újabb események régebbi események további események
20:07
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:05
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Tündér módosította a naplóbejegyzését
23:10
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:32
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
22:10
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
21:42
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését

Cseréljünk egy hónapra!

2019. december 25. - Látogatók száma: 32

Napok óta próbálom magamat egyben tartani, hogy jön a stresszes karácsony, amikor a közeli rokonaim egy pontban koncentrálódnak egy időben. Szerintem engem remetének szültek, vagy kaukázusi medveölőkkel keveredett a DNS-em, aki két-három emberes kutya, mert ha hosszabb távon egy-két embernél több van körülöttem és az nem kisgyerek, és nem tudok egy órára sem magamra maradni, akkor egyre feszültebb leszek.

Nagyanyám itthon van téliszüneten a rehabról, ahol nagyon szépen fejlődik, és remekül érzi magát a korabeliek társaságában. El is vagyunk, tényleg nem sok vizet zavar, néha befogom kicsit takarítani, ha elunom egymagam, de többnyire ráfügg a brazil szappanoperákra, a főzőműsorokra és a Balázs, Mónika, Anikó féle kibeszélőműsorra. Esténként a szomszéd néni is menetrendszerűen becsatlakozik mellé és ketten kuncognak vagy épp szörnyülködnek, hogy ki kivel kavar.

Holnap érkezik elvált tesóm lánya is németből tíz napra. Téliszünet. Nem, nem az apjához. Az elvált és újraházasodott anyja nálunk passzolja le már harmadik éve. Programot nem lehet vele csinálni, mert az anyja random programjai állandóan felülírják a miénket. Nyáron én ezt fel is adtam. Leesett, hogy igazából csak szállásként funkcionálunk, ahol le lehet passzolni a gyereket, és bármit terveznénk is, ő akármikor telefonálhat, hogy harminc perc múlva ott lesz érte. Pár éve amúgy is kamaszodik a gyerek, semmivel se lehet a kedvére tenni, és úgy érzem, bármit teszek vagy mondok, az úgyis rossz. Azért akadnak jó pillanatok, például amikor azt mondja, hogy inkább voltam én az anyja, mint a vérszerinti. Tuti ezért éli meg bátran nálam a kamaszhisztériáit is. Az biztos, hogy izgalmas, az ember sosem tudja, hogy mire számítson, de ha a legrosszabbat várom, még csalódhatok is kellemesen.

Karácsony az, amikor a nagyanyám másik két unokája is hazajön németből és a nagynénimmel együtt elviszik valahová mamát ebédelni. Ilyenkor aztán van egy szabadnapom. Vagyis pár szabad órám, amikor kizuhanyozhatom az összes melegvizet, és pucéran szaladgálhatok a házban, és csend van és béke. Ebédre meg bátran ehetek karajt sültkrumplival és salátával. Mama a köszvénye miatt leginkább csak csirkemellet és halat ehetne. De sertést, marhát nem. Ezért többnyire a vörös húsok kimaradnak az étrendből, mert hozzá igazítom a sajátomat, de ma nem. Az anyámtól másfél hete kapott csokit is megdézsmáltam délután, de éreztem, hogy valami nem stimmel, és erőltetem a jókedvet, csak nehéz.

Pedig nem panaszkodhatnék. Nem születtek gyerekeim, de mindig voltak a kezem alatt gyerekek. Most is négyre vigyázok, akik érezhetően rajonganak értem. A legelső, akit rajzolni tanítottam, mostanra felnőtt, grafikus és mesekönyveket illusztrál, és más gyerekeket tanít rajzolni, egy másik zenél, énekel, és koncertjei vannak, egy harmadik Afrikában önkénteskedik, a negyedik zongorázik, és sorra nyeri a versmondó versenyeket, és a többi is mind szépen halad az útján. Ők az én boldogságaim és büszkeségeim.

Titánról külön nem is regélnék, hosszú idő után ő az első férfi, akinek helyén van az esze, a humora és a szíve is. És ahogyan ő mondja: itt van ő nekem. El nem árulnám neki, de kezdem megszeretni, pedig a legelején nem gondoltam volna, hogy ez megeshet velem. Még csak nem is tetszett, csak a szövege és a stabilitása vonzott, mint a fény az éjszakai lepkét. Viszont még mindig érzem magamon azt a vékony, de áthatolhatatlan burkot, ami egyben megvéd ugyan, ám vissza is tartja belőlem a legjobbat. A szexistennőt. Nem is tudom, hogy mi lenne a jó, de úgy sejtem, hogy a teljes felszabaduláshoz burkot kell repeszteni. Néha kicsit megijedek még, mert az utolsó burokrepesztés túl fájdalmas véget ért. Talán együtt. Biztosan. Csak szép lassan. Vágyom rá, hogy oda tudjam adni, amit igazán tudnék, mert megérdemli.

Jól mennek a munkáim is, a megbízóim maximálisan elégedettek, én is élvezem a munkát, a kertem folyamatos alakítása is csodásan alakul, minden buján él és hajt, és tele vagyok új, megvalósítható tervekkel is. Az írásaimat is szeretitek, tényleg semmi okom a panaszra.

Mégis nyom valami lefelé. Nem szeretem másokra fogni a rosszkedvem, úgyhogy magamban keresem a hibát. Mindig. És megfordul a fejemben, hogy talán irigy vagyok kicsit, hogy rajtam kívül úgy tűnik, hogy mindenki éli az életét. Én meg vagyok a Jolly Joker. Aki mindent elintéz. Aki havonta megy mamának gyógyszert íratni, kiváltja, rehabra szállítja vagy a temetőbe, ha meg akarja látogatni papát. Odafigyelek az étkezésre, hogy azt egyen, amit szabad, és az legyen minőségi is. Rászólok, hogy menjen zuhanyozni, vágom a haját, mindent intézek, főzök, mosok, takarítok, és lassan belefáradok a Hófehérke szerepbe. Mert nem lenne kötelességem. Mert van két lánya. És mert ugyan enyém mama háza, de keményen kifizettem nagynénimet is és anyámat is.

Nem gondolom, hogy pótolhatatlan lennék, csak nem tudom, hogy ki csinálná mindezt. Az anyám, aki a kullancstól hatodikos korom óta gyengélkedik? Ő még próbálkozik, de néha jobb, ha nem. Vagy a nagynénim, aki néha jó pénzért pár hétre befogadta mamát, de kijelentette, hogy csak addig lehet nála, amíg rá nem megy a kapcsolata az új pasijával? Akinek heti egyszer fél órára is sok meglátogatni mamát a rehabon, pedig nem kell hozzá utaznia.

Szerencsére mama áldott jó lélek. Nyolcvankét éves, hallókészülékkel és hangulatjavítóval vígan elvan, kicsit köszvényes, kicsit cukros, rosszul is lát, ugyan néha kiesnek dolgok, mert kicsit demens is már, képes eltüntetni a legjobb fazekaimat, mindjuk legújabb Tefalomat a kiscsibékhez, de azért még engem megismer, ad délben vizet az állatoknak, amikor egész nap dolgozok, és konyhalányként is be tudom néha fogni.

Anyám nemrég elárulta, hogy újabban azért vesz meg nekem mindenféléket, amire nekem nem futja, mert tudja, hogy igazából én az ő feladatát látom el mama körül. És nem arról van szó, hogy bánnám, hogy mindezeket megteszem. Nem érzem magam mártírnak, mert azért élek én is, ha nem is pont úgy, ahogyan tudnék, de azért élek. De néha... Legalább néha jólesne pár elismerő szó a szökőévente megjelenő rokonoktól. Nem csak az, hogy már megint morgok. Hogy morcos vagyok. Meg milyen dirigáló vagyok. De ha egyszer mindent nekem kell kézben tartanom, és méghozzá úgy, hogy minden jól is működjön, akkor ezt képtelen vagyok szelíden tenni. Akkor határozottan kiosztom a feladatokat, ha az kell. És kell. Magamnak is. Volt már olyan, aki mondta, hogy csak az ostor hiányzik a kezemből. Igazából anélkül is jól megy.

És ilyenkor, amikor elviszik mamát ebédelni, borjúhússal etetik és vacsira tukmálják rá a sertésből a töltöttkáposztát, az édességekről mindent nem tudok szerencsére, és hazahozzák mielőtt ott lenne rosszul, szóval... Néha kicsit haragszom. Hogy jólesne egy köszönöm szépen, hogy évek óta viszed helyettem a csomagomat. Hogy köszi, hogy mindenre figyelsz, hogy mama jó egészségben maradjon, és bocsi, ha mi egy délután alatt mindezt megtorpedózzuk. Egy kis elismerés néha jólesne azoktól, akik helyett mindent egyedül csinálok. Vagy cseréljünk egy hónapra! Mert mindent még el sem meséltem. Ennyi is untig elég. De most egy kicsit jó volt kiírni.

- @nonim -

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: