újabb események régebbi események további események
19:20
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:11
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
18:10
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
18:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
17:49
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
13:17
kalozlány új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:15
kalozlány új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
17:30
Fifti regisztrált a weboldalra
09:52
emillio válaszolt a Kérdezd a férfit menüpont egyik kérdésére
00:14
emillio új bejegyzést írt a naplójába
20:35
Yolla válaszolt egy szavazásra
19:44
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
16:21
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:40
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
11:51
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
10:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
22:55
Ilona új cikket töltött fel
21:17
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
19:59
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:58
Ködmadár új cikket töltött fel

CSAPDA … 4. rész

2010. szeptember 15. - Látogatók száma: 297

Szerintem minden embernek vannak titkai. Nem tudják sokáig magukban tartani, ezért vagy a havernak, vagy ha nő az illető, a szomszédasszonynak, ha túl szoros a kapcsolatuk, vagy a barátnőnek, de valakinek mindenképpen el fogja mondani.

Nem gondolt akkor arra, hogy tulajdonképpen mindent elmondott, amit tudni akartam.
Mert mi kellett hozzá? Egy pletykás szomszédasszony, aki viszont nem kötelezte el magát mellette, nem igazán tudott titkot tartani, hiszen olyan jó vájkálni kicsit mások magánéletében, kicsit kibeszélni egymást, mások is kedvesek tudnak lenni, ha akarnak, nekik is szükségük van, lehet, rá. Nem gondolva arra, hogy ezzel nekem tett szívességet, aki érintett voltam a dologban, és ő ezt nem tudta, nem tudhatta, esetleg csak sejtette. Még a kisujjamat sem kellett mozdítanom ahhoz, hogy mindent megtudjak, amit akarok.

Ezen a napon is, kora reggel, mint bármely más alkalommal, a sógornőmmel bandukoltunk kifelé, a kertbe, amikor a szabolcsi úton találkoztunk egyik kerti szomszédunkkal, a Katikával. Éppen a boltba igyekezett az ellenkező irányba. Egyedül álló asszony, mindent neki kell csinálnia, semmi izgalmas nem történik az életében, csak mindig az állataival van, csúnyácska szegény, nem tehet róla, de amúgy kedves, barátságot, és szószátyár. És persze Gáborék szomszédja. Nem is én kérdeztem, – hogy jött volna ki, ha pont én kérdezem meg – pedig nagyon kíváncsi voltam, hol vannak Gáborék, hogy nem lehet őket látni, mert az elmúlt napokban is kint voltunk, hanem sógornőm. Katikának ennyi elég is volt, alig várta már, hogy valakivel beszélgethessen, máris ömlött belőle a szó. – Már itthon vannak. A Balatonon voltak a gyerekkel, egy hétig. – No csak! – gondoltam. Szent a béke?!

Aztán a Balatonról eszembe jutott, amikor én is a lányom apjával, hármasban két hétre elmentünk Siófokra, a Csepel Üdülőbe. Úr Isten, milyen két hét volt!? Arra mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy jó. Az olyan emberek kapcsolatán, akiket egymáshoz már nem sok minden köt, egy-két hét ilyen balatoni kiruccanás már nem tud segíteni? Sőt! Az összezártság, a dögunalom, mert még az idő se kedvezett hozzá, hogy kint tölthettük volna a szabadban, még inkább eltávolított egymástól bennünket. És megalapozta a végső döntésünket, hogy elválnak útjaink. – Emlékszem. Egy könyvet vittem akkor magammal az útra, olyan jó vaskos könyv volt, aminek a címe: A védett férfiak. Annyira jó volt a könyv, hogy le se tudtam tenni a kezemből. Ez alatt a két hét alatt ki is olvastam. Vesztemre. Ez az összes, amire szívesen emlékszem vissza a nyaralás alatt. Ott is volt dulakodás, mint otthon, amikor a hátam közepére se hiányzott vele a szex, mire ő úgy reagált, mint szokott, durván, nyilván, és a pincér csajokkal enyhített a bánatán. Ott is hagyott egy teljes éjszakára bennünket és egy kis táskarádióval tért vissza, hogy ne unatkozzon. Gondoltam, hogy a csajával töltötte az éjszakát, amit már otthon gyanítottam, hogy van valakije. De ezért hazautazni vonattal Pécsre? Hm. Akkor még nem volt mobiltelefon! Vagy már ott sem volt teljes a bizalom? Ki tudja?!

Amikor a sógornőm megkérdezte, hogy Gábor feleségét miért nem lehetett látni az utóbbi hetekben, Katika elmondta: Ő nem is a felesége, csak az élettársa; hét éve vannak együtt; a kislányuk, ő közös; két éve nem is élnek házaséletet; a nő a szüleihez költözött három hétre, mert állítólag Gábor elég gyakran a pohár fenekére néz, ilyenkor durva, kötekedő. Ha iszik a szemére hányja, hogy koszos a lakás, miért nem takarít, miért nem csinál valamit, semmi sincs, még szex se, és ebből elege van…, (ekkor mondhatta neki az asszony, hogy tk. undorodik tőle..), – szerintem akkor, ha iszik! Én is undorodnék. Ebben a megvilágításban már egészen más. A végén még a nőt fogom sajnálni. – Nagy balhé volt egyik éjszaka náluk, amikor, átszaladt hozzá az asszony és elpanaszolta, hogy neki már ebből elege van. Ráadásul féltékeny a nő, állítólag rám. Elege van abból, hogy feljárkál hozzám, és ha ezen nem változtat, itt fogja hagyni…. Állítólag olyan cirkuszt csaptak, hogy az asszonynak ki kellett hívni a rendőrséget, ami betette a kaput.

Tehát a nő féltékeny. Elég sok mindent megtudtam, mint „kívülálló” ahhoz, hogy el tudjam képzelni nem minden fehér, vagy fekete a házuk táján.
Nem ismertem a kapcsolatukat ilyen mélységig, mindig ott sertepertélt az asszony, valahogy nem igazán került a látókörömbe, mert mindig Gábor volt az, akivel beszélgettem néha-néha. Én nem vagyok tolakodó, nem kerestem vele a barátkozást. Ezek szerint ez már régi téma lehetett közöttük, és a kis nőnek szemet szúrtam valamiért.

Sógornőm még meg is jegyezte, amikor mondtam: – tessék? Rám féltékeny? Hiszen én egy nála sokkal idősebb nő vagyok. – Miért, hiszen te egy helyes, csinos nő vagy, és egyáltalán nem látszik rajtad a korod. – Amit nekem viszont jólesett tőle hallani. Főleg azok után, hogy az ő testvére, a volt barátom, a Józsi, akivel a kapcsolatomnak már régen vége. Hát!! Ha még tudná a sógornőm, hogy ez nem csak az ő véleménye, másnak is feltűnt, és az, Gábor!

Ó, a kis naivak. Hogy élveztem én akkor ott azon az úton ezt a beszélgetést! Mert igaz, nem úgy végződött Gábor és köztem az ominózus alkalmi ismeretség, egy szép emlék maradtam csupán, azt azért, hogy összejöttünk neki köszönhetem! De igen merész húzás volt részemről is belemenni egy ilyen „játékba”, főleg akkor, ha csak Gábor előadására tudtam hagyatkozni. Csak ámultam és bámultam. Nem semmi ez a srác. Ügyesen levett a lábamról, addig-addig udvarolt, míg behálózott, mint valami pók és én még megsajnáltam szegényt és megvigasztaltam. Egy-két pillanatért majdnem ráment a kapcsolata, amiről előtte még azt mondta, részéről befejezte, igaz hozzátette, hogy a kislányt azért sajnálja, nem volt ezek szerint ez mégsem olyan biztos.
Most amilyen gödröt ásott, másszon is ki belőle, egyedül. A csapdát most még ki tudtam kerülni, amibe majdnem belesétáltam. Most még megúsztam a dolgot! Igaz jóleső érzés, hogy még mindig kellek valakinek, a hiúságomat legyezgeti, hogy nálam sokkal fiatalabb nő is aggódik. Hát, ha még tudná, hogy a félelme nem volt alaptalan?!

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. február 15. 15:53

megtekintés Válasz erre: m.lilla - 2011. február 15. 15:20

nem bántad meg?

Az igazság az, így utólag, hogy nem bántam meg, de sokat töprengek azóta, mert nagyon jó szerető volt és kedves, aranyos. Azóta is gyakran látom, de csak messziről, alig beszélünk. Óvatos. Fél a nőtől, mert valahol mégiscsak a gyermeke anyja.
De jobb is így, hiszen ez az egész csak egy véletlen, nem előre kitervelt, spontán dolog volt. Nem maradt bennem tüske, csak egy szép emlék.
Nagyon ritkán kérek tőle apró cseprő segítséget kint a kertbe, de mindig a kislányával jön, szerintem az anyja felküldi vele, nehogy már :-) Pedig dehogy.
2011. február 15. 15:20
nem bántad meg?
2010. szeptember 21. 15:30
Azért köszönöm!
2010. szeptember 16. 19:29
Úgyhogy kedves Olvasó, ne csak olvass a véleményedre is kiváncsi vagyok. Az értékelésről már nem is szólva. Mert én igenis tudok önkritikát gyakorolni, ha nagyon muszáj.
2010. szeptember 16. 07:26
Ha láttátok, elolvastátok. Ennyit ért? Akkor miért töröm magam? Én a valóságot írom ki magamból és mit kapok cserébe. Ti is csak hagyjátok az embert örlődni.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: