újabb események régebbi események további események
06:16
Tündér módosította a naplóbejegyzését
06:15
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
18:48
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
18:00
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
08:32
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
16:13
Ilona új bejegyzést írt a naplójába

Anyai szív - Karácsonyi (3.) Írói Pályázatra

2010. december 15. - Látogatók száma: 365

Anyai szív

December volt. Kiszakadt a felhők dunnája. Szállingóztak a hópihék a világra. Hulltak kunyhókra, hulltak kastélyokra, bevonták fehér takarójukkal még a királyi palota tetejét is. A királyné ott ült ébenfakeretes ablakában, és öltögetés közben ki- kinézett a hóesésbe. Ja nem, ez egy másik történet... Újratervezés... Ahogy a konyhában tüsténkedem, ki- kitekintek az ébenfakeretes ablakon a hóesésbe, a szerelmem és a gyermekeit várva.

- Bárcsak az én gyermekeim volnátok! - gondolom magamban, nagyot sóhajtva, miközben kihúzom a tepsit a sütőből.

Vanília, citrom, sülő szilva illata száll, és boldog várakozás tölti be a konyhát. Ahogy rutinosan megfordítom a tésztával teli tepsit, és visszacsukom a sütő ajtaját, felmerül bennem a tegnapi jelenet...

***

- Milyen találkozód volt a falunkban? - kérdezte újra a kíváncsi asszony rám bámulva a buszmegállóban.

- Randim volt - vallottam be végül.

- Idevalósi a fiú?

- Nem, csak itt találkoztunk. Ez volt az első.

- És milyen, legényember?

- Igen, az.

- Csak független emberrel szabad ismerkedni. Soha ne kezdj olyannal, akinek gyerekei is vannak! Rámegy a kapcsolat - mondja, és erre összeszorul a szívem.

Talán rám van írva, hogy kit szeretek? Közben megcsörrent a mobil a zsebemben, ahogy előveszem látom, hogy az új fiúm keres, még nincs húsz perce, hogy elment.

- Szia! - szólok bele.

- Szia Kedves! Hogy vagy?

- Mondd neki, hogy szereted! - szól oda jó hangosan az asszony, hogy a férfi is hallja, én meg csak nevetve tiltakozok, hogy szó sem lehet ilyesmiről...

A buszon egymás mellé ültünk az asszonnyal. Továbbra is érdeklődve nézett rám.

- Rendes a legény? Mert tudod, ami az ágyban van, az csak egy dolog - mondja, bennem meg elakad a szó a nyíltságától.

- Igen, nagyon rendes. Figyelmes, törődő, aranyos, minden, amiről egy nő csak álmodhat, csakhogy... Szóval eléggé megfojt és az agyamra fog menni idővel, ráadasul én egy egyedülálló, háromgyerekes férfit szeretek igazából - árulom el az idegen nőnek, mire sajnálkozva tekint rám. - A lánya tavaly télen azt mondta a barátnőjének, hogy az anyja vagyok.

- És miért nem vagy vele?

- Mert nem hív magával.

- Hát mondd meg neki, hogy szeretnél vele menni és a gyerekeivel. És kérdezd meg, hogy elképzelhetőnek látja-e valamikor a jövőben ezt? Ha nem, akkor meg hagyd ott! Így csak ki fogsz készülni...

***

- Apának olyan színű a szeme, mint a libafos - jegyzi meg Anna, tinikorának megfelelő szemtelenséggel, az első öt percben, amint megérkeznek a házamba.

- Hát... - próbálom a vigyorgásomat visszafojtva elvenni a sértés élét, miközben vizsgálódva Andor szemébe nézek - múltkor valóban szürke pettyekkel volt tarkítva az amúgy zöld szeme, nem barnával, mint most. Úgy jobban tetszett, de ez még mindig jobb, mint a sárga.

- Sárga? - lepődik meg Andor.

- Igen, amikor Encsi hisztizett a buszmegállóban, és mind nagyon fáradtak voltatok - közben lopva a kilencéves kislányra nézek, és ő viszonozza mosolygós tekintetemet. - Talán akkor sárgul be a szemed, amikor nagyon fáradt vagy. Olyan lesz, mint egy oroszláné.

- Tényleg? - lepődik meg rajta egy pillanatra.

Még senkit sem ismertem azelőtt, akinek ilyen sűrűn változott volna a szemszíne. A zöldszemű férfi, aki néha aranysárgára vált. Van benne valami, ami rabul ejt, valami boszorkányos...

- Anna mostanában olyan szemtelen, a legrosszabb korban van - panaszkodik Andor, mikor kettesben maradunk.

- Engem nem zavar, korban közelebb vagyok hozzá, mint hozzád - célzok pimaszul a köztünk lévő huszonegy év korkülönbségre.

- Arra gondolsz, hogy öreg vagyok? - vonja fel elképedve fekete szemöldökét.

- Pontosan arra! - nevetek rá és átkarolom a nyakát, hogy megcsókoljam.

A következő pillanatban belép Encsike a konyhaajtón, mi szétrebbenünk, Andor zavartan igazgatja a haját.

- Menjetek fel az emeletre, ott van a gyerekszoba, és pakoljatok le - mondom a gyerekeknek, és indulnak is.

Encsi jön vissza szinte azonnal:

- Apa! Pont olyan a padlásszoba, mint amilyet mi is akartunk! Tiszta fa az egész! - lelkendezik. - Én is ilyet szeretnék.

Bárcsak itt laknátok velem - gondolom örömteli szívvel, hogy ilyen jól érzik nálam magukat.

- Cipőben mentek fel, nem baj? - kérdezi Andor.

- Tényleg, hol hagyjuk a cipőket? - kérdezi a fia is, aki már magasabb az apjánál.

- Hagyjátok csak fent, az ajtó előtt. A meleg lábszag ugyanis felfelé száll - viccelődök velük, mire Annát elkapja a nevetés.

Encsinek tavaly óta ígértem, hogy teszek félre kukoricacsuhét, hogy bábokat készíthessen. Egy szatyrot nyomok a kezébe, és magammal hívom, hogy a száraz helyen óvott kukoricaszárról együtt leszedjük a csuhékat.

- Amikor tavaly decemberben kerestem neked ilyet, már penészes volt, azért nem küldtem postán, ahogy ígértem. Mondta apa? - kérdezem, miközben tépem a szárról a leveleket.

- Igen.

- Nem felejtettelek el - mondom neki, ezzel biztosítva, hogy fontos nekem, és meghatódottan látom boldog mosolyát és ragyogó, kék szemét.

- Egyszer mi is vetettünk pattogatott kukoricát, de nem lett belőle semmi - meséli a kislány.
A konyhába visszaérve egy tál langyos vizet hozok, amibe Encsike beáztatja a szebb kukoricaleveleket. Addig cérnát, gesztenyéket és ollót készítek ki a kézművességhez, mindent, ami egy valamirevaló anyajelölt varázsládikájában megtalálható kell legyen.

- Mi lesz belőle? - érdeklődöm.

- Karácsonyi ajándék - válaszolja, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

A természet kincseiből készített egyszerű, saját ajándékoknak van a legnagyobb értéke. Együtt látunk neki a játékos feladatnak, Betlehem készül a szent családdal.

Kínzó lassúsággal jött el az este, a fejemben ott motoszkál a kérdés, amit fel kell tennem Andornak, de húzom az időt. Félek a visszautasítástól.

- Tudod mit szeretnék karácsonyra igazából? - fogok bele.

- Mit?

- Téged és a gyerekeidet.

- És azonkívül? - néz rám gyengéden.

- Azonkívül az év minden egyes napjára szeretnélek titeket - vágom rá zakatoló szívvel.

- Azt hiszem megoldható...

Tél volt. Kiszakadt a felhők dunnája. Beteljesült az álmom...

- Donna Juanna -

A cikket írta:

19 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. december 16. 17:44

megtekintés Válasz erre: Gárdon Ágnes - 2010. december 16. 15:12

Nagyon tetszett a történet!!!
Ági

Nagyon szépen köszönöm!
:o)
2010. december 16. 15:12
Nagyon tetszett a történet!!!
Ági
2010. december 15. 21:23

megtekintés Válasz erre: - 2010. december 15. 20:00

Á, szerintem rettenetesen elfogult vagy. Sokkal jobbak is vannak. De azért köszönöm!
:o)

Ezt a vádat visszautasítom:))))))))))


Pusz
2010. december 15. 20:00

megtekintés Válasz erre: anubis - 2010. december 15. 19:16

Na azért:)))

Tökéletes!!!!

Puszi

Á, szerintem rettenetesen elfogult vagy. Sokkal jobbak is vannak. De azért köszönöm!
:o)
2010. december 15. 19:16
Na azért:)))

Tökéletes!!!!

Puszi
2010. december 15. 17:38

megtekintés Válasz erre: Manó - 2010. december 15. 17:32

Valóságos mese! 5+1 *

Nagyon szépen köszönöm, Manó!
Ez az életem...
2010. december 15. 17:32
Valóságos mese! 5+1 *
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: