A karjaimban fog meghalni...

Látogatók száma: 57

Ha majd a világ közepén Anya ül...Én ott leszek, és nem felejtesz el. Amikor már mással élsz a túlvilágon, gondolj rám ha vétkezel! Érzem, nem hagy el a fájdalom, csak akkor amikor már kizárólag Őt akarom!

Bennem nincs harag, nincs remény. Van valami vad, és szenvedélyes esély. Talán ha gyermek gondolna az egyetlen élőre, nem lenne bús az elválás kertedben. Van aki vak, mert nem szeret, van aki ölel, mert elment. Utoljára még várja, karjaiban meghalt a szerelem. Nem volt soha jobb vele, de csöndes nélküle. A messze eltűnt hit, a hitetlenek városa. A temető csendje, a temető zaja...A lelkek kertje a édenkert ostroma. Bent lakik akit szeretsz, s kint vár aki elment. Amit nem tudsz becsapni, nem lehet hitetlen, ami nem alszik elég mélyen, nem fog elfelejteni sohasem. Mindig arra gondolj, hogy lehet még benned, s bennem is egy percre boldog végzeted. Nincs olyan bűn, amit nem bocsájt meg kegyelem, nincs olyan vidám ének, amit nem hallasz meg bennem. Nincs olyan világ, ami eltűnik bennünk, nincs olyan igaz, mivel kell harcolni az életben. Van aki mindig keresi a jobbat, van aki várja, hogy visszahozd a múltat. Nem várok tovább, rád van írva minden. Belehalsz ha kincsem, s keresztem cipelem. Minden nap megszűnik a remény, mert növekszik vele szívem. Viszont jégből vagyok, s keresem...és keresem. Lelkes vagy és szomorú, szemed tükre sima. Nem vagyok pont halott és nem gondoltam erre. Mert rosszabb lenne sírban egyedül, mint vele...Nem lennem másom akkor és most sem. Várok rád még ezer évet, hosszabb mint minden végzet. Őszinteség ege, kék mint régen. Szememben a lángok, égetnek-égtek. Van hogy elfordulok tőled, mert nincs már miben hinnem, és virágzik a lélek, mert tükre szinte isten. Hiú és kinevet, kacag rajta minden, veled vagyok egy napon említve, mégsem kértem...Hittem. Csak akkor leszel hűtlen, ha minden ajtó zárva...mert egyedül Te vagy és mész a halálba. Minden út oda vezet, ahonnan kezdődött...Hamarosan meglátlak, s engem legyőzöl. A hazád a ketreced, a szerelmed ember, a bűnbánat tüze forr, a bocsánat elhantol. Sokszor csókol halálos szerelmem, rájöttem megőrülve, hogy vigyázva rám, csak Te szeretsz...végtelen és állhatatos lényed!

A cikket írta: Alice

támogatóink