondoskodik a tűzifáról.

Kettesben maradunk Samuval, s birkózunk általunk soha nem próbált ágynemű felhúzással. Barátom nagyon igyekszik, de inkább hátráltat, mintsem segítségemre lenne.
- Tudod, mit? Inkább teríts meg, boldogulok magam is!

Samu a terítésben sem ügyeskedik, de nincs ezzel semmi baj.
- Az a baj, Kari, hogy a feleségem semmi házimunkát sem bíz rám. – panaszkodik, ám gyanítom, ezt egyébként máskor nem nagyon bánja.
- Ne aggódj, az enyém meg állandóan nyüstöl, az sem jobb!
- Pedig meg tudnám csinálni – bizonygatja és látom, hogy fordítva rakja az evőeszközöket.
- Nem is lenne időd és energiád rá! – nyugtatom, mindhiába.
- Imádom Szandit, de úgy bánik velem, mintha a gyereke lennék és nem a férje. Képzeld, még a ruháimat is kikészíti reggelente, úgy, mint a gyerekeknek. Fél éve a Tudományos Akadémia levelező tagja lettem és akkora bulit csapott, mintha Nobel díjat kaptam volna.
- Miért baj az? Kevesen mondhatják el magukról, hogy harmincnégy évesen ekkora karriert futottak be!
- Igaz. Éjjel-nappal dolgoztam, alig jártam haza, csak fürödni, enni meg aludni. A gyerekeket is álmukban láttam. Kidolgoztunk egy új mérési módot a tőkebefektetések eredményességének mérését illetően, valószínűleg le kell védetni, mert nincs ilyen másik a világban. Csak tudod, a gyerekek mindent Szanditól kérdeznek, ha velem vannak, akkor állandóan játszani akarnak, meg nyúznak, hogy menjünk valahová, s nem értik meg, hogy nekem pihennem kell, mert lemerültem, mint egy elem.
- Samu, nem értelek. Miért panaszkodsz? Szandi mindent levesz a válladról, neveli a gyerekeket, bevásárol, mos, főz, takarít, szerintem a pénzügyeiteket is ő intézi, neked nincs más dolgod, csak a munkád és játék a gyerekekkel. Gondolod, az könnyebb lenne, ha Szandi úgy viselkedne, mint az én feleségem? Ne félj, Kata nem szívbajos! Összeírja, miket kell megvásárolnom, mikor hová kell vinnem a gyereket külön órákra, és ha egy fél órát pihenni akarok, máris kész munkát adni. Egy becsületes meccset nem tudok békében végignézni!
- Nem szeretem a focit.
- Akkor milyen sportot szeretsz?
- Semmilyet. Tudományos folyóiratokat fordítgatok.
- Azért vagy ilyen savanyú! Mozdulj ki! Kapd össze szombaton a családot, üljetek be a kocsiba és menjetek el valahová!
- Nem tudok vezetni, bár van jogosítványom. Mindig Szandi vezet.
- Kit érdekel! Szandi oda megy, ahová mondod!
- Kipróbálom, isten az atyám, kipróbálom!

A fiúk hordják be a fát, meghallják az utolsó mondatainkat.
- Mit kell kipróbálni? – kérdezi Titusz -, mindenben benne vagyok!
- Csak beszélgetünk. Kész a forralt bor, gyertek, igyunk!
- Mindjárt kész vagyunk!

Kata töltött dagadót, nyolc töltött csirkecombot és négy szál kolbászt pakolt nekem, azt hiszem a töltött ételeket kell először megennünk. Savanyúságot sem hoztam, mert a keresztanyám féléből egy ötliteres üveggel ott szunnyad a konyhaszekrényben, ideje elővenni.

Samu barátom papírszalvétát sem tett, nincs ezzel baj, egy egész bontatlant oda teszek az asztal közepére, mindenki annyit vesz belőle, amennyit akar. Tálcákra teszem a dagadót, a Stefániát, meg a csirkecombokat, és egy tálnyi savanyúsággal az asztalra teszem, lehet ebédelni.

Kézmosás után elhelyezkedünk és nekilátunk a késői ebédnek. A tiszta levegő és a délelőtti „séta” megtette hatását. Mintha egy hete éheznénk, úgy faltuk az ételeket. Nem bírom mosoly nélkül megállni, ahogyan Samu tobzódik az ételekben. Zsolt gyorsan falatozik, és éppen annyit fogyaszt, amennyit jó szívvel más alkalmakkor is megeszik. Titusz módszeresen végig nassolja a kínálatot, majd látom az arcán, hogy rádöbben, ha olyin tempóban folytatja, akkor bizony a süteményekből már egy falatot sem tud letuszkolni a torkán. Nekem a Stefánia ízlik a legjobban, nem csoda, hiszen otthon már megkóstolhattam a töltött csirkecombot.

Az édességet Zsolt szervírozza, és leszedi a tányérokat, majd végignéz rajtunk, hogy a forralt bor és a pálinka hatása már érződik rajtunk, ezért kristályvizet készít italként a süteményhez. Visszaül a helyére, s felteszi a nagy kérdést:
- Meséljetek, fiúk, mi történt veletek az utóbbi egy évben? Samuról tudom, mert írta az újság, hogy az MTA levelező tagja lett 34 évesen. Bravó, Samu, te vitted legtöbbre közülünk!

A megszólított fancsali képpel válaszol:
- Az a szomorú, fiúk, hogy el kellett jönnöm otthonról ahhoz, hogy reálisan lássam végre a helyzetemet. A karrierem az életem. Otthon gyakorlatilag a feleségem legidősebb gyermeke vagyok, és egyben a gyermekeim legjobb játszótársa. Amíg a favágással foglalatoskodtatok, mi Karival éppen erről beszélgettünk. Szandi mindent levesz a vállamról, nekem otthon semmi kötelezettségem sincs, csakhogy kimaradok sok mindenből. Ha így folytatom, akkor morózus, magának való, savanyú öregember lesz belőlem. Sarkamra kell állnom! Nem fog tetszeni a feleségemnek, talán a gyerekeimnek sem, de nem érdekel! Nem lehetek statiszta a saját magánéletemben!

Csend telepedik közénk. Ismét Zsolt töri meg a csendet:
- Veled mi van, Titusz?
Még teletölti kristályvízzel a poharakat és csak utána válaszol.
- Nekem, Samuval ellentétben, a magánéletem tökéletes. A munkámmal adódtak problémák, de bízom benne, hogy ezekből is kifelé haladunk. Babonából nem mondtam nektek egy évvel ezelőtt, hogy a harmadik babát várjuk, aki egészségesen megszületett.
- Gratulálunk…
- Nagy vagy öreg…
- Erre inni kell…
Kristályvízzel nem lehet koccintani, kihűlt forralt bor maradvánnyal sem, ám a méregerős kisüstivel igen.

- Egy héttel Lilla születését követően, összerúgtam a patkót a vezérigazgatóval. Igazgatótanácsi előterjesztést kellett készítenem, és mint közgazdasági főosztályvezetőtől azt várták, hogy elemezzem a nyereség tartalmát, a költségek összetevőit, és tegyek javaslatokat a költségcsökkentési lehetőségekről. Az én javaslatomban az állt, hogy ennek forrásait kimerítettük, már csak nyereség veszteség árán nyúlhatunk a költségekhez. Nem vállaltam, hogy a nevem adjam a főnököm eszement ötleteihez. Egy hónap múlva átszervezés címén felmondtak. Gyesen lévő feleség, két óvodás és egy csecsemő gyerek, munkanélküliség, építési kölcsön törlesztési kötelezettség, egyszóval összejött minden.
- Miért nem hívtál fel? – kérdez közbe Zsolt.
- Megbeszéltük Timivel, hogy senkitől sem kérünk segítséget, sem családon belül, sem baráti körben, hiszen senkinek sem könnyű. Próbálkoztam fejvadász cégen keresztül állást találni, de nem jött össze. Véletlenül összefutottam az óvodánál Dinnyés Józsival, egy könyvvizsgáló cég tulajdonosával. Azóta magánvállalkozóként neki dolgozom. Szerencsém van a feleségemmel, aki úgy összehúzta a családi költségvetést a szűkös napokban, hogy semmiben sem szenvedtünk hiányt, de lefaragta a felesleges kiadásokat. Nem is hittem volna, mennyit pazaroltunk. Hoztam képet Lilláról. Nézzétek, teljesen a kiköpött másom.

Lillát megcsodálhattuk mintegy tíz fotón, egyedül, az anyukájával, a testvéreivel, az apukájával. Mosolygós kislány, és valóban Tituszra hasonlít.
- Hanem, Zsolt, most te következel!

Sötétedik. Alig látjuk egymás arcát. Meggyújtom a lámpásokat, felszítom a kályhában a tüzet. Zsolt hátradől a székén és a gyenge fényben elmosódnak az arcvonásai.
- Nekem most ment óvodába a legkisebb fiam. Zsófit nem vették vissza a korábbi munkakörébe, de felajánlottak neki egy recepciós állást. Minimálbérért. Osztályvezető volt Domi születése előtt. Nem fogadta el, így most munkanélküli. Hosszas út vezetett odáig, hogy úgy döntöttünk, főhivatású anya marad. Három gyereket örökbe fogadunk, így a hat gyerekkel már nem fog unatkozni. Ismeritek, milyen, nincs a világon olyan gyerek, akivel ne találná meg a megfelelő hangot. Apósom nyugdíjba ment, és úgy döntött, hogy beköltöznek a mi budai lakásunkba, mi meg kiköltözünk Lőrincre, a kétszintes, százharminc négyzetméteres családi házukba. Ott elférünk a hat gyerekkel. Már az örökbefogadást is elindítottuk. Panka lányom alig várja az új tesókat. Főként Lejlát szeretné mihamarabb otthon tudni, a félvér kétévest. Szóval, mi itt tartunk. Még egy nagy autót kell vennünk, melyben mind a nyolcan elférünk.

Jótékony ez a félhomály. Menthetetlenül én következem. Mit mondjak? Szandihoz hasonlóan a feleségem is gondoskodik rólam, csakhogy én nem vagyok olyan okos, mint Samu, nem dolgozom annyit, mint Titusz és Zsolt, sőt, most kezdem szégyellni, hogy valójában a mi családunkban Kata a családfenntartó. Ez eddig nem zavart. Most miért zavar?

A kanyargós kígyó csípje meg!
- Fiúk, megrakom a kályhákat! Tudjátok, velem semmi nem történt! Mi lenne, ha kártyáznánk?

A cikket írta: Yolla

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Yolla

párbeszéd

Válasz erre: emillio

Kedves Yolla!

Jó derűs ez a kandúrok rendes éves hétvégi
találkozója! Kinek - kinek hogy alakult az élete,
ki mit csinál otthon, miből él, stb, stb... Tökéletesen
hihető, életszagú levezetése a történetnek.
De! Nem lehet az írói szabadságra fogni olyasmit,
ami az életben nem állja meg a helyét! Itt most arra
célzok, hogy " hoztam gyertyát, mert kár lenne a
pálinkát elpocsékolni világításra" kb.: ez volt írva,
de nem pont ezekkel a szavakkal. Egyet tudni kell!
A jó magas szeszfokú pálinka valóban meggyújtható,
de az égése olyan, mint a lidércfény, halványkéken ég,
- nem ad megfelelő fényt ahhoz, hogy világítson! Az
írásod többi része, - az nagyon a helyén van!
Gratulálok! Tetszett, én is mennék szívesen egy ilyen
20 km-es sétára a barátaimmal, - ha bírnék! (:-D)

Pusszantlak: emillio

Szia, Emillio!

Amikor gyerek voltam és a nagyapám otthon főzte a pálinkát, kilöttyintett belőle a platnira és meggyújtotta. Attól függően, milyen színű lánggal égett, pontosan megmondta, hány fokos.

Gratulálok, hogy pesti létedre tudod, hogy pálinkával nem lehet világítani!

Pusszantalak: Yolla

emillio

Kedves Yolla!

Jó derűs ez a kandúrok rendes éves hétvégi
találkozója! Kinek - kinek hogy alakult az élete,
ki mit csinál otthon, miből él, stb, stb... Tökéletesen
hihető, életszagú levezetése a történetnek.
De! Nem lehet az írói szabadságra fogni olyasmit,
ami az életben nem állja meg a helyét! Itt most arra
célzok, hogy " hoztam gyertyát, mert kár lenne a
pálinkát elpocsékolni világításra" kb.: ez volt írva,
de nem pont ezekkel a szavakkal. Egyet tudni kell!
A jó magas szeszfokú pálinka valóban meggyújtható,
de az égése olyan, mint a lidércfény, halványkéken ég,
- nem ad megfelelő fényt ahhoz, hogy világítson! Az
írásod többi része, - az nagyon a helyén van!
Gratulálok! Tetszett, én is mennék szívesen egy ilyen
20 km-es sétára a barátaimmal, - ha bírnék! (:-D)

Pusszantlak: emillio