Gyula
Látogatók száma: 99
Húsvét előtt jártunk az ünnepek előtti napokban, mikor megláttuk egy kosár alján pihenni négy testvére mellett. A kosarat kopott ruhás férfi cipelte, bizonytalan járással őgyelegve előttünk. Kislányom boldog örömmel ugrott bekandikálni a kaska mélyére, vajon mit is lát benne? Nyulak voltak. Aprócska kis helyes jószágok. Bajuszkás orrukat ide-oda mozgatva szuszókáltak szép libasorban. Az öt hosszú fülű, mint a túróval töltött palacsinták a tányéron egymás mellett.
Egy pillantás elég volt, hogy rám törjön a vágy, hogy kézbe vegyem, cirógassam és felnevelgethessek egyet ebből az alomból, ami olyan csodásnak tűnt azon a szürke délutánon. Már döntöttem, amikor a gazda felém fordult.
- Nem akar egy nyuszit? Olcsón adom ám! - vigyorgott, s megcsodálhattam felső fogsorának hiányából három ott felejtett fogát, ami a szájában felül árválkodott.
- Mennyibe fájna az nekem? - érdeklődtem unott képpel, ne is lássa mennyire akarom azt az átkozott nyulat.
- Ó, csak egy pohár sörre való az ára.
- Nem szeretem a sört. Nem is tudom mit kóstál.
- Kétezer - vágta rá nagy hirtelen, s látszott maga se hiszi, hogy ennyit kapni fog érte.
- Hát, mekkora pohárból issza maga azt a sört? - kérdeztem elképedve, nem is feltételezve, hogy esetleg a Hiltonban próbálna elsörözgetni a maradék négy nyulával.
- Na jó, magának ezerötért is odaadom, mert látom a kislány nagyon megkívánta.
Haladunk, gondoltam. Lesz ebből még vásár, csak tudnám, férjemnek hogyan adom majd elő a tényt, hogy szaporodott a család.
- Na és milyen nyulak ezek? - kérdeztem, csak, hogy húzzam az időt.
- Ezek? Német óriás tarka nyulak - vágta rá büszkeségtől dagadó mellénnyel, meggondolatlanul.
- Na, nem, köszönöm! Mekkorára nő egy óriásnyúl? Mit gondol maga? Lakótelepre vegyek egy óriást? A férjem beadja a válópert, ha kinövi a konyhát, ne vicceljen már velem, viszlát!
- Ne menjen el, várjon! Nem nőlnek ezek nagyra - lódította – igen kicsinkék maradnak ám, majd, meglátja.
A botor! Nem tudta, hogy engem az se érdekelt volna már, ha víziló nagyságúra nevelődik az az édes kis nyúlbébi, annyira szerettem volna lányomnak örömöt okozni vele. Mert ő, persze végig ott ficánkolt a párbeszéd közepén, hogy "anya vegyük meg, kérlek, kérlek, kérlek, úgy szeretném, édes anyukám"... és ezekhez hasonló könyörgések, amiket kis füzetkébe szedtem már a minap.
- Na, fiatalasszony. Mennyit adna érte, de igazán? - adta be derekát az ember.
- Fél pohár sör.Több pénzem nincsen.
- Nem visz kettőt?
- Eltalálta. Adja fél pohárért azt a tarkát vagy nem adja? Jön a villamosom azonnal.
S végre, megkaptam egy ezresért a pihe-puha szőrcsomagot, ami az egyik tenyeremben éppen elfért kényelmesen.
Otthon sokáig töprengtem, mit is mondjak majd életem párjának, hogy így, hirtelen gondolattól vezérelve teret engedtem a rám törő óhajnak azért az apró kis életért. S eszembe jutott már minden. A keresztre feszítés és a feltámadás, a nagy ünnep szele, és a húsvéti hangulat, de tudtam, ez nem lesz sima csörte. Ezért aztán gyorsan feltárcsáztam és egyszerűen bejelentettem: vettünk egy nyulat.
Először persze örvendezett a nyúlpecsenyének, aztán hipp - hopp lelohadt a lelkesedés. Sőt! Átcsapott ellenséges hangvételre, amitől a legjobban tartottam. Mivel telefonon nem szeret ügyeket intézni, gyorsan rövidre zárta a beszélgetésünket, hogy hamarosan hazajön és majd megtárgyaljuk. Ajjaj! Védekező állásba kell vonulnom! Addig is, szép kis kartondobozkát és homokot kerítettünk nyuszkónak, ahol álomra hajthatja majd apró fejecskéjét, amíg sorsára végleges döntést nem hoz a ház ura... és az enyém is.
Mivel harcba hívott a küzdelem szele, hát gyorsan feltettem egy kis alapozót, hogy elfedje sápadt félelmemet a vitától, és szempilla hosszabbító spirálfestékem után kutatva vörös rúzsom után nyúltam, csak az összhatás kedvéért. Fekete csipkeharisnyámért feltúrtam az egész szekrényt, bár tudtam, hogy a nyulat életveszély a harisnya érdekében elkerülnöm. Szerencsére minden egybe volt a nagy találkozáshoz, amire egy úrnak szüksége lehet. Sör a hűtőben, szépen tálalt asztalka, rend és békesség, nem beszélve csiklandós kacajokról, amit az új állatka produkciói váltottak ki lányomból. S persze a főszereplő. Az ártatlan kis lélek, aki mit sem sejtve szökdécselt a konyha járólapjain. Épp jókor lépett be édesem az ajtón, hogy combomon villanó csipkével találkozzon először a pillantása, ahogy guggolva helyezem minióriást átmeneti szállásába. A mosolyom őszinte volt és boldog, hiszen egész estig szórakoztunk lányommal az állatok között és igazán szerettem volna megosztani vele a legviccesebb élményeinket. A dühös tekintet lágyulni látszott. Ahogy az apró kis nyúlcsecsemőt meglátta, csak annyit mondott:
- Legalább felhívhattál volna előtte, hogy megbeszéljük.
- Ó, igen. Mielőtt elindultam az iskolába Manciért mindjárt tudtam, hogy látni fogunk együtt egy halom kisnyulat. Azt is tudtam, hogy annyira nagyon szeretnénk majd egyet, csak azt nem tudtam, hogy honnan hívjalak - vallottam be töredelmesen, s ezzel a csata már nyerésre látszott állani.
A nyúl szépen belakta lakásunkat, két hét alatt a duplájára cseperedett, s alig egy hónap után már nem fért el a kartondobozban. Akcióit kiváló időzítéssel hajtotta végre, legalábbis ami a telefonkábel, majd a varrógépzsinór kettéválasztását illeti. Párom tombolt.
- Kivágom ezt a lüke nyulat innen, ha még egyszer elrág valamit! - mondogatta, miközben szorgosan vásárolt új telefonkábelt és ragasztotta gépem drótjait.
- Nem kapsz újat -nézett fel rám munka közben - felejtsd el!
Mivel nevet még nem sikerült találni a kis jövevénynek, elsőrangú kérdéssé vált, vajon fiú-e, vagy kisleány az illetősége, hiszen nem mindegy hogyan nevezzük el. Egy ismerős szakember felhomályosította elmémet, ha megtalálom a nyúl hasán azt a pontot, ami nyomás alatt kiereszt valami izmocskát, előugrik férfiúi jellemzője, ha nem kislány. Nosza! Napokig üldöztem szerencsétlen állatot hasnyomogató próbálkozásaimmal, már-már az a kényszerképzetem támadt, hogy előlem menekül, mire nagy sokára sikerrel zárult ez az ideg örlő igyekezetem is. Egyszerre csak valóban kiugrott az a valami, amitől úgy megijedtem, hogy méteres magasságba dobtam az ijedt tapsifülest, aki aztán menekülve szaladt be az ágy mögé. Bizonyára bosszúból kezdte meg a net-kábel lefejtését. Viszont erre még nem derült fény, csupán az állat nevét határoztuk meg. Gyula lett. Gyuszi kartondobozát egy mély öblű gyümölcsösrekesz váltotta fel, ami fából volt. Aljára rácsokat csúsztattunk a legalsó résen keresztül, az alom a rács alatt foglalt helyet, így nem kaparhatta ki a konyha kövére, és mindig tiszta bundájával helyre kis legényként ugrálhatott közöttünk. Először még kifért a láda rései között, de hamarosan egyre nagyobb teret töltött be a nyúl teste a láda mélyében. Szinte percenként nőtt, szinte hallani lehetett ahogy nyúlik. Minden napon növekedett, folyamatosan nőtt, csak nőtt.
Amint hazaértem a munkából, azonnal szabadlábra helyeztem szegényt, így kiválóan tudta ellopkodni a kutya elől csontjait és száraz eleségét élvezettel ropogtatta. Néha nesztelen lépteivel beosont a lakás egyéb helyiségeibe is, különösen kedvelve az ágy mögötti net-kábelt, amire csak akkor jöttünk rá, amikor újra és újra hiába próbáltunk felkapaszkodni a hálóra.
-Igazán használhatnád kábel csupaszolásra! - javasoltam páromnak kedvetlenül, s nagy sajnálatomra még időm se került neccharisnyát keresni, hogy kedvesemet könnyebben engeszteljem. Ő persze csak mondta a magáét, a hajléktalan nyulakról és a rágcsálók lakhelyéről, ami nem lakásban van, és szidta az átkozott lüke bak fejét. Azért azt sejtettem, hogy közben rám gondol, ezért megnyugvásként néhány ismerőst felhívtam, ne várjanak a fórumon Gyula miatt. Miután az összes fórumon amit látogatni szoktam azon szörnyülködtek és röhögtek, hogy nálunk a nyúl kikapcsolta, illetve likvidálta a televíziót és az internetet, egy hét után valahogy kitoldottuk a hiányzó szakaszt. A szolgáltató nagy örömmel közölte, ha televíziókábelt is akarunk hosszabbítani, akkor ötezerért kijönnek és pár ezer munkadíj, na meg a kábel árából megvan az egész. Nem lett meg. A gyerekszobában nincs adás azóta se. De Gyula megvan!
Miután a sok műanyag összetorlódhatott a beleiben, szenvedő orrmozgatással és lomha járással közölte velünk rosszullétét. Elfeküdt a konyha közepén és úgy tűnt, az se érdekelte volna, ha keresztülgázolunk rajta. Sértett lélekkel nézegettem rá,- itt van, tessék amit ettél, emészd is meg! - gondoltam és térültem-fordultam. Mire újra a konyhába tévedtem, azt hittem rosszul látok. Férjem a széken ül, nyúl az ölében hanyatt fekszik, egyik kezével gyöngéden a Gyula fejét tartja, míg a másikkal a nyúl hasát masszírozza.
Az én nyúlra morc párom aggódó tekintettel bámult fel rám, hogy lám, ő valóban segít az ellenségén. Másnapra kutya-baja volt rágcsálónknak, de reggel nem felejtette el háláját leróni. Uram ölébe ugrott és tíz percig nyalogatta combján a farmerjét, amitől az csurom nyúl-nyál lett, hites pedig mint az olvasztott vaj, úgy elgyengült.
- A fene egye meg azt a lüke bak fejedet! - kedveskedett neki.
Alig három hónap telt el, és Gyula szinte beleszorult már a zöldségesládába. Az almot hetente cseréltük, lakását szintén hetente meszeltük. Nagyon takaros volt az, csak éppen nem Gyuszi méretére való. Szinte rácsodálkoztunk, hogyan is tud megfordulni benne, ha épp a másik oldalról látszott a feje. Ekkor már hat kilós volt. Mivel kalodában tartva csak tovább hízik az állat, vásároltam számára egy jópofa hámot. Lányom órákig sétálgatott vele az utcán, többek örömére. Volt, hogy rákérdeztek: Ugyan milyen kutya ez a hosszú fülű?
Még ilyet! Az emberekkel van baj, vagy velünk? Nem döntöm el azért se!
Cserepes virágaimat gyökérig lezabálta, a varjat magropogtatással izgatja, a kutyát meg, egyenesen riogatja.
Gyula immár nyolc kilójával igazi óriásként szemléli a világot.
Mégis. Ha reggel kiengedjük házából, hatalmas tiszteletköröket futva ünnepel percekig, majd az ölembe ugrik és mint a macskák, úgy simogat a fejével.
Férjem erőtlen fenyegetései a kilakoltatásról egyáltalán nem zavarják boldog örömében. Amikor meglátja őt, méltó ünneplésben részesíti. Ahogy lép, minden lépése körül áttekeredik, ugrik, szalad, nyolcas köröket leírva lépései köré. Mint valami betanított cirkuszi mutatványos. Elragadó igyekezettel, nyögve szökdécsel, minden ugrás előtt egy "üm" -hanggal, amitől az egész művelet roppant vicces.
S ím, eljött a Karácsony, s újra csak Jézusra kell gondoljunk. A kisded megszületik az ünnep elején, hogy hirdesse már eljövetelével a jó hírt. Bár nem evangélium, de igazi nagy meglepetés volt, mikor az én uram beállított egy méteres nagyságú nyúlketreccel, ahol a kis nyúlélet öntudatlan boldogságban tengetheti tovább immár kényelmes életét. S én újra megtaláltam a csipkés neccharisnyám...
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Zsomwin!
Ez is tetszett. Láttam végre az összeszedett énjét is. Az eddig Öntől olvasottaknál kapkodni kellett a fejemet. Itt van egy fonal, amit a nyúl feje felett húzott ki, ami vezeti az olvasóját.
Megint gratulálnom kell!
Bokor
Szörnyű lehet ez a kényszer, hogy gratulálni kelljen! De örülök és köszönöm!
:)
Szeretettel
Zsomwin
Ez is tetszett. Láttam végre az összeszedett énjét is. Az eddig Öntől olvasottaknál kapkodni kellett a fejemet. Itt van egy fonal, amit a nyúl feje felett húzott ki, ami vezeti az olvasóját.
Megint gratulálnom kell!
Bokor
Nekem egyszer a barátnőm nyula megette a zsebes farmernadrágom egyik zsebét.
Nekem sosem volt nyulam (hosszabb ideig), csak kutyáim, azokkal sem könnyű. Az egyik egyszer egy tűt evett meg, de aztán megfordult a gyomrában, és tompa végével szépen ki is kakilta.
A nyúl elképesztően kedves állat. Igaz, rágcsál mindent, de akkor is az! ::))
Köszönöm az olvasást!
Nekem sosem volt nyulam (hosszabb ideig), csak kutyáim, azokkal sem könnyű. Az egyik egyszer egy tűt evett meg, de aztán megfordult a gyomrában, és tompa végével szépen ki is kakilta.
Itt van lehetőség fotó feltöltésére. Nem láttad még? Nem is figyeltem, hogy van-e fotó a többi cikkednél...
:) Köszi!!
Kedves Donna!
Van fénykép, csak Gyula nincs már. A naplómba beírt esemény kapcsán, mint írám, a kutyánk legyilkolta Gyulát. A fényképek között igen érdekes és vidám felvételek is vannak, de hová tehetném?
Egyébként maximális súlya 13 és fél kiló volt. Hatalmasra nőtt és kilenc évesen boldogan éldegélt még...
Köszönöm az olvasást! Ölellek.
Zs.
:(
Szia Zsomwin!
Nagyon tetszett, talán azért még jobban, mert nekem is voltak nyulaim, és épp kacérkodok egy újabb gondolatával. :)
Fénykép nincs Gyuláról? Az enyém Bandi volt. :)
Jó lenne egy fotó, ahogy valamelyikőtök ölében van, hogy lássam most mekkorára nőtt. :)
Puszik! Donna J.
Van fénykép, csak Gyula nincs már. A naplómba beírt esemény kapcsán, mint írám, a kutyánk legyilkolta Gyulát. A fényképek között igen érdekes és vidám felvételek is vannak, de hová tehetném?
Egyébként maximális súlya 13 és fél kiló volt. Hatalmasra nőtt és kilenc évesen boldogan éldegélt még...
Köszönöm az olvasást! Ölellek.
Zs.
Nagyon tetszett, talán azért még jobban, mert nekem is voltak nyulaim, és épp kacérkodok egy újabb gondolatával. :)
Fénykép nincs Gyuláról? Az enyém Bandi volt. :)
Jó lenne egy fotó, ahogy valamelyikőtök ölében van, hogy lássam most mekkorára nőtt. :)
Puszik! Donna J.
Szia Zsomwin!
Ez nagyszerű lett. Jókat mosolyogtam olvasás közben, láttam a kínjaitokat., elképzeltem, ahogy hallatszik, amikor nő:-) És persze a férjed öröme sem smafu, amikor egy-egy csipkés harisnya akcióval elveszed a rossz kedvét;-)
Csak így tovább!
Üdv,
Pinokkió
Köszönöm a figyelmed, örülök, hogy tetszett!
Üdv.
Zs.
Ez nagyszerű lett. Jókat mosolyogtam olvasás közben, láttam a kínjaitokat., elképzeltem, ahogy hallatszik, amikor nő:-) És persze a férjed öröme sem smafu, amikor egy-egy csipkés harisnya akcióval elveszed a rossz kedvét;-)
Csak így tovább!
Üdv,
Pinokkió
És köszönöm a figyelmed!
:)
Zs.
Kedves kis történet. Nekünk is volt minden féle állatunk a fiam haza hozott minden elkóborolt sérült állatot, és vittük dokihoz is a sünit. Volt nyuszink is, valóban hűséges tud lenni és kezes mint egy cica.Aranyos korszak volt. Ma már kinőttük, főleg a betegségem miatt nem lehet állat, és kialakult egy szőr allergia, a cicákra. Így most én vagyok a család jószága. Rám kell vigyázni és engem kell gondozni. Üdv Éva.