Az otthon melege
Látogatók száma: 62
A főorvos asszony automatikus mozdulattal megigazítja az összetűzött hajából kiszabadult tincset, és elgondolkodva néz a középmagas, kemény, kötött izmú betege után, aki szálfa egyenes tartással, kezében a zárójelentéssel, egyenesen a szanatórium parkolójába tart, beül az ezüst metal Audiba, indít, indexel és elporzik.
Az első infarktusán, majd az azt követő tüdőgyulladásán átesett, gyógyultan távozó Szentesi Sándor a legszófogadóbb, és a legjobban fizető betege, mégis azt kívánja, soha többé ne találkozzanak személyesen, mert akkor biztos lehet abban, hogy meggyógyult a férfi, fizikailag és mentálisan is. Negyvenkét év külföldön végzett munka nem múlt el nyomtalanul, főleg az utolsó tizenkilenc év miatt, amikor ötven ember főnökeként irányította a szereléseket, jó középvezető módjára egyensúlyoznia kellett a beosztottjai, a főnökei és a megrendelők vezetői között, és sohasem tudhatta, merről érkezik a következő maflás, valamely azonnali megoldást követelő, váratlan esemény kapcsán.
Egy hónapja felhívta Szentesi, hogy kivételesen nincs semmi baja, de szeretne a szanatóriumban tölteni három hetet, önköltséges áron, és nem tudott ellentmondani neki, nem csupán a várható bevétel miatt, hanem kíváncsi volt, hogyan telnek az immár nyugdíjas férfi napjai. Szerencsére senki sem teheti szóvá, ha egészséges embert is felvesz a szanatóriumba, elvégre annak, férje halála óta, egyedüli tulajdonosa. Miután nagyon rossz alvó, a legváratlanabb időpontokban átmegy a szanatóriumi szárnyba és ellenőrzi a dolgozókat. Az utóbbi három hétben azonban Szentesivel beszélgetett, elbeszéléséből megismerte az egész családját, és átérezte a férfi gondjait. Igazából maga sem tudja, miért kezelte Szentesit kivételes betegként, már úgyis mindegy, elment és többé nem jön vissza.
Nagy pelyhekben hull a hó, és Szentesi úgy dönt, nem érdemes sietni, mindegy, mikor ér haza. Még egy jó félóra kell ahhoz, hogy kiérjen az autópályára, addig gyönyörködik a havas tájban, és igyekszik kitalálni, merre tart a kanyargós út, mert szűz hó borítja azt, és rajta kívül senki emberfia nincs a közelben. Bezzeg a rétisas amott ül mozdulatlanul a fa tetején, ahonnan több kilométernyi területet belát, és jaj, annak a rágcsálónak, amely a vakítóan fehér hótakaróban éppen most indul útnak.
A férfi úgy érzi, nem tudná megmondani, hogy most a vadász vagy a vad szerepébe kerül, amint hazaér, sőt, még az sem biztos, hogy vadászként nála lesz a puska, hiába kapta meg két nappal ezelőtt Tordasi ügyvéd úrtól a válási papírokat, meg a vagyonjogi megállapodás tervezetét, Mara képes arra, hogy taposóaknával a küszöb alatt várja, s nem érdekli az sem, ha abba mindketten belehalnak.
Évek óta érzi, mint inog talpa alatt a talaj, amint hazaér, és igazán csak a kutyája örül neki, s el sem mozdul mellőle, vele alszik, és reggelente arra ébred, hogy képen nyalja. Fürdőköpenyben kimegy vele a kertbe, tíz perc levegőzés után visszajönnek a házba, reggelit készítenek maguknak és a családnak, sőt, kettesben főzik az ebédet is, mert Mara rendszerint fáradt, a fia pedig harmincévesen is délig alszik. Ebéd után mosogathat, hogy utána kármentésként szöszöljön néhány órát a kertben, mielőtt az véglegesen dzsungellé válna, majd vacsorát készíthet, és hallgathatja Mara dohogását, hogy nincs egyetlen perc nyugta sem.
Egyre sűrűbben hull a hó, feltámadt a szél is, és mire az autópályára ér, viharosra fordul az idő. Lekanyarodik az első benzinkúthoz, kávét, szendvicset és újságot vesz, legalább egy órát vár, hátha csillapodik a szél. Udvarias, mosolygós a büfés kislány, türelmesen elmagyarázza, melyik szendvics miből készült és készségesen megmelegíti a kiválasztottat.
Csodákra képes a forró kávé és szendvics, melyeket az üvegportál melletti asztalnál, kényelmesen üldögélve nassolgat, miközben le sem veszi szemét a kinti ítéletidőről. Az újság ott lapul előtte, még csak ki sem nyitotta.
Gondolatai már az otthona körül járnak, gyorsan kérdésekké formálósnak, olyanokká, mint például mit ér az ember, ha nyugdíjas, miért veszíti el respektjét a világ és a családja előtt, hogyan akarnak belőle ingyen cselédet nevelni a családtagok, mondván, úgysincs más dolga, hiszen otthon lebzsel egész nap, főzzön, mosson, takarítson, tegye rendbe a kertet, újítsa fel a házat, és valamennyi családtagjának tömje meg a zsebét, elvégre tisztességes a nyugdíja, és pontosan ugyan egyikük sem tudja megtakarításainak összegét, de sejtik, hogy magyar viszonyok között tekintélyes összeg lehet.
Lám, így járt Szentesi Sándor, magyar állampolgár, leírt munkaerő, magyarán nyugdíjas, aki az első házasságából származó mindkét gyerekét taníttatta, lakást vett nekik, cseperedő unokáinak megszerzett mindent, amit csak kiejtettek kívánságként a szájukon, mindegy, hogy mennyibe kerültek, és lám, Mara, a második feleség, nem elégszik meg a számára biztosított luxus körülményekkel, állandóan zsémbel, nem kap tőle egyetlen jó szót, kezét sem emeli simogatásra, és a szextől is mereven elzárkózik, pedig férje beérné heti egy összebújással, csakhogy az asszony átköltözött a vendégszobába, mondván, hogy zavarja a horkolása, pedig azóta horkol, amióta ismerik egymást. Közös fiuknak nem fűlik a foga a tanuláshoz, éppen csak leérettségizett, a megyeszékhelyen lévő lakásába eszébe sincs beköltözni, inkább kiadja és a szülei nyakán marad, sőt, még a barátnőjét is odaköltöztette, megnövelve ezzel a kiszolgálandó személyek számát.
Szemlátomást hízik odakinn a hótakaró, hiába kavarja a hópelyheket a szél, csak megforgatja a levegőben, arrébb viszi néhány métert, majd hagyja, hogy a szilárd talajon, műtárgyakon, kocsikon, útszegélyen összekapaszkodjanak, hátha vastagságuk megdönti a tavalyi rekordot. Ám a szél bármilyen erős és tomboló, nem nézi a televízióban az időjárás jelentéseket, melyben előre jelzik, hogy négy-öt nap múlva jön a meleg front, plusz öt, tíz fokkal, s elolvad a hó, mintha sohasem esett volna. Ez a globális felmelegedés következménye, s ha ez így folytatódik, megszűnnek az évszakok és ezzel együtt elsatnyulnak az emberek is, mert elvesznek belőlük az emberi tartáshoz szükséges tulajdonságok, úgymint a szeretet, az összetartás, egymás tisztelete, a tisztesség, és nem utolsó sorban, lassan azt sem tudják, mit jelent a becsület, mekkora érték az adott szó, vagy milyen örömet és sikerélményt jelent a becsületesen végzett munka. Mindenki munka nélkül akar jól élni, lehetőleg az állam pénzén, de mindenképpen a másén, meg egyébként is, mindenki annyit ér, amennyi pénze van, attól függetlenül, hogy milyen módon szerzi meg azt.
Belegondolni is borzasztó, mi lesz az unokáival, akik jó nevelést kapnak és nincsenek felvértezve a világban zajló hiéna harcra.
Ízletes a szendvics, eszik még egyet, az evés megnyugtatja, pedig fogyni kellene, és nem szabadna idegeskedni, megmondta a főorvos asszony is, de tehetetlen, mert minél közelebb ér az otthonához, annál jobban zsibog gyomrában az ideg.
Pöccintésre indul az Audi, csikó módjára szabadon szeretne száguldozni, mit sem számít a hóesés, tele van energiával, az erős téli gumik stabilan az úton tartják, mégis visszafogja gazdája, mintha egy nap alatt akarná megtetetni vele az egyórás utat. Bezzeg két évvel ezelőtt, mínusz tizenöt, húsz fokban is vidáman száguldozhatott az út melletti egyméteres hó ellenére is, mert gazdája számára a cég a munkahelyétől egyórás útnyira lévő városkában bérelt lakást. Azok voltak a szép idők! Képtelenség olyan lassan menni, hogy előbb, utóbb célhoz ne érjenek. A frissen vakolt, kétszintes családi ház büszkén feszít az új kerítés mögött, hiszen senki sem mondaná meg a korát, a közelmúltban átesett ráncfelvarrás miatt. Épp csak befordultak a sarkon, gazdája kutyája máris a kapuhoz szalad, és farkcsóválva, várakozás teli vakkantásokkal, izgatottan várja az érkezőket. Beállnak a három férőhelyes, üresen tátongó garázsba, hol végre egyedül lehet és kipihenheti magát, mert átveszi tőle gazdája felügyeletét a Dönci névre hallgató, kajla boxer.
Szentesi Sándor mosolyogva simogatja kutyája buksiját, aki érkezésének szívből örül, és boldogságában megnyalja a kezét, miközben értelmes szemében ott csillog az öröm, hogy végre hazatért a gazdi. Megy is vele, árnyékként követi, figyelve minden mozdulatát, ahogyan körbe járja a földszinti helyiségeket, melyekben rendet és tisztaságot talál. De miért csodálkozik ezen, Mara asszony a munkája mellett kezében tartja a háztartást, mindig is így volt, ha nincs itthon a gazdi. Jaj, mit is állít, igazából csak másfél éves, és ennyire terjed ki az emlékezete. Átöltözik a gazdi, majd leül a számítógépe elé, a konyhába beépített étkezősarokba. Mellé telepszik a padra, összegömbölyödik, fejét a gazdija oldalához tolja, s békésen elalszik. Félálomban még érzékeli, hogy gyengéden megsimogatják a fejét. Biztonságban van.
Bekapcsolja Szentesi a laptopját, ideje komolyabban átolvasni ügyvédje üzenetét. Dönci elaludt mellette, nem baj, csak pihenjen. Kinn még mindig hull a hó. Egy óra múlva mehet havat lapátolni. Nem baj, legalább közben elgondolkodhat a jövőn. A saját jövőjén.
Döncike megmozdul álmában és bal mellső lábát gazdája combjára teszi, csakhogy érezze jelenlétét. Szentesi automatikusan megsimogatja kutyáját és arra gondol, ha nem lenne mellette Döncike, akkor bizony megfagyna, hiába mutat a szobahőmérő huszonegy fokot.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Puszi.Ilona
Szia, Yolla!
Érdekes fejtegetés, nekem újdonságot is tartalmazott.."Ez a globális felmelegedés következménye, s ha ez így folytatódik, megszünnek az évszakok és ezzel együtt elsatnyulnak az emberek is...."Ezt még eddig nem hallottam...
A történetre pedig, ahogy mondani szokták, mindenki saját életének a kovácsa,-röviden...Lehetne erről egy oldalt is írni, de azt hiszem, ebben minden benne van..
Puszi, Ilona
Ez bizony egyik barátom valós története, csak annyit változtattam rajta, hogy ne ismerjék fel.
Puszi: Yolla
Érdekes fejtegetés, nekem újdonságot is tartalmazott.."Ez a globális felmelegedés következménye, s ha ez így folytatódik, megszünnek az évszakok és ezzel együtt elsatnyulnak az emberek is...."Ezt még eddig nem hallottam...
A történetre pedig, ahogy mondani szokták, mindenki saját életének a kovácsa,-röviden...Lehetne erről egy oldalt is írni, de azt hiszem, ebben minden benne van..
Puszi, Ilona