Ki szolgál kit?
Látogatók száma: 92
Kiszolgáltatottság vagy tehetetlenség? Mit jelentenek ezek a szavak? Milyen irányúak, mit lehet tenni ellene, hogyan lehet megelőzni?
A kiszolgáltatottság nem egyenlő a tehetetlenséggel, és a tehetetlenség nem egyenlő a kilátástalansággal. Az itt felsorolt fogalmak persze negatív előjelűek, nem szeretjük egyiket sem, mégis rendszeresen találkozunk vele, hisz az évek telnek, az élet ilyen. Nem mindegy azonban, hogy tisztában vagyunk e vele, hogy mi rejlik mögöttük.
Kiszolgáltatottság: saját döntésem, hagyom e vagy nem. Gyávaság, félelmek, a döntésképtelenség magyarázata. Ilyenkor lemondunk az öngondoskodásról, az irányításról és másra hagyjuk a megoldást. Azaz szó szerint kiszolgáltatjuk magunkat másnak, szolgáljuk mások döntését. Az iránya a másik felé, szolgálatot teszkünk, alázatos vagyok mással. Ez egyértelműen rajtunk múlik, engedjük, vagy nem. Ez ugye a könnyebbik út, "nem én akartam", a körülményekre, a másikra hárítani a felelősséget, de mi mit tettünk azért, hogy más döntés szülessen? Ilyenkor megtehetjük hogy elfogadjuk, így jártunk, vagy, mehetünk a másik irányba. Ha rendületlenül hisszük, hogy mégis igazunk van, hát tegyünk érte. Vegyük a saját kezünkbe a döntéshozást, irányítsuk a saját sorsunkat, ahogy nekünk jól esik, az élet mindig igazol minket, gyorsan kiderül, hogy helyesen láttuk, vagy nem. Mindig van választás, csak hajlamosak vagyunk kizárni dolgokat a félelmeink miatt. Mert kényelmes másra hárítani minden felelősséget. Ettől még mi döntöttünk, hogy szolgálunk mást. Vagy nem.
Pl.: említhetnék itt sok dolgot, a hiteleket, a kapcsolatokat, melyekben az egyik fél kiszolgáltatottnak érzi magát, vagy ha nagyban nézzük, akár a jogszabályokat, az államszervezetet, a bürokráciát (amit személy szerint én gyűlölök... de ez az én türelmetlenségem, nagyon nehezen tűröm a várakozást, a felesleges köröket, de tanulok... Di folyamatosan tanít, azaz olyan helyzeteket kapok, ami türelemjáték.)
Tehetetlenség: a kiszolgáltatottsággal szemben külső tényező, mások tőlünk való elfordulása, elutasítás, falakba ütközünk, tett amitől meg vagyok fosztva. Tehát felém irányul. Akadályokba ütközök más(ok) által, ami azt jelenti, helytelen eszközt használok, azaz nem a célnak megfelelőt. Itt saját döntést hozunk, de nem tudjuk érvényesíteni, mert mások határaiba ütközök, amint nem, vagy nagyon nehezen hajlandóak módosítani. Azonban itt is van más út, az ember sosem teljesen tehetetlen, ezt is bebizonyították már, pl. a világ legnagyobb koponyája totál béna, még az ujját sem képes megmozdítani. Mégis fejlődik, újít, gondolkodik és kihasználja a lehetőségeit. (Stephen Hawking) Hiába magatehetetlen fizikailag, mégis ő az akire legutoljára mondanám, hogy tehetetlen. A sors mindig kompenzál, csak itt is hajlamosak vagyunk kizárni bizonyos lehetőségeket, amely mellett sorra elszaladunk, mert valamikor egyszer.... rossz tapasztalatunk volt azzal kapcsolatban. Di (sors, isten) elénk szórja a lehetőségeket, csak rajtunk múlik, kihasználjuk e.
Kilátástalanság: amikor feladtuk. Beletörődtünk a korlátokba. Itt kezdődik a keserűség, a komorság és az életuntság. A pesszimizmus. Erre is van megoldás, hisz ha skálát kellene felállítani először érünk el a kiszolgáltatottság érzéséhez, aztán a tehetetlenséghez, majd végül a teljes kilátástalansághoz. Így először átadjuk az irányítást (kiszolgáltatottság), aztán akit szolgálunk teherré válik (kényszer/tehetetlenség érzet), majd végül csak gépiesen tesszük a dolgunk magunkat mérgezve (kilátástalanság, depresszió).
Bele lehet nyugodni mindenbe, fel lehet adni időnként, sőt, bele is lehet "halni" néha átmenetileg a helyzet kellemetlenségébe, de minden csak átmeneti. A probléma mindig csak az, ahogyan hozzáállunk a dolgokhoz, nem maga a probléma. Mindig minden megoldható, a rossz dolgok, amik történnek velünk, tanító célzattal történnek, hogy rámutasson az élet, hogy azt a valóságdarabot nem helyesen kezeljük. Ettől persze sérülünk, sokszor a depresszióig kínozzuk magunkat, de mindig szem előtt kell tartani, hogy az ember a saját sorsa kovácsa. Az életünk olyan, amilyenné tesszük, hisz mi vagyunk az elkövetői, ha úgy tetszik tettesei, a kiváltó okai annak, ahogyan megéljük, ami történik körülöttünk, velünk.
Erre remek bizonyíték a félig teli/félig üres pohár ( BIce cikke: H2O vs. pohár ) Ki hogyan látja, vagy éppen milyen érzelmi töltésű, ahhoz vonzódik, de van más választás is. Az öröm, a boldogság döntés kérdése, ahogyan nem tudunk változtatni azon, hogy esik, vagy süt a nap, úgy az életben is vannak dolgok, amiket épp így kellene elfogadni. Valaki tud olyan emberről, aki maradandó lelki sérülést élt át attól, hogy meleg van, vagy esik az eső? Szerethetjük, vagy nem, fizikai tüneteket okozhat (stb), de attól még van, létezik, elfogadjuk. Védekezhetünk ellene, vagy futkározhatunk az esőben a szivárványt hajkurászva, miközben süt a nap.
kép: net
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
A kiszolgáltatottság - értelmezésem szerint - az az állapot, amikor rajtad kívülálló okok miatt kerülsz neked nem megfelelő, vagy egészen kellemetlen helyzetbe, melynek megszüntetésére nincs közvetlen hatásod.
Pl. ha alkalmazott vagy és a munkajogi szabályok státusodra negatív penitenciákat ró, azt nem tudod megváltoztatni, de dönthetsz úgy, hogy nem leszel alkalmazott, hanem vállalkozol. Ha tudsz, persze. Ha nem tudsz, akkor kénytelen leszel alávetni magad a jogszabályoknak, feltéve, ha dolgozni akarsz. Közel sem biztos, hogy ez irányú döntésed szíved szerinti lesz, de a megélhetés nagy úr. Természetesen az ember a saját értékrendszerét soha ne adja fel, semmilyen körülmények között. Nekem mindig sikerült elérnem, hogy ezt a főnökeim tiszteletben tartsák.
A magánéleti kapcsolatot pedig el sem tudom másként képzelni, mint fele-fele alapon. Ha romlik az arány, akkor vagy tudjátok orvosolni, vagy le kell ejteni, mint kötésen a szemet, és lekötni, mert ez a kapcsolat egyik fél érdekeit sem szolgálja. Tökéletesen igazad van abban, hogy ez mindenkinek a saját döntése.
A kilátástalanság pedig pillanatnyi tehetetlenségünk szüleménye, amikor úgy érezzük, hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok. Ilyenkor elmerülünk saját magunk sajnálatában, s miután a víz aljára érünk, onnan már csak felfelé lehet evickélni, újra friss levegőt venni és kiúszni a partra, gyújtani egy tábortüzet, hogy megszáradj és legjobb barátoddal, önmagaddal megtárgyalni, akkor most hogyan lépjünk tovább. Mindig van kiút. Mindig van megoldás. Csak bízni kell magunkban és tenni azért, hogy megtaláljuk és megvalósítsuk céljainkat.
Pusz: Yolla
Szia, Ailet!
A kiszolgáltatottság - értelmezésem szerint - az az állapot, amikor rajtad kívülálló okok miatt kerülsz neked nem megfelelő, vagy egészen kellemetlen helyzetbe, melynek megszüntetésére nincs közvetlen hatásod.
Pl. ha alkalmazott vagy és a munkajogi szabályok státusodra negatív penitenciákat ró, azt nem tudod megváltoztatni, de dönthetsz úgy, hogy nem leszel alkalmazott, hanem vállalkozol. Ha tudsz, persze. Ha nem tudsz, akkor kénytelen leszel alávetni magad a jogszabályoknak, feltéve, ha dolgozni akarsz. Közel sem biztos, hogy ez irányú döntésed szíved szerinti lesz, de a megélhetés nagy úr. Természetesen az ember a saját értékrendszerét soha ne adja fel, semmilyen körülmények között. Nekem mindig sikerült elérnem, hogy ezt a főnökeim tiszteletben tartsák.
A magánéleti kapcsolatot pedig el sem tudom másként képzelni, mint fele-fele alapon. Ha romlik az arány, akkor vagy tudjátok orvosolni, vagy le kell ejteni, mint kötésen a szemet, és lekötni, mert ez a kapcsolat egyik fél érdekeit sem szolgálja. Tökéletesen igazad van abban, hogy ez mindenkinek a saját döntése.
A kilátástalanság pedig pillanatnyi tehetetlenségünk szüleménye, amikor úgy érezzük, hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok. Ilyenkor elmerülünk saját magunk sajnálatában, s miután a víz aljára érünk, onnan már csak felfelé lehet evickélni, újra friss levegőt venni és kiúszni a partra, gyújtani egy tábortüzet, hogy megszáradj és legjobb barátoddal, önmagaddal megtárgyalni, akkor most hogyan lépjünk tovább. Mindig van kiút. Mindig van megoldás. Csak bízni kell magunkban és tenni azért, hogy megtaláljuk és megvalósítsuk céljainkat.
Pusz: Yolla
Lényegében egyet értünk! :)) Nagyon örülök. A cél: sosem szabad feladni, mert a legmélyéről tény, csak felfelé vezet az út.
A kiszolgáltatottságnál - értelmezésem szerint - mégis az ember dönti el, hogy ott, azokkal a feltételekkel, úgy akar e dolgozni, élni. Ha nem tetszenek a penitenciák, tovább lehet állni. Hm... manapság már nem feltétlen muszáj ledolgozni egy helyen az életünket. Nincs rajtunk kívülálló ok, dönthetünk mindenben, akarjuk e vagy nem azt, ott, éppen úgy, ahogy egy kapcsolatban is. Vagy képesek vagyunk azonosulni egy munkahely szellemiségével, vagy nem. Ha nem, akkor tovább állunk. (Mondom ezt én, itt a városban, persze kinek mi a fontos, ebben is egyet értünk, mindenkinek a saját fontossági sorrendjéhez mérten.) Tenni kell, dolgozni kell, mese nincs.
Köszönöm, hogy leírtad, amit gondolsz! :)
Pusz:A
A vállalkozás se jobb!
Szerintem minden ember kiszolgáltatott (lenne) csak nem vesz róla tudomást...
A létezéshez alapszükségletek tartoznak ami ha felborul életbe lép az igazi létezési ösztön...
Tehetetlenségnek is több fajtája van... A gravitáció vonz nem tudok repülni. :)
De komolyan a tehetetlenségből, lépni több formában is lehetséges, csak legyen belőle kilátásod... Ezt ki is fejtetted csillagos égbolt érte...
-Állj csak meg... (Itt nem magamban beszélek hanem egy filozófia tanár ül mellettem /arany péntek van :) )
-A halállal szemben te is tehetetlen vagy!- mondta.
-Tévedés mert ha elhagyom ezt a testet maradványaimból, ha nem is létezik lélekvándorlás vagy bármi, nagy eséllyel kinőhet egy virág akár. És így az élet a halál feletti elképzelt tehetetlenséget már túllépte. - mosolygok rá...
Kilátástalanság ehhez nincs mit hozzáfűznöm mert ez egoista duma lesz de nem ismerem... Teljesen más az értékrendem is... (Pedig több helyzetet hozott az élet amikor történetek szerint mások ugyanabban a számukra kilátástalan helyzetben voltak. Kilátástalanságot pedig a tehetetlenek érezhetnek.)
A problémákról azok mindig lesznek, és azért hogy megoldjuk őket. Csak saját magunk vagyunk önmagunk korlátai. A problémára ne úgy nézünk, hiszen az is csak egy kihívás amire megoldást kell találni.
Öröm inni a szavaid számomra....
Valóságpont a intelligenciádra és a belső énedre...
Pux. Üdv. B.I.
Sarokba szorított ember az, akinek valamilyen döntést kell hoznia, igent vagy nemet mondania valamire, ami többük jövőjét illetően meghatározó, fontos lehet. Abban a pillanatban, amikor neki szegezik a kérdést, kész tények elé állítva, csak rajta múlik egyedül milyen választ ad. Nincs mérlegelési lehetősége az adott pillanatban. Az majd a későbbiekben fog kiderülni, hogy jó döntést hozott e.
Ilyen fontos kérdés lehet a munkahelye, a megélhetési forrása. Van választása, nemet mondhat... de kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mert ami számára fontos, az másnak érdektelen, más szempontok vezérlik a kérdést feltevőket. Egyedül ő érzi a helyzetét kiszolgáltatottnak. Ha nincs más lehetősége, el kell fogadni az ajánlatot.
Súlyos döntés előtt áll, de ezt csak ő érzi. Meghozza a döntést a kiszolgáltatott helyzetében, de ezzel együtt újabb és újabb kiszolgáltatott helyzeteket teremt számára a jövőt illetően... egyéb lehetőségek híján...
A többi mindennek a következménye, ami idővel kiforrhat, mert abban már az ő saját akarata kell érvényesüljön, hogy tehetetlen tűri, vagy érvényesíti az akaratát valamilyen cél érdekében... Ha szerencséje van és kellő kitartása, szorgalma, ügyessége talán elkerülheti az újabb kiszolgáltatott helyzeteket, és nem válik tehetetlenné, vagy egy eszközzé. Idővel érvényesülni tud, tapasztalatot szerez és újabb húsba vágó kérdés feltevésnél már a saját döntése mondatja vele az igeneket és a nemeket az összes következménnyel együtt.
Persze mindezt példával lehetne igazán alátámasztani. Van belőle bőven... :-)
Puszi,
Éva
Nékem is tetszik ez az írás, mint a többi is, ami az Ön keze alatt születik.
Jó hogy elgondolkodtat.
Bokor
Szia Aliet!
Szerintem minden ember kiszolgáltatott (lenne) csak nem vesz róla tudomást...
A létezéshez alapszükségletek tartoznak ami ha felborul életbe lép az igazi létezési ösztön...
Tehetetlenségnek is több fajtája van... A gravitáció vonz nem tudok repülni. :)
De komolyan a tehetetlenségből, lépni több formában is lehetséges, csak legyen belőle kilátásod... Ezt ki is fejtetted csillagos égbolt érte...
-Állj csak meg... (Itt nem magamban beszélek hanem egy filozófia tanár ül mellettem /arany péntek van :) )
-A halállal szemben te is tehetetlen vagy!- mondta.
-Tévedés mert ha elhagyom ezt a testet maradványaimból, ha nem is létezik lélekvándorlás vagy bármi, nagy eséllyel kinőhet egy virág akár. És így az élet a halál feletti elképzelt tehetetlenséget már túllépte. - mosolygok rá...
Kilátástalanság ehhez nincs mit hozzáfűznöm mert ez egoista duma lesz de nem ismerem... Teljesen más az értékrendem is... (Pedig több helyzetet hozott az élet amikor történetek szerint mások ugyanabban a számukra kilátástalan helyzetben voltak. Kilátástalanságot pedig a tehetetlenek érezhetnek.)
A problémákról azok mindig lesznek, és azért hogy megoldjuk őket. Csak saját magunk vagyunk önmagunk korlátai. A problémára ne úgy nézünk, hiszen az is csak egy kihívás amire megoldást kell találni.
Öröm inni a szavaid számomra....
Valóságpont a intelligenciádra és a belső énedre...
Pux. Üdv. B.I.
Igen, egyet értünk, minden ember időnként vagy sokszor átadja a döntést (sőt ez néha elmegy a függőségig is... amikor társfüggő valaki, stb) Ez alapszükséglet, azaz a tartozni valahová érzés lélekszinten nagyon erős, motiváló.
Jó is a repülés... lehet azt, lelki dimenzióban is, fizikaiban is. :))
Üzenem a filozófia tanárnak, hogy a halál is a mi (a lélek) döntése szerintem. Aki meg akar halni, meg fog. Emellett én hiszek a lélekvándorlásban is, mert ugye eddig nem volt semmilyen tan, vagy tétel, ami kimondta volna, hogy a lélek elvész és nem alakul át.... :) ebben is egyet értek veled. Meg aztán, a halál szó lényegében mit is jelent? Ha már itt tartunk. A közfelfogás, vagy szubjektív vélemény szerint? Milyen nézőpontból? Aki fél a haláltól, vagy aki a kezdet és vég határának tekinti? Hm... arany péntek naná :))
Támogatom, a kilátástalanság nem létezik, csak állapot, mint minden más is. Hisz ha nem a célon tartjuk a szemünk, akkor jön a homokszem.... amiről írtál. Minden problémának a nyitja a hozzáállás. Az első kérdés: Hogyan lehet megoldani? Minden más mellébeszélés... Gordiuszi csomó vs. Nagysanyi... max... :)
Ne dicsérj, már így is nagyképű vagyok.... egyesek szerint. :)) Na jó, naná hogy jól esik. :)) Ahol adogatnak, ott fogadnak is és ezt én mélyen tisztelem! Ennyi. ;)
Nahát... hogy elbújtál ott a képen! Csúcs, szinte már elhiszem hogy 007. ügynök vagy... :) totál olyan!
Puszi:A
Szia Ailet!
Sarokba szorított ember az, akinek valamilyen döntést kell hoznia, igent vagy nemet mondania valamire, ami többük jövőjét illetően meghatározó, fontos lehet. Abban a pillanatban, amikor neki szegezik a kérdést, kész tények elé állítva, csak rajta múlik egyedül milyen választ ad. Nincs mérlegelési lehetősége az adott pillanatban. Az majd a későbbiekben fog kiderülni, hogy jó döntést hozott e.
Ilyen fontos kérdés lehet a munkahelye, a megélhetési forrása. Van választása, nemet mondhat... de kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mert ami számára fontos, az másnak érdektelen, más szempontok vezérlik a kérdést feltevőket. Egyedül ő érzi a helyzetét kiszolgáltatottnak. Ha nincs más lehetősége, el kell fogadni az ajánlatot.
Súlyos döntés előtt áll, de ezt csak ő érzi. Meghozza a döntést a kiszolgáltatott helyzetében, de ezzel együtt újabb és újabb kiszolgáltatott helyzeteket teremt számára a jövőt illetően... egyéb lehetőségek híján...
A többi mindennek a következménye, ami idővel kiforrhat, mert abban már az ő saját akarata kell érvényesüljön, hogy tehetetlen tűri, vagy érvényesíti az akaratát valamilyen cél érdekében... Ha szerencséje van és kellő kitartása, szorgalma, ügyessége talán elkerülheti az újabb kiszolgáltatott helyzeteket, és nem válik tehetetlenné, vagy egy eszközzé. Idővel érvényesülni tud, tapasztalatot szerez és újabb húsba vágó kérdés feltevésnél már a saját döntése mondatja vele az igeneket és a nemeket az összes következménnyel együtt.
Persze mindezt példával lehetne igazán alátámasztani. Van belőle bőven... :-)
Puszi,
Éva
Nem értem... minden nap, percenként döntünk igen, vagy nem. Miért lennénk ettől sarokba szorítva, vagy ha mégis, akkor az élet szorít sarokba? Mérlegelni pedig kell, de nem örökké. Döntünk reggel, hogy felkelünk vagy nem. Kvzunk vagy nem, eszünk vagy nem... stb. Mindennek következménye van, amit vagy vállalunk vagy nem. Ugyanilyen döntés minden más is, csak mi hisszük fontosabbnak... vagy jelentéktelenebbnek.
Mindenki, minden helyzetben az aktuális (számára legjobbnak tűnő) legideálisabb megoldást választja, vagy van olyan, aki magának ártani akarna, úgy, hogy direkt "rosszul" dönt? Csak annak van problémája a döntéssel, aki fél tőle, ergo, az érzi magát kiszolgáltatottnak egy döntéshelyzetben, aki bizonytalan. Továbbá... oké, leírtad a folyamatot azok szemszögéből akik bizonytalanok. Megértettem.
Akkor kezdjük az elején. Miért gond maga a döntés? Ezt látom kiindulópontnak. Az összes többi, amit leírtál: okozat (az egyik választható út).
A
tetszik
Köszi, hogy itt voltál!
A
Tisztelt Ailet!
Nékem is tetszik ez az írás, mint a többi is, ami az Ön keze alatt születik.
Jó hogy elgondolkodtat.
Bokor
Öröm itt látni mindig!
Köszönöm!
A
Szia Éva!
Nem értem... minden nap, percenként döntünk igen, vagy nem. Miért lennénk ettől sarokba szorítva, vagy ha mégis, akkor az élet szorít sarokba? Mérlegelni pedig kell, de nem örökké. Döntünk reggel, hogy felkelünk vagy nem. Kvzunk vagy nem, eszünk vagy nem... stb. Mindennek következménye van, amit vagy vállalunk vagy nem. Ugyanilyen döntés minden más is, csak mi hisszük fontosabbnak... vagy jelentéktelenebbnek.
Mindenki, minden helyzetben az aktuális (számára legjobbnak tűnő) legideálisabb megoldást választja, vagy van olyan, aki magának ártani akarna, úgy, hogy direkt "rosszul" dönt? Csak annak van problémája a döntéssel, aki fél tőle, ergo, az érzi magát kiszolgáltatottnak egy döntéshelyzetben, aki bizonytalan. Továbbá... oké, leírtad a folyamatot azok szemszögéből akik bizonytalanok. Megértettem.
Akkor kezdjük az elején. Miért gond maga a döntés? Ezt látom kiindulópontnak. Az összes többi, amit leírtál: okozat (az egyik választható út).
A
Azt hiszem csak körbe írjuk a témát, pedig konkrét példán keresztül értenénk meg igazán mit is jelent...
Mondhatjuk úgy is, igen, az élet szorít sarokba..., akkor is a mi döntésünk volt minden jó és rosszal, ami ennek a következménye. Mérlegelésre kevés az idő, azonnal döntened kell. Itt, az én esetemben a jövő lehetőségeit kellett per, pillanat néznem, átlátnom, valami még fontosabb rovására, aminek csak később tudtam meg a döntésem következményét... és itt jön be a ha... amit mindig mondjuk, azzal nem kell foglalkozni. Mi lett volna, ha nem így döntök? Hmm. Lehet, hogy az egész életem másként alakult volna.
Puszi,
Éva
Kedves Ailet!
Azt hiszem csak körbe írjuk a témát, pedig konkrét példán keresztül értenénk meg igazán mit is jelent...
Mondhatjuk úgy is, igen, az élet szorít sarokba..., akkor is a mi döntésünk volt minden jó és rosszal, ami ennek a következménye. Mérlegelésre kevés az idő, azonnal döntened kell. Itt, az én esetemben a jövő lehetőségeit kellett per, pillanat néznem, átlátnom, valami még fontosabb rovására, aminek csak később tudtam meg a döntésem következményét... és itt jön be a ha... amit mindig mondjuk, azzal nem kell foglalkozni. Mi lett volna, ha nem így döntök? Hmm. Lehet, hogy az egész életem másként alakult volna.
Puszi,
Éva
Akkor egy példa: egy átlag szülő dönt a gyermeke nevelésében. Ezt vagy azt az iskolát válassza egy 10 éves gyereknek. Az egyik egy erős, nem csak a tudásanyagra koncentráló iskola, ahol a gyerekek nézeteit is fejlesztik a kornak megfelelően, pályáztatják, sikerélmény, kirándulások (nyeremények) stb. A másik egy kevésbé erős, de, a gyerek barátját átíratják oda, mert kisebb az elvárás, vagy kényelmesebb az odajárás, stb. A fiammal kb most ez a probléma áll fenn, most még csak harmadikos, neki nyilván a barátság fontos, de nekem mint szülő, nem csak az aktuális "jót" kell látnom, hanem azt is, mi az, ami üdvös a fejlődése tekintetében. A gyerek így is úgy is sérül, elveszíti a barátját, vagy, ha átmegy elveszít egy olyan közösséget, ami nem hagyja lemaradni, és egy nagyon rátermett tanárt is veszít. Na most akkor? Ebből kifolyólag később persze szemrehányás érhet majd, akárhogy is döntök, mondván mi lett volna ha máshogy döntök. Iskolaváltás, vagy nem? (Bár én már döntöttem lényegében, de a kívülállók szemszöge azért érdekes lehet.... új perspektíva.) Itt a gyermekem teljes mértékben kiszolgáltatott, hisz még gyerek és nem dönthet a saját sorsáról úgy, mint egy felnőtt, nem is tudna, hisz számára mi a fontos? A barátja. Az én felelősségem meg: a legjobbat adni neki. Fontos a barátság, de milyen áron? Azzal hogy átviszem (minden logikus indok nélkül) mit tanítok neki? Azzal hogy nem viszem át, mit?
Szóval a döntés ott lappang mindenben, csak nem érezzük a felelősségét elég nyomasztónak, akár a reggeli kvban. Egy szívbetegnek ez óriási döntés, nekem jelentéktelen.
A
Kedves Éva!
Akkor egy példa: egy átlag szülő dönt a gyermeke nevelésében. Ezt vagy azt az iskolát válassza egy 10 éves gyereknek. Az egyik egy erős, nem csak a tudásanyagra koncentráló iskola, ahol a gyerekek nézeteit is fejlesztik a kornak megfelelően, pályáztatják, sikerélmény, kirándulások (nyeremények) stb. A másik egy kevésbé erős, de, a gyerek barátját átíratják oda, mert kisebb az elvárás, vagy kényelmesebb az odajárás, stb. A fiammal kb most ez a probléma áll fenn, most még csak harmadikos, neki nyilván a barátság fontos, de nekem mint szülő, nem csak az aktuális "jót" kell látnom, hanem azt is, mi az, ami üdvös a fejlődése tekintetében. A gyerek így is úgy is sérül, elveszíti a barátját, vagy, ha átmegy elveszít egy olyan közösséget, ami nem hagyja lemaradni, és egy nagyon rátermett tanárt is veszít. Na most akkor? Ebből kifolyólag később persze szemrehányás érhet majd, akárhogy is döntök, mondván mi lett volna ha máshogy döntök. Iskolaváltás, vagy nem? (Bár én már döntöttem lényegében, de a kívülállók szemszöge azért érdekes lehet.... új perspektíva.) Itt a gyermekem teljes mértékben kiszolgáltatott, hisz még gyerek és nem dönthet a saját sorsáról úgy, mint egy felnőtt, nem is tudna, hisz számára mi a fontos? A barátja. Az én felelősségem meg: a legjobbat adni neki. Fontos a barátság, de milyen áron? Azzal hogy átviszem (minden logikus indok nélkül) mit tanítok neki? Azzal hogy nem viszem át, mit?
Szóval a döntés ott lappang mindenben, csak nem érezzük a felelősségét elég nyomasztónak, akár a reggeli kvban. Egy szívbetegnek ez óriási döntés, nekem jelentéktelen.
A
Közelítünk. Nehéz erről beszélni. Ezért kerülgetjük...
Még egy példa: Egy átlag szülő dönt, mi lesz a gyermekével, ha ő visszamegy nyolc hónap után dolgozni? Ki fogja őt gondozni, amíg ő távol van. A bölcsőde? Ideig-óráig talán, és ha nem bírja... Idegenek?... Akárhogy is döntött egy életere megtanulta, nincs jó, vagy rossz döntés. Csak a pillanat van és a következmények.
Ahogy nálad, úgy nálam sem maradhatott el a szemrehányás... pedig a legjobb döntést hoztam, így utólag visszanézve.
Puszi,
Éva
Kedves Ailet!
Közelítünk. Nehéz erről beszélni. Ezért kerülgetjük...
Még egy példa: Egy átlag szülő dönt, mi lesz a gyermekével, ha ő visszamegy nyolc hónap után dolgozni? Ki fogja őt gondozni, amíg ő távol van. A bölcsőde? Ideig-óráig talán, és ha nem bírja... Idegenek?... Akárhogy is döntött egy életere megtanulta, nincs jó, vagy rossz döntés. Csak a pillanat van és a következmények.
Ahogy nálad, úgy nálam sem maradhatott el a szemrehányás... pedig a legjobb döntést hoztam, így utólag visszanézve.
Puszi,
Éva
Az ember mindig a legjobb döntést igyekszik meghozni, nem ártani akar a gyerekének! Ez tehát a végkövetkeztetés. A fontossági sorrend meg személyes.
Talán ez a nyitja.... a fontossági sorrendek tisztázása.
A.
Üdv,
Janó
Természetesen, hosszan is tudnám értékelni ezt az írásodat, de engedd meg, hogy most csak annyit mondjak, nagyon tetszik!
Üdv,
Janó
Üdv:A