Angyalbőrben 4.rész

Látogatók száma: 40

Szász Emese nyűgösen szállt le a vonatról a pápai vasútállomáson. Veszprémből jött vissza a Pannon egyetemről, ahová azért utazott, hogy egy számára fontos előadást meghallgasson. Tartoztam az ördögnek ezzel az úttal!- gondolta mérgesen. Ha tudom, hogy elmarad ez a kötelezőnek meghirdetett előadás, akkor inkább otthon készültem volna a vizsgákra, vagy pedig eltölthettem volna az időmet a három hete megismert fiúval! Rendes, udvarias, nem tolakodó, figyelmes! Most találkozhattunk volna ötödször, és talán most végre meg is csókolt volna! De, ha nem, - hát az sem nagy baj! Nem kell siettetnünk semmit, hiszen még nagyon fiatalok vagyunk, és prímán működik közöttünk a kémia!
Amíg ezen elmélkedett odaért a pályaudvar kijáratához. Ahogy kifelé jövet körülnézett, földbe gyökerezett a lába attól, amit látott!
Az álmai hercege futott éppen egy kisfiú után. Mikor végre utolérte a fiúcskát, felkapta, és az ölében visszavitte a kocsija mellett álló kislányhoz, és annak anyjához. Átadta nekik a srácot, és elbúcsúzott tőlük. A gyerekek erre két oldalról rácsimpaszkodtak, és puszilgatták az arcát, amiért kihozta őket az állomásra. A tizedes visszaült a szolgálati autóba, és indított.
Emesének ettől a látványtól összefacsarodott a szíve, és még a könnye is kicsordult.

Ez is ugyanolyan rohadt szemét, mint a többi katona! Nős, és gyerekei vannak! Hiába tette eddig nekem a szépet, - most jól lebukott!

Meglátott az út szélén egy fél téglát. Hirtelen haragjában felkapta, és az éppen megforduló autó szélvédőjébe vágta! Az edzett üvegből készült szélvédő a téglától nagy robajjal ezer darabra szétrobbant, és teljesen beborította a kocsi belsejét.

Csík Kálmán tizedes hirtelen azt sem tudta, hogy mi történt! Remegő lábakkal szállt ki a kocsiból. Lesöpörte magáról az üvegszilánkokat, és közben azon gondolkodott, hogy mi a teendő ilyenkor! Lassan kitisztult a feje az őt ért sokktól, és eszébe jutott a megoldás!
Telefonálni kell a laktanyába mentésért, és a helyszínelőért!
Éppen telefonálni indult, amikor észrevette, hogy Emese lehajtott fejjel a buszmegálló felé megy. Egy út melletti ablakból üvöltve hallatszott ki egy rádióműsor adása. Kívánságműsor szólt éppen. A tizedes önkéntelenül hangosan felröhögött, mikor meghallotta a Kispál és a Borz együttes számát:

…. Emese,most már indul a buszod, menj haza szépen! Látszik, hogy tudod, hogy meg vagy bolondulva! S holnap ne gyere újra, - ne gyere újra….

Megszaporázta lépteit, hogy utolérje a könnyeivel küszködő Emesét.

- Szia, drága! Mi bajod van velem, Emese? Mért nem vártál meg a kijáratnál? Éppen oda igyekeztem, mert láttalak téged onnan kijönni!

- Szerinted mi lehet a bajom? Az, hogy Te egy szemét hazug disznó vagy! Húzd el innen a csíkot, Csík tizedes!

- Én? Ezt meg honnan veszed? Hiszen sosem hazudtam én neked!- válaszolta döbbenten Csík Kálmán tizedes.

- Lehet, - de nem is mondtad meg az igazat!

- Mit nem mondtam meg neked?

- Azt, hogy nős vagy, és gyerekeid vannak! A saját szememmel láttam, az állomás előtt! Ott ölelgetted, csókolgattad őket, amikor búcsúzkodtál tőlük!

- Hát ebből csak annyi az igaz, hogy elbúcsúztam tőlük!- nevette el magát Csík tizedes megkönnyebbülten. Szóval, akkor ezek szerint te törted be a kocsim ablakát! Ezért?

- Naná, hogy ezért! Talán rosszul láttam?- nézett rá Kálmánra reménykedve Emese.

- Te a szemednek hiszel, - vagy nekem? Képzeld, az egyik katonatársam megkért, hogy hozzam ki a családját az állomásra, mert neki egy sürgős parancsot kell végrehajtani! Nekem meg úgyis ki kellett jönnöm egy tisztért, - hát miért ne hoztam volna ki őket?- ölelte át Emese vállát a tizedes, és adott a lány könnyes szemeire egy - egy nyugtató puszit.
- Nekem még meg kell várnom a helyszínelést, tehát tényleg busszal kell most menned! Szia, kincsem! Majd felhívlak, hogy legközelebb mikor találkozzunk!

Megérkezett a helyszínelő az autómentővel. Felcsörlőzték a szállítóautó platójára a sérült járművet, és a helyszínelő megírta a jegyzőkönyvet a sérülésről.

…. és az előtte haladó tehergépjárműről lehulló tégla betörte a honvédség tulajdonát képező szgk. szélvédőjét! A teherautó megállás nélkül tovább hajtott! A rendszáma nem volt olvasható! ….

- Megfelel így, Kálmánka?- kérdezte a tizedestől Ó Pál, az ezred egyik polgári alkalmazottja, aki helyszínelő volt, és lakatosként is dolgozott az ezred műhelyében. Mindenki csak Opálnak hívta! Az soha sem derült ki róla, hogy a neve miatt lett ez a beceneve, vagy azért, mert a sereg drágakövének tartotta mindenki! Ő mindenesetre nem ellenezte, sőt büszkén viselte becenevét.
Csík Kálmán bólintott, majd megszólalt.

- Vendégem vagy Opál egy pár sörre a kantinban!

- Oksi! Nyugodt lehetsz, behajtom rajtad! Visszajössz velem? Úgyis tájékoztatnod kell az öreget az eseményről!

- Persze, hogy megyek! Tartalékautót is kell intéznem arra az időre, amíg ez nem kap új szélvédőt!- válaszolta, miközben felmászott az autómentő fülkéjének „anyósülésébe”.