újabb események régebbi események további események
23:30
Yolla új cikket töltött fel
14:10
Tündér új hozzászólást írt egy cikkhez
14:07
Tündér új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
07:53
emillio módosította a cikkét
07:45
emillio új cikket töltött fel
21:09
Yolla új cikket töltött fel
14:15
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:51
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
13:48
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
09:58
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:33
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:27
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
18:03
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
15:44
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
11:45
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
11:25
Anyu új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
23:22
dettó regisztrált a weboldalra
14:02
Janó új hozzászólást írt az egyik cikkéhez

Tíz év nem sok

2011. augusztus 10. - Látogatók száma: 178

A férfi tudta, elveszett minden, itt már semmi praktika nem segít. Porig alázták. Csak a visszavonulásra gondolt, hogy mentse, ami menthető.

A férfi megragadta az asszony karját, és ellökte magától. Nem a nő intim közelsége zavarta, hanem az a hang, amely megállíthatatlanul tört elő belőle, egyenesen a szeme közé zúdítva minden baját, bánatát.
Tíz éve voltak házasok, de még nem látta őt ilyennek. Kifordult magából, szinte rikácsolt.
- Hogy merted megtenni? – üvöltötte a nő -, hogyan vetemedtél erre. A levéltitok nem szent előtted? Mit képzelsz, ki vagy te, hogy ítélkezel felettem? Igenis, ha tudni akarod, szeretem.
A férfi tudta, elveszett minden, itt már semmi praktika nem segít. Porig alázták. Csak a visszavonulásra gondolt, hogy mentse, ami menthető.
- Kilógott a boríték a táskádból, nem volt szándékos. Mégis, mintha belém bújt volna a kisördög, nem tudtam ellenállni a kísértésnek - mondta el-elcsukló hangján, nem is leplezve megindultságát. Az önsajnálat érzése járta át minden porcikáját, és ez olyan jólesett neki, mintha valami elégtétel lenne az elvesztegetett évekért.
- Hát jó. Azt még megértem, hogy újra megpróbáltuk a gyerekek miatt. Arra gondoltam, majd ismét felépítjük a kapcsolatunkat. Szeretjük egymást, és ez elég.
- Én szeretlek, de már nem vagyok boldog veled. Ezt próbáld felfogni!
- Azt mondd meg nekem Zsuzsa, hol rontottam el, vagy mit kellett volna másképpen tennem?
- Hát még mindig nem érted? Gábor, az ég szerelmére, neked semmit nem kellett volna másképpen tenned. Jó apa vagy, és gondoskodó férj. Nem te tehetsz róla. Én vagyok az, aki megváltoztam. Mást akarok, én ebbe az anyaszerepbe beleőrülök, nekem ez nem elég, vagy mit tudom én.
Az asszony most közelebb lépet a férfihez, és megsimogatta az arcát. A tenyerét rátette a férfi homlokára, és lassan lecsúsztatta az álláig.
- Nem tehetsz róla Gábor. Én is hittem benne, hogy másfél év után újra megpróbálhatjuk, tiszta lappal kezdhetjük. De nem megy. Értsd meg, alkalmatlan vagyok erre a kapcsolatra, te ennél többet érdemelsz.
- Tibor van a dolgok mögött ugye? Tibor miatt vagy képtelen velem élni.
- Nem erről van szó – mondta az asszony, de a hangja nem volt elég meggyőző.
- Még, hogy nem erről? Akkor miről? A levélben is azt írod, csak rá gondolsz, vele akarsz élni.
- Nem volt szép tőled, hogy elolvastad a levelemet. Azelőtt soha nem tettél ilyet.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy nem volt szándékos? Igen, most már biztos vagyok benne, hogy szándékosan hagytad kint a táskádat a konyhában a levéllel. Hát, persze – csapott a homlokára a férfi -, mindenképpen rendezni akartad ezt a helyzetet, és így könnyebb volt előhozakodni vele, hogy én kezdeményeztem. Ráadásul még lelkifurdalásom is lehet, mert megsértettem az önérzetedet.
- Jól van. Beismerem, nem volt véletlen. De hidd el, nem akarok én bűntudatot ébreszteni benned!
- A gyerekek nálad maradnak ugye?
- Igen. Tibor ide költözne.
- Gondoltam.
- Tudsz más megoldást?
- Nem. Anyámnál ellakhatom, de keresek valami tisztességes albérletet. Egyedül könnyebb, mint gyerekekkel.
- Arra gondoltam, ha akarod, én megyek el. Az egy kicsit bonyolult, Tibor neje miatt.
- Ő már tudja?
- Igen. Már beadták a válókeresetet.
- És én tudom meg utoljára.
- Na, ne dühöngj! Gyere ide, ölelj meg, kérlek – szólt az asszony, és kitárta karjait, hogy fogadja a férfi ölelését.
- De Tibor nem hozzád való. Nyers, durva ember, sosem kedveltem – mondta a férfi és kibontakozott a hosszúra sikerült ölelésből.
- Ne kezdjük ezt megint, kérlek! Nem baj, ha aggódsz, de ez az én életem. Hálás vagyok neked az elmúlt tíz évért, és azért a másfél év különélésért is. Most, hogy megkaptuk a lakást, és nem lógunk anyád nyakán, én is felszabadultabb vagyok. Szeretném a magam útját járni, és hibázni is, ha kell. De ezt az állóvizet nem bírom Gábor, ne haragudj!
- Jó, nem akarlak újra felzaklatni. Megpróbáltuk, nem ment. Nem állok az utadba, szeretlek.
A férfi arcán könnycseppek gördültek le. Érezte, nem tud uralkodni magán, de arra gondolt, hogy ez a helyzet méltatlan mindkettőjükhöz. Hiszen, nem vesztes ő, mindenért kárpótolja az a tíz év, amelyet együtt tölthettek.
- Szeretném, ha megvárnád a gyerekeket, és együtt mondanánk meg nekik, rendben? – kérdezte az asszony a férfit remélve, hogy nem utasítja vissza a kérést.
- Rendben. Akkor vége, visszavonhatatlanul, végérvényesen?
- Semminek nincs vége. Kérlek, ne így fogd fel! Lehetőségünk van új életet kezdeni. Ennyi az egész. És persze, hálás vagyok neked Gábor, hogy nem nehezíted meg még jobban a helyzetünket. Köszönöm.

A válóper simán zajlott, minden különösebb zökkenő nélkül. A tanú, Gábor barátja igazolta a bíróság előtt, hogy az életközösség nem tartható fenn. A részletekre nem tért ki a bíróság, nem kellett megindokolni a kijelentést, az eskü elegendőnek bizonyult. Ügyvéd nem volt jelen. Egyik fél sem ragaszkodott hozzá, mindenben megegyeztek, nem volt mit tisztázni az ügyvédeknek. „Csak felesleges pénzkidobás” mondta Gábor, amikor szóba kerültek a részletek. „Az” bólogatott Zsuzsa beleegyezése jeléül. A bíróság megkérdezte Gábort, tudja-e, hogy van lehetősége ott lakni a két és félszobás lakás egyik szobájában? „Tudom, de nem kívánok élni a lehetőséggel” mondta Gábor. „Mi már mindent elrendeztünk”. Az ülnököknek nem volt kérdése, „a felek nem kívánják feltárni a tényállást” - mondta a tisztelt bíróság - „és a határozat néhány hét múlva jogerőre emelkedik.”
A mikor kiléptek a bíróság kapuján, Gábor barátja elköszönt, és sietve távozott.
- Köszönöm az új életemet – mosolygott Zsuzsa. - Te egy úriember vagy, tudod?
- Tudom hát – válaszolta Gábor büszkeséggel a hangjában.
- Hát akkor, szia – köszönt el Zsuzsa kissé magasra sikerült hangtónussal.
- Szia. Hazafelé?
- Igen. És te?
- Még nem tudom.
Elindultak mindketten az ellenkező irányba. Egyikük sem nézett vissza. Hűvös szél fújt, ősz volt, késő ősz. Gábor felhajtotta a felöltője gallérját, és elindult a semmibe. Az eső lassan rákezdett. Először kövér cseppekben esett, aztán, mintha dézsából öntötték volna.

(Budapest, 2010. április)

A cikket írta: Horváth János

4 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
2011. augusztus 14. 23:17
Jól írsz! Mint mindig!
2011. augusztus 11. 07:32

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. augusztus 11. 07:05

Nem kevésbé meglepőek a válaszaid, melyeket mindig is nagyon szerettem, mert értő, empatikus, odafigyelést érzékeltet. Neked is, mint nekem fontosak ezek a rövid, de sok mondanivalót tartalmazó hozzászólások. Te is én is mindig arra törekedtünk, hogy odafigyeljünk egymásra. És ez érvényes mind a mai napig.
Még akkor is, ha ideig óráig eltávolodtunk - látszólag - egymástól. Nem. Az élet megy tovább nélkülünk is, de miért könnyítenénk meg? Nem igaz?

Puszi,
Éva

De, igaz! :)
2011. augusztus 11. 07:05

megtekintés Válasz erre: Janó - 2011. augusztus 11. 06:57

Kedves Éva!

Mindig meglepsz az empátiáddal, a gondosan megírt hozzászólásaiddal, elfogult véleményeddel. De még jobban meglepett, hogy ebben a néhány sorban milyen fontos, továbbgondolásra érdemes meglátás van. A kulturált válás nem feltétlenül jelent érzelemmentes beletörődést, és nem mentes a belső vívódásoktól, és olykor a méltatlan érzelmi kitörésektől sem. De a végeredmény számít, annak a belátása, ha visszavonhatatlanul elmúlik valami, ami két embert összetart ebben a kötelékben.

Üdv,
Janó

Nem kevésbé meglepőek a válaszaid, melyeket mindig is nagyon szerettem, mert értő, empatikus, odafigyelést érzékeltet. Neked is, mint nekem fontosak ezek a rövid, de sok mondanivalót tartalmazó hozzászólások. Te is én is mindig arra törekedtünk, hogy odafigyeljünk egymásra. És ez érvényes mind a mai napig.
Még akkor is, ha ideig óráig eltávolodtunk - látszólag - egymástól. Nem. Az élet megy tovább nélkülünk is, de miért könnyítenénk meg? Nem igaz?

Puszi,
Éva
2011. augusztus 11. 06:57

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. augusztus 10. 09:21

Szia kedves János!

Tőled megszokott színvonalon, nekem tetsző cikket írtál már megint. Az, hogy két egymástól eltávolodott ember képes ilyen kulturáltan pontot tenni a kapcsolatuk végére, nagyon ritka eset. A belső vívódást ugyan nem érzékeltetted, de szerintem majd ezután fog megtörténni, melyet kifelé nem mutatnak ugyan, de biztos vagyok benne legbelül zajlik..., és az a tíz év együtt eltöltött idő nem múlhat el csak úgy egyszerűen, gondolom.

Szeretem olvasni az írásaidat, a kifejezésmódja, az egyszerűsége miatt is, érthető és világos módon írod meg a történeteidet.

Puszi,
Éva

Kedves Éva!

Mindig meglepsz az empátiáddal, a gondosan megírt hozzászólásaiddal, elfogult véleményeddel. De még jobban meglepett, hogy ebben a néhány sorban milyen fontos, továbbgondolásra érdemes meglátás van. A kulturált válás nem feltétlenül jelent érzelemmentes beletörődést, és nem mentes a belső vívódásoktól, és olykor a méltatlan érzelmi kitörésektől sem. De a végeredmény számít, annak a belátása, ha visszavonhatatlanul elmúlik valami, ami két embert összetart ebben a kötelékben.

Üdv,
Janó
2011. augusztus 10. 09:21
Szia kedves János!

Tőled megszokott színvonalon, nekem tetsző cikket írtál már megint. Az, hogy két egymástól eltávolodott ember képes ilyen kulturáltan pontot tenni a kapcsolatuk végére, nagyon ritka eset. A belső vívódást ugyan nem érzékeltetted, de szerintem majd ezután fog megtörténni, melyet kifelé nem mutatnak ugyan, de biztos vagyok benne legbelül zajlik..., és az a tíz év együtt eltöltött idő nem múlhat el csak úgy egyszerűen, gondolom.

Szeretem olvasni az írásaidat, a kifejezésmódja, az egyszerűsége miatt is, érthető és világos módon írod meg a történeteidet.

Puszi,
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: