A jégcsapkirálynő

Látogatók száma: 62

Dr. Balla Dénes befejezte a pénteki rendelést, homlokára tolta a szemüvegét és megnyomkodta a szemét. Nagyon elfáradt, mert egy percnyi ideje sem volt a lazításra, egyik beteg a másiknak adta a kilincset és így ment ez egész héten. Mancika kinyitotta az ablakokat, muszáj kiszellőztetni, mielőtt hazamennek, mert Hunyadi doktornő hétfőtől visszajön a szabadságról és amilyen jó az orra, azonnal kiszúrná, hogy rendelés után elfelejtett kiszellőztetni, mert megérezné a doktor úr borotválkozás utáni arcszeszének átható illatát, pedig az nem is kellemetlen, bár nem képes elnyomni sem a betegek, sem a gyógyszerek szagát.
A nővér szívesen dolgozik a nagydarab, ősz hajú, egyenes tartású Balla doktorral, aki a rendelőintézetben gyakran helyettesíti a szabadságon lévő körzeti orvosakat, és tudomása szerint, eddig helyt állt a legkellemetlenebb szituációkban is, sőt, megkedvelték a betegek, mert akiknél gyógyszert váltott, vagy az eddigi vizsgálatok helyett más szakorvosi kivizsgálást javasolt, rendszerint kiderült, hogy az új gyógyszernek kedvezőbb a hatása, nota bene, alapbetegségük eredete egészen más egészségügyi problémára vezethető vissza, mintsem azt eddig feltételezték.

Kolléganői pletykálkodásának köszönhetően, Mancika úgy tudja, hogy Balla doktor nyolc évvel ezelőtt, felesége halálát követően, eladta a vidéki praxisát, felköltözött a fővárosba, és potom pénzért megvette az egyik nyugdíjba vonuló doktornő felére apadt betegállományát, azzal, hogy azt átadja a leányának, amint letette a szakvizsgáját, amit Anikónak nem is volt olyan könnyű abszolválnia két kisgyerek és a sebész férj mellett. Balla doktor meghagyott magának egy tízszázalékos részt, hogy legyen módja nyugdíjasként is dolgozni, és részt venni a továbbképzéseken.

- Doktor úr, megkínálhatom egy kis almás pitével? Az este sütöttem és megmentettem Karcsitól néhány szeletet. Főzök mellé egy finom kávét is!
- Köszönöm, Mancika, nagyon kedves. Azután menjen haza nyugodtan, mert én még megírom a kolleginának a szokásos jegyzeteimet, az legalább fél óra. Három órakor indul a vonatom a Keletiből, hazamegyek, rendezem a temetőket.

Gondosan kezet mosott a doktor, és kéztörlés közben figyelte a nővért, amint leteszi asztalára a tálcát, rajta nagy tányéron négy hatalmas szelet pitével, mellette szalvétával és süteményes villával.
- Ha olyan finom, mint az illata, akkor szerencsés a férje, hogy ilyen finomságokkal traktálja!
- Ugyan, doktor úr, a lányaim miatt sütöttem, Karcsinak fogynia kellene, nem süteményt nassolgatni!

Az első falat után lehunyta a szemét, igazán mennyei az íze, ilyet csak Klári tudott sütni. Tomika tizenkét évesen egy délután megevett egy egész tepsivel, mire észrevették. Klári kitette a terasz asztalra a sütőből kivett süteményt, had hűljön ki, rádobott egy szalvétát, nehogy a kóbor darazsak kísérésbe essenek és kóstolgassák. Anikó és Andris, a két kisebb gyerek, kint játszottak a kert végében lévő homokozóban, Tomika, az idősebb testvér felügyelete alatt, aki kihasznált minden alkalmat, hogy megszabaduljon mellőlük, készséggel beszaladt a házba, hogy vizet vigyen nekik, vagy egy szelet csokit, s meglátta a hűlő süteményt. Tört belőle egy darabkát, aztán visszament egy újabb darabért. Nem is sejtették, hogy az édesség kedvelő fiukból világbajnok cukrászmester lesz, aki, miután végigjárta az egész világot, végül Párizsban nyitotta meg cukrászdáját, melyben állandóan kapható dobostorta, Rákóczi túrós, almás béles. A menye is cukrász, aki született francia nőként rendkívül elegáns, ösztönösen érzi, mely ruhák viselése illik hozzá, és ahol megjelenik, ott minden férfiszem rátapad. Feladta a szakmáját, kizárólag a férje menedzselésével és három leányuk nevelésével foglalkozik.

A tervezett félórából mindössze húsz perce maradt, igyekezett gyorsan lefirkantani kolléganőjének a mondandóját, majd felkapta a kabátját, elköszönt Mancikától, aki mégsem ment el korábban, majd sietett a metróhoz. Élvezte a tömegközlekedést, egyébként is, ingyen utazhatott, akkor pedig miért araszolgatna kocsijával a csúcsforgalomban, ráadásul az utóbbi időben eléggé szórakozottnak érezte magát, ami nem kívánatos az autóvezetésnél. Utazgatás közben figyelte az utastársait, és amint meglátott egy érdekes figurát, szemérmetlenül szemlélgette, mintha a megjelenéséből megtudhatta volna, ki ő és milyen ember.

Már a vonaton ült, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtette felhívni Andrist.
- Szervusz, kisfiam! Bocsáss meg, nem tudtalak korábban keresni. Mit is mondtál, mit hozzak fel neked?
- Szervusz, apa! Keresd meg, kérlek Dumbót, az elefántomat! Anya biztosan eltette, ott lesz a pincében, valamelyik dobozban. Bandika rágja a fülemet, hogy neki kellene az elefánt.
- Jól van, megpróbálom megkeresni.
- Köszi, apa! Jó utat!

Andris máris letette a telefont. Balla doktor mosolygott, hiába, a legkisebb gyereke életrevaló, semmi máshoz nem ért, csak a pénzcsináláshoz, van is neki abból elég, mégis úgy neveli a kisfiát, mintha nem tellene új játékokra. Briliáns eszű közgazdász a fia, aki ötévente új fejezetet nyit a munkájában, és semmi veszélyérzete sincs. Gyerekként gyakran keveredett verekedésbe, az iskolában kizárólag renitens barátai voltak, és Balla doktor összeszámolni sem tudná, mennyi betört ablakot, megrongált kerítést kellett megcsináltatnia, és az aláírt intők száma is kitenne egy tucatot. Iskolaigazgató helyettesként, szegény Klári, gyakran szégyenkezhetett Andris miatt, ám a doktor csitítgatta, inkább gyerekként adja ki magából a rosszaságot, minthogy felnőttként tegye azt.

Lassan megtelt a vasúti kocsi, egyedül hozzá nem ült le senki, legalább nézhette a tájat, vagy olvashatott, mert magával vitte a szaklapot, amelyben felfedezett néhány érdekes cikket.
Meglódult a vonat, és arra gondolt, hogy Terike, a házvezetőnője, aki távollétében locsolja a virágokat, tisztán tartja a házat, és felügyeli a temperáló fűtést, valószínűleg kedvenc ételével - becsinált levessel és túrós palacsintával – várja, és vacsora közben elmeséli neki a faluban közszájon forgó pletykákat, hogy képben legyen. Arról már letett, hogy kommendáljon neki egy csinos asszonykát, bár rendszeresen megjegyzi, hogy ne maradjon egyedül doktor úr, mert nagyon magányos öregkora lesz.

Nem tévedett az öregasszony, máris magányosnak érezte magát, pedig hatvannyolc évesen, három gyerek apjaként, és hat unoka nagyapjaként munka után egyedül kószált a háromszobás a házban, egyedül járt színházba és hétvégeken ebédelni az étterembe. Semmiképpen nem akart rátelepedni a gyerekeire, éljék a saját életüket, s eszébe sem jutott tanácsokat osztogatni nekik, hagyta, hogy megvívják a saját harcukat, de ott volt, ha el kellett látni a harci sebesülésüket, attól függetlenül, hogy azokat hol szerezték, a munkahelyükön, vagy éppen a szűkebb családi környezetben.

Hetek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy a karácsonyt Párizsban tölti, kivesz egy szobát a megszokott panziójában, a szentestét Tomiéknál tölti, karácsony másnapján együtt ebédel a nászékkal, szilveszterre pedig átruccan Londonba, Gajdos Gyurihoz, a megrögzött agglegényhez és néhány üveg ír whisky társaságában elbúcsúztatják az óévet, s ahogyan emelkedik bennük az alkoholszint, úgy jutnak eszükbe a közös gyerekkori csínytevések, melyek egyetemista korukra elérték a maximumot. A negyedik szemeszter végén fogadást kötöttek, hogy melyikük tud több lányt felszedni a vizsgaidőszak alatt. Fej fej mellett haladtak, amikor Gyuri megismerkedett Mártival, akinél szebb és szelídebb lánnyal addig még nem találkoztak. Az egyik szigorlat után Gyuri beállított a kollégiumba, az apjától csórt nagy üveg whiskyvel, mondván, hogy elvesztette a fogadást, mert halálosan beleszeretett Mártiba és mellette nem megy a csajozás. Három hónap múlva eljegyezte a lányt és részletesen megtervezte a közös jövőjüket, hiába tiltakoztak a szülei, Gyurival nem lehetett bírni. Nagy hó volt azon a télen, még hólánccal is nehezen lehetett közlekedni a hegyekben, ám barátja elkötötte az apja kocsiját, hogy felmenjenek Mártival Galyatetőre, egy kétnapos együttlétre. Útközben karamboloztak, és a lányt már nem tudták megmenteni. Gyurinak is eltört az arccsontja és a lába, tele lett a teste zúzódásokkal, de túlélte a balesetet.

Balla doktor még negyvenhét év távlatából is maga előtt látta barátját, amint bepólyálva, erős nyugtatókkal tele, félálomban feküdt a kórházban, és a szülei éjjel, nappal mellette voltak, és rettegtek, hogy fejsérülése nehogy maradandó agykárosodást okozzon egy szem fiuknak, hiszen az önmagában is tragédia lett volna, ráadásul abban bíztak, hogy a tizennégy évvel fiatalabb húgát istápolja majd, ha velük történne valami.

Akit még sohasem csapott meg a halál szele, az nem tudja, mit jelent elveszteni valakit, aki fontosabb, mint a saját élete. Balla doktor sem értette, mi történt a barátjával, mert Gajdos Gyuri felépült ugyan, ám attól kezdve megváltozott. Kerülte a társaságot, és a lányok elől valósággal menekült. Kórboncnok lett, és az első adandó alkalommal kinn maradt Párizsban. Európa hírű igazságügyi szakértőként bármikor hazajöhetett volna, de nem tette, mely legalább annyira bántotta Balla doktort, mint a Gajdos szülőket, és e jottányit sem enyhítettek a rendszeres ajándék küldeményei.

Gajdos Gyuri húsz évvel később, kétszer is hazajött, a szülei temetésére, és másnap utazott vissza, anélkül, hogy megkereste volna régi barátját.

Balla doktor lelkében nem gyógyult a barátságuk elmúlása miatt keletkezett seb, és amikor az orvosi kamara jóvoltából kiküldték az egyik londoni kórházba kéthónapos hospitálásra, megkereste a barátját. Gyuri háromszintes házban lakott, London egyik gazdagok lakta, kertvárosi részében, ahová széles vigyorral arcán vitte ki a taxis, mert reményei szerint legalább akkora borravalóra számított, mint amennyit az ott lakóktól kapott. Szürke volt az égbolt, szemerkélt az eső, és Balla doktor kabátja alá rejtette az itthonról vitt ajándékát, az ötvennégy fokos, kóser szilvapálinkát, melyhez bonyolult módon, több áttételen keresztül sikerült hozzájutnia, mégis majdnem kicsúszott a kezéből, amikor meglátta a hófehér hajú, nagydarab, kissé pocakos, szakállas férfit, aki nem lehetett az ő Gajdos Gyuri barátja. Összeszedte kevéske angol tudását és makogott valami elnézés félét, mire a másik elnevette magát, kinyitotta a kaput és átölelte:
- Mi van, Balla, már meg sem ismersz?

Az ötszobás, duplakomfortos ház méltán bekerülhetett volna bármelyik bútoráruház katalógusába. A házigazda azt sem tudta, mivel kínálja, jó magyar szokás szerint kipakolt az étkezőasztalra minden ehetőt, amit csak fellelt a hűtőszekrényben és a tárolóban. Be nem állt a Gyuri szája, sztorikat mesélt arról, hogyan bukdácsolt az elején, amikor kikerült Angliába, minden nyelvtudás és helyismeret nélkül. Utána rendre kikérdezgette barátját a munkájáról, a családjáról és szellemes megjegyzéseket tett a gyerekek viselt dolgaihoz.

Éjféltájban elfogyott az üveg whisky és Balla nem tudta lebeszélni barátját arról, hogy megkóstolják a hazulról hozott itókát is, melytől aztán mindketten alaposan berúgtak.
Balla doktor ritkán ivott alkoholt, és valahol a tudata mélyén felrémlett, ha eszik valamit, az majd felszívja az alkoholt. Elfogyasztott néhány vékony szelet füstölt lazacot, amely éppen csak körülnézett a gyomrában és máris rohanhatott a mosdóba, annyira gyorsan vissza akart jönni.
Innen szakadozott kissé az emlékek filmje, az biztos, hogy Gyuri sört itatott vele, miközben ő maga is rég átlépte már a józanság határát, utána előadott egy mesét, valamilyen jégcsapkirálynőről, aki csúf játékot űzött a széplelkű, szerelmes királyfival, akinek nem adta oda magát, egyre csak esküvőt sürgetett. Az eljegyzés után a királyfi véletlenül kihallgatott egy beszélgetést, melyből kiderült, hogy a jégcsapkirálynő szívében nem voltak érzelmek, csak puszta számítás, hogy mennyi aranya lehet a királyfinak, amit majd elkölthet. A szerelmes királyfi bosszút esküdött, hogy lefejezteti a jégkirálynőt.

Nagyot dobbant Balla doktor szíve, elszorult a torka, és szinte fizikai fájdalmat érzett a mellkasában. Atyaisten! Most döbbent rá az igazságra, hogy Gyuriék balesetét nem a jeges, csúszós út okozta!

A huszadik században Gyuri királyfi közös öngyilkosságot tervezett a jégkirálynővel?!
Felpattant a doktor és versenyt futott a vonat melletti tájjal, hogy mielőbb a büfé kocsiba érjen. Kávét ivott dupla vodkával.

Miért nem vallotta be barátjának, hogy ő sem különb? Orvosként nem vette észre Klári betegségét, pedig ezernyi apró jele volt, csakhogy neki fontosabb volt a munkája, a betegei, a hétvégékre vállalt ügyeletek, melyekkel kizsákmányolta magát, s mire hazaért, úgy érezte magát, mint a kiszáradt szivacs, csak feltöltődésre vágyott, ételre, italra és vetett ágyra, hogy álmatlan álmában elernyedjenek végre az izmai, hogy végre tétlenségre bírja tudatát, mert időnként harminc órát dolgozott egyhuzamban, s ha volt is némi pihenő ideje, azt is a szaksajtó böngészésére fordította. Feleségére bízta a családi hajó kormányzását, tudta, hogy Klárinál jó kezekben van a kormány, csak azzal nem számolt, hogy a nők gyenge válla nem bír akkora súlyt cipelni, mint a férfiaké.

Még egy vodkát kért, azt már lassan iszogatta, miközben a tovasuhanó tájat nézte.
Véglegesen eldöntette, hogy a szilvesztert Gyuri barátjával tölti, együtt ünnepel a két magányos öregúr, csakhogy ezúttal nem pálinkát visz ajándékba, hanem jóféle magyar szalámit és egy dobostortát! Ez utóbbit legidősebb fia párizsi cukrászdájából.

A cikket írta: Yolla

támogatóink