újabb események régebbi események további események
09:38
wadbikaiy új cikket töltött fel
21:44
Ilona új cikket töltött fel
10:55
Új cikk került fel a weboldalra
09:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:08
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
08:42
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
14:04
Ilona módosította a cikkét
14:03
Ilona új cikket töltött fel
13:40
Juhász András Géza új hozzászólást írt Virág naplóbejegyzéséhez
08:51
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:50
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:49
Tündér módosította a naplóbejegyzését
10:10
Htesiesere regisztrált a weboldalra
13:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
09:20
Új cikk került fel a weboldalra
21:17
Virág módosította a cikkét
18:34
Ilona új cikket töltött fel
10:49
Black Ice módosította a cikkét
10:41
Black Ice új cikket töltött fel
08:07
Új cikk került fel a weboldalra

A mikulás cipője (mondatos játék)

2014. december 12. - Látogatók száma: 53

A mikulás előveszi zsákját, belenyúl a mélyébe, de keze csak a levegőt tapogatja.

- Ugyan nagypapa, begipszelt kézzel nem lehetsz a Mikulás! – háborgok álszent módon, kihasználva az öreg ínhúzódását, mert azt hiszem, hogy húszévesen végre én lehetek a legfiatalabb Mikulás!

Családunkban évtizedek óta az a szokás dívik, hogy a nagypapa Miklós napon beöltözik Mikulásnak, és sorra látogatja az unokákat, és szentenciáival együtt átadja az ajándékokat. Csakhogy a nagyapám bal keze könyékig gipszben van, és nem mellékesen, már nem az unokáknak, hanem a dédunokáknak kellene eljátszania szerepét, mert szerény személyem a legfiatalabb unoka és egyetemista koromra eljutottam arra a szintre, hogy már nem hiszek a Mikulásban.

Tekintettel arra, hogy két éve átvettem apámtól a krampusz szerepét, jó szívvel mondhatom, hogy ellestem a Mikulás teendőit, és miután a szülők egy héttel az esemény előtt pontosan leírják a nagypapának, hogy melyik kisgyereknek mit mondjon, ez nem foghat rajtam sem.

Azért jobban izgulok, mint a vizsgák előtt, mert azok ismételhetők, ám a Mikulás egy évben csak egyszer jön.

- Nem bánom, Ádám, - legyint az öreg ép jobb kezével, - úgyis fáradt vagyok, meg a nagy piros zsák cipelése is nehezemre esik! Hanem a kölcsönzőből azt a ruhát vedd ki, melyiknek a kézelőjén egy picike tintapetty árválkodik, mert az szokott az enyém, lenni.
Jellemző nagyapára, hogy ragaszkodik a dolgaihoz, akkurátusan rendben tartja a felségterületét, melyet kivétel nélkül mindenki tiszteletben tart, ott még a kisgyerekek sem mernek hozzányúlni semmihez.

Tudom, hogy nagyapa maga tette oda a tinta pettyet a mikulásruhára, hogy arról megismerje. Tiszteletben tartom a kívánságát, azt a bizonyos ruhát kölcsönzöm.
Természetesen krampuszom a barátnőm lesz, aki meglehetősen dögös ruhát választ, ugratom is, hogy nem nagykorú férfiembereket akarunk szórakoztatni, hanem az ünnepélyességtől megszeppent óvodás gyerekeket, de Rita csak nevet, hogy a féltékenység beszél belőlem, melyet persze tagadok, de tudom, hogy igaza van.
Nem is ő lenne a szerelmem, ha nem tudnánk ugratni egymást és szívből nevetni ügyetlenkedéseinken. A mikulásjelmez, amely a középmagas, kissé terebélyes nagyapámon úgy áll, mint akire ráöntötték, rajtam úgy lóg, mintha fogason lógna, ráadásul olyan rövid, hogy fél lábszárig ér, amely kissé illúzióromboló, ám megpróbálom a látványt azzal ellensúlyozni, hogy mellközépig érő szakállat választok, s mit sejtek arról, hogy úgy fogok izzadni alatta, mint egy víziló.

A nővérem és az unokabátyám két-két gyerekének visszük az ajándékokat, pontosabban csak az édességeket, mert az igazi ajándékokat a helyszínen adják át nekünk a szülők, az erre rendszeresített piros zsákban, és most, kivételesen, tekintettel az én debütálásomra, a nővéreméknél lesz mindkét család, ezért időben oda kell érnünk.
- Ádikám, olyan kellemes az idő, híre-hamva sincs a hónak, mi lenne, ha jelmezben utaznánk, a gyerekeknek szánt mikuláscsomagokra pedig rápakolnánk néhány csokoládét, meg egy kiló szaloncukrot, és leszállnánk két megállóval korábban a villamosról, és minden gyereknek, akivel csak találkozunk, adnánk egy-egy édességet?
Hogy ez nekem nem jutott eszembe!
- Benne vagyok kicsim! – lelkendezem, aztán villámként belém csap a gondolat, hogy én még csak el leszek a jelmezemben, felveszek alá két pulóvert, de Rita megfázhat, mert azért annyira nincs meleg.

Nagyanyám szavajárása, ahol nagy a szükség, ott közel a segítség. Nekem sem kell sokáig meditálni a megoldáson, hiszen nagyapa is védekezett a hideg ellen, mégpedig az utcai árusoktól vett forralt borral. Kivételesen ezt a hagyományt nem követem, mert a forralt bor fele víz.
- Szaladjunk le a közértbe édességeket venni, és megfejeljük egy üveg konyakkal, útközben majd azt kortyolgatjuk a hideg ellen!

Ritával való kapcsolatomat a demokratizmus jellemzi, ezért azonnal ellent is mond nekem.
- Ne konyakot vegyünk, inkább vodkát! – javasolja, amit azonnal mandinerből visszautasítok, inkább beszéljük meg!
Közös szótárunkban a megbeszéléshez hozzátartozik a sörfogyasztás, most is ez történik, és a második üveg után megállapodunk a körtepálinkában, azt egyikünk sem szereti. Nézni.

Alakul a dolog és mondhatom, jól megnéznek bennünket, a kinőtt palástos, hosszú szakállú Mikulást és a dominára hasonlító krampuszt. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, ezért alig tettünk meg az utcán tíz métert, hallani vélem Rita foga vacogását, s felbontjuk a pálinkát, nagyot húzunk belőle, s a további felmelegedés reményében futunk a villamosig.

Valóban kimelegedünk, arcunkon a pír is azt jelzi, legalább is azoknak, akik nem érzik rajtunk a körtepálinka illatát.

Pajkosan rám néz az én kis szerelmem, belemarkol a zsákomba, kivesz belőle tucatnyi szaloncukrot és elosztogatja a körülöttünk állóknak. Mire észbe kapunk, ott nyüzsög a villamos összes utasa, kéz kéz hátán, mindegyik tőlem várja, hogy tegyem bele az ajándékomat. Valaki még a szakállamat is huzigálja, de a kezére csapok, ragaszkodom a szakállamhoz és a körtepálinkás üvegemhez.

A következő megállónál leszállunk, pedig legalább még kettőt kellene mennünk, ám a testi épségünk forog kockán!

Behúzódunk egy sötét kapualjba, hogy igyunk egy korty pálinkát. Éppen csavarnám vissza az üveg kupakját, amikor Rita háta mögött megszólal a földön kucorgó hajléktalan:
- Adjatok nekem is, gyerekek, elvégre ünnep is van, hideg is van, egyébként is, titeket fűt a szerelem!

Megszánjuk, nyújtom neki az üveget, melynek alján alig lötyög másfél deci ital, hiába, muszáj volt meginnunk a többit, mert huzatos a város. Legalább annyira, mint a kapualj!
Rita édességet is ad neki, hálálkodik az öreg, majd feláll, úgy könnyebben csúszik torkán az ital, akkor meglátom az arcát, éppen megvilágítja egy kanyarodó autó fényszórója, s felnevetek. Szó sincs öregemberről, jó, ha tíz évvel idősebb nálunk, de az igaz, hogy hajléktalan.

A hátralévő utat futásban tesszük meg.

Izgatottan vár bennünket a négy gyerek, csillogó szemmel figyelik a bejárató ajtót, s mi végre megérkezünk. Nem is értem, miért replikázik a nővérem, hogy késtünk, meg részegek vagyunk, hiszen öt perc nem is számít késésnek, csakhogy a megbeszélt hat óta helyett hét óra múlt öt perccel, meg azt is mormogja a fülembe, hogy részegek vagyunk, de ez nem igaz, nem is ittuk meg az egész üveggel, azt is felesben, meg igazán tudhatná, hogy milyen hideg van odakinn.

Ritának magyarázza sógorom, hogy melyik gyereknek mi az ajándéka, bólongat a kedvesem, minden meggyőződés nélkül.

Végre belépünk a nappaliba, a gyerekek odafutnak hozzánk, s megtörténik a várva várt csoda. Énekelnek nekünk, igazi kis angyalok, ahogyan körbevesznek minket. Magam is úgy érzem, nem Ádám vagyok, hanem a Mikulás.

A Mikulás előveszi zsákját, belenyúl a mélyébe, de keze csak a levegőt tapogatja.

Keresztfiam, a hatéves Marci gyerek, homlokát ráncolva figyelmesen nézi a cipőmet, majd megszólal:
- Anya, mikor jön az igazi Mikulás, mert ez Ádám, a keresztapám! Megismerem a cipőjéről! – s egy laza mozdulattal elkapja a szakállam végét, nagyon ránt rajta, s az azonnal le is jön az arcomról.

A felnőttekből kitör a nevetés, a gyerekek meg ledöntenek a lábamról, s apró kezeikkel pillanatok alatt megszabadítanak a jelmezemtől. A kétéves Réka azonnal leveszi lábamról a cipőmet és rohan az anyjához.
- Ádám bácsi cipője! – rikkantja büszkén és nagyot kacag.

Sógorom és az unokabátyám időközben behordják a nappaliba a gyerekek ajándékait.
- Gyertek, gyerekek, hagyjátok békén Ádám bátyátokat! Látjátok, amíg dögönyöztétek, itt volt az igazi Mikulás és itt hagyta nektek az ajándékokat!

Suttyomban kioldalgunk Ritával a konyhába. Mindketten nagyon szomjasak vagyunk, nem győzzük inni a kristályvizet. Utánunk jön a sógorom, hátba vereget és megnyugtat bennünket:
- Nincs semmi baj, gyerekek! Senkinek sem hiányzik az édesség! Idővel majd belejöttök! Hoztam nektek egy kis konyakot.
Egymásra nézünk kedvesemmel és egyszerre mondjuk:
- Beszéljük meg egy sör mellett!

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2014. december 12. 13:14
Kedves Yolla!

Szokás szerint az egymondatos játékod is aranyos,
és olvasmányos!

Pussz: emillio
2014. december 12. 08:34
Jól sikerült Mikulás buli volt:-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: