Tóni bácsi visszavonul
Látogatók száma: 59
6. rész
A kényes szituációk azért vannak, hogy megoldjuk őket, mert nagy a rutinunk, biztatja magát az öreg, ügyes légy Tónikám, használd a józan eszed! Nyugodt, mondhatni lassú léptekkel közeledik a kapuhoz, s arcén szétterül a mosoly, amikor konstatálja, hogy bezzeg a kulcsot nem hozta magával, nem is baj.
- Szervusz, Bea, erre jártál és benéztél hozzám? Kedves tőled!
- Szervusz, Tóni!
- Látom, új a kocsid, jól tetted, hogy lecserélted!
- Nem változtál semmit! Hozzád jöttem!
- Hát, nekem ez az időpont éppen nem jó, mert azonnal indulnom kell, csak megetetem Cirmost és indulok is. Miért nem hívtál fel?
- Hívtalak, kétszer is, de nem vetted fel a telefont.
- Meglehet, nem voltam a közelében, tudod, munkát vállaltam és azzal foglalatoskodtam.
Bea csinos nadrágkosztümben és rövid dzsekiben toporog a kapu előtt, a meleg kocsi után fázik az utcán.
- Nem engedsz be? Legalább annyi időre, míg felmelegszem.
- Kedvesem, nem akarlak feltartani, nyilván sietős az utad, nekem pedig, mint mondottam, perceken belül indulnom kell!
A férfi hangjában olyan éles az elutasítás, hogy az asszony szinte érzi, mint hasítják a levegőt a pengeéles szavak.
- Minden jót Neked! Kellemes karácsonyt! - suttogja, és szalad a kocsijához, beül és padlógázzal elindul.
Büntetlenül senki emberfia nem hagyhatja magára a disznótorost a sütőben, mert az megbosszulja magát, ahogyan Tóni bácsinál is ezt tette, a májas hurka kicsit tovább sült a kelleténél, de ez legyen a legkevesebb baja. Hogyan is képzelte Bea, hogy csak úgy beállít karácsonykor, ez egy családi ünnep, és ők ketten nem alkotnak családot, sohasem alkottak és már nem is fognak.
Udvariatlan voltál Beával, korholja magát az öreg, miközben megterít, s megfelezi az ebédet, ha már megígérte Cirmosnak, legalább behívhattad volna egy kávéra, persze, akkor vele kellene megfelezni az ebédet is és a lakótársad hoppon maradna!
Sáfár doktor, a tekintélyes és köztiszteletben álló vezető jogtanácsos olyat tett, amit eddigi életében soha, megsértett egy nőt, ráadásul olyan nőt, aki öt évig a szeretője volt, aki az első évben kényeztette, a másodikban dicsekedett vele, a harmadikban már követelőzött, mert úgy érezte, hogy birtokon belül van, a negyedikben drága ajándékokat kért és elfelejtett otthon főzni, járjanak csak étterembe, az ötödikben pedig alig várta, hogy Tóni bácsi nyugdíjba menjen, mert hite szerint, akkor végre feleségül is veszi, mert nem lesznek többé kollégák, és senki előtt nem kell titkolni kapcsolatukat. Az öt év alatt az asszony fokozaton haladt az elsárkányosodás felé, amit jó maga nem vett észre, annak ellenére, hogy Tóni bácsi eleinte finoman, úri módon próbálta őt visszaterelgetni a helyes útra, a későbbiekben pedig elég határozottak közölte vele, hol húzódik a határ, melyet életveszélyes átlépnie.
Tele hassal, jóllakottan is kénytelen tartani magát az eredeti forgatókönyvhöz. Alig fél óra múlva, frissen, üdén, ünnepi öltözetben beül a füles foteljébe, bekapcsolja a televíziót, már nincs más dolga, mintsem várni a vendégeket.
Gyorsabban telik az idő, ha elszopogat néhány pohár bort.
A finom ebéd, a bor, a ház barátságos melege, Cirmos dorombolása, a televízióban játszott karácsonyi dalok hatására Tóni bácsit elnyomja az álom és feltorlódnak elméjében a régi karácsonyok, lóugrásban követve az idő folyamát. Emlékei hatására meg-megrándul a keze, melyet nem tud mire vélni az iromba macska, inkább leugrik az öléből és az öreg lábánál veszi fel az alváshoz megszokott pózát.
A fatornyos templom melletti nádfedeles házban nagyanyja a karácsonyi ünnepekre süti a kalácsokat, és bozsékol a nagyapjával, hogy vigye ki Tónikát szánkózni, tudja, hogy miért, de siessenek, mert mindjárt jön ángyika, szaloncukrot csinálni. Felöltözteti nagyapja, keze olyan, mint a smirgli, nincs kedve szánkózni, mert odakinn viharos szél keveri nagy pelyhekben hulló havat, melyek rendre az emberek, főleg a gyerekek arcába csapódnak. Lehajol hozzá a nagyapja, ne félj, Tónika, nem szánkózni megyünk, hanem sógor bácsihoz, forralt bort inni, neked meg teát adnak, jó édeset.
Fémvázas szánkóval száguldanak lefelé a dombtetőről, arcába csapódnak a hópelyhek, de csak nevet, mert valaki a hátához simul, átfogja a derekát, nehogy leessen a háta mögül és a derekát átölelő női karok úgy melegítik, mint otthon a vaskályha, ami mellett üldögélve a vizsgákra biflázza a tananyagot.
Danikát szánkón húzzák hazafelé az óvodában, ez jó móka a kisfiának. Sötét van, de mindenütt égnek a lámpák, és nincs is nagyon hideg. Idilli kép, messziről, mert a valóságban perel vele a felesége, hogy sokat dolgozik, miért nem járnak szórakozni, dühös Zsóka, nagyobbat ránt a szánkó kötelén, és máris könnyebben lehet húzni, mintha nem lenne teher rajta, Húsz méter után visszanéz, nincs a szánkón a kisfia, hátrébb hasal a hóban, s úgy megijedt az eséstől, hogy sírni sem mer.
Egy hónapos az unokája, s Dani lakásában minden a gyerekről szól. A másfél szobás lakást betölti a babaillat, és nászasszonya ki sem a konyhából, jó szakácsnő módjára egész nap süt-főz. Tóni bácsi háromméteres karácsonyfát vesz,talpat hozzá, meg díszeket, szaloncukrot, habcsókokat, csokoládé figurákat, csillagszórót, égősort, és elégedett mosollyal csenget fel a gyerekeknek, hogy jöjjön le Dani, segítsen neki felvinni az ajándékokat. A hatalmas fenyőfa láttán lehervad fia arcáról a mosoly, és felháborodva számon kéri apját, minek vett ekkorát, kicsi a lakás, nem tudják hová tenni. Mégis kerül neki hely, mert nászasszonya értékeli Tóni bácsi figyelmességét, s gyorsan átrendezteti a nagyszobát a két férfivel. Az ötfogásos ünnepi vacsorát átalussza az unokája, csak akkor ébred fel, amikor az immár csillogó karácsonyfa körül dünnyögik a felnőttek a mennyből az angyalt. Sír Danika, ez a dolga, mindössze ezzel tudja jelezni, hogy a világon van. Tóni bácsi három lépéssel a kisszobába terem, kiveszi ágyából a babát, aki majdnem elveszik a karjában, s miközben tovább dünnyögi orra alatt a karácsonyi éneket, átviszi a karácsonyfához, hátha attól megnyugszik a gyerek, és úgy is történik, abbahagyja a sírást, pedig sötét van a szobában, csak az égősor világít és a csillagszórók. Kisdani le sem veszi szemét nagyapja arcáról, s fogatlan szájával szélesen vigyorog az öregre, akinek Zsóka jár az eszében, milyen jó lenne, ha itt lenne, látná az unokájuk örömét.
Cirmos felébred a telefoncsörgésre, ahogyan a kapucsengőt is meghallja, mindkettő elég hangos, s hiába szólnak kánonban, együttes erővel sem képesek gazdiját kiragadni az álom öleléséből, akkor hagyni kell aludni, legfeljebb maga is mellé telepszik a fotelbe, ott jobban érzi magát, s jó lakótárshoz méltón követi az öreg példáját.
Mint az iromba macskák többsége, Cirmos is kíváncsi jószág, amint megszólalt a kapucsengő, felugrott az ablakpárkányra, onnan jól látni a bebocsájtást kérőt, akik ketten is voltak, egy nő és egy kisfiú. Átellenben, az útpadka mellett feltűnő piros autó parkol, azzal érkezett a déli látogatójuk, akit nem engedett be a gazdi, de jól tette, azt viszont nem érti, hogy az újonnan érkezők társaságát miért diszkriminálja, amikor a kisfiú biztosan megengedné neki, hogy a kézzel kötött kék sapkájának bojtjával játsszon.
Régóta alszik a gazdi, muszáj lesz felébreszteni, mert sürgős dolga lenne odakinn, és egyébként is, az uzsonna idő is régen elmúlt, lassan vacsorázni kellene, ha lenne mit. Tulajdonképpen ellophatná az asztalról az ebéd maradékát, de nem teszi, inkább felmászik a gazdi vállára és elkezdi nyalogatni az arcát, egyszer csak felébred.
Besötétedett. A karácsonyfa égő izzósorának lágy fényétől meghitté vált a szoba.
Lassan ébredezik az öreg, éppen akkor, amikor álmában Boglárka csókolgatta, nyalogatta az arcát. DE miért olyan érdes a nyelve?
- Jaj, Cirmos, miért nem hagysz békén?
Mert ki kell mennem, válaszolná, de nem tud beszélni, ezért leugrik a földre és leül a bejárati ajtó elé. Ha ebből sem ért a gazdi, abból nagy baj lesz.
Az is lett, nagy baj, de ennek okát nem a Cirmos szolgáltatta.
Folyt.köv.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
(:-D)