Életrevalók! (Játék a szavakkal - pályázat!)
Látogatók száma: 82
A történet a múltba kanyarodik vissza. Egy hétköznapi, nagy család életébe enged bepillantást. Egy olyan bányász család életének apró mozzanatait vetítem az olvasó elé, ahol aprók, nagyobbacskák, még nagyobbak egyaránt tisztelettel néztek a szüleikre.
Különösképpen a családfőre. Szava volt ott a férfi embernek és egy okos asszony tudta jól mikor kell elhallgatni!
Az anyának nem kevés feladat jutott. Az ő dolga volt a ház körüli munka elvégzése, az otthon rendben tartása, az apróbb gyerekek felügyelete, a nagyobbak nevelése, iskolába elindítása és a legidősebb fiáért való állandó aggódás, de a legelső, hogy a munkából fáradtan hazaérkező családfő elé mindig kerüljön egy-egy tányér meleg étel, vetett ágy.
Ahogy telt-múlt az idő és megsokasodtak a feladatok, lassan felcseperedtek a gyerekek, az anya jó nevelésének köszönhetően a nagyobbak is kivették a részüket a munkából. Mindenkinek külön-külön meg volt a maga reszortja.
Kinek, az anya házmesteri, takarítói állása révén a padlástól, a pincéig való suvickolás jutott, egy kétemeletes bérházban nem is volt ez kevés feladat, melybe bele tartozott, függetlenül az évszaktól, mert tüzelőre mindig szükség volt a begyújtáshoz, a fahasábok felhozatala is a pincéből, oda készítve a tűzhely mellé, hogy amikor reggel, az apa hazaérkezik az éjszakai műszakból, már ne legyen más dolga, mint begyújtani, télvíz idején még a cserépkályhákba is.
Az anyának ügyesen be kellett osztania azt a kevéske pénzt, amit fizetések napján a kezébe leszámolt a családfő. A sok éhes szájat be kellett valamivel tömnie, és bármilyen nehéz is volt a megélhetésük, akkoriban mindig került az asztalra friss, ropogós péksütemény, zsemle vagy kifli, nem ám, mint manapság az a felfújt levegős, ehetetlen zsemlének álcázott gömbölyű az Aranycipóból? Hanem egyenesen a pékségből hozva, na és a friss tej, amit akkor éppen melegében fejtek ott messze lent a faluban, egyenesen a gazda tehenéből. A nagylánynak igen csak szaporáznia kellett a lépteit, hogy megjárja azt a nem éppen rövid utat, hogy anyja megbízásának eleget tegyen és a kis testvéreire gondolva ez nem esett nehezére megcselekedni. Igyekezett hát, de azért is megérte, mert soha nem mulasztotta el megkóstolni milyen is a finom frissen fejt tehén tej, nem ám mint manapság a bolti, agyon manipulált, vizezett..., és soha nem mulasztotta el lecsípni egy darabot a friss kenyér csücskéből sem. Azt sem bánva, hogy megróják ezért.
Az anyának mindig volt hitele a falusi ténsasszonynál, aki alkalmanként meglepte valami igazi házi készítésű friss föllel, túróval, egyebekkel, hogy a vasárnapi rétes se maradjon töltelék nélkül.
Aznap a kakas volt terítéken, ami különleges ünnepi éteknek számított. Erre szokták mondani azt,... Ma nagy kanállal eszünk!
- Nehéz munkát végez az apátok - mondta ilyenkor az anya, ahogy nem egyszer kérdően néztek rá a nekik semmi sem elég, még mindig torkoskodni vágyó apróságok, akik ott sündörögtek körülötte valahányszor finomabb étel került az asztalra. Megszimatolták.
Ezen a napon kakaspörkölt volt a fő étel. Ilyenkor az anya türelemmel vegyes határozottsággal mondta a csöppségeknek...
- Apátoké az egyik combja, a másik, a bátyátoké, a püspökfalatja az enyém, a többit pedig elosztjuk egymás között szépen, testvériesen. A nagyok már értették miért mondja ezt az anyjuk? Miért van erre szükség? Értelmükkel már fel tudták fogni, hogy az anyjuk nem azért teszi félre, inkább magától vonná meg a finomabb falatokat, mintsem tőlük, hanem, mert az apjuknak van rá nagyobb szüksége, ő végez nehéz fizikai munkát. Azért, hogy nekik jobb legyen, mert ő értük dolgozik. Hamar meg kellett tanulniuk, hogy mindennek ára és oka van. Különösen azokban az ínséges időkben.
Akkoriban nagy ereje volt az összetartásnak. Nem úgy, mint napjainkban. Nem voltak még technikai csodák, mint manapság, vagy még nagyon az elején tartottak. Legfeljebb, ha fekete-fehéren színes képernyő védőtől volt színes a televízió, vagy korábban még csak a rádió nyújtotta a színvonalasabb kikapcsolódást a tehetősebb családoknál. Szegényebbeknél legfeljebb néprádió, az volt felszerelve. Ennél a családnál viszont, ha nem is számítottak gazdagnak, elsők között ott volt ez a csoda masina.
De a gyerekeknek az is jó szórakozás, kikapcsolódás volt, amikor az apjuk, mert nem volt elég az éjszakai műszak, egy kevéske pihenés után felpakolta a már használhatóbb nagyobbacskákat a lovaskocsira, és kivitte őket a szántóföldre, ahol a napszámban vállalt kukoricatáblán elkelt az ő segítségük is. Hogy aztán a termés betakarítás után a jól megérdemelt fizetségül hazazsákolt kukoricát a konyha közepére borítva, a köréje gyűlt jó nép legnagyobb örömére, a család apraja, nagyja élvezettel morzsolhassa csutával, vagy kézzel-lábbal a száraz szemeket lepergetve, nagy halomba a kukoricát. Ennek is meg volt a jutalma, mert a kukorica a malomban landolt, és a frissen őrölt lisztből az anya olyan gánicát főzött, hideg tejjel nyakon öntve, megcukrozva a tetején, hogy mindenki megnyalta, mind a tíz ujját. Csemegének számított akkoriban ez az egyszerű, de nagyszerű étek.
A legfontosabbak mégis a meghitt beszélgetések voltak, melynek az ideje leginkább a kora estére korlátozódott, amikor kicsik és nagyok egyszerre lehettek együtt. Egy valaki hiányzott ezekből a meghitt esti beszélgetésekből, legfeljebb kettő. Valahogy mindig így alakult. Hát ki más, mint az apa és a testvérek idősebb testvérbátyja? Ilyenkor előkerült egy gitár is, valamelyik nagyobbacska lány kezébe, aki elkezdett játszani, és a többiek vele énekelték az ismerős dalokat, slágereket... a késő üzenetet,... vagy a felkelő nap házát..., mikor, mi volt terítéken. Szép volt!
Az egymásra való odafigyelésre, összetartásra mindenkinek egyformán fontos, természetes igénye volt. Olyan volt ez, mint egy falat kenyér. Tudták jól, hogy ebben az összetartásban rejlik az egyetlen igazi erő. A szeretet ereje!
Amikor még családfőnek a férfi számított! Ő kereste meg a mindennapi betevőt és a munkáját megbecsülés és tisztelet övezte a család valamennyi tagja, de a társadalom részéről is. Az volt az igazi élet!
Manapság, már nem sokan ismerik azt a régi fatüzelésű kályhát sem, más néven sparheltet, vagy a fekete vasport, mellyel tisztán tartották vele a platnit, vagy a fehér Zsolnay port, ami arra szolgált, hogy fényesen ragyogjon a kályha nikkelezett felülete is, vagy azt a kályhacsőlakkot, amit régebben még fél literes üvegben lehetett kapni, de a jó ég tudja csak, hogy mire használták? Valamire egészen biztos, csak én nem tudom, mert már olyan régen volt.
A kályhát, a sparheltet, amely a családi otthon melegét biztosította, ki más megbecsülése övezhette különösen, ki érezhette kitüntetésnek feladatául? Legtöbbször kinek juthatott a munkának ez a része, ha kicsit is adott a saját konyhájára? Természetes, hogy a ház asszonyának.
Abban az időben, amikor a család tizenéves csitrijei a twist zenéjére vikszelték fel a padlót. Nem lamináltat, hanem igazi fából faragottat, ami csillogott, villogott a lábuk nyomán, mert ezzel igyekeztek kedvükbe járni az anyának, vagy, amikor új papír burkolatot simítottak a konyha falaira, rajzszeggel rögzítve, és a konyhaszekrény felújítása gyanánt a változtatás kényszere hozta, a fiókokban minden kacat végre ismét a helyére került, a vitrin eredeti pompájában díszelgett, egy ideig ez is egy valakinek volt fontos. Nem is maradt el soha a dicsérete.
És amikor már későre járt, és elcsendesedett minden, a család apraja és nagyja, az utolsó tagja is már nyugovóra tért, az éjszaka csendjében már csak egy valaki surranása jelezte a nap végét, ahogy halkan a legkisebb gyermeke mellé befészkelte magát, mindig utolsónak,... Ilyenkor szinte csak úgy magának befelé, hallhatatlan dúdolta azt a rég nem hallott nótát, nagyapja nótáját, amit annyira szeretett, ezzel ringatva magát jótékony álomba..., emlékezett a régi szép időkre, akár mint most én is...
"Zöld erdő mélyén, kis patak szélén, párjával élt egy öreg cigány... vén öregember nótája nem kell, nem kell a nótája senkinek se már,... szép tavasz járja, zöld a fa ága, vadgalamb vígan turbékol a fán..."
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Éva!
Miből gondolod, hogy nem olvasom az írásaidat?
Azért, mert nem mindig írok alá hsz-t?
Azért még olvasom!
Mert, ha nem tudnád, - a barátaim művei mindig is érdekeltek! Te meg, - jó lenne, - ha nem pörögnél,
- hanem mosolyognál az idétlen,
de szerintem jó pofa "pár szó"-n!
Ami meg az időigényes receptjeimet illeti,
valóban csak olyan receptet teszek fel, amit
jónak találok, és mint tudjuk,
-" a puding próbája az evés!"
Pussz: emillio
Így már sokkal jobban tetszik, hogy "több szó", inkább mint pár szó. És én szeretem, ha írsz hsz-t, ha már egyszer olvastad. Most mi volt a bajod ezzel, hogy nem jutott eszedbe róla semmi? Igaz, nem voltál ott, de a Felkelő nap házát, azt ismered..., és van benne recept is, majd elmesélem. :-)
Puszi,
Éva
Nem provokáltam, csak neheztelésemet fejeztem ki. Én szívesen olvasom az írásaidat kérés nélkül is. Hogy te ezt nem teszed, nyilván időhiányban szenvedsz. Amit megértek, mert egy-egy recept valóban időigényes, ha előtte még ki is próbálod...
..........
Miből gondolod, hogy nem olvasom az írásaidat?
Azért, mert nem mindig írok alá hsz-t?
Azért még olvasom!
Mert, ha nem tudnád, - a barátaim művei mindig is érdekeltek! Te meg, - jó lenne, - ha nem pörögnél,
- hanem mosolyognál az idétlen,
de szerintem jó pofa "pár szó"-n!
Ami meg az időigényes receptjeimet illeti,
valóban csak olyan receptet teszek fel, amit
jónak találok, és mint tudjuk,
-" a puding próbája az evés!"
Pussz: emillio
Kedves Éva!
Álljon itt az utókor számára, - ha már kiprovokáltad!
Az írásod harmonikus! Szinte hallom a gitár játékát! Lelki szemeimmel látom, ahogy a gitározó nagylány le fogja az akkordokat! Á durr, - d durr, - c durr, - f moll! Ha zenész vagy , tudod minek a kísérete! Érzem a tej ízét, a friss kenyér illatát, - amibe beleettél! Ejnye - ejnye! Nem illik! Hát milyen példát mutatsz a kicsiknek?Azért meg vagy dicsérve! Nem mintha az én szavam valamit is számítana!
Pussz: emillio
..........
Álljon itt az utókor számára, - ha már kiprovokáltad!
Az írásod harmonikus! Szinte hallom a gitár játékát! Lelki szemeimmel látom, ahogy a gitározó nagylány le fogja az akkordokat! Á durr, - d durr, - c durr, - f moll! Ha zenész vagy , tudod minek a kísérete! Érzem a tej ízét, a friss kenyér illatát, - amibe beleettél! Ejnye - ejnye! Nem illik! Hát milyen példát mutatsz a kicsiknek?Azért meg vagy dicsérve! Nem mintha az én szavam valamit is számítana!
Pussz: emillio
Kedves Éva!
Pár szó! (:-))
Pussz: emillio
Ennél azért többet vártam volna tőled, de tévedhetek. Ez benne van a pakliban. :-)
Nehogy máskor is megerőltesd magad!? :-)
Puszi,
Éva
Pár szó! (:-))
Pussz: emillio
Tisztelt Cikkíró!
Szép múltidéző írást olvashattam Öntől, Nékem nagyon sok emléket felidézett. Köszönöm!
Bokor
Örülök, ha felidézhettem régmúlt emlékeket Önben, de mennyire örültem volna ennek a hsz-nek ha még tegnap éjfélig sikerül.
Ettől függetlenül ma is köszönöm, hiszen ez csak játék! :-)
Pussz,
Éva
Szép múltidéző írást olvashattam Öntől, Nékem nagyon sok emléket felidézett. Köszönöm!
Bokor
Tetszett! :)
Nekünk is volt ilyen sparheltünk, most csak teatűzhelyünk van. :)
Örülök, ha tetszett!
Puszi...
Kedves Cikkíró!
Nagyon tetszett a cikked, tényleg jó nosztalgiázni!
Pussz,
Tündér
Örülök, ha tetszett! :-)
Puszi
Nekünk is volt ilyen sparheltünk, most csak teatűzhelyünk van. :)
Nagyon tetszett a cikked, tényleg jó nosztalgiázni!
Pussz,
Tündér
Nagyon szépen leírtad a régi szép emlékeket.Ahogy írtad, nekem is fel jöttek az én emlékeim.Nagyon jó nosztalgiázni
joboszi
Szívesen vennénk, ha megosztanád velünk régi emlékeidet, mert nosztalgiázni jó...
Azokat elfelejteni soha sem lehet, ez így igaz... és ha valakit kihagytam volna, azt igyekszem pótolni legközelebb... :-)
joboszi
Akkor mégis csak hiányzik valami?... Igen, tudom már!.. A teljesség igényének nem tudtam eleget tenni. Ahhoz korlátozottak a lehetőségeim. Én mondom,... azok a karakterek pedig nagyon fontosak! Nekem!