Anyai szív - Karácsonyi (3.) Írói Pályázatra
Látogatók száma: 368
Anyai szív
December volt. Kiszakadt a felhők dunnája. Szállingóztak a hópihék a világra. Hulltak kunyhókra, hulltak kastélyokra, bevonták fehér takarójukkal még a királyi palota tetejét is. A királyné ott ült ébenfakeretes ablakában, és öltögetés közben ki- kinézett a hóesésbe. Ja nem, ez egy másik történet... Újratervezés... Ahogy a konyhában tüsténkedem, ki- kitekintek az ébenfakeretes ablakon a hóesésbe, a szerelmem és a gyermekeit várva.
- Bárcsak az én gyermekeim volnátok! - gondolom magamban, nagyot sóhajtva, miközben kihúzom a tepsit a sütőből.
Vanília, citrom, sülő szilva illata száll, és boldog várakozás tölti be a konyhát. Ahogy rutinosan megfordítom a tésztával teli tepsit, és visszacsukom a sütő ajtaját, felmerül bennem a tegnapi jelenet...
***
- Milyen találkozód volt a falunkban? - kérdezte újra a kíváncsi asszony rám bámulva a buszmegállóban.
- Randim volt - vallottam be végül.
- Idevalósi a fiú?
- Nem, csak itt találkoztunk. Ez volt az első.
- És milyen, legényember?
- Igen, az.
- Csak független emberrel szabad ismerkedni. Soha ne kezdj olyannal, akinek gyerekei is vannak! Rámegy a kapcsolat - mondja, és erre összeszorul a szívem.
Talán rám van írva, hogy kit szeretek? Közben megcsörrent a mobil a zsebemben, ahogy előveszem látom, hogy az új fiúm keres, még nincs húsz perce, hogy elment.
- Szia! - szólok bele.
- Szia Kedves! Hogy vagy?
- Mondd neki, hogy szereted! - szól oda jó hangosan az asszony, hogy a férfi is hallja, én meg csak nevetve tiltakozok, hogy szó sem lehet ilyesmiről...
A buszon egymás mellé ültünk az asszonnyal. Továbbra is érdeklődve nézett rám.
- Rendes a legény? Mert tudod, ami az ágyban van, az csak egy dolog - mondja, bennem meg elakad a szó a nyíltságától.
- Igen, nagyon rendes. Figyelmes, törődő, aranyos, minden, amiről egy nő csak álmodhat, csakhogy... Szóval eléggé megfojt és az agyamra fog menni idővel, ráadasul én egy egyedülálló, háromgyerekes férfit szeretek igazából - árulom el az idegen nőnek, mire sajnálkozva tekint rám. - A lánya tavaly télen azt mondta a barátnőjének, hogy az anyja vagyok.
- És miért nem vagy vele?
- Mert nem hív magával.
- Hát mondd meg neki, hogy szeretnél vele menni és a gyerekeivel. És kérdezd meg, hogy elképzelhetőnek látja-e valamikor a jövőben ezt? Ha nem, akkor meg hagyd ott! Így csak ki fogsz készülni...
***
- Apának olyan színű a szeme, mint a libafos - jegyzi meg Anna, tinikorának megfelelő szemtelenséggel, az első öt percben, amint megérkeznek a házamba.
- Hát... - próbálom a vigyorgásomat visszafojtva elvenni a sértés élét, miközben vizsgálódva Andor szemébe nézek - múltkor valóban szürke pettyekkel volt tarkítva az amúgy zöld szeme, nem barnával, mint most. Úgy jobban tetszett, de ez még mindig jobb, mint a sárga.
- Sárga? - lepődik meg Andor.
- Igen, amikor Encsi hisztizett a buszmegállóban, és mind nagyon fáradtak voltatok - közben lopva a kilencéves kislányra nézek, és ő viszonozza mosolygós tekintetemet. - Talán akkor sárgul be a szemed, amikor nagyon fáradt vagy. Olyan lesz, mint egy oroszláné.
- Tényleg? - lepődik meg rajta egy pillanatra.
Még senkit sem ismertem azelőtt, akinek ilyen sűrűn változott volna a szemszíne. A zöldszemű férfi, aki néha aranysárgára vált. Van benne valami, ami rabul ejt, valami boszorkányos...
- Anna mostanában olyan szemtelen, a legrosszabb korban van - panaszkodik Andor, mikor kettesben maradunk.
- Engem nem zavar, korban közelebb vagyok hozzá, mint hozzád - célzok pimaszul a köztünk lévő huszonegy év korkülönbségre.
- Arra gondolsz, hogy öreg vagyok? - vonja fel elképedve fekete szemöldökét.
- Pontosan arra! - nevetek rá és átkarolom a nyakát, hogy megcsókoljam.
A következő pillanatban belép Encsike a konyhaajtón, mi szétrebbenünk, Andor zavartan igazgatja a haját.
- Menjetek fel az emeletre, ott van a gyerekszoba, és pakoljatok le - mondom a gyerekeknek, és indulnak is.
Encsi jön vissza szinte azonnal:
- Apa! Pont olyan a padlásszoba, mint amilyet mi is akartunk! Tiszta fa az egész! - lelkendezik. - Én is ilyet szeretnék.
Bárcsak itt laknátok velem - gondolom örömteli szívvel, hogy ilyen jól érzik nálam magukat.
- Cipőben mentek fel, nem baj? - kérdezi Andor.
- Tényleg, hol hagyjuk a cipőket? - kérdezi a fia is, aki már magasabb az apjánál.
- Hagyjátok csak fent, az ajtó előtt. A meleg lábszag ugyanis felfelé száll - viccelődök velük, mire Annát elkapja a nevetés.
Encsinek tavaly óta ígértem, hogy teszek félre kukoricacsuhét, hogy bábokat készíthessen. Egy szatyrot nyomok a kezébe, és magammal hívom, hogy a száraz helyen óvott kukoricaszárról együtt leszedjük a csuhékat.
- Amikor tavaly decemberben kerestem neked ilyet, már penészes volt, azért nem küldtem postán, ahogy ígértem. Mondta apa? - kérdezem, miközben tépem a szárról a leveleket.
- Igen.
- Nem felejtettelek el - mondom neki, ezzel biztosítva, hogy fontos nekem, és meghatódottan látom boldog mosolyát és ragyogó, kék szemét.
- Egyszer mi is vetettünk pattogatott kukoricát, de nem lett belőle semmi - meséli a kislány.
A konyhába visszaérve egy tál langyos vizet hozok, amibe Encsike beáztatja a szebb kukoricaleveleket. Addig cérnát, gesztenyéket és ollót készítek ki a kézművességhez, mindent, ami egy valamirevaló anyajelölt varázsládikájában megtalálható kell legyen.
- Mi lesz belőle? - érdeklődöm.
- Karácsonyi ajándék - válaszolja, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
A természet kincseiből készített egyszerű, saját ajándékoknak van a legnagyobb értéke. Együtt látunk neki a játékos feladatnak, Betlehem készül a szent családdal.
Kínzó lassúsággal jött el az este, a fejemben ott motoszkál a kérdés, amit fel kell tennem Andornak, de húzom az időt. Félek a visszautasítástól.
- Tudod mit szeretnék karácsonyra igazából? - fogok bele.
- Mit?
- Téged és a gyerekeidet.
- És azonkívül? - néz rám gyengéden.
- Azonkívül az év minden egyes napjára szeretnélek titeket - vágom rá zakatoló szívvel.
- Azt hiszem megoldható...
Tél volt. Kiszakadt a felhők dunnája. Beteljesült az álmom...
- Donna Juanna -
Hozzászólások
időrendi sorrend
Pinokkió, édesem, már megint gyötörsz az íveiddel. De már megszoktam, Te meg úgyis tudod, hogy úgysem hallgatok rád. A csuda abba a fene nagy makacsságomba. Egyszer majd ez lesz a vesztem. :o)
Én nem tervezek, csak ahogy jön, ösztönösen. Mi lenne, ha még terveznék is? Majd meglátjuk mit hoz még a jövő. :o)
Mondd csak, miért rossz a cím?
Hátha nem harapom le az orrocskádat. :o)
"Szemtelenkém..."
Majd, ha...
már szemtelen sem leszek,
mint akit mérges pók harapott,
és eltett rossz időkre
egy ilyen alakot, ha jóllakott,
csak nézek a világba nemtelen,
nőkre nem kacsintok
szemtelen, szemtelen.
Önről álmodom...
Inkább kacsintson a nőkre,
mint nemtelen legyen örökre,
a nemtelenség káros,
legyen férfi inkább most,
a pók meg egyen legyet,
én most innen megyek,
s ha a telihold feljön is,
én jövök, s jöjjön el Ön is,
s ha az éjt megéri,
csalfa démona leszek, ha kéri...
Szemtelenkém... azért még... tudod... na... Pont ezért...
:o)
Majd, ha...
már szemtelen sem leszek,
mint akit mérges pók harapott,
és eltett rossz időkre
egy ilyen alakot, ha jóllakott,
csak nézek a világba nemtelen,
nőkre nem kacsintok
szemtelen, szemtelen.
Szia Donna!
Lehet hülyeséget mondtam az "ívekkel", a Tündér naplójában tökéletesen le van írva a műved rövid elemzése, amit közösen hoztunk össze a többi zsűrivel. Itt most nem is annyira ível a történeted, inkább egy stabil szinten mozog (bár néha liftezünk), de "térben" mindig máshova helyezel bennünket, és a végén egyesíted amit addig írtál.
Éppen azon gondolkodtam egyébként, hogy nem-e "mű" lett már, annyira meg van pedig -látszólag- tervezve. Ha ez ösztönös volt, akkor remek!
Üdv,
Pinokkió
Ja, amúgy a cím rossz:-(
Én nem tervezek, csak ahogy jön, ösztönösen. Mi lenne, ha még terveznék is? Majd meglátjuk mit hoz még a jövő. :o)
Mondd csak, miért rossz a cím?
Hátha nem harapom le az orrocskádat. :o)
Köszönöm Pinokkió!
Valóban elégedett vagy az ívekkel? Meglepő, mert nem volt tervezve, vagy ilyesmi, csak ahogy jöttek az események.
:o)
Lehet hülyeséget mondtam az "ívekkel", a Tündér naplójában tökéletesen le van írva a műved rövid elemzése, amit közösen hoztunk össze a többi zsűrivel. Itt most nem is annyira ível a történeted, inkább egy stabil szinten mozog (bár néha liftezünk), de "térben" mindig máshova helyezel bennünket, és a végén egyesíted amit addig írtál.
Éppen azon gondolkodtam egyébként, hogy nem-e "mű" lett már, annyira meg van pedig -látszólag- tervezve. Ha ez ösztönös volt, akkor remek!
Üdv,
Pinokkió
Ja, amúgy a cím rossz:-(
Szia Donna Juanna!
Én csak gartulálni szeretnék! Remek kis írás.
Pusszancs, Cecill
Nagyon köszönöm!
Puszi, D. J.
remek irás gratulálok
aki tud olvasni az érzi
joe
:o)
Én csak gartulálni szeretnék! Remek kis írás.
Pusszancs, Cecill
aki tud olvasni az érzi
joe
Hát..., nagyon való-színű. :)
:o)
Nagyon aranyos vagy! De milyen színű írónő?
:o)))
Nagyon tud az írónő!
Gratulálok!
:o)))
Gratulálok!
:o)
:o)
Igyekeztem "nem befolyásolni" :-) a zsűri döntését hozzászólásommal, de ezt most utólag megerősítem. Nem volt könnyű dolguk az egyszer biztos, ennyi sok ugyancsak jó pályázat közül kiválasztani az elsőt.
Nagyon jó! Kívánom, hogy tartson ki jövő karácsonyig és az anyai szív mellett jusson egy kis "melegség" minden napra Andornak!
Neked, aki összehoztad ezt a jó kis írást gratulálok. Van "szíved"! Te is megérdemled a "melegséget"! :-)
Éva
Szia Donna!
Ez remekre sikeredett. Volt benne lüktetés, tempója volt, az is váltakozott, a falusi néni és az Andoros részek között. Íve volt a történetnek, nekem nagyon tetszik.
Üdv, Pinokkió
Valóban elégedett vagy az ívekkel? Meglepő, mert nem volt tervezve, vagy ilyesmi, csak ahogy jöttek az események.
:o)
Ez remekre sikeredett. Volt benne lüktetés, tempója volt, az is váltakozott, a falusi néni és az Andoros részek között. Íve volt a történetnek, nekem nagyon tetszik.
Üdv, Pinokkió
A következő rész már előkészületben? Ezt folytatni kell!
:o)