Hogyan segítettem leelőzni Kimi Räikkönent?
Látogatók száma: 80
Már gyerekkoromtól kezdve szeretek minden sportot, párat közülük magam is űztem, a többit meg néztem a tévén.
Mind közül kedvencem volt a tenisz a pályán és a képernyő előtt is. Emlékszem még a nagy csatákra Ivan Lendl és John McEnroe között, s ugyanígy a nőknél Chris Evertre és Martina Navratilovára. Régi szép idők...
És emlékeztem egy riporterre, Andrew Franklre, de hogy magyarul mondjuk - hisz ő az, csak épp 56-ban Angliába emigrált -, Frankl Andrásra. Jónéhány mérkőzésen keresztül tudhattunk meg tőle érdekes öltözői híreket Wimbledonból, vagy épp fontos információkat közvetlen a paddockból, ha másik szerelmét, a Forma 1-et közvetítette. Mindig élvezettel hallgattam. (Az igazat megvallva, akkoriban úgy éreztem, kicsit elnyomják őt, nagyobb teret kellett volna neki adni. Szerintem a "hivatalos" magyar sportközvetítők irígyek voltak rá, de lehet, hogy ez csak nekem jött le így.)
Teltek az évek, a nagy tenisz nemzedék visszavonult, és én Frankl Andrásról sem hallottam tovább. Eltűnt. Legalábbis nekem.
Aztán jött egy telefon a semmiből:
- Helló, Zsolty vagyok. Te foglalkozol könyvek szerkesztésével? - vágott rögtön a dolgok közepébe.
- Igen, de miről lenne szó? - kérdeztem vissza, s közben fogalmam sem volt ki ez a figura.
- Üzemeltetek egy Forma 1-ről szóló weboldalt, és a Frankl Andrásnak kellene kiadni egy könyvet.
Mi van?! - mondom magamban, mert letaglózott a meglepetések sorozata. Először is, poros kis városunkban van valaki, aki egy országos F1-es oldalt visz? Azt hittem rálátok a helyi webes piacra, ám ezek szerint messze nem. Mi lehet még itt?! De várjunk csak! Frankl Andrásnak kell könyvet kiadni? Gyerekkorom kedvenc riporterének? Mi ez, kandi kamera?
A kedélyek lassan lecsitultak, mindenre fény derült. Sehol egy kamera, minden igaz. Pár nap, és együtt dolgozhattam Andrással! Ő San Franciscóban, mi Vásárhelyen. Neten keresztül kommunikáltunk, András írta a fejezeteket, Zsolty rendezte a szöveget és a képeket, én tördeltem, szerkesztettem a borító és a belső oldalak grafikáját, a kész anyagot pedig adtam le a nyomdának. Pár hónap alatt elkészültünk a könyvvel, majd az ünnepélyes átadón találkozhattam is Andrással. Ez 2003-ban volt.
A munka után útjaink elváltak, emailben köszöntöttük csupán egymást az ünnepek alkalmával. Öt év múlva, 2008. májusában jött Zsolty a hírrel:
- András folytatja a könyvét, újból összeáll a csapat!
Újabb könyv, újabb internetes háromszög. Ezúttal azonban András kétszer is ellátogatott Vásárhelyre. Másodjára nálunk is ebédelt, rá két napra meg a monacói herceggel!!! Közvetlenségével, jó értelemben vett egyszerűségével feleségemet is levette a lábáról. Mindig örömmel emlékezünk arra délutánra.
No, de nem fényezem tovább Andrást, aki ismeri, tudja miről beszélek. Ezt a blogbejegyzést második könyvének - a "Száguldás a Forma 1-ben és azon túl" címűnek - borítója végett indítottam el.
Sokat tipródtunk, mi is legyen rajta, vegyük alapul az elsőt, vagy legyen valami teljesen más? Végül ez utóbbi mellett döntöttünk.
András több képet küldött át San Franciscóból, mi meg itt Zsoltyval rakosgattuk. Az egyiken épp egy 500 lóerős Lamborghini Gallardót vezetett. Mondom, nem lehetne ezt berakni az F1-es autók közé, mintha ott vezetne közöttük? A feldobott ötletre jött a kérés:
- Meg tudnád, Ervin azt oldani, hogy Monacóban vezessek, megelőzve Kimit, hátul meg Lewis kullogjon?
Hát persze - mondom magamban, de nincs olyan képünk, amin Hamilton épp Räikkönen mögött van egy kanyarban, és előttük annyi hely, hogy András is odaférjen! Elindult a kutató munka, s mint kiderült, a következőkből kellett dolgoznunk:
1. András fotója ugye adott,
2. hál' Istennek van egy Kimis képünk is alapnak,
3. Lewis-ról viszont egy sincs a megfelelő szögből, csapattársáról ellenben, Heikki Kovalainenről van egy használható.
Szóval ezek az összetevők. Először is Heikki sisakját cseréljük már ki Lewis-éra, mert a sasszemű rajongók tuti egyből kiszúrják a hibát. Ugyanez igaz a kocsi rajtszámára is. Aztán rakjuk be Kimi mögé az aszfaltra, majd jöhet elébük András. Kész, küldöm is neki.
- Jó lesz, jó lesz, de nem lehetne hátul a reklámot is kicserélni? Tudod, a szponzoráció miatt...
Persze, hogy ki lehetett.
Így készült el a könyv borítója, melyen András a segítségemmel leelőzte Kimi Räikkönent - aki nem mellesleg a könyv előszavát is írta. A kötetet már csak ez utóbbi dolog okán is érdemes elolvasni, no és nem különben András egyedi stílusa, valamint a nem mindennapi élettörténete miatt is.
A cikket írta: Bervinn
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ajánlom a snooker.hu-t, ott ráadásul a jobb oldalon van még egy rakat további link is. :-)
Üdv,
Ervin
Én nagy snooker-rajongó vagyok. Nem tudod,létezik ilyen honlap?
További jókat!
Válasz erre: Bervinn
Akkor már két közös is van bennünk: bírjuk Andrást és Kimi a kedvencünk. :-) Mondjuk nálam Ayrton mindent visz...
Válasz erre: Divi Éva
Igazán irigylésre méltó munka lehetett. Magam is nagy F-1 rajongó vagyok, s nincs futam amit kihagynék, még kórházban sem. A száguldás a mindenem. Amennyiben lassan kell járnom, legalább ez öröm adassék Nekem! Kiharcoltam s a dokival is együtt néztük, s azt mondta, nem is gondolta, hogy ez ilyen izgalmas, ahogyan én előadtam Neki. Igaz, én tudtam a pontszámokat, az állást, s azért volt olyan jó. Nekem Kimi nagyon hiányzik a versenyből. Igaz már sokat mondta én szívesen beülnék bármelyik versenyző mellé egy autóba.Lánykoromban még motorom is volt, ma meg kutyát sem vezethetek, mert elránthat. Üdv Éva.
U.i.: Amúgy régen magam is emlékszem András közvetítéseire, nagyon klassz egyéniség volt. AZ Ő világuk is ilyen rohanó, egyszer itt, másszor ott. De jó, hogy benne van még!!
Hát én is kipróbálnék egy kört, az biztos. Hogy a másodikat is? ...
Kimi mellé is beülnék egy rallye autóba, csak szólnék neki, hogy ha lehet, ne boruljon. :-)
Üdv,
Ervin
U.i.: Amúgy régen magam is emlékszem András közvetítéseire, nagyon klassz egyéniség volt. AZ Ő világuk is ilyen rohanó, egyszer itt, másszor ott. De jó, hogy benne van még!!
Egy kis örömhír! :-)
A cikk a blogomon jelent meg először, amit olvasott András is, épp ma kaptam meg a levelét. Nagyon meg volt hatódva. :-) Ezekért a pillanatokért éri meg dolgozni!
Üdv,
Ervin
Válasz erre: anubis
Most mondjam, hogy irigyellek, amiért beláttál a kulisszák mögé???
Mondom: piszokul irigyellek:)). Jómagam is nagy Kimi rajongó vagyok, imádtam a stílusát.
Köszönet a történetért, ha van még ilyesmit, én szeretettel várom.
Judit
Ha Forma 1-es titkokra vagy kíváncsi, ajánlom András blogját. Ezt a következő címen érheted el: http://www.motorsportal.hu/franklandras/
És tényleg érdemes elolvasni a könyvét is (ha még lehet kapni), abszolut nem szakbarbár módon beszél az F1-ről, és ahogy írtam, a saját életpályája sem mindennapi.
Magam részéről csak a grafikai kulisszák mögé tudok némi nemű, tőlem telhető belátást biztosítani. Történtek érdekes dolgok. Pl. fejcsere egy óriásplakáton, mert a lengén öltözött modell, mint utólag kiderült a megrendelő szeretője volt, vagy egy nem kívánt emberke kiretusálása a választási szórólapról,... :-) Ígérem, igyekszem.
Üdv,
Ervin
Mondom: piszokul irigyellek:)). Jómagam is nagy Kimi rajongó vagyok, imádtam a stílusát.
Köszönet a történetért, ha van még ilyesmit, én szeretettel várom.
Judit
Válasz erre: Je t'aime
Szia Ervin!
Ebben az esetben nem autós oktatóra gondoltam, aki profin vezet, hanem Téged dicsértelek szakmailag. :D
Tanulnom sosem késő. :)
Üdv. Zsötem
Ezek szerint félre értettem volna? ;-)
A dicséretet köszi!
Üdv,
Ervin
Válasz erre: Bervinn
Szia Zsötem!
András szerintem is egy profi, és ugyanúgy eltársalgott velünk házunk teraszán, vagy Zsoltyéknál a második emeleti panel lakásban, mint rá pár napra a monacoi herceggel annak yachtján. Szóval ráadásul még normális is. :-)
Üdv,
Ervin
Ebben az esetben nem autós oktatóra gondoltam, aki profin vezet, hanem Téged dicsértelek szakmailag. :D
Tanulnom sosem késő. :)
Üdv. Zsötem
Válasz erre: dArc
yes, yes, yes ... Nagyon örülök, hogy feltetted ezt a cikket! Mióta nem Andrew tolmácsol a versenyek után, azóta csak elvétve nézem a riportokat. Viszont a versenyt továbbra is imádom nézni. Csinálni se lenne rossz, de egy Ford Ranger terepjáróval max. rallyzni lehetne. Ráadásul Kimi a kevencem. Mióta átment rallysba, azóta azt is nézem, amig Kimi versenyben van. :)
Válasz erre: Je t'aime
Mindig csodálom, ha valaki profi a szakmájában.
Szívesen lennék tanítvány. :))
Zsötem
András szerintem is egy profi, és ugyanúgy eltársalgott velünk házunk teraszán, vagy Zsoltyéknál a második emeleti panel lakásban, mint rá pár napra a monacoi herceggel annak yachtján. Szóval ráadásul még normális is. :-)
Üdv,
Ervin
Szívesen lennék tanítvány. :))
Zsötem