Kilátástalanul
Látogatók száma: 89
Cezarina reggelit készít a fiának, citromos teát, két szelet vajas kenyeret, rajta szalámi karikákkal, mellette a tányéron paprika és paradicsom szeletekkel, mert úgy szereti Özséb. Amíg reggelezik a fia, addig erős feketét főz, azt majd az utolsó falat elfogyasztása után teszi a gyerek elé, hogy forrón, cukor nélkül megihassa azt, még az indulása előtt. Rápillant a faliórára, tíz percen belül indulnia kell, de nem sürgetheti Özsébet, szegény gyereknek rajta kívül nincs senkije, bár ez még mindig jobb, mintha Míra mellett tönkre menne az élete.
Végre feláll az asztaltól a fiú, puszit ad anyja homlokára, és a reggeli, éles napfényben elindul kocsijával, hogy félóra múlva beérjen a rendelőbe.
Cezarina sebtében leszedi az asztalt, siet a fürdőszobába, már kora reggel tusolt, most csak egy halvány sminket tesz fel, majd ledobja a köntösét és felveszi azt a csinos kis kosztümöt, amit Péter annyira szeret. Hetven év felett is nő marad a nő, ha tetszeni akar a férfinek, aki ezt kellőképpen értékeli. Gondosan bezárja a házat, és irány a kocsija, mert Péter szereti a pontosságot. Egy pillanatra megtorpan, lehet, hogy tíz év után már igazán megmondhatná a gyerekeinek, hogy apjuk halála után miért települtek vissza Magyarországra, és bemutathatná nekik Pétert, aki ugyan nem oly magas fess ember, mint Iván volt, de kedélyes, okos és intelligens férfi, igazi csipkelelkű művészlélek. Zinajdával, a kétgyermekes leányával nem lenne gond, bizonyára megkedvelné Pétert, meg a vejének is tetszene a barátja. Ám Özséb lelkét összetörné, ha egyáltalán lehet még apróbbra törni, mert az már Míra hiánya alatt régen összeroppant. Majd megbeszéli Péterrel, mit tehetnének Özséb lelkének megreparálása érdekében. Beül a Suzukiba és elindul. Szépen süt a nap, igazi nyári reggel van, és mire bezáródik mögötte a kapubejáró, máris azon jár az esze, hogy Péterrel moziba mennek, utána kedvenc éttermükben ebédelnek.
Szinte magától megy az ezüstszürke BMW, ismeri az utat, Özsébnek semmi dolga, csak a gázon tartani a lábát. Teljesen mindegy, hogy nyári napsütésben vagy borús téli napon indul a munkába, soha nem fordul elő vele, hogy kedvet kapjon a soron következő nap eltöltéséhez, egyszerűen automatikusan teszi a dolgát, akár egy robot is helyettesíthetné. Mindennek Míra az oka, aki hites feleségként képtelen volt velük jönni, egyre csak azt hajtogatta, hogy nem akar Cezarinával egy fedél alatt élni, közben villámlott égszínkék szeme, és a homlokán elmélyült egy ránc, mint mikor igazán haragudott. Az első négy évben még reménykedett, hogy Míra meggondolja magát és hetente bombázta leveleivel, ám asszonya hajthatatlan maradt. Ennek ellenére eszébe sem jutott, hogy elváljon a férjétől.
Az orvosi rendelőhöz érve leparkol a szokásos helyén. Az égszínkék Corsa láttán megnyugszik, hogy asszisztense már megérkezett. Anyján kívül egyetlen nő az életében Anikó, akiben feltétlenül megbízik, aki leveszi válláról a terheket, gyors, okos, intelligens és kiválóan érti a dolgát. Hirtelen lelkiismeret furdalást érez, miért nem ad neki magasabb fizetést, igazán megérdemelné, meg lenne miből többet adni, csakhogy ott motoszkál benne Cezarina figyelmeztetése, fiam, ne kapasd el a beosztottadat, mert a fejedre nő. Negyvennégy éves korában is úgy viselkedik vele, mintha gyámolításra szoruló kisfiú lenne, bezzeg a két évvel fiatalabb húgát hosszú pórázra engedte, még azt sem vette zokon, amikor Zinajda húszévesen, másodéves egyetemistaként férjhez ment Zalánhoz, az álmodozó lelkű költőhöz, sőt, hagyta, hogy éljék a saját életüket.
Kiszáll a kocsiból, gondosan bezárja és bekapcsolja a riasztót. Máris nagy a hőség, jobb, ha igyekszik a klimatizált rendelőbe, melyben két szinten egymás mellett sorakoznak az egyes rendelők, a földszinten a körzeti orvosok, az emeleten pedig a szakorvosok.
Dr. Gallyas Özséb, med.univ., hirdeti a folyosó végén lévő ajtón a réztábla felirat. Sok beteg várakozik az előtte lévőnél, amely a nővér rezidenciája. Hát persze, hétfő reggel van, Anikó ma leveszi a vért azoktól, akiket laborba küldött, mert így gyorsabb és biztos, hogy nem lóg meg egy sem körülük. Csak odabiccent a várakozóknak és nagy svunggal benyit a rendelőjébe, hangosan köszön a nővérnek, mert nyitva a két szoba közötti ajtó.
Átöltözik az orvosi szerelésébe, fehér nadrág, fehér ing, hófehér köpeny és klumpa. Lesz még egy negyedórája, amíg Anikó végez a vérvételekkel, addig megnézi az interneten a levelezését, pusztán megszokásból, mert húga gyerekein kívül nem sokan keresik, legfeljebb reklámanyagokkal bombázzák. Nincs levele, akkor átfutja a híreket, ám képtelen odafigyelni arra, amit olvas.
Az utóbbi fél évben mintha Cezarina titkolna előle valamit, ami nagyon fontos lehet számára, szinte hétről hétre fiatalodik, lecserélte a ruhatárát, úgy néz ki, mintha a hatvanadik éve körül járna. Időnként elfelejt főzni, inkább az étteremből hozatja a kétszemélyes ebédet, és nem restell elkocogni a cukrászdába süteményért, ahelyett, hogy maga készítene, ami fele annyiba kerülne, és kétszer finomabb lenne.
Özséb egyre feleslegesebbnek érzi magát, és többször kacérkodik az öngyilkosság gondolatával, elvégre senkinek sem hiányozna.
Olyan az élete, mint ez a rendelő, steril, klimatizált, és tökéletesen kizárja a külvilágot, ami itt elhangzik beteg és orvos között, az ki nem kerül innen, tökéletesen elnyelik a falak. Özséb gondos orvos, magába zárja a titkokat, oda, a sajátjai mellé, arcán nyoma sincs az érzelmeknek, talán azért, mert azok elfogytak, vagy jéggé dermedtek, már maga sem tudja.
Megkezdődik a rendelés és megállás nélkül dolgozni kell kettőig. Akkor szusszant egyet, és amíg Anikó kimegy a mosdóba, addig felszív két injekciót, amely halálos dózis, odakészíti az orvosi táskája tetejére.
Maga is átöltözik, felfrissíti magát a mosdóban, és mielőtt elindulna hazafelé, Anikónak adja a díszes csomagolású bonbont, melyet az egyik betegétől kapott.
Sötét felhők tartanak röpgyűlést az égen, elbujdokolt a nap is és Özséb úgy érzi, jól gondolta, hogy ma van az a nap, amikor érdemes itt hagynia ezt az árnyékvilágot. Lassan araszol a városban, nincs hová sietnie, amint kiér az országútra, három kilométernyire ott lesz a bekötőút, amely az erdőhöz vezet. Sétál egyet, keres egy megfelelő fát, melynek nekitámaszthatja a hátát, amikor beadja magának az injekciót, majd leül és csendben elalszik.
Az országútra érve már dörög az ég és villámlik, erős szél faldossa a fák koronáit és hirtelen lehűl a hőmérséklet. Megborzong, felhúzza a kocsi ablakát. Zuhogni kezd az eső, mintha dézsából öntenék, hiába törölteti szorgosan a szélvédőt, a párától és az esőfüggönytől szinte semmit sem lát. Az eső úgy veri a kocsi tetejét, hogy annak hangja dobszólónak hangzik.
Özséb fékez, visszakapcsol kettesbe, alig negyvennel gurul, és abban bízik, hogy mindjárt eléri a bekötő utat, lefordul a főútról és megáll, megvárja, amíg elmúlik az ítéletidő. Még öngyilkosnak lenni sem lehet ebben az ítéletidőben!
Már látja a jobb kanyart, az után lesz az út, úgy ötszáz méternyire. A visszapillantóban megjelenik egy dzsip, meglehetősen nagy sebességgel száguld, megelőzi és elé vág. Ha most gyorsabban menne, belefutna! Mérgelődik, hogyan lehet valaki ilyen vakmerő! A dzsip a kanyarban eltűnik szeme elől, hogy pár perc múlva ismét előkerüljön, mégpedig oldalára borulva, miután lebukfencezett az útról.
Lehúzódik az útról, amennyire csak tud, hívja a rendőrséget, bekapcsolja a vészvillogót, felkapja az orvosi táskáját és kiszáll, hogy segítsen a bennülőnek. Ha jól emlékszik, csak a vezető volt a kocsiban.
Pillanatok alatt bőrig ázik, de ez most nem számít. A dzsip az anyósülés felőli részére borult. Vezetője, a harminc év körüli fiatalember, szerencsére be van kötve, megtartotta a biztonsági öv, ám nagyon zavart az ijedtségtől.
Özséb igyekszik nem mozgatni, csak kérdezgeti, úgy tűnik, nem érez fájdalmat, természetesen ez lehet a sokk hatása is, és ettől még megsebesülhetett.
Tűzoltó kocsi érkezik, mely a szomszédos faluba tart egy fakidőléshez, csak értesítette a rendőrség, ha a baleset közelében jár, álljon meg. Négy tűzoltó rohan a dzsiphez, viszonylag gyorsan feltérképezik a helyzetet és kiszabadítják a fiatalembert, aki egyetlen tétova lépés után összecsuklik, mint a colostok. Eltört a jobb térde, most jön ki rajta az izgalom, és valósággal üvölt a fájdalomtól. Özséb elhadarja, hogy orvos, és mire odaér a rendőrség és a mentő, addigra ellátja a fiatalembert, aki a fájdalomcsillapító hatására abbahagyja az üvöltést, és összefüggéstelen beszédbe kezd, a válásáról, a gyerekéről, az anyósa perlekedéséről.
A rendőrség teszi a dolgát, az egyikük beül Özséb mellé a kocsiba, felveszi az adatait és kikérdezi a balesetről. Aláíratja vele a jegyzőkönyvet és útjára engedi.
Eláll az eső, előbújik a Nap és Özsébnek eszébe sem jut a korábbi öngyilkossági terve. Az jár az eszében, hogy a fiatalember küzd a szerelméért, és neki is azt kellene, nem elmerülni anyja világában, hagyni, hogy kisgyerekként bánjon vele, hanem személyesen elmenni Mírához, elvégre kettejük akaratán múlik a házasságuk helyrehozása. Úgy tudja, Míra is felvette a magyar állampolgárságot, már igazán nincs akadálya annak, hogy átjöjjön hozzá és igazság szerint, országon belül bárhová elköltözhetnének, ahol mindketten kapnának állást. Eddig magának sem merte bevallani, hogy kinőtte Cezarina anyai gondoskodását, sőt, mi több, az már régóta gátolja az önálló életformájának kialakítását.
Vége a sodródásnak! Vége az önmarcangolásnak! Ébredj Özséb! Vedd kezedbe a sorsod irányítását, mert ha nem teszed, úgy múlik el az életed, hogy azt sem tudod, mit jelent a boldogság!
A ház előtt ismeretlen Honda parkol, alig tud miatta bemenni a telekre.
A szikrázó napfényben olyan a házuk, mint a kis csodapalota, amelyben csak boldog emberek élhetnek. A kert virágai pompáznak az eső után.
A teraszon megterítve az asztal, három személyre, vajon ki jött vendégségbe? Özsébnek még csak ötlete sincs.
Cezarina elébe siet, nyomában egy ismeretlen öregúrral, akiről kiderül, hogy az anyja kedvese, és akinek a kézfogása még ma is nagyon erős és férfias.
Özsébet elkapja a nevetés, egyszerűen képtelen abbahagyni. Péter és Cezarina tanácstalanul összenéznek, majd az öregúr gyengéden, de határozottam átöleli az asszonyt. Elnézést kér tőlük, és megnyugtatja őket, hogy nincs semmi baj és még mindig fülig érő szájjal eltűnik a szobájában. Ledobja a táskáját, gyorsan vetkőzik és irány a fürdőszoba, ahonnan pár perc múlva felfrissülve, sortban és pólóban tér vissza. Gyorsan lebonyolít három telefont. Bakos doktorral, a váltótársával megbeszéli a helyettesítését, utána Anikóval beszél, hogy egy hét szabadságra megy, és Bakos kolléga helyettesíti, majd Mírát hívja, hogy másnap délután érkezik. Meg sem várja felesége reakcióját, mert teljesen mindegy, eljött az ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és vagy így, vagy úgy, pontot tenni a múltra.
A szekrénysorának tetején ott sorakoznak az évek alatt betegektől kapott márkás italok. Leveszi az egyik üveg skót whiskyt, azzal megy ki a teraszra.
- Kérlek, anya, hozz poharakat, ma ünneplünk!
Péter szemében öröm villan, úgy tűnik, elfogadja Cezarina fia, és végre megkérheti az asszony kezét.
Anikó nem tudja mire vélni Özséb hirtelen színe változását, hiszen jókedvű volt a telefonban, és végre szabadságra megy, mert igen ráférne a kikapcsolódás. Főnöke annyira szórakozott, hogy most is a táskája tetején hagyta a felszívott injekciót, még az a jó, hogy ő időben észrevette és a veszélyes hulladékba dobta.
- Anya, csokit kérek! – kapaszkodik szoknyájába hároméves kisfia.
Honnan adjon, amikor tegnap megette az utolsó szeletet és elfelejtette feltölteni a csokoládé készletet, mert arra bizony a férje is rájár. Eszébe jut, hogy Özsébtől kapott egy bonbont, gyorsan előveszi és kibontja a díszcsomagolást, melyből kiesik egy tízezres.
- Ehetek két bonbont? – kérdi gyermeke, de szigorú anyaként csak egyet engedélyez, majd este, apával, ehet még egyet.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tudod, kedves emillio, én a nevekkel már szinte megbékéltem, amikor jöttél te. Te ezt megmondhatod, de most képzeld, hogy ezt "bárkitől" a író nem fogadná el, tőled igen, mert te olyan vagy, hogy az egyik szavaddal dicsérsz, a másikkal meg?... én tőled akadtam ki, hogy milyen simulékony tudsz te lenni a végére a kekeckedéseid mellett. Hát erre születni kell! :-)
Igazad van! Erre születni kell! Vagy sokat tanulni,
olvasni! Persze ezek mellett fontos a kapcsolatteremtés,
a hozzáállás, és ami nagyon fontos, - a jóindulat!
Tőlem azért fogadják el a kritikákat, mert tudják rólam,
hogy azok az én szubjektív véleményeim, és nem sárba
akarom tiporni az író művét, hanem segíteni akarok a
fejlődésében. A jó írást természetesen dicsérni kell, hogy
a lelkesedése az írónak ne lanyhuljon!
Konklúzióként, - én ilyen vagyok!
Pussz: emillio
Kedves Yolla!
A cikked szokás szerint kiváló! De a címválasztás rossz!
Kilátástalanul! Akkor nem reményteli mondatokkal
kellene befejezni! Inkább valami sejtelmesebbet kéne adni!
A másik, hogy miért büntetsz egy embert ilyen névvel,
hogy Özséb? Szegényt mit csúfolhatták az iskolában érte!
A Cezarina, - az kiváló, mert utalást vélek felfedezni benne
a család egyeduralkodó fejére! Mira? Olyan vízízű! Talán
utalás a lassú víz, - partot mos közmondásra?
Összességében tetszett! megérdemled a *5-öst!
Pusszantom a dolgos kacsódat: emillio
Küszködöm a hosszú írások olvasásával. Ez nem engedett el. Tetszett, úgy ahogy van.
Kedves Yolla!
A cikked szokás szerint kiváló! De a címválasztás rossz!
Kilátástalanul! Akkor nem reményteli mondatokkal
kellene befejezni! Inkább valami sejtelmesebbet kéne adni!
A másik, hogy miért büntetsz egy embert ilyen névvel,
hogy Özséb? Szegényt mit csúfolhatták az iskolában érte!
A Cezarina, - az kiváló, mert utalást vélek felfedezni benne
a család egyeduralkodó fejére! Mira? Olyan vízízű! Talán
utalás a lassú víz, - partot mos közmondásra?
Összességében tetszett! megérdemled a *5-öst!
Pusszantom a dolgos kacsódat: emillio
Hamarabb volt a cím, és a téma, mert ugye egy öngyilkosságra készülő ember a főszereplő, és utána kezdtem el írni, s valahogyan nem úgy alakult a történet, hogy eltegyem láb alól a főhőst. De így hagyom a címet, részint, mert lusta vagyok javítani, részint meg had' hirdesse, hogy nincs olyan kilátástalan helyzet, amelyből ne lehetne kikeveredni.
Puszillak: Yolla
A cikked szokás szerint kiváló! De a címválasztás rossz!
Kilátástalanul! Akkor nem reményteli mondatokkal
kellene befejezni! Inkább valami sejtelmesebbet kéne adni!
A másik, hogy miért büntetsz egy embert ilyen névvel,
hogy Özséb? Szegényt mit csúfolhatták az iskolában érte!
A Cezarina, - az kiváló, mert utalást vélek felfedezni benne
a család egyeduralkodó fejére! Mira? Olyan vízízű! Talán
utalás a lassú víz, - partot mos közmondásra?
Összességében tetszett! megérdemled a *5-öst!
Pusszantom a dolgos kacsódat: emillio