újabb események régebbi események további események
19:20
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:11
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
18:10
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
18:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
17:49
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
13:17
kalozlány új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:15
kalozlány új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
17:30
Fifti regisztrált a weboldalra
09:52
emillio válaszolt a Kérdezd a férfit menüpont egyik kérdésére
00:14
emillio új bejegyzést írt a naplójába
20:35
Yolla válaszolt egy szavazásra
19:44
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
16:21
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:40
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
11:51
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
10:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
22:55
Ilona új cikket töltött fel
21:17
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
19:59
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:58
Ködmadár új cikket töltött fel

RANDI VOLT! …. I. RÉSZ

2010. október 14. - Látogatók száma: 155

Egy év után talán, amikor megszólalt a telefonom. Egy férfi, illedelmesen bemutatkozva, - nem tudtam ki az - egy bizonyos telefonszámra hivatkozva, amit állítólag én adtam neki, felhívott. Ismerkedni szeretett volna. „Egyedül van?” Igen! Én is!

Sokáig nem tudtam rájönni ki az illető. Kinek adtam én telefonszámot? Aztán lassan-lassan a beszélgetés során, ahogy körülírta hol él, hol lakik, rájöttem, ismerem ezt az embert. Bár ne ismertem volna meg soha.

*

„Elviselhetetlen forró nyári nap volt. Egyedül voltam a tanyán, amúgy lazán, alig semmiben és éppen azon elmélkedtem, miért kell ennek így lennie. Már rég nem volt párkapcsolatom. Szóval nem vagyok már mai csirke, de még nem olyan öreg, hogy ne kellenék egy férfinek, csak éppen gyávaságból, lustaságból, bizalmatlanságból nem indultam el társat keresni, de azt tudtam előbb-utóbb el kell valamilyen irányba indulnom. Az egyedüllétet nagyon nehezen viseltem, de annyi csalódás után elég hosszú ideig távol tartottam magam minden kezdeményezéstől, minden közeledéstől. Ezen a napon valami történt. A nyári forróság, a gondolataim, vagy az égiek meghallották elmélkedésem és honnan – honnan se odatévedt egy férfi. Kellő távolságból beszélgetésbe elegyedtünk, pláne mit keres errefelé, ahol a madár se jár!? Mivel nem látszott betolakodónak, csak keresett valakit, akit nem talált, én pedig nem ismertem, akit keresett, semmi okát nem éreztem egy kis idő eltelte után, hogy félnem kellene bármitől is. Azt leszámítva, hogy én egy szál alsóneműben bújócskát színlelve kukucskáltam az ajtó mögé elrejtve, azt, amit feltétlen muszáj volt, elkezdtünk egymással élcelődni. ¬ Nem vagyok én gyáva! Neki sem akarózott elmenni dolga végezetlenül. Így kellő távolságban – magamra kapva valamit – megismerkedtünk. Kölcsönös bizalom alakult ki e rövid idő alatt és amikor felajánlotta, hogy a közelben van a „tanyája” és lenne-e kedvem elmenni hozzá, nem mondtam nemet. ¬ Itt valami elkezdődött! ¬ Ilyen egy ismerkedés?! Miután mindketten kerestünk valakit, vagyis mindketten ugyanazt gondoltuk. ¬ Miért ne?! Valahol el kell kezdeni! A hajlandóság adott volt mindkét részről. Kölcsönös. Miután megismertem az otthonát, mint kiderült, nem kellett nagy képzelőerő ahhoz, hogy kapcsolatot keres, vagy legalábbis partnert és nem csak a lakását akarta megmutatni. Úriember módjára viselkedett, nem tett semmi olyan félreérthetetlen mozdulatot rövid ott-tartózkodásom alatt, amiért ne bízhattam volna meg benne. Felajánlotta, hogy hazavisz, ami növelte az amúgy kialakulóban lévő szimpátiámat. ¬ Ilyen szituációban még nem voltam, ha voltam is már alig emlékeztem rá, hiszen régóta nem volt kapcsolatom. Jólesett a hiúságomnak, egyáltalán ez a gesztus nekünk, nőknek kijár! Ez így volt természetes abban a helyzetben, mert valami elindult közöttünk akkor. Mindketten egyedülállóak voltunk és már nem gyerekek. ¬ Megismerte az otthonomat, megismerkedett a lányommal és megbeszéltünk másnapra egy „randevút”. Pontos volt. Én pedig mint az első találkájára készülődő lány (nő), izgultam. Annyira hihetetlen volt maga az egész sztori, hogy házhoz jött a „herceg” fehér lovon. Ez már randi!? Akkor még nem tűnt fel a magabiztossága, még talán imponált is annak ellenére, hogy nem mai gyerek, még jól is tartja magát. A lányom intelmei közepette, hogy „Vigyázzon rám!” indultunk el hozzá, útba ejtve egy nagy bevásárló helyet, ahol – gondoltam ¬ valami nem akármilyen harapni- és innivalót fog vásárolni, megadja a módját. Itt egy kicsit csalódott lettem a kicsinyessége miatt, mert hiába asszisztáltam hozzá – éhes is voltam már nagyon, a nagy izgalmamban enni sem tudtam otthon ¬ számomra nem volt túlságosan vonzó a választása, ha már egyszer meg sem kérdezte nemhogy egy kisvendéglőben, ahol megadhatta volna a módját, gyertyafényes vacsorának sem volt ígéretes az amúgy szerény választék. Na mindegy gondoltam, fiatal még az idő, messze még az este. Megérkeztünk hozzá. Irtózatos, füllesztő meleg volt még mindig, izzadtak voltunk mind a ketten. Jó volt felfrissíteni magunkat, nem voltunk egyáltalán szégyenlősek. Körbevezetett, megmutatta a kertjét, a házát kívülről is. Láttam, hogy van egy kutyája, amúgy egy kis termetű házőrző és nem álltam meg szó nélkül, vizet kellene neki adni, hol találom a vizet? ¬ Elég durván válaszolt ahhoz képest, hogy csak egy ártatlan kérés volt, amit nem lehetett nem észrevenni és részemről természetes volt, hogy ebben a melegben a kutyának inni kell adni. Ekkor már valami elkezdett bennem megváltozni. Valami nem stimmel – gondoltam. Amikorra már kezdett sötétedni és felvetettem, miután nem láttam semmi nyomát annak, hogy vacsorához készülődne, hogy ő nem szokott vacsorázni? ¬ Szándékosan provokatív volt részemről és tudatos a kérdés, mert a kutya után már nem volt sok kétségem afelől, hogy a látszat csal, és nem biztos, hogy azzal állok szemben, amire gondoltam és amire vágytam. A válasza még kiábrándítóbb volt: ¬ Miért, nem vacsoráztál otthon? Hoppá! Ennek már fele sem tréfa. Eszében sem volt, hogy mekkora furkó lett a szememben és mennyire változott percről percre bennem az ellenszenv irányába. De mivel mindezt felfogva mégiscsak éhes voltam és – kiszolgálhattam – magam a hűtőjéből, ettem pár falatot és ittam egy pohár bort. Egyedül az asztalnál, amin nem csak az én vacsorám volt, hanem minden egyéb nem odavaló tárgyak. ¬ Ez az ember nem készült „randira” – gondoltam, de akkor mit akart? Hát nem kellett sokat várnom és a legkiábrándítóbb ennek tetejébe az volt, hogy amúgy pucéran megállt az ajtajában és nem éppen kis szerszámát és magát megmutatva teljes valójában megkérdezte: Elég lesz-e nekem? És ha befejeztem a vacsorát feküdjek le mellé az egy ággyal és tévével berendezett szobájába. Ezután minden addigra maradék illúzióm elszállt és végre a tettek mezejére léptem. Kerek perec kimondva, hogy én el akarok menni, meggondoltam a dolgot, nem volt jó ötlet ez az egész. Még kíméletes is voltam vele. Nem mertem kimondani, amit gondoltam, hogy mekkora bunkó. Emlékeztettem viszont arra, hogy mit mondott a lányom – miután az idő előre haladtával teljesen besötétedett, hogy ¬ „Vigyázzon rám!”. Legyen szíves és kísérjen el. Pont. Ekkorra már ő is vette a lapot és leplezetlenül adta magát, hogy eszébe sincs elkísérni, menjek, ha akarok, végül is „Mi történhet velem?” felkiáltással. Ennyi volt.
És én ezen a napon, egyedül féltem a sötétben az úton, ugattak a kutyák és alig vártam, hogy kiérjek hozzám a kertbe, ahol egyedül töltöttem az egész éjszakát egy korty ivóvíz nélkül, abban a forróságban. A szememre nem jött álom, annyira hihetetlen volt az egész és annyira felszabadító érzés, hogy ennek az embernek nem adtam oda magam. Megfogadtam soha többet az életben ilyen helyzetbe nem fogok kerülni! Győztesnek éreztem magam, mert ebbe a kutyaszorítóba ugyan önként mentem bele és kiszolgáltatott helyzetbe saját magamat hoztam, de volt annyi bátorságom, hogy ezzel szembeszálljak. Azóta sem bántam meg azt, hogy akkor otthagytam azt az embert. Mint mindennek ennek a sztorinak is van tanulsága részemre, de mások részére is, legalábbis remélem. A férfiaknak talán az, hogy ilyen helyzetbe soha ne hozzanak senkit. Ne a farkuk helyettesítse az észt, mert ész nélkül az sem működik. Adják meg a módját még akkor is, ha egynapos kaland az egész, mindegy miért, valamiért. Becsületből?! A női nemnek viszont talán az szolgáljon tanulságul, hogy bármennyire is nehéz egyedül, az önbecsülésünket nem szabad elveszítenünk egy „kapcsolat” reményében, mert sokkal többet érünk annál, hogy ilyen áron szerezzünk társat magunknak. Nincs annál kiábrándítóbb mint utólag bánni, hogy átvertek, megaláztak, becsaptak, hazudtak. Így legalább az illúzió megmaradt! Másként is történhetett volna!”

A cikket írta: zsoltne.eva

2 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. május 16. 15:36

megtekintés Válasz erre: férj - 2011. május 16. 07:26

tényleg bunkó volt amolyan mutogatós bácsi
hát, az ilyen mást nem érdemel, mint azt, hogy megelégedjen a marokMarcsival

Hát az volt, magamutogatós, ha még nem is annyira bácsi. Szerencsére nem egy felé vezet az utunk. :-)
2011. május 16. 07:26
tényleg bunkó volt amolyan mutogatós bácsi
hát, az ilyen mást nem érdemel, mint azt, hogy megelégedjen a marokMarcsival
2011. május 13. 11:57
Gratulálok, ügyesen cselekedtél!:)
2011. május 12. 21:16

megtekintés Válasz erre:   - 2011. május 12. 21:10

Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.

Köszönöm! Végre egy férfi. :-)
 
2011. május 12. 21:10
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
 
2011. május 12. 21:08
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
2011. március 20. 08:59

megtekintés Válasz erre: szigi - 2011. március 20. 07:54

Nyah ilyen bunkót......
Jó hogy nem tartozok a csoportjába...

Rólad ilyet nem is tudnék feltételezni. Pedig nem is ismerlek. Igaz, őt sem ismertem és róla sem feltételeztem elsőre, de másodikra már igen. :-)
2011. március 20. 07:54
Nyah ilyen bunkót......
Jó hogy nem tartozok a csoportjába...
2010. október 19. 15:37
Csak ennyi!!! Semmi észrevétel? Több kell? Hálistennek ennyi volt!? Éld át, majd megtudnád, mi volt? De hogy azt se mondod, bik-makk? Enyhén szólva, kevés vagy!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: