újabb események régebbi események további események
13:53
Tündér módosította a naplóbejegyzését
20:38
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:08
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
15:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:35
Új cikk került fel a weboldalra

A mi utcánk

2010. július 17. - Látogatók száma: 16

A város egyik jó kerületében, magánházas utcában laktunk. Mindenki ismert mindenkit. Az egész olyan volt, mint egy falu. Az idegenekre felfigyeltek és megnézték hova, kihez megy. Mindenki tudott mindent a másik viselt dolgairól. Sokszor még pletyka nélkül

Volt, aki nem gyónni és nem imádkozni járt a templomba, hanem a Tisztelendő két szép szeméért. Van ilyen volt és lesz is.
Volt olyan szomszéd, aki a gyerekeket nem szerette vagy a zsivajt, amit csaptunk. Én lány létemre igencsak fiús játékokat játszottam sokszor. Fociztam, gokartot csináltam, de nem akármilyet ám! Hanem olyat, amit kormányozni lehetett. Apám mindig is szerette volna, ha első gyermeke fiú.
Bevallom az volt, de pár hónaposan elhunyt.
Aztán a nővérem, Ő sem élte meg az egy éves kort.
Aztán születtem Én és Én is lány lettem, de apám úgy nevelt, mintha fiú lennék, vitt magával mindenfelé, és megtanított sok mindenre.
Szerelésekre és hasonló fiús dolgokra, kaszálás, szőlő metszés és mindenféle fiús dologra, gyerekként is tudtam sok mindent a csapágyakról, ajtózárakról. Hogyan kell megjavítani és ilyen dolgok.
Így aztán a csúzli gyártásban is első voltam.
Az Én csúzlim vitt a legjobban és a legpontosabban is. Leköröztem a fiúkat vele.
Mondom, sok idősebb ember lakott ott, akiknek maximum egy gyereke volt, az is idősebb nálunk és nem szerették a gyerekzsivajt elviselni. Mi, az utca közepe táján laktunk. Mi játszani az utca vége felé jártunk, ahol volt egy nagy szabad telek és ott nem zavart minket senki.
AZ idősebb emberek, azért mindig rajtunk tartották a szemüket és nem volt az a csíny, amit el ne mondtak volna.
Persze, mi gyerekek is verekedtünk és minden.
Nekem az unokatestvéreim inkább fiúk, kevesebb lány van köztük, így hamar megtanultam verekedni, birkózni. A cseleket is a tesóktól.
Az utca eleje felé lakott egy család. Ott a néni inkább adott nekünk süteményt, cukorkát, bár Én nem szerettem a cukorkát, de adott csak ne ott játszunk előttük.
Na, mikor a fia megnősült és babájuk született volt nagy sírás - rívás, mert ikrek születtek - és lányok.
Nem mondom, volt időszak, hogy a néni kikelt magából ezt a szerencsétlenséget, de aztán mégis büszkén tologatta a lányokat a babakocsiban.
Igaz, addigra már mi is nagyok lettünk és okosabbak, de emlékeztük a néni dolgaira. Nem szóltunk, de volt akinek az anyukája tett megjegyzéseket ezért a nénire.
Ilyen az élet, azzal büntet, amit a legkevésbé viselsz el.
Ma már nevetek az egészen, de akkor tudom minden idősebb ember nagyon okosakat tudott tanácsolni mindig mindenkinek.
Mondom város, de valóban olyan volt az utca, mint a falu. Estefelé kiültek a kapukba az idősebbek és ott beszélgettek, ki mit főzött, mi volt ma, kitől mit hallottak és mi történt. Akkoriban még kevés helyen volt Tv vagy rádió is. Így, kint beszélték meg a dolgokat.
Kit kivel láttak és kinek ki, mit adott és ilyenek. Én nem szerettem, egy szempontból volt jó - a biztonságéból, de amúgy nem szerettem ezeket a "kibeszélős" délutánokat. Ha lány fiúval váltott szót, és nem hallották, hát ment a pletyka össze - vissza.
Ma már tudom, az sem jó, ha a családok együtt laknak, mert akkor is van beleszólás hiába nem akar az ember beleszólni, de mégis megteszi, mert valahogyan rákényszerül, hogy állást foglaljon.
A bérházba is akkor még délutánonként a kisebbekbe a 4 emeletesekbe a játszótér parkjai idősekkel voltak tele.
A nagyobb házakban, pedig az emberek alig ismerik egymást.
Jómagam 14 éve lakom itt egy bérház nyolcadik emeletén, és bevallom a mellettem lévő lakásban olyan gyorsan váltogatták egymást a lakók, hogy most nem tudom ki lakik ott. A többieket nagyjából ismerem.
Ez itt egészen más, pedig itt össze vagyunk zárva.
Mégis mindenki éli a maga beszűkült kis életét és el van a dolgaival. Kevesen barátkozunk össze, vagy tartjuk a kapcsolatot.
Érdekes eset. Ott abban az utcában, azért szerettem lakni, jó volt. Kár, hogy ma már nem vagyunk ott, de ez van, ezt kell elfogadni. Ma már majdnem az egész utca kicserélődött. Elhaltak, vagy eladták, vagy már csak az utódok laknak benne. Ismerősöm, aki ott lakik azt mondja, ma már egészen más az egész, nincs traccsparti kint és alig szólnak egymáshoz az emberek.
Kár, mert azért a biztonság szempontjából nagyon jó volt az összetartás.
Hát, így múlik el a világ, vagy lehet csak emlékek szépítik meg a múltat?
Lehet az sem baj. Én a szép múltra emlékszem inkább!

A cikket írta: Divi Éva

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. július 17. 05:52
nagyon tetszett az írásod, eszembe juttatta gyermekkoromat, és a csúzlit, mit oly szívesen készítettem és használtam
:)
2010. július 17. 05:48
Évi! tetszett a cikked, a csúzliról apukám jutott eszembe! Gyermekkorába egy motorosnak, ahogy jött kilőtte a fogát, sok éva volt már, de most eszembe juttatad! A múltból is a szép dolgokra kell emlékezni, a rosszakat magunk mögött kell hagyni nem? üdv Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: