Gyerekszáj...
Látogatók száma: 42
Elmondok egy kis történetet arra, hogy a gyerekek igenis szó szerint veszik azt, amit mondunk nekik.....
Lányom öt éves volt akkor és még soha nem utazott vonattal.
Rokonlátogatóba mentünk Budapestre.
Annál is inkább volt ez érdekes, mert vele kettesben utaztunk!
Előző este már lázasan készülődött, elpakolt minden vele utazó kedvencet, mint például azt a macit, amivel aludni szokott, kis táskát telve nassolni valóval. Készítettünk szendvicseket az útra és üdítőt.
De a lényeg nem is ez !
Most is szeretném megérteni azt, hogy akkor az Ő kis fogalomtárában hogyan jelenhetett meg az a mondat, hogy "Felszállunk a vonatra", vagy "Leszállunk a vonatról".
Felszálláskor ugyan nem is észrevételezett semmi különöset. Nagyon jó hangulatban telt az odautunk, sokat beszélgettünk, nevetgéltünk. Kellemes volt a rokonoknál is.
Most meg kell jegyeznem, hogy este sötéttel értünk már haza a vonattal. Ő, pedig valami miatt mindig is félt a sötéttől. De mivel ott voltam vele, ennek nem adott hangot.
Csak amikor már a városhoz közeledtünk, és szedelőzködni kezdtünk, .....akkor vált az én kislányom szorongóvá. Arra gondoltam, hogy mindez a sötétség miatt van.
Felöltöztünk és ahogy kimentünk a peronra, szorosan markolta a kezem és mondott valamit. A zakatolástól nem értettem igazán, lehajoltam hozzá és kértem, hogy ismételje meg.
-- Anya, ha "leszállunk a vonatról", Te is úgy ugorjál már, hogy közel essünk egymáshoz !!
Istenem, mire gondolhatott akkor az a kicsi lány...... Később beszéltünk róla, és elmondta...... azt gondolta, hogy a vonat csak lassítani fog az állomáson és mi valóban leugrunk róla. De mi lesz akkor, ha a sötétben nem fogjuk megtalálni egymást?
Azóta már huszonhét éves és ha a vonattal való utazás kerül szóba, nagyon jókat nevetünk ezen a történeten.
A cikket írta: nárcisz
Hozzászólások
időrendi sorrend
Olyan őszinték a gyerekek, talán ez az egyik legszebb bennük.
Aztán felnőnek...
Pussz,
Tündér :-)