Az életem ahogy van
Látogatók száma: 30
1958 év elején az első hónap idusa után pár nappal a világra jöttem. Miért azt fejtegetem nap-mint nap. Azt hogy milyen helyre ma már tudom, de akkor még mit sem sejthettem.
A családban harmadik gyermekként születtem, de első aki életben maradt. A szüleim akkorra már két testvért egy fiút és egy lányt eltemettek. Az első tüdőgyulladásban 1947 - ben halt meg, a nővérem az 1953 - ban középfülgyulladásban halt bele. Megszülettem és állítólag aranyos voltam és mosolygós mint minden baba. Később elkezdtem kapkodni a fülemhez, először csak egy oldalon, aztán mindkettőn. Szüleim megijedtek az előzmények ismeretében és orvoshoz vittek. Kiderül középfülgyulladásom van. Anyám ott lelkileg megtört, hisz egy gyermeke már ebbe belehalt. Azt hitte összeomlik a világ körülötte. Kórház, műtét. Sikerül, de nehezen gyógyulok. Talán levegőváltozás, talán valami más, de ne a kórház statisztikáját rontsa a gyerek halála. Haza kerültem és otthon kezelt a gyermekorvos.
A család ahova születtem megér egy pár szót. Munkás család, paraszti háttérrel. Kétkezi munkások és nehezen éltek mindig. Albérletből-albérletbe éltek éveken keresztül, míg egy szövetkezetbe belépve nem jutottak saját lakáshoz. A város egy nagyon szép részén, de mivel 1956 nemrég volt, a lakást félkész állapotba kellett elfoglalni, nehogy beköltözzenek a "lakásfoglalók" és Ők ház nélkül maradjanak egy életen át.Beköltözésük után születtem én. Szóval nem épp a legjobb hely volt egy beteg gyereknek, de oda küldött a sors. Minden olyan gyermekbetegséget amit csak lehet elkaptam és átestem rajta. Kivéve a skarlát és orbáncot. A többivel mind dicsekedhettem. Gyermekként úgy éreztem mindenem megvan, amim csak lehet. Szüleim szerettek és megkaptam amit akartam. Bár hallottam néha veszekszenek, csak akkor még nem tudtam mi is az ami körülöttem zajlik. Ahogyan nőttem nyílott az elmém és tudatosultak dolgok bennem. 1962 - ben megszületett az öcsém is. Mozgékonyan nőttünk fel. Kertvárosi részben lakva könnyű volt, mert volt tér játszani a kerítésen belül és az utcán is, mivel nem forgalmas, hanem mellék utca volt. Sokat játszottunk egymással is és a többi gyerekkel a környéken. Időközben rájöttünk, hogy az édesapánk bizony nagyon szereti a bort, és sokat iszik belőle, és olykor megveri az anyukánkat, aki nagyon sokat dolgozott,és még eljárt máshova is takarítani és mosni, és mások gyermekeire is vigyázott, hogy nekünk meglegyen mindenünk. Mi segítettünk apró dolgokban, bevásárláskor elkísértük, bár szerintem akkor csak lassabban haladt. De sokat foglalkozott velünk és mesélt mesekönyvből. Otthon nem volt sok könyv, csak imakönyv és pár mesekönyv. Sokat hallottunk vallási és mese történeteket. Az iskolában nem szabad volt a vallásról beszélni, mert akkor nem leszünk kisdobosok, vagy úttörők. Így csak otthon kérdeztünk ha volt rá hangulat és alkalom. Amit tudtunk azt az anyukánktól tudtuk leginkább.Aztán mikor kijártuk az általános iskolát és valamennyire felnőttünk a családban a különbségek és nehézségek még inkább kijöttek. Nem volt könnyű, volt a rokonságnak gazdagabb ága is, de nem jöttek gyakran hozzánk, mert az édesapánk olyan volt amilyen. Nem volt finom és udvarias, mindig megmondta szembe mi az ami neki nem tetszik. Szóval mi voltunk a rokonság fekete bárányai. Így magunkra maradtunk leginkább. Én voltam egy rokoni kapcsolat révén Párizsba, és ezért engem nagyon nem kedveltek. A nyelvekből elég jó voltam és tanultam kevés németet, oroszból jó voltam. Középiskolába franciát tanultam. Érettségi után, bár felvettek Győrbe a Távközlési Műszaki főiskolára, de nem mehettem, mert akkor testvérem nem tudta volna a középiskolát elvégezni, mert a családunk anyagilag már nem bírta volna ki a két iskolát egyszerre.Így elmentem dolgozni. A Posta Területi Tervező Igazgatósághoz mentem műszaki rajzolónak. Aztán elvégeztem hozzá az iskolát is. Megvolt a kézügyességem. Szép lány voltam, fiatal, szerelmes lettem egy arra méltatlan fiúba, aki nem szeretett engem, vagyis nem csak engem szédített. Apám erős kezének köszönhetően nem történt végzetes dolog, de azért a lelkem sérült. A fiú édesanyja közölte, én szegény vagyok az Ő fiukhoz, ne is álmodozzak. Nem álmodoztam, felébredtem: Szakítás után nehéz volt, de túlléptem a dolgon. Aztán megismertem egy fiút, aki kedves volt és szépeket mondott és sokat kedveskedett velem, segített és megkérte a kezemet. Férjhez mentem hozzá, házasságunk nem volt a teljes összhang, de megpróbáltuk hogy működjön. Ő nehezen fogadta el az én "zűrös" családomat. A szülei viszont belőlem szerettek volna cselédet az egész családjuk számára. Aztán rájöttünk ez nem működik együtt, de addigra szültem két gyermeket. Egy leányt és egy fiút. Elváltunk. A gyerekek velem maradtak és neveltem őket a magam keservén. Dolgoztam két helyen is, hogy tudjam fizetni az óvodát és ruháztatni és nevelni a gyermekeimet. Közben a hétvégéken figyeltem arra, hogy kiránduljunk és játszunk sokat, hogy érezzék összetartozunk és szeretettel neveljem őket és igazságosságra. Nem gügyörésztem soha nekik, mindig kezdettől fogva értelmesen beszéltem hozzájuk, hogy megértsék amit mondok. Aranyosak voltak a maguk módján. Volt egy férfi, akit közben megszerettem és viszont szeretett, de az édesanyja nem akarta, hogy egy pár legyünk.Vagyis azt nem akarta, hogy a fia egy kétgyermekes nővel éljen együtt. Aztán eltűnt az életemből. Helyesebben azt mondta egyenlőre várjak, majd jelentkezik. Azóta is vártam. Közben újra megtalált gyermekkori szerelmem, akibe még lányként szerettem bele, de szegény voltam hozzá. Most megfeleltem a családnak. Nem tudtam én buta, hogy miért. Hát elvált és bizony a hibás Ő volt a rossz életvitelével. Összeköltöztünk, de bizony hamarosan rá kellett jönnöm, hogy rossz dolgoknak teszem ki a gyermekeimet. Így aztán innen egy titkos költözéssel úgymond megléptem. Ivott és próbált erőszakos és goromba lenni. Ezt nem tűrhettem el. Időközben voltam beteg is. Volt egy epe és két fül műtétem. A hallásom soha nem lett jobb. Sőt ma már két hallókészülékkel hallok. A férfitól elkaptam egy betegséget is, mivel sok más kapcsolata is volt velem párhuzamosan. Így nőgyógyászati műtétre is sor került. A gyermekeimre közben édesanyámék vigyáztak. A testvéremmel együtt. Aztán édesapám beteg lett és meghalt. Ez nagy veszteség volt még akkor is, ha nem volt a minta apa, de apa volt mégis. AZ öcsémnek közben volt egy válása és született a házasságából egy fia. A fiú a nagymamánál maradt. A felesége , a sógornőmet egy éjszaka egy parkban megszúrták és reggelre elvérzett. Úgy találták meg. Hát nem volt egyszerű eset egyik sem. Aztán volt egy férfi akinek nagyon tetszettem és szeretett volna elvenni, és szülei is nagyon szerették volna, de a fiam mozgékonysága nem illett a képbe. Szerették volna, ha beleegyezem, hogy esküvő után hamarosan beadjam egy katonai jellegű bentlakásos iskolába. Na ezt nem szerettem volna, így megszakadt a kapcsolat. Aztán albérlet és megint csak szenvedés és munka minden mennyiségben, hogy eltartsam magunkat. Aztán apám halálával egy időben bezárták a gyárnak azt a területét ahol akkor dolgoztam és így felmondtak nekem. Munkahelyet kerestem és találtam a gyár egy másik területén. Dolgoztam sokat és keményen. Tanultam éjszakánként és főztem mostam. Nappal dolgoztam, tanultam a gyerekekkel. Aztán újabb műtétre került sor. felépültem és dolgoztam tovább. Aztán megismertem egy srácot, aki egyedüli fiú a családjában és a szüleivel él. Sokat beszélgettünk, és volt bennünk sok közös dolog. Aztán egyszer eljött, hogy megismerje gyermekeimet. Érdekes volt, mert fura volt látni ahogyan méregették egymást, de egyik sem mondott semmit. Mikor hazament, a fiam annyit mondott szimpatikus. Aztán egyszer eljött és egyre többet jött. Bennem eleinte dolgozott a félelem sok szempontból is. Az első, hogy fiatalabb volt mint én 14 évvel. A másik, hogy mit szólnak majd a szülei hozzánk. Aztán valahogyan mégis alakult minden, a szerelem és a szimpátia is. a gyermekeim kedvelték, Ő a gyermekeimet, ami számomra a legfontosabb volt. Aztán felvitt a szüleihez. Nagyon izgultam, emlékszem majd megzavarodtam izgalmamban, hogy mit fognak mondani. Felvettem a szép ruhámat és elmentünk emlékszem karácsony és szilveszter közötti időszak volt.Tőlem egy tíz évvel idősebb házaspár várt ránk. Meglepődtem azonnali kedvességükön, s hogy még egy pillantással sem fejezték ki nem tetszik Nekik a dolog. Aranyosak és befogadóak voltak. Mikor elmondtuk a mi a terv azt válaszolták, ha a fiúknak megfelelek, akkor részükről nincs akadálya semminek, mert az első,hogy a gyerekük boldog legyen. Meglepődtem nagyon.Aztán az Öcsém megismerkedett egy nővel, aki oda költözött a lakásba és anyámat szekálta. Szegény alig evett és nem tudott pihenni. Szóltam az öcsémnek, hogy ez nem mehet tovább, mire aztán eladtuk a lakást és az árából vettünk mind a ketten egy -egy lakást. Én magammal hoztam az édesanyámat is. A lakás amire tellett az egy egy + két fél szobás lakás. A gyerekek nagyok voltak, ők beköltöztek a két félszobába, mi pedig a mamával egy szobába. Nem mondom, hogy egészséges, de így alakult. Még egy jó ideig dolgoztam két helyen, de aztán azt a gyáregységet ahol dolgoztam felszámolták, így teljesen új munka után kellett néznem. Elmentem a városból egy kisebb városba dolgozni. Annak a cégnek a telephelye a Dunántúlon volt, így először pár napra oda kellett menni tanfolyamra, majd aztán dolgoztam a kisvárosban. Közben vissza új telephely nyílt a mi városunkba és visszakerültem. Közel volt jó volt dolgoztam és elláttam a családomat. A volt férjem soha nem jött a gyerekeket meglátogatni, sőt amennyire lehetett kihúzta magát a tartásdíj fizetése alól is. Soha még a gyerekei ballagására sem jött el. Nem ért rá egyéb okok miatt. Nem firtattam. Úgy gondoltam m inden a lelkiismeret kérdése. Aztán a gyerekek felnőttek. Az édesanyám betegeskedett sokat. A párom édesanyjának a cukor betegsége súlyosbodott és le kellett vágnia fél lábát térd alatt. Elszomorító volt és kegyetlen. Sajnos a lakásuk ajtajai nem tették lehetővé a járókerettel való közlekedést. A lányomnak ekkor komoly barátja volt és összeköltöztek. Így anyósomat oda vettük magunkhoz. Nem volt egyszerű. Dolgoztam és elláttam a családom. A lányom közben szólt segítsek anyagilag a párja munkanélküli lett. Na jó úgy főztem és készítettem mindent., hogy jusson oda is. Alig bírtam a pénzből kijönni. Rezsi + két család. Güriztem amennyire csak bírtam. Párom is + túlórákat vállalt, hogy több legyen amiből osztani lehet. Hozzájárultak a szülők is, mert anyukám is és anyósom is adott a kosztpénzbe és rezsibe, de Nekik is voltak igényeik. Aztán a fiam megismerkedett egy hölggyel, aki csúnyán rászedte és adósságba verve elhagyta. Így fizethette a részleteket, de haza kellett költöznie. Na minden vissza a helyére. A barátok megfűzték menjen ki Londonba van munka. A fiam nekivágott, hogy elmenjen. A szívem szakadt meg, de segítettem összeszorított fogakkal és mosolyogva, mert anya vagyok és nem zsarnok. Emlékeztem mikor én akartam Pestre menni rokonokhoz, milyen rosszul esett, hogy szüleim nem engedtek, pedig rokonnál éltem volna. Na a fiam kiment. A lányom közben szakított a szerelmével. Nem igazán bántam, mert a fiú nem akart dolgozni, csak élni a világba. Aztán az anyósom meghalt a kórházban. Tragédia, a párom nagyon megtört és alig bírta ki. Nagyon szerette az édesanyját. Ráadásul azt megelőzően apai nagymamamája is meghalt nem olyan sokkal. AZ élet viszont ment tovább. Mellette voltam, vigasztaltam és dolgoztam. Dolgoztunk. Fiam helyére lányom jött. Éltünk tovább Aztán az öcsém lebetegedett és három nap alatt meghalt a kórházban. Azt hittem belehalok én is. A fiam a temetésekre hazajött. Édesanyám talán miatta vészelte túl az egészet. Édesanyám leginkább fiús mama, és nagyon szerette a fiát és megtörte nagyon a halála. Sokat próbáltam vele foglalkozni, hogy érezze mennyire fontos számunkra. Aztán a munkahelyemen haza fele készülődtem egy tavaszi nap kora délutánján, és még indulás előtt bementem a mellékhelyiségbe, de többre nem emlékszem.Mikor magamhoz tértem egy nagy darab férfi akart velem fürdeni egy apróka lila színű tálkában. Kiderült kórházban vagyok és a férfi Józsi és stroke - om volt. Ez agyi ér infarktus, vagyis népi nevén szélütés ért. Kaptam különböző kezeléseket. Vizsgáltak sokféle módon. Mondták lesz valami maradványa a dolognak, csak később jön elő. Nem sokkal később azt vettem észre, hogy bizonyos világos színeket nem észlelek eléggé. Szemészet újabb kivizsgálás és kiderült van egy lágyult agyrész a látóközpont előtt és ez okoz látótér kiesést. Kaptam fehér botot, hogy lássák nem bátor, hanem félig vak vagyok. Leszázalékoltak. Így itthon töltöm a napjaimat. Vásárolok és ellátom a családomat. Időközben a lányom megtalálta élete párját, akivel nagyon szeretik egymást. AZ apósom sokat betegeskedett és egy napon a villamoson lefordult az ülésről és meghalt. Két éve temettük el anyósomat. A katasztrófa sújt újra. Egyszerűen nem lehet elviselni. A párom megint összeroppant. Mellette álltam és állok, de nehéz időszak volt. Az egészet lezárandó a fiam egy hétre kivitetett minket magához Londonba. Jó volt és érdekes . Annak örültem ,hogy egy hétig láttam a fiamat. Nagyon sok fele mentünk és szépeket láttunk. A fiam kint megismerkedett egy nagyon szép lánnyal, akibe nagyon beleszeretett és a lányka is belé. Örültem neki. A párom szüleinek másfél szobás lakását oda adtuk a lányoméknak, újítsák fel és lakjanak benne. Tőlünk nincs messze és legalább van lakásuk. Mi a mamával élünk még. Már nem egy szobában, csak egy lakásban. Közben nekem volt egy újabb nőgyógyászati műtétem, melynek következtében nem lehet többet gyermekem. Nagyon sajnálom, bár párom azt mondja mit akarok elég ez a kettő, nem kell újabb szegényt a világra segíteni. Élünk, de nehezen. mert én rokkantnyugdíjas vagyok, és a keresetem és a nyugdíjam között van különbség bőven. A fiam ha teheti haza látogat a barátnőjével, bár tavaly év végén eljegyezte. Édesanyámat mindig felvidítja , ha meglátja az unokáját. A lányom most nyáron férjhez ment a férfihez akit szeret. Remélem boldogok lesznek és hosszú tartós életük lesz. Mi pedig élünk. Tengetjük napjainkat. Én hol jobban, hol rosszabbul vagyok azóta sajnos volt újabb két rohamom, de túléltem és itt vagyok. Sokat olvasok, verselek magamnak, rejtvényt fejtek szabadidőmben. Vásárolok a legközelebbi boltban és főzök a családomnak.
Nem volt unalmas az életem. Túl szép sem, de mégis az enyém, és nem cserélnék senkivel. Megtanultam, hogy erős akarattal elérhetjük amit akarunk. Nem irigyelek senkitől semmit. Láttam gazdagokat sírni és szegényeket féktelenül boldogan. Nem a pénz vagy a hely határozza meg létünket, hanem a saját intelligenciánk . Ha akarunk tanulni akkor tanulunk, és tapasztalunk. Én ma is tanulok igaz nem iskolában, hanem a magam hasznára angolul, hogy a menyemmel tudjak majd beszélni. Ő magyarul tanul, mikor hazalátogatnak, akkor ő mutatja és mondja angolul, leírja, és mondom és írom Neki magyarul. Haladunk szépen csendesen. Ezért mondom mindent elérhetünk ha szívből akarjuk, és valóban megteszünk érte mindent. A fiam Kint elvégzett egy angol iskolát, étel- és ital felszolgálóit és perfekt beszél angolul. A lány szülei szeretik és Ő is Őket. Én pedig látva gyermekeim életét boldognak mondhatom magamat. Párommal csendesen éldegélünk. Vannak súrlódások, de azokat megbeszéljük és tovább élünk. Együtt, mert egyedül nem megy!!! S azért, mert ez egy társas találmány, hogy élet. Több ember él együtt, és kell tolerálni és alkalmazkodni, még akkor is, ha nehéz. Mindenre megvan a megoldás, csak azt kell tenni, amit a szívünk diktál. Annak idején Nekünk is azt mondták pár hónap és szétválunk. Ennek ma már 15 éve és élünk együtt. Betegen is kitartott mellettem a párom és segít. Soha nem zrikál, vagy siettet, ha nem vagyok elég gyors tolerálja a betegségem és a vele járó gondjaimat. Szereti a gyermekeimet és Ők is Őt. A fiam nemrég szerette volna az édesapja megkeresni, de a gyerek azt kérdezte miért most? Eddig hol volt? Miért nem akart tudni róla? Ő a páromat tekinti szülőnek , aki ott volt mellette mikor szüksége volt egy férfi segítségére. Hát igen van úgy hogy a fagyi visszanyal!!! Remélem ilyen boldogan élünk majd még nagyon sokáig!!!!!Ja és látni szeretnénk az unokákat is és elrontani, ahogyan rendes nagyihoz illik a dolog. Mindenkinek kívánom érezze ezt a boldogságot, hogy gyermekei felnőnek és boldogok lesznek, mert akkor a mi lelkünk is érzi érdemes volt velük jónak lenni, őket jóra tanítani, mert meghálálják a maguk módján és tovább adhatják az általunk megszerzett tudást saját gyermekeiknek. Én azért is boldog vagyok hogy édesanyám megélte unkái boldogságát és látta a lányom menyasszonyként! Remélem megéli még a dédunokákat is. Bízom a gondviselésben, bár sokszor panaszkodik, hogy már teher az élet, de szeme megvillan, ha a gyermekeim hazajönnek és bemennek hozzá a szobába és beszélgetnek vele a jövőről. A gondviselés megengedi, hogy lássa dédunokáit is akkor határtalan lesz az örömöm és boldogságom!!!!!!!!!!
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Végigolvastam életed. Mindenki így van ezzel, mint Te, senkivel el nem cserélné keresztjét.
Vigyázz magadra, s maradj meg erősnek sokáig!
Üdv: L