újabb események régebbi események további események
20:14
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
16:43
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
16:37
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
16:33
Ilona új cikket töltött fel
11:41
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
10:45
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
09:50
Kőnig új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
21:41
Ilona új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
19:11
Hayde regisztrált a weboldalra
14:09
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
13:51
Anyu válaszolt egy szavazásra
10:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:05
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
06:48
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
18:56
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
17:57
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
17:49
Ilona új cikket töltött fel
17:42
Ilona új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
17:38
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
16:52
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez

Gyönyörű vagy

2010. június 5. - Látogatók száma: 446

Azzal kezdődött minden, hogy összerezzent.

Nagyon megijedt. Félt, hogy gondolatai mind megjelennek a büdösen habzó mosogatólé felületén, s neki akkor annyi. Ott öli meg az ura a konyhában a kredenc mellett a gyerekek szeme láttára.
- Na, mi van már megint? - szólt haragosan rá az ura, majd levette hatalmas tenyerét a válláról.
- Elvarázsoltad tán magad? Oszt azért ijedtél meg? Vagy a lelkiismereted se tiszta mán?
- Semmi. Semmi,csak elkalandoztam...- közben keze gyorsan tette a monoton mozdulatokat, melyeket már lassan tíz éve, minden este meg kellett csinálnia. Mosogatott. Nem utálta kifejezetten a mosogatást. A kezét sajnálta csak, hogy már rég nem olyan, mint lány korában volt. Szerette a piszkos edényeket végül is, mert tudta, hogy rövid időn belül, az Ő tudományával, mind - mind visszanyerik az eredeti csillogásukat. A korsót nem szerette. Csak azt nem. Azt szinte gyűlölte már.
Elmélázott olykor azon, milyen érdekes dolog: az ember egy tárgyat miért nem tud megszeretni? Azt mindig gyűlölettel öblítette el, mert abból itta az ura a sört.
A gyerekek közben szokásosan hancúroztak az asztalnál. Csendesen tették. Olyan, nagyon jól nevelten. Beléjük volt már verve, ha édesapjuk hazajön, minden megváltozik. A legyek se mertek már ilyenkor illetlenül repülni. Megültek egy eldugott zugban, s várták a reggelt. Az állatnak mennyivel könnyebb.
Azon az őszön kezdődött minden, azon az őszi délutánon, amikor a Lajos, másképpen nézett rá a pultban. Szinte beleborzongott az egész teste abba a tekintetbe. Szerelmes lett egy pillanat alatt.
Először csak arra gondolt, hogy majd elmúlik. Meg ,vele ilyen aztán soha meg nem eshet.
Megpróbálta eltiporni, szétcincálni ezt a pokoli, kínzó vágyat. A tükörben, ahol meztelen tükörképét nézte tágra nyílt szemmel, és most csak a saját hitetlenkedő pillantása kérdezett vissza. Aztán teltek a napok és Lajos mindennap megjelent a kocsmában, ahol dolgozott és közben beszélgettek. Először csak általános dolgokról, aztán mindennap egy leheletnyit közelebb kerültek egymáshoz. Végül már várta, hogy jöjjön a férfi, oly annyira, hogy hevesebben vert a szíve, ha meghallotta a motor zúgását. Bókolt amaz neki. Agya eleinte nem értette ezeket a kifejezéseket. Ismerte végül is a szavak jelentését, de ezeket vagy másnak mondták egy filmben, vagy olvasta.
Neki soha senki nem mondott még ilyeneket, hiába volt már túl a negyvenen. Erre nem is gondolt, hogy egyszer ez majd neki is megadatik. Olyankor kivirult, amikor a férfi megjelent. Tüzesebben csillogtak még a szemei is. Szinte kinyílt, mint a rózsa.
- Kati! Kati! - kiabált utána egy nap a férfi az utcán, mikor Ő éppen sietett a bevásárlásból.
Szabadnapos volt aznap. Olyankor intézte mindig a bevásárlást is. Azt hitte ott ájul el a helyszínen, amikor az ismerős búgó orgánum eljutott az agyáig. De ösztönösen megfordult és arca már mosolygott is a világ legtermészetesebb mosolyával, és éltek a szemei, melyek világos nappal, talán soha nem csillogtak ennyire erős ragyogással.
- Lajos! Hát maga az! - szólt szelíden és szeretett volna kosarat, szatyrot mindent, ami a kezében volt elhajítani és nyakába ugrani és csókolni mindenhol ezt a jóembert. Jó ember volt. Kati ezt onnan gondolta, mert csak jó lehet, az az ember, aki a másiknak ennyi jót tud adni. Aki rossz, abban nem lakozhat ennyi szép érzés. Kizárt dolog. S, ezzel ezt a kérdést nem is feszegette magában már soha többé.
Lezárta.
Nem engedte át a cipekedést a másiknak, mert félt a város szájától. De az arcát nem tudta véka alá rejteni, ahogy mentek ott a piac mellett, ez a két ember. Hát, az kérem maga volt a csoda! Egy magas, vállas, jóképű ötvenes és mellette ez a tiszta arcú nő, akinek a lába, csak a gravitáció miatt érintette a talajt. A bolond is láthatta. Kérem szépen ez itt egy nagy szerelem. Szépen elbeszélgettek, közben az idő is másképpen múlik, ha az ember kellemes társalkodó partnere egy olyan férfi, akivel szívesen megosztja legféltettebb titkait is.

Mindkettőjüknek úgy tűnt, hogy a végtelenből raboltak el egy darabkát.

Hazaértek a ház elé, és a férfi egy mondattal búcsút vett, majd határozott mozdulatokkal
megindult és alakja egyre kicsinyedet, amikor Kati azt vette észre, hogy már vagy tízperce csak
ott áll a kapujuk előtt és még a kulcscsomót sem vette elő.
Gyorsan összeszedte magát és próbálta fegyelmezni is gondolatait, uralni akarta a helyzetet, minden tudása szerint. Ami nagyon nehezen ment. Majd a lakásba érvén monoton ment minden a megszokások szerint. Pontosan ugyan úgy, mint tegnap, a múlthéten és két hónapja. Mivel enni sem volt sok kedve, előbb felállt az asztaltól és megengedte a vizet a mosogatáshoz. Háttal állt mindenkinek. Senki nem láthatta az arcát. Olyan jó érzés töltötte el, mert még elevenen élt benne az utolsó mondat, amit ma neki mondtak. Csak neki. Élete legcsodálatosabb élménye kapcsolódik ehhez a mondathoz, s még csak el se mondhatja senkinek. Nem lehet üvölteni, nem lehet a másnapi újság címoldalán lehozatni, nem lehet az ura képébe vágni, nem lehet kőbe vésetni. Ezt a mondatot magával kell vinnie, majd ha menni kell a végső útra. Tudta, hogy neki ez már soha többé nem adatik meg, hogy még egyszer az életben hallja. S, ekkor rezzent össze a teste, mert az ura a kezét a vállára tette. Arra a testre, mely csak testileg volt a konyhában.
- Na. Oszt ha a kenyér elfogy az asztalról, már nem is hoz a nagyságos asszony?
Ekkor elindult a késsel a kenyérvágó deszka felé, és mértani pontossággal leszelte még a három szelet kenyeret. Majd megfordult és letette az asztalra a kenyeres tál közepére. Váratlanul ekkor szólalt meg a kisebbik gyermeke:
- Anya! Gyönyörű vagy ma!
S, azt hitte hirtelen, hogy összeroppan a teste ezektől a szavaktól.
Ma már hallotta Őket.

A cikket írta: Laura

7 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. március 3. 12:35
Nem tudom hogy kerülte el a figyelmemet ez a cikked. De ez nagyon jó!
Nemhiába olvasták olyan sokan.
Nem tévedett, aki ezt mondta neked. :-)

Éva
2010. június 6. 12:51

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2010. június 6. 08:50

Nagyon tetszett! :-)

Pussz,
Tündér.-)

Örülök neki, ha elnyerte tetszésed, egy Tündér véleménye a mai világban... ;-)
Üdv: L
2010. június 6. 12:49

megtekintés Válasz erre: ginesz - 2010. június 5. 22:39

Ez egy nagyons szép történet, a nőknek kell, hogy néha mondják is, hogy mennyire gyönyörűek...

Köszönöm Ginesz, hogy olvastál. :)
Nekem is az a véleményem, még ha bányarém rondák is vagyunk, akkor is jól esik egy elejtett szó. Olyan megerősítésként...olyan jó is hallani, amit valójában tudunk..ám, kimondva is más.
2010. június 6. 08:50
Nagyon tetszett! :-)

Pussz,
Tündér.-)
2010. június 5. 22:39
Ez egy nagyons szép történet, a nőknek kell, hogy néha mondják is, hogy mennyire gyönyörűek...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: