Közöny
2011. január 13. - Látogatók száma: 94
Mi kell ahhoz, hogy megérintsen bennünket egy másik ember kilátástalan helyzete? Van-e valamiféle segítség?...
Miért érzem azt a fajta közömbösséget ennél a lapnál is, amit általában tapasztalok a környezetemben, a kívülálló emberek részéről.
Amikor több ember sorsát próbáltam bemutatni egy sorozaton keresztül, miért van az, hogy egyetlen kérdés sem merült fel. Vajon mi lesz vele ezután?
Ilyen egyszerűen le lehet írni egy embert?
Miért van az, hogy senkit nem hatott meg egy magát kétségbeesetten kereső ember küzdelme, hogy visszataláljon oda, ahol valamikor volt, hogy tartozzon valahová, egy közösséghez, egy biztonságot nyújtó menedéket találjon legalább. De ahhoz elsősorban munkára lenne szüksége, amihez senkitől sem kap segítséget.
Miért van az, hogy az együttérzés lassan kihal az emberekből. Mindenki csak a saját kis életével törődik, mások élete őt nem érinti meg. Oldja meg maga, ha tudja! Az, hogy mi történik a négy falon kívül, az már nem az ő birodalma, és édes mindegy számára! Pedig nagyon sok ember ilyen hányattatott életet él.
Egy-két emberben éreztem ezen a lapon az együttérzést, aminek hangot is adott. Janóban, aki megpróbálta követni az általam leírtakon keresztül nem csak ennek a nőnek a sorsát, hanem rajta kívül a miénket is, akik megpróbáltunk rajta segíteni. Tanácsokat, ha nem is tudott adni, de azzal is, hogy nem mutatott közömbösséget irányunkban, már sokat segített.
Pinokkió volt a másik, aki követte az eseményeket és hozzáfűzött egy-egy rövid észrevételt és valamiféle érdeklődést tanúsított. De volt benne empátia.
A legtöbben még csak el sem jutottak odáig, hogy olvassák, vagy ha meg is tették, nem tartották szükségesnek megosztani a gondolataikat. Miért is!
Volt olyan hozzászóló, aki feltette a kérdést, vajon hány részesre tervezem, mert ennek soha nem lesz vége. Valóban. Igaza volt, ennek nem lehet itt a vége! Valaminek csak akkor lehet vége, amikor én azt akarom, a történet maga tovább folytatódik, a szereplő tovább vajúdik.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez a lap nem arra hivatott, hogy a bajba jutott embertársainak segítséget, vagy tanácsot adjon. Bár ki tudja, lehetne egy ilyen magasztos célja is ennek a portálnak! Vagy tévedek? Hiszen annyi érzéssel tele írás születik naponta, annyi féle ember próbál könnyíteni magán azzal, hogy a lehetőséggel élve, legalább kiírja magából legyen az jó, vagy akár rossz.
Dicsérni könnyebb persze, mint felelősséget vállalva véleményt mondani egy tőlünk távol álló, mondhatni tőlünk idegen ember helyzetéről. Idegenek vagyunk.
Akkor, amikor a társadalomtól sem kapjuk meg a minimális segítséget, mert olyan jól meg tudják indokolni, magyarázni, hogy mit, miért nem lehet. Akkor hogyan is gondolhatom én azt, mondhatnák, és mondják is itt sokan, majd mi, a lapra regisztráltak, vagy csak néha-néha ide tévedt olvasók, majd mi meg tudjuk mondani, mit kezdjen magával egy ilyen ember? Idegen.
Ki tudja?...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Eva! En meg csak par napja regisztraltam erre az oldalra, de mar az elso tortenetem utan kedves , biztato szavakkal probaltak jobb kedvre deriteni. Tobbek kozott Te is, amiert nagyon halas vagyok! Remelem, hogy az altalad megfogalmazott kozony nem marad tartos es mindenki azzal az eszkozzel, odafigyelessel probal segiteni, ami a rendelkezesere all. Legyen az jo szo, vagy egy kis biztatas es maris jobb hangulatban folytatodhat a napunk!
Csak remélni tudom, többen vagyunk, vagy leszünk, akik empátiával fordulnak a nehezebb sorsú emberek irányába, mert ha megtisztelt bennünket a bizalmával, pedig nem tudja ki van a másik oldalon, az őszinteségével, akkor ez a minimum. Egy pár kedves szó is elegendő lehet.
Az már önmagában megkönnyítheti a nekilendülést, hogy kimásszon valaki a gödörből. Sokaknak egyszerűbb becsukni a szemüket, hogy ne lássanak, befogni a fülüket, hogy odáig ne hallatsszon, az ő kis nyugodt világáig ne érjen el a panaszos hang. Az ilyen emberek miatt írtam ezt az írást.
Köszi, hogy olvastad,
Éva
Az őszinteség önmagában semmire nem garancia. Sőt! Lehetséges, h pont az riasztja el az embereket tőled. Aki másképpen áll a dolgokhoz, mint te, azt totál hidegen fogja hagyni a te őszinteséged. Ez nem közöny, hanem az ember szabadsága, hogy másképp gondolkodjon, mint egy másik ember.
Szia Darc!
Ha ilyen őszintén és természetesen írok, és még mindig nem tudtalak megérinteni, akkor mégis csak valahol bennünk van hiba, emberekben. Nem várom el, de jólesne, ha néha értőn olvasnának.
Az írásom végén kifejtettem, tudom, hogy ez a lap nem erre hivatott, de lehetne egy magasztos célja is. Egy kicsit jobban oda kellene figyelni egymásra. Persze, ha nincs tudomásod arról, hogy mit írok, soha nem érint meg, amit írok.
Én, amit elértem az életemben, azt többnyire egyedül értem el, semmi segítség nélkül. Mert én ilyen Da-rcos vagyok. :-)
Éva
Éva! Akit meg tudsz érinteni a szavaiddal, az biztosan hozzádteszi a mondandóját. De soulmate csak ritkán adódik. Ez itt nem egy jótékonysági egylet. Cselekvően segíteni pedig egy soulmate sem tud, csak megkönnyíteni a nekilendülést, hogy kimásszon valaki a gödörből. Én kb. 3 éve írogatok ehhez hasonló oldalakon és ezalatt 3 olyan emberrel érintettük meg egymást oly mértékben, h segítséget tudtunk egymásnak adni puszta szavakkal priviben akkor abban a pillanatnyi közös lelki állapotunkban. Azóta már mindannyian járjuk önállóan a magunk útját. Ez nem közöny. Ilyen az élet, ilyen az ember, ilyen az emberi sors. Virtualitás nélkül is. Aki a más segítségére vár, az soha nem fog megoldani semmit.
Ha ilyen őszintén és természetesen írok, és még mindig nem tudtalak megérinteni, akkor mégis csak valahol bennünk van hiba, emberekben. Nem várom el, de jólesne, ha néha értőn olvasnának.
Az írásom végén kifejtettem, tudom, hogy ez a lap nem erre hivatott, de lehetne egy magasztos célja is. Egy kicsit jobban oda kellene figyelni egymásra. Persze, ha nincs tudomásod arról, hogy mit írok, soha nem érint meg, amit írok.
Én, amit elértem az életemben, azt többnyire egyedül értem el, semmi segítség nélkül. Mert én ilyen Da-rcos vagyok. :-)
Éva
Kedves Éva,
pedig sokszor a szavak segítenek megtalálni az egyensúlyt, és elzárni a testet mérgező lelki forrásokat.
A Lélek súlya c. írásom hsz-ben felajánlottam a segítséget, egy terápiás beszélgetés szervezéséhez, még azt sem mondtad rá: köszönöm, nem kérem.
Testi bajaink nem az aktuális politikai helyzet vagy más külső tényezők függvényei. De sokkal könnyebb kívül keresni és mást okolni a bennünk manifesztálódott tünetekért, mint befelé nézni és figyelni.
Az ajánlatom továbbra is áll, az ország nagyobb városaiban vannak ingyenes önzetlen segítő központok, ahol testi-lelki alternatív gyógyítás folyik.
Jó egészséget, szeretettel: Zsötem
Nem vitatkozom veled, de sajnos a belső lelki problémák jó része a kinti világból ered, vagy legalább is onnan indul, s táplálkozik, míg a lelket megöli. A személyes tragédiák java a külső társadalom visszás dolgaiból erednek, s nem lehet őket kizárni. Amúgy Borsodi nagyvárosban Miskolcon élek, de nem tudok ilyen klubbról. Sok kínnal és gonddal küszködöm és kűzdök jómagam is. A humor ami sokat segít, mert magunkon nevetni az egyetlen gyógyszer, mely segít, a lélek megtartásában. Üdv Éva.
Szia Éva !
Azt hiszem nem tartozom a közönyös emberek közé. Sajnos a helyzetemből kifolyólag nem sok mindennel tudok segíteni. Rokkant nyugdíjasként magam is kínlódom, de amit emberileg lehet azt általában megteszem. Munkahelyet sajnos nem tudok mondani, vagy ajánlani sem, mivel az országnak ezen részében sokan szenvednek a munkanélküliséggel maguk is. Amit adni tudok az szimpátia, vagy megértés. Igaz készítettem egy családnak egy karácsonyi cipős - dobozt, de ennyi tellett egyenlőre. Jómagam nem szeretem az ígérgetéseket, mert azoknak nincs értelme a tett ami hathatós, vagy jó. A szavaknak pedig sokszor nem túl sok segítsége van, ha az ember olyan gondokkal kűzd, amihez kenyér kellene és nem szó. Üdv Éva.
pedig sokszor a szavak segítenek megtalálni az egyensúlyt, és elzárni a testet mérgező lelki forrásokat.
A Lélek súlya c. írásom hsz-ben felajánlottam a segítséget, egy terápiás beszélgetés szervezéséhez, még azt sem mondtad rá: köszönöm, nem kérem.
Testi bajaink nem az aktuális politikai helyzet vagy más külső tényezők függvényei. De sokkal könnyebb kívül keresni és mást okolni a bennünk manifesztálódott tünetekért, mint befelé nézni és figyelni.
Az ajánlatom továbbra is áll, az ország nagyobb városaiban vannak ingyenes önzetlen segítő központok, ahol testi-lelki alternatív gyógyítás folyik.
Jó egészséget, szeretettel: Zsötem
Szia Éva!
Én nem közömbösséget érzek az embereknél, hanem belefáradást. Valóban, ha érdemben nem tudsz segíteni, akkor felesleges sajnálkozással terhelni a rászorulót. És ami általában igaz, ha valakinek hallják, vagy látják a rossz sorsát, akkor inkább azt mondják, az semmi, nekem van igazán bajom. Ilyet inkább ne mondjanak.
Egy példa.
A barátomnak levágták a lábát. Folyamatosan körülállják, és sajnálatukat fejezik ki. Ez nem segítség. Én meg azt mondtam neki, ha már így történt, akkor keresünk valakit akinek a másik lábát vágták le, és összeállunk vele cipővásárlásnál. És mindentől függetlenül- a sajnálók beleértve a családtagjait is - sehol sincsenek amikor én viszem le az utcára gyakorolni a járást.
A másik: Az nem közömbösség, ha nem írnak az írásodhoz. Ki vagy segítve az ilyenekkel, hogy : " nagyon szép, hasznos írás"? Ugye nem?
Vannak olyan emberek akik naponta 30-40 írást is elolvasnak, és több helyen alkotnak. De ők nem tudnak mindenkihez hozzáírni egy két semmitmondó hsz-t, illetve nem is akarnak. A ritkább vélemények szerintem értékesebbek, mint az állandó lepcselés, és ajnározás.
De mindezeket, már megírtam két cikkemben is. Mindenki kíváncsi a visszajelzésekre, de az is visszajelzés, ha nem írnak egy mukkot sem. Ilyenkor el kell gondolkodni.
Tamás
Kössz, mégegyszer.
Éva
Én nem közömbösséget érzek az embereknél, hanem belefáradást. Valóban, ha érdemben nem tudsz segíteni, akkor felesleges sajnálkozással terhelni a rászorulót. És ami általában igaz, ha valakinek hallják, vagy látják a rossz sorsát, akkor inkább azt mondják, az semmi, nekem van igazán bajom. Ilyet inkább ne mondjanak.
Egy példa.
A barátomnak levágták a lábát. Folyamatosan körülállják, és sajnálatukat fejezik ki. Ez nem segítség. Én meg azt mondtam neki, ha már így történt, akkor keresünk valakit akinek a másik lábát vágták le, és összeállunk vele cipővásárlásnál. És mindentől függetlenül- a sajnálók beleértve a családtagjait is - sehol sincsenek amikor én viszem le az utcára gyakorolni a járást.
A másik: Az nem közömbösség, ha nem írnak az írásodhoz. Ki vagy segítve az ilyenekkel, hogy : " nagyon szép, hasznos írás"? Ugye nem?
Vannak olyan emberek akik naponta 30-40 írást is elolvasnak, és több helyen alkotnak. De ők nem tudnak mindenkihez hozzáírni egy két semmitmondó hsz-t, illetve nem is akarnak. A ritkább vélemények szerintem értékesebbek, mint az állandó lepcselés, és ajnározás.
De mindezeket, már megírtam két cikkemben is. Mindenki kíváncsi a visszajelzésekre, de az is visszajelzés, ha nem írnak egy mukkot sem. Ilyenkor el kell gondolkodni.
Tamás
namost megvagyok sertvé én olvasstalak végig
minek?
Bocsi, ha tévednék :-)
Éva
namost megvagyok sertvé én olvasstalak végig
minek?
Nem az a szándékom, amikor egy ilyen írást felteszek, hogy bárkit is megsértsek. Csak az értetlenségemet szeretném valamilyen módon kifejezni.
Most megnézem és ha volt észrevételed, egy iciripiciri, akkor elnézést fogok kérni. :-)
Puszi,
Éva
minek?
Szerintem nem közöny, ahogy írod, hanem tehetetlenség. Én azt érzem, hogy ha segíteni nem tudok, akkor az értelmetlen sajnálkozásommal, nem nehezítem senki életét. Magamban elgondolkodom, és rájövök, nem egyedűl vagyok a tengersok gondommal. Nem vígasztal, sem engem sem mást, sajnos nekünk ez jutott.
Ne keseredj el puszi Maresz
Azt hiszem nem tartozom a közönyös emberek közé. Sajnos a helyzetemből kifolyólag nem sok mindennel tudok segíteni. Rokkant nyugdíjasként magam is kínlódom, de amit emberileg lehet azt általában megteszem. Munkahelyet sajnos nem tudok mondani, vagy ajánlani sem, mivel az országnak ezen részében sokan szenvednek a munkanélküliséggel maguk is. Amit adni tudok az szimpátia, vagy megértés. Igaz készítettem egy családnak egy karácsonyi cipős - dobozt, de ennyi tellett egyenlőre. Jómagam nem szeretem az ígérgetéseket, mert azoknak nincs értelme a tett ami hathatós, vagy jó. A szavaknak pedig sokszor nem túl sok segítsége van, ha az ember olyan gondokkal kűzd, amihez kenyér kellene és nem szó. Üdv Éva.
grat.
:)
Én több embert tudok, akivel beszélgettem a sorozatodról, de ők nem a "betűk" emberei, nem írtak; és nem önzőségből nem segítettek, csak mert nincs módjuk rá. Nem kell mindig várni, és amikor kapsz, még jobban esik!
Pinokkió