A tanító
Látogatók száma: 77
- Hát te? Nem megmondtam, hogy maradj otthon? – ölelte magához a bozontos kutyafejet – Minek jöttél utánam? Menj haza, Foltos! – a kutya nem mozdult – Hallottad, mit mondtam? Futás haza! – csapott a kutya hátára a gyerek.
Abban a pillanatban látta meg az öreget. Állt a fa mellett, levett kalappal és őt nézte. Őt meg a kutyát.
- Látod, mit csináltál? – lökte el magától a fiú a kutyát, miközben le sem vette szemét az öregről – Megmondtam, hogy ne gyere utánam! Mindent elrontasz nekem! Maga is! – fordult az öreghez – Jobb dolga nincsen, mint utánam koslatni? Hagyjon engem békén!
- Gili, fiam! Az egész falu téged keres! Az anyád is rí, az apád meg tör-zúz haragjában. Gyere haza! Hova mennél? Itt van neked az otthonod!
- Én oda többet nem megyek! – szólt indulatosan a fiú – az nem otthon!
- Nem értem én ezt, fiam! – ült a gyerek mellé az öreg - Mi történt ott a konyhában? Te egy jóravaló gyerek vagy. Apád, anyád összetehetné a kezét, hogy ilyen fia van, aztán egyszer csak beleindulsz a nagyvilágba. Még a Foltost is ott hagytad volna, ha nem indul utánad. Miért, Gili?
- Nem mondhatom el – szorította össze az öklét dacosan Gili. Aztán mégis meggondolta magát Kényelmesen leült az almafa alá, hátát a fa törzséhez döntötte, szórakozottan a kutya fülével kezdett játszani. Az öreg mellételepedett, hosszasan nézte a határban szárba szökő búzát, aztán bátorítóan a gyerek vállára tette a kezét.
- Tudja, az iskolában kezdődött.
- Szeretsz iskolába járni. Jól is tanulsz.
- Szerettem, amíg a Gyuri bácsi át nem vette az osztályt. Azóta semmi sem volt a régi. Próbáltam jó lenni, de csinálhattam akármit, mindig oda lyukadt ki, hogy minden rosszaság tőlem ered. Kezdetben csak az apámra fogta.
- Az apádra?
- Igen, azt mondta, hogy mit várhat az ember egy kocsmatöltelék fiától.
- Hát, szó, ami szó, apád nem egy otthonülő fajta.
- Akkor sincs joga azt mondani, nem igaz?
- Mi történt aztán?
- A fiúk is csúfolni kezdtek. Összesúgtak a hátam mögött. Azt mondták, hogy az anyám jobban tenné, ha inkább az apám után nézne. Meg, hogy ne menjek haza, mert megzavarom a Gyuri bácsit. Főleg az egyik, a Kaposi Bence, az mondott anyáról csúnyákat. Megvertem. Vérzett az orra. Erre az igazgató bácsi hazaküldött. Pedig én csak megvédtem az anyukámat – zokogni kezdett – Senkinek nem engedem, hogy bántsa az anyámat!
- Korábban értem haza. Nyitva volt a konyha ajtaja. Bentről hangokat hallottam. Az anyám hangját. Mintha valaki bántaná. Nem tudtam, mit tegyek. Az anyám bajban van, és nekem meg kell védenem. Hátramentem, felvettem a lapátot az ól mellől. Amilyen halkan tudtam, belépem az ajtón. Benn a heverőn feküdt az anyám, felette egy férfi. Akkor felemeltem a lapátot és fejbe vágtam. Felordított. A hangja ismerősnek tűnt. Az anyám sikított, én meg újra ütöttem. Akkor felém fordult…
- Jól van fiam, mondd csak! Megkönnyebbülsz.
- Akkor láttam meg. A Gyuri bácsi volt az. Érti? A Gyuri bácsi!
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tartalmilag tökéletes. Szomorú, de hát ez van, ha szembesülünk azzal, amit jobb lett volna nem észrevenni.
De én szeretem másként is nézni az írásaidat. Tanulok belőlük. Figyelem a párbeszédeket. A hangsúlyokat, hová helyezed. A bekezdéseket... ahogy két ponton megtöröd a folyamatot. A tartalma azt kívánná, hogy egy slukkra kiadd magadból...
Hibátlan írás, de én, ha észreveszem, azt a picit is szóvá teszem, ha nem haragszol érte. :-)
Puszi,
Éva
Kiváló! Gratulálok!
Üdv: Yolla