Erotikus
Még meg sem született...
Látogatók száma: 96
Még meg sem születhetett bennem az elhatározás... Vége lett még mielőtt elkezdődött volna....akkor kaptam a pofont, amikor a legkevésbé számítottam rá.
Biztosan nem vagyok ezzel egyedül, ha valami nem jön össze, annak mindig oka kell legyen. Nem tudom miért gondoltam akkor rég, talán elég volt az egy helyben topogásból, vagy messze volt még a tavasz, unalmas és hosszú a tél?... Valamit tennem kellett.
Most is - mert még nem szüntettem meg -, néha odatévedek egy-egy társkereső portálra, megdöbbenek milyen sokan vannak még mindig, de az is lehet mások is csak ottfelejtették magukat, akár csak én. Vagy egyszerűen annyira kényelmesek, hogy letöröljék, megszüntessék az ottlétüket?... Engem már nem hajt, mint korábban. Még unaloműzőnek sem jó... Nagy tévedés volt részemről az egész. De, ha bele sem kezdtem volna, akkor most miről írnék?
A legkülönbözőbb korosztállyal találtam magam szembe. Megdöbbenek néha, amikor látom, huszonévesek kattannak rám. Egy pillanatig sem gondolok egyébre, vajon mi másért?... Ebben nincs kivétel! Öreg, és fiatal mind azt akarja. Szexet. Meg tudom őket érteni... emlékszem még azokra a forró éjszakákra!
(Félelemmel és kíváncsisággal vegyes érzés kerített hatalmába ahogy közeledtem. A várakozás, hogy vajon milyen lesz az a férfi, akinek csak a fotóját láttam, még ismeretlen, még idegen számomra... Olyan rég nem volt benne részem, vajon képes leszek-e és akarom-e egyáltalán?...
Tudtam, semmire sem szabad érzelmeket pocsékolni, mert ha elvész fájni fog. De hiába voltak ezek az előre megfontolt bölcs gondolataim, amikor arra került a sor mindig találtam valamit, ami az érzelmek irányába mozdított. Először csak a kíváncsiság hajtott, hátha tud valami újat mutatni, amit még idáig nem ismertem, vagy azt az érzést kerestem akkor is, amit csak egyedül tudtam elővarázsolni... Vele nem találtam meg.
Aztán, amikor a legkevésbé vártam, rám kattant egy férfi és már nem volt bennem félsz, ami az első ismeretlen felé vitt, és amikor eljött értem olyan természetes volt minden, vele nem kellett keresnem a szavakat. Az első találkozást követte az összes többi és egyre jobban éreztem el fogok veszni, a hatalmába kerít. Olyan volt, mintha mindig őt kerestem volna, csak nem abban a testben. Azt tudta nyújtani, amit mindig is hiányoltam a kapcsolataimban, azt az izgalmat... a kielégülés érzését. Belezúgtam... Küzdöttem ellene, mert féltem, ugyanakkor akartam is őt. Egyre közelebb került hozzám, és szabadon engedtem az érzéseimet. Már nem volt elég, csak az, amit nyújtott, már többet szerettem volna, még nem tudtam hogyan, miként... még meg sem születhetett bennem az elhatározás,... vége lett még mielőtt elkezdődött volna valami több... akkor kaptam tőle a "pofont", amikor a legkevésbé számítottam rá.)
Most már tudom az érzelmeket, ha olyanra pazaroljuk, aki azt nem értékeli, nem tudja, vagy nem akarja viszonozni, ha elveszett is, nincs miért fájjon.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Éva!
Valóban nem szabad az érzelmeinket, arra érdemtelenekre pazarolni.
Maresz
Erre kell időben rájönni és csak ami számunkra ebből fontos volt, azzal törődni. Akkor talán valami szép még megmenthető egy kapcsolatból saját magunk épülésére.
Valóban nem szabad az érzelmeinket, arra érdemtelenekre pazarolni.
Maresz
Ha nem is ugyanolyan, de hasonló dolgokon megyünk keresztül. Ki, hogy él meg egy kudarcot, vagy annak éli-e meg a másik is? Erről szól egy-egy cikk.
Örülök, ha sikerül valaki érdeklődését felkelteni. Mindig továbbgondolás és saját terápia céljából teszek fel írásokat. :-)
Nagyon jók ezek az életből vett cikkek!
Nagyon köszönjük!
Pussz, Tündér