újabb események régebbi események további események
13:24
emillio új cikket töltött fel
10:00
emillio új hozzászólást írt egy cikkhez
09:16
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
21:42
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
21:40
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
21:31
Ilona módosította a naplóbejegyzését
20:37
Yolla válaszolt egy szavazásra
20:36
Yolla új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
20:33
Yolla új cikket töltött fel
11:38
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
11:36
Anyu új hozzászólást írt Yolla naplóbejegyzéséhez
09:53
Anyu új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
08:23
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
22:25
Cathy új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
21:43
Tündér új hozzászólást írt egy cikkhez
17:17
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
11:10
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
09:31
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
09:16
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
20:04
Cathy új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez

Márta randevúja

2010. augusztus 29. - Látogatók száma: 67

A mindig vidám asszony. - Abban az időben amolyan igazi fekete kolléganővel dolgoztam néhány évig. Sötéten fénylő, fekete haja, bőre, a szeme, és minden fekete volt rajta, pedig nem volt se roma, se cigány, csak nagyon fekete.

Ráadásul nagy, sötét szemeit az akkori divatnak megfelelően vastag fekete csíkkal húzta körbe, s az öltözködésben is a feketét részesítette előnyben, pedig nem gyászolt senkit.
A csinos, helyes asszonyt jó kedéllyel áldotta meg az Ég, pedig gondja neki is akadt bőven, hiszen két gyerekét egyedül nevelte. Nemcsak kedélyes, de amilyen fekete, olyan temperamentumos volt.

Ebédszünetünk egy egész óráig tartott, amit igyekeztünk kikapcsolódással tölteni. Ebéd után Márta előszedte a napilapokat, azokból szemezgetett, amit érdekesnek talált, felolvasta nekünk.
Na, de a kolléganőm nem a napi politikai rovatokat részesítette előnyben, hanem a házassági apróhirdetéseket böngészte előszeretettel, némelyiken jókat kacagtunk. Együtt válogattuk ki, melyikre küldjön választ. Előfordult, hogy a levelet is közösen fogalmaztuk meg, izgalommal figyelve, mi lesz az eredménye.

– Mit szóltok hozzá, ha erre a hirdetésre válaszolok? – kérdezte. A hirdetés így szólt: „Középtermetű, 40-es, jól szituált férfi talpraesett, csinos, lehetőleg fekete hajú asszonyt keres. Házasság is szóba jöhet jeligére.” – Korban éppen hozzám illő, szívesen randevúzgatnék egy csinos gavallérral – toldotta meg.
– Bár a szöveg nem mond sokat az illetőről, de rendben, legalább találkozhatsz azzal a jól szituált fiúval, – adtuk rá áldásunkat választására.
Előbb csak nevettünk, aztán nekiültünk az írásnak. Elkészült a közös mű, Márta szép betűivel leírta, majd postára adta a levelet. Aztán napokig vártuk a választ. Nem telt el hosszú idő, jött egy levél Kecelről, szép kiírt betűkkel, kulturált hangvételű megfogalmazással. Benne a randevú ideje, ismertetőjel: egy szál piros rózsabimbó a zakó gomblyukában!

Kecel hallatán, elnevettük magunkat, mert nemrégiben újságcikk jelent meg arról, hogy ott vannak a híres zugpálinkafőzők. Kecel. De hol lehet, Kecel? Egyikünk se tudta. Nosza, elő a térképpel, keressük meg. Nem lehet valami nagyváros, mert végül a nagy magyar Alföldön egy kicsi pontnál találtunk rá.
Rövid válaszban közöltük, vagyis írta Márta, hogy a középutat választva, Budapesten legyen az első randevú, megjelölve a pontos helyét is.
Márta készülődik. Mit vegyek föl? – tanakodik. Elláttuk jó tanácsokkal, és sok sikert kívántunk neki, majd a következő vasárnap autóbuszra ült és elment a találkára, mi meg izgalommal várakoztunk…

Hétfő reggel az irodában Márta nem bírt magával, titokzatos arccal járt-kelt közöttünk, ha érdeklődtünk, mi újság, nevetett, de hiába unszoltuk, nem akart nyilatkozni az elmúlt nap eseményiről. Csak annyit árult el: nem fogjátok elhinni! És csak nevetett, nevetett… Azt hittük, remekül sikerült minden. Nem győztünk várni, de ő csak ebédszünetben volt hajlandó elmondani.
– Képzeljétek! – kezdte a mondókáját, amikor visszatértünk az ebédlőből – leülök az Erzsébet-téri parkban egy padra és várok (abban az időben még ott volt az Engels-téri távolsági autóbusz-pályaudvar). Sokan üldögéltek és járkáltak ott, én meg figyeltem jobbra, balra, nehéz egy soha nem látott valakire ráismerni. Csak leskelődöm, kinek van piros rózsabimbó a gomblyukában. Nemsokára szembe jön velem valaki. De Márta nem tudta folytatni, rájött a szűnni nem akaró nevetés.

– Ezt hallgassátok meg! Várom a jól szituált gavalléromat, elképzeltem magamban egy csinos, jól öltözött férfit… – És mit, akarom mondani: kit látok? Kellő pontossággal el sem tudom mondani a látványt. Közeledik felém egy alföldi „szakadt magyar”, majdnem toprongyos, gondozatlan külsejű valaki, görbe lábaival kacsázva, de a rózsabimbó ott díszelgett a gomblyukában, tehát nem tévedés, ő a várva-várt gavallér! Pechemre már meglátott, tehát azt se tehettem, hogy feltűnés nélkül gyorsan elillanjak a helyszínről… Ugyanis kezemben tartottam a Nők Lapja legutóbbi számát, amit saját ismertetőjelnek szántam.

– Külseje még hagyján, de ráadásul egy teljesen primitív ember tart felém, ami azért volt meglepő számomra, mert nem erre számítottam a szépen megfogalmazott levél után. Első gondolatom az volt, hogy jól felültem neki. Miért nem kértem tőle fényképet, akkor nem érhetne ekkora meglepetés!
Csend lett, mi meg csodálkoztunk, hogy Márta nem folytatja, megint csak nevet, nevet… De nevetése idegenül csengett. Aztán kissé megnyugodva folytatta:

– Mosollyal az arcán, de én inkább vigyornak nevezném, esetlenül jön felém, fülig pirulva nyújtja előre a kezét kézfogásra (kezét? – a mancsát!), majd zavartan bemutatkozik, de én a nevét sem értettem, mert legalább olyan zavarban voltam, mint ő. Aztán rögtön azt mondja (így!) „innák valamit, gyűjjön vélem, biztos van a közelbe’ egy kucsma!” – mer’ szomjan vónék.
No, nekem már csak ez hiányzott! Megköszöntem a meghívást, azt válaszoltam, hogy sietnem kell, nemsokára indul az utolsó buszom, amivel haza tudok jutni, pár percem van, inkább itt beszélgessünk. Leült, de olyan szorosan mellém, hogy majd’ a szoknyámra telepedett. Elhúzódtam mellőle, így is éreztem rajta a szesz szagát, amit nemrég’ vehetett magához. De ő egyre igyekezett közelebb ülni mellém…

– Nos, – folytatja Márta, – épp’ olyan pálinkaszaga volt, mintha abban fürdött volna. Biztosan ő is azok közül az almapálinka-főzők közül való, gondoltam, akikről olvastunk az újságban, ezért még kínomban is nehezen tartottam vissza magam a nevetéstől.
Egyszer csak a könyökével megbökve az oldalam, ismét invitálni kezdett, hogy menjek vele valahová, ahol inni lehet, ott megbeszélhetjük a legközelebbi találka időpontját. Gondolhatjátok, hogy ezek után, így édes kettesben nem töltöttünk együtt sok időt, mielőbb igyekeztem tőle megszabadulni.

Csak azt nem értettem, ki írta helyette a hirdetést és főleg a leveleket, amit tőle kaptam, mert abban biztos vagyok, hogy nem saját szerzeménye volt egyik sem. Ugyanis partnerem se nem jól szituált, se nem kulturált ember benyomását keltette, s ahogy elköszöntünk egymástól, látnom kellett, hogy a nadrágján itt-ott szakadások éktelenkednek… De hagyjuk a külsőségeket, a beszédmodora se volt különb a megjelenésénél. És – képzeljétek! Akkor én ennyi meglepetés után még bosszankodni se tudtam, pedig lett volna rá okom, – hanem majdnem nevetésben törten ki. Alig vártam, hogy minél messzebbre kerüljek tőlem, ne adj’ Isten, hogy valaki ismerős együtt meglásson bennünket a buszra várás idején…

Így végződött a mindig jókedvű, kedves Márta randevúja. Azért azt a tanulságot levonta, hogy egyelőre nem fog újabb házassági ajánlatra válaszolni.
Egyébként a kolléganőm időnként jó érzékkel költött verseket. Néhány nap múlva, névnapomra a következő versikével lepte meg kis csoportunkat:

Pécsi Márta: Katalin napra

Ünnepre készül a titkárság
Apraja és nagyja,
Ma van a mi főnöknőnknek,
Katalinnak napja.
Sürgés-forgás, titkolódzás
E nap napirendje,
A sok női dolgozó
Nem fér a bőrébe.
A férfiak sem kivételek
Ők is lázban vannak,
Hogy örömet szerezzenek
Szintén Katalinnak.
De mielőtt sor kerülne
Az ajándék átadásra,
Következő lenne
A nők kívánsága:
A mai nap legyen ünnep
Bármily hibát követnek el,
A hibáért járó letolás
Ez esetben hagy maradjon el.
Ezen kívül a legnagyobb
Kívánságunk lenne,
Még sok boldog névnapot –
Éljen meg körünkbe’.

Megjegyzés: Írásomat a napokban olvasott Interneten ismerkedéssel kapcsolatos cikkre gondolva teszem föl erre a helyre.

A cikket írta: katalina

3 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 26. 21:58
Na, még egy rosszul sikerült randi! Úgy látszik a Mártáknak, Éváknak kijutott.
2010. augusztus 31. 23:48

megtekintés Válasz erre: maresz058 - 2010. augusztus 29. 22:04

Nagyon tettszik, főleg az, hogy tudott rajta kacarászni, és nem szivta mellre.

Mit tehehett - szegénykém - ekkora felsülésre. Azt hiszem, inkább kínjában nevetett, hiszen kicsit látsztt is rajta, hogy nem igazi a jó kedély!
Örülök, hogy ide látogattál, máskor is várlak!
Szeretettel: Katalina
2010. augusztus 31. 23:44
Szia!
Közönöm a látogatást.
Szeretettel: Katalina
2010. augusztus 29. 22:28
Katalina! Teljesen igazad van! üdv Orsolya
2010. augusztus 29. 22:04
Nagyon tettszik, főleg az, hogy tudott rajta kacarászni, és nem szivta mellre.
2010. augusztus 29. 21:57

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. augusztus 29. 20:45

Szia Katalin! Tanulságos történet! üdv Orsolya

Sok ifjú hajadon megszívlelhetné, hogyan nem jánlatos ismerkedni.
Ez ugyanis megtörtént eset.
Köszönöm az érdeklődésedet.
Katalina
2010. augusztus 29. 20:45
Szia Katalin! Tanulságos történet! üdv Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: