A tanító
Látogatók száma: 77
- Hát te? Nem megmondtam, hogy maradj otthon? – ölelte magához a bozontos kutyafejet – Minek jöttél utánam? Menj haza, Foltos! – a kutya nem mozdult – Hallottad, mit mondtam? Futás haza! – csapott a kutya hátára a gyerek.
Abban a pillanatban látta meg az öreget. Állt a fa mellett, levett kalappal és őt nézte. Őt meg a kutyát.
- Látod, mit csináltál? – lökte el magától a fiú a kutyát, miközben le sem vette szemét az öregről – Megmondtam, hogy ne gyere utánam! Mindent elrontasz nekem! Maga is! – fordult az öreghez – Jobb dolga nincsen, mint utánam koslatni? Hagyjon engem békén!
- Gili, fiam! Az egész falu téged keres! Az anyád is rí, az apád meg tör-zúz haragjában. Gyere haza! Hova mennél? Itt van neked az otthonod!
- Én oda többet nem megyek! – szólt indulatosan a fiú – az nem otthon!
- Nem értem én ezt, fiam! – ült a gyerek mellé az öreg - Mi történt ott a konyhában? Te egy jóravaló gyerek vagy. Apád, anyád összetehetné a kezét, hogy ilyen fia van, aztán egyszer csak beleindulsz a nagyvilágba. Még a Foltost is ott hagytad volna, ha nem indul utánad. Miért, Gili?
- Nem mondhatom el – szorította össze az öklét dacosan Gili. Aztán mégis meggondolta magát Kényelmesen leült az almafa alá, hátát a fa törzséhez döntötte, szórakozottan a kutya fülével kezdett játszani. Az öreg mellételepedett, hosszasan nézte a határban szárba szökő búzát, aztán bátorítóan a gyerek vállára tette a kezét.
- Tudja, az iskolában kezdődött.
- Szeretsz iskolába járni. Jól is tanulsz.
- Szerettem, amíg a Gyuri bácsi át nem vette az osztályt. Azóta semmi sem volt a régi. Próbáltam jó lenni, de csinálhattam akármit, mindig oda lyukadt ki, hogy minden rosszaság tőlem ered. Kezdetben csak az apámra fogta.
- Az apádra?
- Igen, azt mondta, hogy mit várhat az ember egy kocsmatöltelék fiától.
- Hát, szó, ami szó, apád nem egy otthonülő fajta.
- Akkor sincs joga azt mondani, nem igaz?
- Mi történt aztán?
- A fiúk is csúfolni kezdtek. Összesúgtak a hátam mögött. Azt mondták, hogy az anyám jobban tenné, ha inkább az apám után nézne. Meg, hogy ne menjek haza, mert megzavarom a Gyuri bácsit. Főleg az egyik, a Kaposi Bence, az mondott anyáról csúnyákat. Megvertem. Vérzett az orra. Erre az igazgató bácsi hazaküldött. Pedig én csak megvédtem az anyukámat – zokogni kezdett – Senkinek nem engedem, hogy bántsa az anyámat!
- Korábban értem haza. Nyitva volt a konyha ajtaja. Bentről hangokat hallottam. Az anyám hangját. Mintha valaki bántaná. Nem tudtam, mit tegyek. Az anyám bajban van, és nekem meg kell védenem. Hátramentem, felvettem a lapátot az ól mellől. Amilyen halkan tudtam, belépem az ajtón. Benn a heverőn feküdt az anyám, felette egy férfi. Akkor felemeltem a lapátot és fejbe vágtam. Felordított. A hangja ismerősnek tűnt. Az anyám sikított, én meg újra ütöttem. Akkor felém fordult…
- Jól van fiam, mondd csak! Megkönnyebbülsz.
- Akkor láttam meg. A Gyuri bácsi volt az. Érti? A Gyuri bácsi!
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Kiváló! Gratulálok!
Üdv: Yolla
Tartalmilag tökéletes. Szomorú, de hát ez van, ha szembesülünk azzal, amit jobb lett volna nem észrevenni.
De én szeretem másként is nézni az írásaidat. Tanulok belőlük. Figyelem a párbeszédeket. A hangsúlyokat, hová helyezed. A bekezdéseket... ahogy két ponton megtöröd a folyamatot. A tartalma azt kívánná, hogy egy slukkra kiadd magadból...
Hibátlan írás, de én, ha észreveszem, azt a picit is szóvá teszem, ha nem haragszol érte. :-)
Puszi,
Éva