Ideát
Látogatók száma: 194
A hosszú napok egyre hosszabbaknak tűntek Nékem, mióta nem voltam Önökkel. Bár szeretteim és barátaim óvó gondoskodása körülvett, de mégis hiányérzetem volt. A mély csend, szobám hideg falainak szorítása, gondolatokat ébresztett öreg fejemben.
A hideg idő ránk köszöntött, fagyos szél fújt be a szanatóriumi ablakok résein. Miközben betegeskedtem, sokáig csak a betegszobám ablakából nézhettem a hópelyhek szállingózását, a fagyott ágakon megcsillanó téli fény játékát.
Körülöttem zajlott az élet. Látogatóim, mint egy forgószínpad szereplői, váltották egymást. Miközben a rokonok, barátok gyógyító melegségét éreztem magam körül, közben más dimenziókból érkező energia simogatta a lelkem. Néha nem tudtam, hova szeretnék szívesebben tartozni...
Szabad perceimben, volt időm, hogy végiggondoljam hosszú életem. Az ajándékban kapott boldog perceket, órákat és a szomorú veszteségeket is. Nem volt könnyű, hisz napokig, talán hosszú hetekig sorolhatnám az örömöt és bánatot, amit megéltem. Szövevényes, néhol könnyfakasztó életem minden apró részletét most nem tárnám Önök elé, remélem lesz még időm megírnom az elmaradt részeket...
Aztán amikor már jobb időnk lett, kimehettem végre a friss, tiszta levegőre. Igazán fenséges érzés elballagni a hatalmas, kopár fák alatt. Ahogy magányosan alszanak, ragaszkodón kapaszkodnak erős gyökereikkel a földhöz - mint idős ember a megszokott párnájához -, az együttérzés gondolata fogott el. Ezeknek itt helyváltoztatásra sincs esélyük. Mennyivel szerencsésebb vagyok én tőlük. Nem egy üres földlabdához vagyok láncolva... az egész golyóbisunk tere az enyém. Sőt, a gondolat erejével, még azon túl is szárnyalhatok. Talán a fák is álmodozhatnak? Talán... Remélem legalább ennyi szabadságot kaptak teremtőjüktől. Bizonyára ők ezt az életet élik meg teljesként. Nékem más szabatott ki...
Szép teljes életem volt. A sors egy csodás családdal ajándékozott meg, gyönyörű feleséggel, gyerekekkel, unokákkal. Emlékek tolulnak fejembe... Drága feleségem simogató kezének érzése, még mindig ég az arcomon. Szemének bájos mosolya már nem ragyog olyan élettelin, de lelkének minden rezdülése itt él ma is bennem. Ő elment, én maradtam. Nem lehet véletlen... Tudom, dolgot hagyott hátra nékem itt lenn. De lassan azért, majd követnem kell...
Az erőm véges. Vajon meddig bírom még? Mint oly sok vihartól megtépázott fa, melynek gyökerei lassan lassan elszakadnak, úgy kapaszkodom ide a mi világunkhoz én is. Egyre kevésbé érzem az idetartozást. De a szeretet köteleit, melyek idekötnek - mint vén hajót az öreg hajólánc a kikötőhöz -, nem vághatom el önként. A gyermekeim, unokáim, a barátok szeretete még akkor is erőt ad nékem, ha a testem már nyögi a kor súlyát, és szívesen feladná. Hajlott hátammal cipelem a rám rót terheket. Szívem még ketyeg...
Körbenézek, és az éledező fák friss rügyei hirdetik az életet, a halottak sírfái a halált... Itt ahol a friss, csípős levegő könnyet csal szememben, pihenhetek meg én is. Térdelve kedvesem sírja felett - rá egy-egy szál friss virágot helyezve -, hasít belém a felismerés. Az ott az én nevem. Istenem! Élet és halál, mily közeliek...
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Bokor úr! Nagyon hiányoltunk .Végre megint itt.))
joboszi
Örülök, hogy van akinek hiányoztam!
Bokor
Tisztelt Tanár úr!
Nagyon megható írás. Mélyen bele sikerült éreznem magam az író (Ön) helyébe.
Gratulálok!
Pinokkió
Köszönöm, hogy olvasott!
Bokor
Kedves Bokor úr!
Sok erőt kívánunk még!
"Öregszem és fáradt vagyok.
Kezd fanyar lenni, ami édes,
az idő szép lassan kivégez
s nemsoká mindent itt hagyok.
És ez a legfurcsább: a semmi,
hogy lehet többé sohse lenni, –
ez a legérthetetlenebb:
végső lakójául agyamnak
a nagy csodálkozás marad csak,
hogy voltam és hogy nem leszek."
Szabó Lőrinc
Pussz, Tündér
Köszönöm a gyönyörű idézetet!
Bokor
Jobbulást kívánok és mielőbb közöttünk!... A gyógyulása itt garantált!... Régóta nélkülözzük már! :-)
Ahogy az egészség enged, leszek.
Bokor
Nagyon vigyázzon magára, mert fontos nekünk!
Még 100 évet kívánok!
Puszi! V.
Ne tessék mán ilyen szomorúakat írni! Mi még it tartjuk magát kicsit ha nem baj:DDDD
Tyson
joboszi
Nagyon megható írás. Mélyen bele sikerült éreznem magam az író (Ön) helyébe.
Gratulálok!
Pinokkió
Sok erőt kívánunk még!
"Öregszem és fáradt vagyok.
Kezd fanyar lenni, ami édes,
az idő szép lassan kivégez
s nemsoká mindent itt hagyok.
És ez a legfurcsább: a semmi,
hogy lehet többé sohse lenni, –
ez a legérthetetlenebb:
végső lakójául agyamnak
a nagy csodálkozás marad csak,
hogy voltam és hogy nem leszek."
Szabó Lőrinc
Pussz, Tündér