újabb események régebbi események további események
07:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Az a nap maga volt a pokol

2020. július 12. - Látogatók száma: 54

Valahol egyszer azt olvastam: "A saját poklát mindenkinek magának kell elszenvednie. Soha senki nem oszthatja meg vele azt."
Aznap reggel minden rendben volt. Péter fiam, aki épp érettségi előtt állt, közölte, hogy a haverjainál lesz, csak vasárnap délután jön haza. Megígérte, hogy legalább kétszer felhív, hogy ne idegeskedjek. Továbbá lelkemre kötötte, hogy én ne hívogassam folyton, mert az eléggé ciki. Miklós pedig céges csapatépítő tréningen lesz valahol a Bakonyban. Figyelmeztetett, hogy nem kiskorú, akit folyton ellenőrizni kell, úgyhogy még a szálloda címét sem hagyta meg, mondván:
-Minek? Mi történhet ebben a két napban? Különben is, ha van valami, azt egyedül is meg tudod oldani, drágám, ügyes lány vagy!
Miután egyedül maradtam a lakásba, gondoltam szentelek magamra egy kis időt, habár érdekes gondolatok fogalmazódtak meg a fejemben a férjem hétvégi programjával kapcsolatban. Aztán hagytam az egészet! Folyton azt mondogattam magamnak: pihenj, kapcsolj ki, lazulj el! Úgy tettem, mintha egy olcsó szappanopera szereplője lennék: kaját rendeltem magamnak, forró fürdőt készítettem, gyertyát gyújtottam, felbontottam egy üveg száraz vörösbort, és Frank Sinatrát hallgattam. Az ő hangjában mindent hallani lehetett, Bob Dylen szerint: "a halált, Istent és az Univerzumot." Én az utóbbira vágytam aznap este. Egy idő után már kezdtem egészen jól érezni magam. Mintha csengettek volna, aztán megint. Nem hiszem el! Ha a szomszédom az, a szokásos hülyeségeivel, hogy elfogyott a..., vagy hallottam-e..., akkor elküldöm a jó fenébe.
Az ajtóban két egyenruhás rendőr állt. A szemeim kikerekedtek, agyam zakatolni kezdett, csak arra tudtam gondolni, véletlen, csakis véletlen lehet, hogy hozzám csöngettek be. Mi az, hogy be szeretnének jönni? Minek? Nem, nem akartam hallani, amit hallanom kellett!
Csak egy-egy szófoszlány jutott el a tudatomig: Péter, baleset, súlyos sérültek, túlélte, sajnos nem élte túl, még küzd az életéért.
A következő, amire emlékszem, hogy a mentőorvos beszél hozzám, arra kíváncsi kit értesítsen, ki tud segíteni. Miklós! Mindenképp haza kell, hogy jöjjön, most azonnal. Idegesen kotorászok a telefonszámos füzetembe, mire megtalálom Vilma számát. Ő biztos tudja a címet, hiszen ő szervezte az egészet. Letaglóz, amit hallok:
- Nem drágám, nem! Nincs semmiféle csapatépítő tréning, tudod, hisz a cég már a csőd szélén áll!
- A jó francba Miklós! - ordítottam.
Aztán elengedtem ezt a dolgot és csak Péterre tudtam gondolni, aki egyedül küzd a túlélésért a kórházi ágyon. Egy örökkévalóságnak tűnt mire a rendőrautó a kórházhoz ért. Az orvos már várt, sürgős volt a dolog. Ahhoz hogy a fiam túlélje a rá váró műtétet vérre volt szükség. Tudtam, hogy én nem adhatok neki vért, nem egyezik a vércsoportunk. Az orvos akkor azt mondta, hogy az apa... Úristen!-azonnal megvilágosodtam. Miklós soha nem tudhatja meg, hogy nem ő Péter vér szerinti apja! A telefon után nyúltam, és tárcsáztam. Tudtam, hogy Pali késő éjszakákig dolgozik, a minisztériumban. A titkárnő, okoskodott, de nem hagytam magam, végül is kapcsolta nekem a miniszterhelyettes urat. Pali először meglepődött, mintha emlékei között keresgélne, ki is vagyok, majd jött a felismerés, öröm, majd a döbbenet. Addigra én már ordítottam a telefonba:
- Nem érdekel a miniszter-helyettességed, a felséged sem, most azonnal ide kell jönnöd!
Odáig jutottam, hogyha kell, megzsarolom, de ide fog jönni. Jött is. Nem igazán örült, mikor meglátott. Ez legkevésbé sem érdekelt, csak az, hogy a fiam túl fogja élni! Az orvos meglepetten nézett Palira, csak annyit mondott:
- Kérem, miniszterhelyettes úr, fáradjon utánam!
Pali nem sokat kérdezősködött ezek után, csak annyit mondott:
- Soha ne keress többet, meg ne próbáld! Akkor sem, ha ez élet-halál kérdése. Most sem érdekel, hogy miért rángattál ide, tartoztam neked, ezzel le is tudtam. Remélni merem, hogy a doki és a nővérek tartják a szájukat, nem leszek címlapsztori.
A hányinger kezdett el kerülgetni! Akkor ott, örültem annak, hogy az én fiamnak az apukája most épp céges csapatépítő tréningen van.
A fiam műtétje sikerült. Pár hónap rehabilitációs kezelés után fizikailag rendbe jött, de a baleset okozta lelki sebek gyógyulásához hosszú időre lesz szüksége.
Miklóst nagyon megrázta az eset, egy kezelést sem hagyott ki, mindig ő vitte el Pétert és folyton azt mondta:
- Tudod drágám, ez olyan apa-fia dolog! Mosolygott, büszkén nézett Péterre.

Ma is gyakran hallgattam Frank Sinatrát, és most tisztán hallom a hangjában a halált és Isten és csak néha az Univerzumot.

(Kép: saját fotó)

A cikket írta: Clara62

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: