A szomszéd macskája
Látogatók száma: 102
Reggel hatkor, szokása szerint, kiül a teraszra, reggelizni, kávézni, elszívni az első cigarettát.
Hűvös a reggel, hiába van június. Mégis jó itt kinn reggelizni, pizsamában és fürdőköpenyben, már nem szól rá senki, gyere be, mert megfázol. Soha többé nem szól rá senki. Nem akarja, hogy bárki a világon úgy érezze, hogy irányíthatja az életét.
Vajas kenyér, három szelet felvágott, paradicsom a reggeli, melyhez elkortyolgatja dupla adag feketéjét, cukorral és tejszínnel. Nem érdekli, hogy az orvos eltiltotta a kávétól. Azért orvos, hogy tiltson.
Még húsz perc és hozza a postás a napilapot. Az újságot olvasni az az igazi, nem pedig a neten böngészni a híráradatot. Az újságot lehet lapozgatni, nyomda illata van, külön technika kell hozzá, hogy evés közben is olvasni tuja, és ha véletlenül leönti kávéval, az sem tragédia.
Így mulat egy milliomos! Mosolyog magánban. Valóban milliomos. Időmilliomos.
Az unokáinak készített madáretetőben már kezdődik a reggeli csúcsforgalom. Csivitelnek a kis madárkák, olyan jó hallani a hangjukat. Hamarosan vége az iskolának és biztosan ideadják neki a gyerekeket, ha már itthon vagy papa, vigyázhatsz rájuk.
Hatvanévesen elküldték a cégtől, tisztességes végkielégítéssel, mégis feleslegesnek érzi magát. Mintha kivonták volna a forgalomból. Húsz éve is ezt érezte, amikor bejelentette a felesége, hogy elmegy,a gyerekek itt maradnak, semmit sem visz magával, csak a korongjait és a ruháit.
Két kamasz fiúval, egy félig kéz házzal indult. A gyerekek felnőttek, a nagyobbik családot alapított, a fiatalabb kiment Londonba és ott is ragadt.
A jól lakott madárkák köröznek egyet a ház felett és elszállnak.
Késik a postás, sebaj, kihozza a házból az előző napi újságot, még azt sem olvasta végig.
Kukucskál már a nap a felhők mögül, nem kell villanyt gyújtania, anélkül is látja a betűket.
Ráér, csak tízkor nézi meg az e-mailt, hátha kapott visszajelzést valamelyik álláshirdetésre küldött motivációs levelére. Sem a kora, sem a tapasztalata nem kell senkinek. Harminc évig dolgozott egy helyen, középvezetőként. Azt tette, amire tanították anno az egyetemen. Tudta, mi a feladata, melyik szervezeti egységhez hogyan kapcsolódik az ő kis fogaskereke, ha hibázik, az hol csapódik le, milyen hatásai lehetnének, ha elszámolná valamelyik adatot, vagy nem venné észre, ha a beosztottjai hibáznak.
Elavult gondolkodásmód, korholja magát. Ma csak végrehajtókra van szükség, a gondolkodó emberek nem hiányoznak. Akkor került kenyértörésre a dolog, amikor az igazgató nem hitt neki, hogy a költségcsökkentés már a késztermék minőségi romlásához vezet. Úgy összevitatkoztak, hogy azt vágta a főnöke fejéhez, hogy neki nincs a munkaköri leírásában, hogy gondolkodni tilos.
Egy héttel utána az élettársa is elhagyta. Ha nincs munkahelye, nem viszi külföldre, nem vesz neki méregdrága ruhákat.
Miért keserű a kávé? Pedig tett bele három kockacukrot, mint mindig.
Kiürült a madáretető, elfogyott belőle a menázsi.
Erre nem számított, hogy nyugdíj előtt elfogy körülötte az oxigén. Ledobja az asztalra az újságot, tévedett, már mindegyik cikket elolvasta.
Valami a lábához simul.
Nini, ez a szomszéd vörös cirmos kandúrja.
- Mi van, Piros, ne a segged mutasd felém! - szól rá mérgesen.
Kanyarodik egyet a kandúr, szembefordul vele, és szájából letesz elé egy döglött egeret.
Elneveti magát. Lehajol, hogy megsimogassa a kandúrt.
- Edd csak meg, Piros barátom, én már megreggeliztem!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tetszett nagyon....hangulatos, tanulságos, érdekes, tetszett....5 pont ment :)
Szime
Válasz erre: Yolla
Szia, Kirka!
A szomszéd pasit kerülgeti a Piros!
Üdv: Yolla
Válasz erre: Kirka
Yolla! A szomszéd kandúrok már csak ilyenek, hátulról közelítik meg a szomszédasszonyt. Ötös.
Kirka
A szomszéd pasit kerülgeti a Piros!
Üdv: Yolla
Kirka
Csak mint mindig. Egyszerű, de nagyszerű, olvasható, élvezhető. :)
Pussz,
Tündér
Remek kis életkép. Tetszik, jó volt olvasni.
Pí.