Élet a nagyival 2.0

Látogatók száma: 41

Csendben, magamtól ébredek negyed hét után, így megúszom a fél hetes ébresztő csilingelését. Egy percen belül lemérlegelem magam, látom, hogy legalább nem híztam vissza, azaz szuperül indul a reggel a mai bébiszitterkedéshez.

Úgy pár perc múlva a velünk élő, 85 éves, súlyosan demens és még súlyosabban nagyotthalló, szemüveg nélkül alig látó nagyanyám a setét szobájából a setét konyhában megállva elkezd átkiabálni a velem alvó páromnak.

- Virág itthon van?

- Igen! - kiabálok vissza én.

- Virág itthon van?

- Igen!!! - üvöltve.

- Virág itthon van? - harmadszor, mire elé állok egy szál fehéren világító melltartóban a kivilágított (menőzünk, hogy van pénz a villanyszámlára) szobában.

- Itthon vagyok!

- Azt hittem, hogy elmentél a doktornőhöz!

- Mama, csak hajnali fél hét van, menj vissza aludni!

- Úgy láttam, hogy fél órája elmentél a doktornőhöz.

- Még nincs is ilyenkor doktornő, feküdj vissza aludni!

* Egy csipet humor mindenképpen szükséges a biztonságos túléléshez! Anélkül belekeseredhetnénk a valóságba.