újabb események régebbi események további események
07:15
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:12
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:46
Ascentdmx regisztrált a weboldalra
18:27
Stanmorecxl regisztrált a weboldalra
05:45
Broncohia regisztrált a weboldalra
02:08
Drywalljtn regisztrált a weboldalra
18:59
Blenderqpg regisztrált a weboldalra
17:17
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
23:48
Plasticpxz regisztrált a weboldalra
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába

Eljegyzés

2010. augusztus 22. - Látogatók száma: 65

Akkor már negyedik éve volt, hogy a II. Világháború befejeződött, és egy esztendeje ismét magyar földön tartózkodhatott végre. Otthon. 48 - ról felhízva 61 kilóra. Abban a városban élt, ahonnan hét évvel előbb bevonult letöltenie az előszabott három esztendő katonaságot. Az, hogy rosszkor született, - mármint történelmileg, - talán arra nem is gondolt. Lassan, de kezdett minden téren visszatérni az életnek nevezett mindennapokba. 31 évesen nősülni kellene, meg a testvérei, ismerősei, és mindenki a környezetében ezt tanácsolta. Érezte ezt ő is valahol talán. Családot kellene alapítania. Sajátot.

Szintén abban a megyében egy vasutas lány, ugyanazon esztendőben, már a hatodik kérőjének adott kosarat. Pistát szerette. Ahhoz meg nem mehetett. Kevés volt a hozománya. Pista szüleinek más kellett. Pistának meg beleszólása se volt a saját jövőjébe. Így lett a szerelmük beteljesületlen, hatévi udvarlás után. Pistának nősülnie kellett. Szülei döntöttek. Bálint, - az egyik kérő - könyörgött neki órákon át:
- Apám rám íratja a nyolc holdat, amint megnősülök. Egy határozott vízszintes fejmozdulat volt a válasz, majd hozzá egy lehajtott fej, és egy vérző szív. A vasutas lány csak varrt, s talán valami csodára várt. Hallgatta a bántó szavakat:
- Meglásd! Harmincévesen vénlány maradsz !

Az élet úgy hozta, hogy összeismertették a jóakarók őket. Véletlen volt? Ki tudja azt ma már, - hiszen mindez a múlt században, - pontosabban 1949. őszén történt.
December elején az eljegyzés megtartására készülődtek, összekötvén azt a disznóvágással. Olyan negyvenen is voltak a férfi részéről. Hatalmas lábasok, fazekak, üstök, telis-tele finomabbnál finomabb falatokkal. Estére minden a helyén volt. Kivéve a menyasszony. A menyasszony nem érkezett meg. Ő sehol. Vigasztalták a testvérek a vőlegényt, ahogy tudták, csitították a kialakult helyzet emelt fővel való kezelésére. Bár legbelül soha nem bocsájtották meg a menyasszony távolmaradását. Szégyenként élték meg bátyjuk bánatát. Biztos is, hogy bánatos volt, mert a vonat alá akarta vetni magát. Szerencsére a józan ész győzött, és kivárta a magyarázatot a leány részéről, mely a rákövetkező napokban meg is érkezett. Miután egyik húga felkereste, - látta, hogy fekszik, gyengén és sápadtan. Havibaja ágynak döntötte.
Tulajdonképpen ezt soha nem tudtam, míg élt Édesapám. Olyan jó tíz évvel a halála után mesélte el először Anyu. Aztán az egyik nagynéném is, akivel Anyu tudta nélkül asztalhoz ültem. A mai napig hallgatok erről. Mármint, hogy szóba álltam egyáltalán Terka nénivel. Ő diktálta le nekem az egyik nyáron a családfát is, tőle tudom, hogy mama, - aki 42-ben meghalt, a helyi újság lehozta a hírt. A gyászjelentést, a szokásos szavak után így fejeződött be..." Tíz árvát hagyott maga után." Mindig kiráz a hideg, ha erre gondolok. Még ma is. No, meg a nászajándék! A mama szülei, azaz a dédszüleim, lányuknak egy éttermet ajándékoztak a ligetbe. S mindez történt 1917-ben. Sok mindent megtudtam akkor. S volt olyan is, amit jobb lett volna soha. Már mindegy. Emlékszem, amint diktálja nekem a neveket, amikor Sándor bácsihoz érünk, mondja, hogy a második felesége Ilonka néni volt. Majd körmölök, jegyzem minden szavát. Halad. Mondja a következőt.
- Hoppá! - Ha második felesége volt, akkor lennie kellett elsőnek is. - említem meg Terka nénémnek.
- Őt nem vesszük bele! - mondta sokkal határozottabban, mint bármikor is előtte szólt.
- Miért nem? - kérdezem ártatlan hangnemben, mert fontos volt a hanglejtésem, hiszen, ha most nem ossza meg velem a nagy titkot, akkor a sírba viszi magával örökre. Én meg azt már nagyon nem szerettem volna! Folyamatosan és ingerülten, mintha tegnap történt volna minden, csak mondta, mondta...
- Képzeld el! Amikor elváltak ez a piszkos, sehonnai, ágról szakajtott, lusta, trehány, némber nőszemély elvitte a két disznót is.
- De szült neki két gyereket, az unokatestvéreimet. - mentegetem ismeretlenül, no meg, hogy levegőt tudjon venni, mert láttam a kis arcán, felbosszantotta magát rendesen. Semmi más érvet ellene felhozni nem tudott, csak a két disznót. Még szerencse, hogy megkérdeztem végre:
- Terka néném! Tulajdonképpen mennyi disznójuk volt Sándor bácsiéknak? Jött is a válasz azonnal, és utána nagy csend lett, egy pillanatig.
- Négy.
- Főzök egy teát. Tetszik kérni? - törtem meg a hallgatást, ha már én okoztam a feszültséget. Majd utána folytattuk a családfát. Ő mondta, én írtam. Azóta sokat gondolok rá. Tőle többet megtudtam azokban a napokban Édesapám gyermekkoráról, mint valaha is előzőleg.
Kicsit eltértem ismét, de visszakanyarodok az eredeti eseményekhez. Szóval ilyen volt az én szüleim eljegyzése. Ennek a magázódva induló szövetségnek vagyok én az ötödik porontya. Mondom is, a mai napig az öcsémnek:
- Rohadt nagy szerencséd van, hogy nem lettem fiú. Akkor te ma sehol se lennél!
Ugyan is Édesapám szeretett volna mindig egy fiút. Hát hatodszorra sikerült is nekik. Sajnos halva született. ( Az egy másik történet lehetne.) Utána született meg az öcsém, az egy szem fiú a családba. A "szégyen" meg csak folytatódott, majd 1993-ban kicsúcsosodott. Akkor özvegyen élt Anyu már, és egyik alkalommal, amikor mentem éppen haza, csak ezt hajtogatta:
- Ezt a szégyent! Ezt a szégyent!
Majd többszöri unszolásomra folytatta csak. Megmutatott egy képeslapot, melyet hetekkel előbb hozott a postáslegény. Neki volt címezve a leánykori nevén. Az üzenet mindössze ennyi volt.
"Emlékeztetlek Marikám, hogy ma van ötven éve annak, hogy hazakísérhettelek. Szeretettel és tisztelettel gondol rád: Pista"
Apám akkor volt éppen 15 éve halott már.
Közben eszembe jutott még a ház is. A ház, ahová születtem, ahol éltem rövid ideig. Apám szeretett volna az Anyuék háza előtt lévő portára építeni. Ám mama, Anyukám édesanyja, ezt röviden lerendezte a vőjével :
- Mindenkinek elér a keze a seggéig, kapaszkodjon abba!
Három utcával arrébb megvették a szüleim a portát egy idegentől. Anyám kölcsönkért 300 Ft-ot. Csak így lett meg az ezer forint, amit adni kellett érte. Félévre kapta a kölcsönt, ám kettő hónap alatt visszafizette. Majd a hitelező többször felhívta rá a figyelmét, hogy máskor is, meg bármikor és szívesen. De soha többé nem vette igénybe. Inkább örökké kuporgatott. Apám munka után átöltözött és vetette a vályogot. Hamarosan fel is épült az első és utólsó kis közös fészkük, a földes szobával.
Jézusom! Ennek már hatvan éve...
Azt tudom, megtanítottak valamire, amire oly sokan nem képesek. Nekem megadatott. Embernek maradni, minden körülmények között, ami sokszor olyan nehéz. Én azt gondolom ma, szüleim a maguk módján, de szerették egymást. Hiszen egymás mellé szegődtek élni az életüket.
A fotó 1950-ben készült. Az egész Földön hat ember él, aki azt mondhatja erre a képre:
- Ők a mi szüleink.

A cikket írta: Laura

7 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 11. 20:02

megtekintés Válasz erre: ginesz - 2010. szeptember 11. 14:34

Az emberek sajnos ma már nem tudják a családfájukat visszavezetni még a nagyszüleikig sem...sajnos én is csak most kezdtem ezzel foglalkozni, de szerintem már késő.Jó irás, szeretem olvasni amit irsz...életszagú:-)

Sajnos csak a nagyszüleimig tudok visszamenni. Még a netten is próbálkoztam, de semmi siker.
Köszönöm Ginesz. Életem egy-egy morzsáját teszem közzé, azért lehet olyan szagú... :-)
2010. szeptember 11. 14:34
Az emberek sajnos ma már nem tudják a családfájukat visszavezetni még a nagyszüleikig sem...sajnos én is csak most kezdtem ezzel foglalkozni, de szerintem már késő.Jó irás, szeretem olvasni amit irsz...életszagú:-)
2010. szeptember 4. 20:27

megtekintés Válasz erre: katalina - 2010. augusztus 30. 23:07

Talán kicsit humoros fogalmazásban is, de nagyon jól írtad le - viszonylag röviden - családfádat. Hiába, mindenki kiváncsi az eredetére. Abban is egyetértünk, hogy azokban a régi időkben bizony, jobban tisztelték egymást az emberek. A ma ifjúsága el sem tuja képzelni, milyen más lehetett olyan környezetben élni.
Élvezetes olvasmányban volt részem.
Szeretettel: Kata

Köszönöm, hogy olvastál. :)
2010. augusztus 30. 23:07
Talán kicsit humoros fogalmazásban is, de nagyon jól írtad le - viszonylag röviden - családfádat. Hiába, mindenki kiváncsi az eredetére. Abban is egyetértünk, hogy azokban a régi időkben bizony, jobban tisztelték egymást az emberek. A ma ifjúsága el sem tuja képzelni, milyen más lehetett olyan környezetben élni.
Élvezetes olvasmányban volt részem.
Szeretettel: Kata
2010. augusztus 24. 20:13

megtekintés Válasz erre: Laura - 2010. augusztus 24. 19:13

Linket kérek szépen! Nincs nekem időm arra, hogy Babenkó összesét...;-)

:) http://www.felesegek.hu/cikkek/mindennapjaink/a-csaladi-tuzhely-melege/a-szomszedok_351
2010. augusztus 24. 19:32

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2010. augusztus 24. 01:53

Hát ma már nem sajnos. Nem mert az a világ is elmúlt. Ma mindegy hány éves vagy tegeznek, és örülhetsz, ha nem rögtön haveri szöveggel. Abban az időben magázódtak az emberek. Nagyszüleim és szüleim is, bár ők a végére már tegezték egymást, de ha apám erősebben szólt, akkor magázódtak. Az utcán nem volt nyalás falás meg kézen fogva séta soha, csak ha a pap megesketett! Mondta édesanyám. Én szerettem az a világot, mert volt tartása és volt hitvilága mindenkinek. Tisztelték egymást és becsülték egymást az emberek. Ma senki nem néz semmit,csak törtet előre. ma veled él, holnap más más után fut. Szóval kusza világ van most. Azt hiszem a szabadság felcserélődött a szabadosságra és sokan azt hiszik ma mindent lehet. Hát fura egy világ van az biztos.

Megnyugtatsz Éva. Kegyetlenül rühellem, amikor nem is homokoztam vele gyermekkoromban és letegez. Valami közös legyen már a múltunkban, ha teszi. Én a mai napig magázom Édesanyám. Nem is állna rá a szám a tegezésre.
Szerintem a természet ezt bölcsen elrendezi, lehet azért nem él az ember ezer évig, hogy ne ágáljon a változások ellen.
Gondolod, hogy minden nő kap az első udvarlójától ilyen "szégyen" képeslapot, mint az anyukám?
2010. augusztus 24. 19:13

megtekintés Válasz erre: Babenko - 2010. augusztus 23. 20:59

Róluk írtam egyszer...tündéri kis házaspár, akik egymás mellett öregedtek meg. Nagyon szeretem őket.

Linket kérek szépen! Nincs nekem időm arra, hogy Babenkó összesét...;-)
2010. augusztus 24. 01:53

megtekintés Válasz erre: Laura - 2010. augusztus 23. 20:14

Nem tudom mi a valóság, bizonyára abban az időben éltek más módon is, de azt tudom, hogy ez hiteles, hiszen az én szüleimmel történt meg. Egy kicsit az én részem is ezáltal.
Öregapád szavait szintén hallottam, de nem mostanság. Még gyermekkoromban. Gondolom mindenkinek a saját szülei kedvesek, de én szentül hiszem, kiváltságos vagyok, hogy hozzájuk pottyantott le a gólya.
Köszönöm, hogy olvastál Éva.

Hát ma már nem sajnos. Nem mert az a világ is elmúlt. Ma mindegy hány éves vagy tegeznek, és örülhetsz, ha nem rögtön haveri szöveggel. Abban az időben magázódtak az emberek. Nagyszüleim és szüleim is, bár ők a végére már tegezték egymást, de ha apám erősebben szólt, akkor magázódtak. Az utcán nem volt nyalás falás meg kézen fogva séta soha, csak ha a pap megesketett! Mondta édesanyám. Én szerettem az a világot, mert volt tartása és volt hitvilága mindenkinek. Tisztelték egymást és becsülték egymást az emberek. Ma senki nem néz semmit,csak törtet előre. ma veled él, holnap más más után fut. Szóval kusza világ van most. Azt hiszem a szabadság felcserélődött a szabadosságra és sokan azt hiszik ma mindent lehet. Hát fura egy világ van az biztos.
2010. augusztus 23. 20:59

megtekintés Válasz erre: Laura - 2010. augusztus 23. 20:18

Sokat változott a világ hatvan év alatt. De nem előnyére, minden téren.
Néha elgondolom, vajon kap-e valaki a mai világban majd ilyen "szégyen" képeslapot, mint az én Édesanyám? Vagy én kaphatok-e majd?
Miért pont a szomszédodék?

Róluk írtam egyszer...tündéri kis házaspár, akik egymás mellett öregedtek meg. Nagyon szeretem őket.
2010. augusztus 23. 20:18

megtekintés Válasz erre: Babenko - 2010. augusztus 22. 22:54

Igen ez volt az a világ, ahol még tudták becsülni az ígéretet, amit a másiknak adtak. Ma már olyan könnyedén bontatnak fel a házasságok... egy életet leélni a másik mellett. A szomszédomék jutottak az eszembe.

Sokat változott a világ hatvan év alatt. De nem előnyére, minden téren.
Néha elgondolom, vajon kap-e valaki a mai világban majd ilyen "szégyen" képeslapot, mint az én Édesanyám? Vagy én kaphatok-e majd?
Miért pont a szomszédodék?
2010. augusztus 23. 20:14

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2010. augusztus 22. 22:12

Hát igen. Ez volt az a világ, ami előttünk volt, de kevesen ismerünk. Azért igen volt ennek is fonákja és eleje, de valahol a valóságot mutattad meg nekünk. Emlékszem az édesanyámék életére és a nagyszüleimére és vidéki emberekként ők is így mesélték az életüket el. Nem szerelem meg akarom meg lakok vele, hanem választottak adtak vettek és nősítettek, házasítottak.
Ahogy öregapám mondta guba a gubához, suba a subához!! Szerintem ezt nagyon sokan nem értik, de majd megtanulják idővel.
Nagyon szép írás és érzékelteti az emberek társadalmi és népbeli hovatartozását is. Hát nekem nagyon tetszett, de biztosan azért mert hasonló környezetben voltam gyerek és tanultam meg nagyon sok mindent az életről és emberekről is. Gratulálok a szüleidhez is!

Nem tudom mi a valóság, bizonyára abban az időben éltek más módon is, de azt tudom, hogy ez hiteles, hiszen az én szüleimmel történt meg. Egy kicsit az én részem is ezáltal.
Öregapád szavait szintén hallottam, de nem mostanság. Még gyermekkoromban. Gondolom mindenkinek a saját szülei kedvesek, de én szentül hiszem, kiváltságos vagyok, hogy hozzájuk pottyantott le a gólya.
Köszönöm, hogy olvastál Éva.
2010. augusztus 22. 22:54
Igen ez volt az a világ, ahol még tudták becsülni az ígéretet, amit a másiknak adtak. Ma már olyan könnyedén bontatnak fel a házasságok... egy életet leélni a másik mellett. A szomszédomék jutottak az eszembe.
2010. augusztus 22. 22:12
Hát igen. Ez volt az a világ, ami előttünk volt, de kevesen ismerünk. Azért igen volt ennek is fonákja és eleje, de valahol a valóságot mutattad meg nekünk. Emlékszem az édesanyámék életére és a nagyszüleimére és vidéki emberekként ők is így mesélték az életüket el. Nem szerelem meg akarom meg lakok vele, hanem választottak adtak vettek és nősítettek, házasítottak.
Ahogy öregapám mondta guba a gubához, suba a subához!! Szerintem ezt nagyon sokan nem értik, de majd megtanulják idővel.
Nagyon szép írás és érzékelteti az emberek társadalmi és népbeli hovatartozását is. Hát nekem nagyon tetszett, de biztosan azért mert hasonló környezetben voltam gyerek és tanultam meg nagyon sok mindent az életről és emberekről is. Gratulálok a szüleidhez is!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: