A zöldszemű férfi
Látogatók száma: 100
12 053 nap...
Első nap.
Sötét este volt. Az ember az orráig se látott. A viharos óceán, egy roncshajó óriási árbocrúdját sodorta a part felé. Az egyik hullám könnyedén emelte magasba a hatalmas fadarabot, és hátára kapva azt, egy mozdulattal dobta ki a parti homokba. Ahogy a felhők oszlani kezdtek, a hold kikukucskált mögülük. A fény, ami fentről világította meg a tájat, a rúd mellett egy mozdulatlan test árnyékát rajzolta a fövenyre.
Második nap.
Felállt. Körbenézett. Fájt a feje. Szédült. Visszaült. Gondolkodott. - Mi is történt? - kérdezte magától.
Harmadik nap.
A parti homokba nagy SOS-t taposott.
Negyedik nap.
A hullámok reggelre elmosták a segítséget kérő feliratot. A férfi mérgesen újraírta azt. De ebédidőre a part ismét tükörsima lett.
Ötödik nap.
A férfi eltűnt. Hol a fenébe van? Nem látom a parton. A végén még az ötödik nap nem történik semmi. Jé ott egy ásó. Most sodorta ki az egyik hullám a partra. Végre valami.
Hatodik nap.
A főhősünk megkerült. Csak körbejárta a szigetet. Gondolom a túloldalon is csak a csupasz óceánt találta, így visszajött az árbochoz. Az mégis csak egy ismerős fadarab, ha már más ismerőse nincs a szigeten.
Hetedik nap.
Isten se hat nap alatt teremtette meg a világot, főhősünk sem. De neki a hetediken se jött össze.
A századik nap.
Egy nagy nulla. Na jó, a száz az egy plusz két nagy nulla. A főhősünknek ma csak ennyire futotta, ezt írta a homokba.
Ezredik nap.
Szerintem mindenki sejti: 1 0 0 0
Ezeregyedik nap.
Mint az ezeregy éjszaka meséiben. Csak a mi főhősünknek egymaga kell Ali babát és a negyven rablót is eljátszania. Na meg a herélt eunukot. Inkább lefekszik, és az álmok színházába képzeli magát... Na megint ég a Manchester United... De ez nem is álom.
Tízezredik nap.
Olyan, mint a többi. Az emberünk egyre fárad, végül is már nem mai gyerek. És mindig banánt enni is elég gáz. Unja már a banánt. Már nem tapossa a homokba a számokat. Jó, jó, vagy hetven éves, ilyen korban már nem ugrál az ember, főleg nem egy lakatlan szigeten a narrátornak.
A tizenkettőezer-ötvenharmadik nap.
Lépései nyomot hagytak a parti homokban. Ahogy visszanézett, látta lábnyomait. Ahogy visszanézett, elhomályosodott tekintettel látta az elmúlt tizenkettőezer-ötvenhárom napot. Fáradtan ásni kezdett. A nap végére a parttal párhuzamosan egy embernyi mély gödröt ásott ki. A gödör part felöli szélén egy rakás homok védte azt a hullámoktól.
- Elfáradtam - borult térdre keserűen a férfi a sírgödör előtt. Belefeküdt. Zöld szemét behunyta, és örökre elaludt. Még álmodott egyet. Embereket. Szeretetet... Aztán a lelke elhagyta börtönét.
Reggelre a hullámok betemették a sírt. Az óceán hullámai tiszteletből, egy kis dombot építettek a férfi holt teste fölé...
A cikket írta: Fanpercival
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tudod mi az, ami elgondolkodtatja az embert egy ilyen írás olvasása közben? Idáig eljut az írója... Vajon mire gondol közben? Most akkor találjam ki én, mi a baj? De miért van erre szükség, kicsit azért segíthetne, mert érdekelne például, hogy mit takar a 12 053 nap... Akárhogy is számolom, nem jutok egyről a kettőre. Nem voltam jó matekos soha. Lehet, valaki érti... ez egy üzenet. Hát, ha én ezt elismerem, ugyan neki miért esik olyan nehezére, hogy közelebb vigyen a megoldáshoz? Lehet, hogy nincs is olyan messze tőlem a megoldás, amit ő érez, valahol lehetünk mindannyian ideig-óráig hajótöröttek..., ha ez a jelentése...
Azt már csak én teszem hozzá, hogy tökre mindegy milyen színű a szeme... Nincs semmi jelentősége. Félrevezetés... :-)
A minap láttam egy filmet, ahol az egyik szereplő vívódása közben, odavetette egy másik szereplőnek - elmenőben - "Ne merj rajtam szánakozni!"... Valahol megértettem ezt a nyersen odavetett mondatát. Az ilyen ember egyszer-többször már megjárta a poklot..., azért ássa maga a gödröt, mert áttörhetetlen páncélt növesztett... az veszi őt körül. Összekeveri a segítő szándékot, holmi beleszólással az életébe...
Kiszámoltam 33 év, mint pl Jézus élete. Persze ez lehet csak véletlen napra pontosan annyi.
Üdv,
Pí.
Tudod mi az, ami elgondolkodtatja az embert egy ilyen írás olvasása közben? Idáig eljut az írója... Vajon mire gondol közben? Most akkor találjam ki én, mi a baj? De miért van erre szükség, kicsit azért segíthetne, mert érdekelne például, hogy mit takar a 12 053 nap... Akárhogy is számolom, nem jutok egyről a kettőre. Nem voltam jó matekos soha. Lehet, valaki érti... ez egy üzenet. Hát, ha én ezt elismerem, ugyan neki miért esik olyan nehezére, hogy közelebb vigyen a megoldáshoz? Lehet, hogy nincs is olyan messze tőlem a megoldás, amit ő érez, valahol lehetünk mindannyian ideig-óráig hajótöröttek..., ha ez a jelentése...
Azt már csak én teszem hozzá, hogy tökre mindegy milyen színű a szeme... Nincs semmi jelentősége. Félrevezetés... :-)
A minap láttam egy filmet, ahol az egyik szereplő vívódása közben, odavetette egy másik szereplőnek - elmenőben - "Ne merj rajtam szánakozni!"... Valahol megértettem ezt a nyersen odavetett mondatát. Az ilyen ember egyszer-többször már megjárta a poklot..., azért ássa maga a gödröt, mert áttörhetetlen páncélt növesztett... az veszi őt körül. Összekeveri a segítő szándékot, holmi beleszólással az életébe...
Mivel én inkább vizsgálom üzenetként az írásokat, úgy gondolom a zöldszeműségnek is van értelme... sőt a 12 053 napnak is, bár nem is számít igazán az olvasónak (nekem) a pontos szám. Nem az érdekel, mit akart Ő mondani, az a fontos, számomra mit jelent összességében az írás. A sztori, a mélyebb rétegek, a hangulat, a helyzet, asszociációk, stb.
És sajnos tényleg sajnálatos, amikor egy ember összekeveri a valódi segítő szándékot, a "holmi beleszólás az életembe" helyzettel.
Szia Éva!
Ahogy innen látom, számomra inkább tűnik ez egy belső helyszínnek, hogy úgy mondjam "menedéknek", ami a hajótöröttnek gyorsan börtönévé válik. Azaz saját maga kalitkájának a fogja, ami meleg, kellemes, de egyre büdösebb, mert kutya sem hallja az SOSt, de tenni nem tenne semmit, hogy esetleg kijusson, tutajt, vagy bármit faragjon, hogy visszatérjen a társasjelenbe. Ezrek élhetnek így, önmaguk választotta magányban, várják hogy egy hajó kimentse, de ők észre sem veszik, hogy maguk teremtik a magányt.
Számomra ezt jelenti.
PuszA
Azt már csak én teszem hozzá, hogy tökre mindegy milyen színű a szeme... Nincs semmi jelentősége. Félrevezetés... :-)
A minap láttam egy filmet, ahol az egyik szereplő vívódása közben, odavetette egy másik szereplőnek - elmenőben - "Ne merj rajtam szánakozni!"... Valahol megértettem ezt a nyersen odavetett mondatát. Az ilyen ember egyszer-többször már megjárta a poklot..., azért ássa maga a gödröt, mert áttörhetetlen páncélt növesztett... az veszi őt körül. Összekeveri a segítő szándékot, holmi beleszólással az életébe...
Kedves Ailet!
Saját magára nem foghatja,... ő csak egy elbeszélő, a történet elmondója, a színhely olyan mint egy film, egy drámai cselekményen kívül álló szereplő ő, aki egyben maga a szerző, a narrátor. Aki szócsövén keresztül elmondja a színpadi cselekmény megértéséhez szükséges jellemzőket, de nem ábrázolt eseménysorozatokat,... ránk bízza..., ami itt most leegyszerűsítve csak egy személyről, róla szól. Mit bánom én, hogy ő az Ali baba, vagy a negyven rabló egyike...
Az előadást kísérő megjegyzéseivel a nézők érzelmi magatartását próbálja befolyásolni, de ha tudnánk is a sorok mögé látni, közötte olvasni, akkor sem biztos, hogy megértenénk ezt a vívódását,... Nem egyszerűbb lenne saját magát adni? Mi volt elmúlt, elfújta a szél, elmosták a hullámok... Elfáradt? Itt, közöttünk megpihenhet...
Pussz,
Éva
Ahogy innen látom, számomra inkább tűnik ez egy belső helyszínnek, hogy úgy mondjam "menedéknek", ami a hajótöröttnek gyorsan börtönévé válik. Azaz saját maga kalitkájának a fogja, ami meleg, kellemes, de egyre büdösebb, mert kutya sem hallja az SOSt, de tenni nem tenne semmit, hogy esetleg kijusson, tutajt, vagy bármit faragjon, hogy visszatérjen a társasjelenbe. Ezrek élhetnek így, önmaguk választotta magányban, várják hogy egy hajó kimentse, de ők észre sem veszik, hogy maguk teremtik a magányt.
Számomra ezt jelenti.
PuszA
Szia Fanperci!
Kicsikét szíven talált.... de mégis... egy kérdésem lenne. Itt kire fogja a főhős hogy sz@r az élete? A narrátorra?
Üdv:A
Saját magára nem foghatja,... ő csak egy elbeszélő, a történet elmondója, a színhely olyan mint egy film, egy drámai cselekményen kívül álló szereplő ő, aki egyben maga a szerző, a narrátor. Aki szócsövén keresztül elmondja a színpadi cselekmény megértéséhez szükséges jellemzőket, de nem ábrázolt eseménysorozatokat,... ránk bízza..., ami itt most leegyszerűsítve csak egy személyről, róla szól. Mit bánom én, hogy ő az Ali baba, vagy a negyven rabló egyike...
Az előadást kísérő megjegyzéseivel a nézők érzelmi magatartását próbálja befolyásolni, de ha tudnánk is a sorok mögé látni, közötte olvasni, akkor sem biztos, hogy megértenénk ezt a vívódását,... Nem egyszerűbb lenne saját magát adni? Mi volt elmúlt, elfújta a szél, elmosták a hullámok... Elfáradt? Itt, közöttünk megpihenhet...
Pussz,
Éva
Kicsikét szíven talált.... de mégis... egy kérdésem lenne. Itt kire fogja a főhős hogy sz@r az élete? A narrátorra?
Üdv:A
Ez már megint egy feladvány akar lenni. Biztos mások is elgondolkodnak rajta. Én már megfejtettem, de nem akarom elkapkodni... Jobb szeretem a feltámadást, mint a elmúlást, úgyhogy igyekezz... :-)
Pussz,
Éva